Mozgó Világ, 2019. július-december (45. évfolyam, 7-12. szám)
2019 / 10. szám - -RÓL, -RŐL - Vadas József: Zsinagóga hidraulikus bimával - A felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga
reformkorban. Mindeközben a gyülekezet (az 1868-as zsidó kongreszszus után hivatalosan is) több ágra szakadt, s minthogy egyik is, másik is a maga (eltérő) liturgiájához építészetileg igazodó térbe kívánkozott, jött létre egymástól nem messze a zsidó negyed három nevezetes zsinagógája. Az ortodoxok még jó ideig maradtak eredeti helyükön , majd csak közvetlenül az első világháború előtt épül fel Kazinczy utcai új központjuk Löffler Sándor és Béla kora art decós tervei szerint. (Ma ez is az EMIH kezelésében van, 1996 és 2004 között állították helyre.) A két másik irányzat azonban már a kiegyezés korában elhagyta az Orczy-házat. Először a népesebb, a neológus ág teremtett magának székhelyet az imént említett Dohány utcai templommal. Nem sokkal felavatása után követte példáját a valamivel konzervatívabb felfogású, viszont jóval kisebb létszámú status quo ante csoport; az 1867-ben vásárolt Rumbach Sebestyén utcai telken 1872 óta áll az Otto Wagner tervezte épület. (E két utóbbi a Mazsihiszhez tartozik.) Az 1841-ben született osztrák építész világnagyság, a modern művészet (építészet és tárgytervezés) egy kézen megszámolható legjelentősebb előfutárai közé tartozik. A Politechnikai Intézet növendéke, majd 1860 és 1863 között a bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója. Közben a berlini Építészeti Akadémián is tanul, így lesz a korban uralkodó historizmus avatott művelője. 1862/63-ban Ludwig Förster irodájában dolgozik. Akit mi a Dohány utcai moreszk templom alkotójaként ismerünk, az szülőföldjén más és ennél több is. A neostílusokkal reprezentáló bécsi nagykörút, a Ringstrasse szellemi atyja, aki az osztrák fővárosban szintén épített - a Dohány utcaival egy időben (1854-58) és hozzá igencsak hasonló - zsinagógát. Aligha merő véletlen tehát, hogy a pályáját az ő műhelyében kezdő Otto Wagner első sikerét történetesen ugyancsak egy keleti inspirációk nyomán készült munkájával aratta a Rumbach meghívásos pályázatán. A német nyelvterületen ugyanis ez a romantikus jellegű archaizálás vált a keresztény világban évszázadokon át idegennek (ha nem éppen üldözendőnek) tekintett és távoli eredete miatt egzotikusnak minősített vallás, illetve kultúra stiláris attribútumává a tizenkilencedik század derekán emelt városi zsinagógákon. Többek között azon a berlini templomon, amely a mi MTA-székházunk építésze, F. A. Stühler tervei szerint épült a hatvanas évek első felében. Az viszont már a mindössze huszonhét éves mester önálló szellemiségét jelzi, amit az épület monográfusa, Ines Müller építészettörténész magyarul is megjelent könyvében „pontos historizálás”-ként definiál. Eszerint Otto Wagner idősebb pályatársánál jóval alaposabban tanulmányozta és maximális hűséggel alkalmazta azokat a motívumokat, amelyeknek a Förster által is jól ismert forrásai közül az Alhambra és córdobai nagymecset talán a legfontosabbak. A fenti disszertációból tudható az is, hogy a fali stukkóborításoknak a spanyol S. Maria Blanca zsinagóga díszítményei szolgálhattak előképül, a tóraszekrény egyik oldalát egy kairói mecset kapujának vasalata, a fakapukat az isztambuli Rüsztem pasa dzsámija ihlette. S hogy elképzelései megvalósításában Wagner méltó társakra talált művezetőként 113