Mozgó Világ, 1995. július-december (21. évfolyam, 7-12. szám)

1995 / 11. szám - SZOCIOGRÁFIA - Tábori Zoltán: Gengszterregény

- A postakocsinál négyőjük közül egyedül ő viselkedett igazán profi módjára, ő ütötte le az őrt, vette el a pisztolyát. De ha nem bízol benne, kereshetünk valaki mást. - Nekem nem kell bemutatnod! Ismerek mindenkit a szakmában! Sem ő, sem a bátyja nem való erre a munkára! - Valaki akkor is kell, aki fogja a terepet. - Hát ez az! Nagy munka, nagy munka, de a lóvé csak-csak háromfele oszlik! Matematika! Osztok-szorzok! És az jön ki, hogy a kis zsákmány fele még mindig több, mint a nagy zsákmány harmada! - Laci fél kézzel vezetett, a másikkal a Sprite-os üvegből ivott. - Csináljunk meg egy olyan melót, amin egy kicsit spó­rolni is lehet. Csináljuk meg, amit te akartál, a Harisnyagyárat. - Én most ezt akarom. - Ali homlokán a konok ráncok újra megjelentek. - A KÖFÉM a legkeményebb dió. Kókuszdió! És csak mi ketten tudjuk feltörni. - Nem tetszik nekem a hely. Túl szűk, és túl sok az ember. Ha lerohanjuk őket, mese nincs, vér fog folyni. - Az ember csak akadály - mondta Donászi. - Akadály, amit le kell küzdeni. Donászinak volt egy rendszeresen visszatérő álma. Játszótéri homokozó köze­pén áll, hátát egy zsiráf alakú mászókának vetve, és ezüstszaxofonon a „Szállj, szállj, szállj fel magasra” szólóját játssza. Ha nappal van, vakítóim kék az ég, szikrázik a sárga homok. Ha éjszaka, akkor világít a telihold, tiszta és hűvös minden. 1989 után az álom új elemmel bővült: Zsuzsálya a homokozó peremén ül, állát a tenyerébe támasztja, és a szaxofonszólót hallgatja. A legtöbb ember a tehetetlenségét, a sarokba szorítottságát álmodja meg, Alinál épp fordítva volt: a szaxofon maga a huszadik század volt, és ő bánni tudott bonyolult és csodála­tos szerkezetével. Ilyenkor álmában hangosan nevetett. 54 Az első ilyen alkalommal Zsuzsálya úgy megrémült, hogy felrázta Donászit. - Mi? Mi? Mi történt? - ébredezett a férfi. - Rosszat álmondtál, Nyuszkám! - ölelte át az asszony. - Olyan volt, mintha fuldokolnál. - Ja, az álmom? - Ali a szemét dörgölte. - Az éppen hogy nagyon is szép volt. Huszonöt kilométerrel odébb, a soroksári Ibolya utcában Bene Laci éjjelente egész doboz cigarettákat szívott el az ágyban. Csak forgolódott, álom nemigen jött a szemére, lucskosra izzadta a lepedőjét, és időnként kiment a fürdőszobába, savat hányt.­­ Ez tisztára megőrült. - Amikor visszaért, Farkas Zsuzsit rendszerint ébren találta. - Meg akar támadni egy baszott nagy irodaházat, piff-puff, agyonlő min­denkit, portástól a padlásig, kész vadnyugat. - Ha már nem hagysz aludni, legalább megdughatnál - ásított Zsuzsi. - Foly­ton csak a szád jár. - Kutuzov! Nelson! Dajan! Félszemű tábornokok! - Laci eltakarta az egyik szemét. - Donászi rajtuk is túltesz! - Most eltakarta mindkettőt. - Egy igazi katona vakon cselekszik! - És nekem mi közöm ehhez az egészhez? Majd akkor szólj, ha kell sütni a fasírozottat a szendvicsbe! A többi nem érdekel. Zsuzsi pár pillanatra még fürdette csupasz, ágaskodó melleit a lámpafényben, azután leoltotta a villanyt, hátat fordított füstkarikákat eregető élettársának, és fél perc múlva már aludt is. Zsdrál Miki következetes volt. Ali üzleti ajánlatát másodszor is elutasította.

Next