Mozgó Világ, 2003. január-június (29. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 1. szám - MÁTRIX - Lengyel László: Sohasemvolt, mindigigenlesz
MÁTRIX képviselték, hanem azok sem, akik a választásokat elveszítve (vigyázat, alternatív valóság!) orrukat lógatták, boldogtalannak és kilátástalannak érezve jövőjüket depresszióba estek, s munkahelyi teljesítményük igencsak visszaesett. Őket könnyűszerrel el lehetett távolítani, visszafokozni, alsóbb beosztásba helyezni, s akiből sugárzott a győzelem hihetetlen ereje, azokat bizton meghagyni vagy föl, még közelebb emelni, egészen a lassan bedörzsölt arcszesz mámorító illatáig. A külföld eközben néma hangot nem ad, a magyarázat egyszerű: ekkora politikai zsenik láttán, akik erőt, eszmét, pénzt és szent akaratot nem kímélve mintegy a vállukra emelték e bánatos himnuszú országot, hát még csak anynyit se bír kinyögni csodálkozva a külföld, hogy mukk. A csatlakozási tárgyalások megrekedt Infinek, a Nyugat betojt tőlünk, egységünket látva félti a piacát a jó magyar árutól, amelybe szellem, okosság, erő és öntudat van belecsomagolva, s a csomagolópapír maga a győzelem. Akik azt híresztelik, hogy a Nyugat Európa utolsó botrányának tekinti ezt az országot, azoknak nincs helyük többé ebben az országban, s bár kis létszámú a magyar, inkább legyen még kevesebb, de egy, amely híven szolgálja azt az embert, nem is embert, szellemgéniuszt, akinek csak megszületni volt nehéz, akinek gyermek és borotva, virág és ékszíjbetét, kolbász és gyámügyi nyilvántartó lap egyaránt úgy áll a kezében, ahogy utoljára Pallasz Athéné adott ki magából istenként emberi alakot. Nincs más se égen, se földön, csak ő, s bár sokaknak kortársa, nem is értik, milyen könyvből tanulhatott, hogy ilyen sokra vitte. A tudósító itt most megszeppen, s bármilyen tárgyilagos is, úgy érzi, saját hatása alá került, ezért most nyugton hagyja a pennát, szelíden megdől hátra a székben, mert már csak az eget bírja látni, ahol ellentmondást tűrve és csillaggal övezve ott villog: replay, replay, forever! Nyissz! Lengyel László Soha nem volt, mindig igen lesz 2002. 11.12. Hazagondolok. Most sétálnék a Páfrány úton kifelé az erdőbe. A napi, másnapi gyaloglások a St. James’s parkban pótolják is meg nem is, amit elhagytam. Szerettem Magyarországot. Szerettem Budapestet. 2002. 05. 29. Tegnap Bush és Putyin Moszkvában láthatóan kiegyeztek. Washington beengedi az orosz olajóriásokat a civilizált világba. Cserébe Moszkva belemegy az amerikai csapatok tartós közép-ázsiai jelenlétébe és a NATO keleti kiterjesztésébe. A Barátság és az Adria kőolajvezetékek összekapcsolásával megnyílik az út a dalmát olajkikötőn át Amerika, a nagyvilág felé. Emlékszel a moszkvai útjaidra a hetvenes években? Gondoltad volna valaha, hogy a Druzsba KGST-vezetéken orosz multimilliárdosok olaja csorog majd amerikai tankerekbe rajtunk keresztül? A fenséges padisah még nem döntött. Barátom, M., aki a fényes tekintetűnek és tévedhetetlennek is barátja, udvarának minisztere, mosolygósan arról biztosít, hogy lesz döntés. Ebben nincs két