Mozgó Világ, 1995. július-december (21. évfolyam, 7-12. szám)
1995 / 11. szám - SZOCIOGRÁFIA - Tábori Zoltán: Gengszterregény
- Egy szót se többet, Alikám! Nem szeretném, ha az invizítorok bármit is ki tudnának verni belőlem. Mikinek határozottan jót tett a váltás: máris felszedett pár kilót, és a gyomra háborgása sem ült ki folyton apró hullámokban az ajkaira. Végre valóban olyan lehetett, aminek látszani akart: elegáns, öltönyös úriember, aktákkal a hóna alatt. Épp csak a szembogara mélyén égett egy aprócska sárga fény, parazsa a régi időknek. Bárhol az országban van valahol egy pénzes grimbusz, másnap este már itt ül nálam a Nyers őrnagy úr, pont abban a fotelben, amelyikben most te, és beszélgetünk - folytatta, és az akasztós szekrény és a tévé mögül kibúvó poszterpálmafákat nézte, az égszínkék tapétaeget, és szomorkásan, felhősen mosolygott. - Én sem vagyok egy alacsony ember, de Nyers úr tőlem egy fejjel magasabb. - Lealibiztetnek? - Donászi megcsóválta a fejét, elismerően csettintett. - Úgy látszik, itt Győrben komolyan veszik a bűnmegelőzést. - Ebben is a bátyus járt jobban - merengett tovább a sörösüveg fölött a kis Zsdrál. - Páncélkocsival akart nekimenni a határnak, megbukott. Postakocsit akart rabolni, árokba fordult. Trükkös fiú, róla már fel se tételezik, hogy végig tudna csinálni egy akciót. - Te csak ne higgy az öcsémnek! - nevetett, legyintgetett a nagy Zsorál. - Például az oroszlányi postakocsi ügyében engem is megkerestek. Aladár már az új munkahelyén találta meg Sanyit. A ménfőcsanaki hangszerkészítő műhelye hatalmas, tiszta terem volt, közepén egy jókora, szekreterre emlékeztető bútorronccsal, amiről, ha a szárnyaszegett deszkák közül nem fénylenek elő elefántcsont billentyűsorok, senki meg nem mondta volna, hogy templomi orgona. Végig a falon szerszámok és sablonok függtek bilincseiken, múze- 55 nmi tárlók alaposságát idéző rendben; egyáltalán, itt mindennek kiállításhangulata volt, de még Sanyi is inkább látszott öreg teremőrnek, aki titokban végigmustrálja a rábízott vitrintárgyakat, mintsem munkásnak, aki dolgozik. - És annak se higgy, hogy ő most ügyvezető igazgató. - Sanyi barna köpenyt viselt, a kezében tűreszelőt tartott, beszéd közben vezényelt vele. - Egyszerű ügynök, aki mindenféle ketyerével házal. Hajaj! Sokat tudnék én mesélni erről! - Hát mesélj! - mosolygott Donászi. - Vegyük például a porszívót! Képes rá, és kiporszívózik száz lakást, mire végre egyet elad a masináiból! Hát ennek híre megy! Hiába tanítgatom, hogy jó, üsse kő, porszívózzon, de utána rázza ki a szőnyegre a porzsákot, hogy tessék megnézni, mennyi koszt szedtem össze! Nem, az istennek sem! Vajból van a szíve annak a kölyöknek. Nem is tudom, hogy tudott akkorát ütni a postakocsinál. A satupad olyan tiszta volt, hogy Ali a világos színű öltönyében is nyugodtan nekidőlhetett. - És te? - kérdezte. - Hogy ízlik ez a meló? Vannak-e új bázisok? - Hajaj! Csak belefújok a varázssípomba, és a csaj máris itt terem. Ez például Sanyi kivett a satuból egy hosszúkás, enyhén kúpos fémhengert, és felmutatta az Évike személyi hívója. Évike fodrásznő, nem is akármilyen. Amazok ott intett a többi félkész orgonasíp felé - a Sárié, a Katié, a Jutkáé, hadd ne soroljam. Úgyhogy előre félek, mi lesz, ha az első regiszter elkészül. Az öreg lejátszik egy futamot, és az összes nő idecsődül. Várj csak, mindjárt főzök egy teát, gyorsan megteázunk. Ali a fejét csóválta, nevetett. - Sose fáradj! - Nem fáradság. Megmutassam a merülőforralómat? Radírba nyomott zsilett-