Múltunk – politikatörténeti folyóirat 51. (Budapest, 2006)
2. szám - Tanulmányok - Simon István: Egy keresztény-nemzeti „csúcsmenedzser", Wünscher Frigyes
SIMON ISTVÁN Egy keresztény-nemzeti „csúcsmenedzser", Wünscher Frigyes Nevét ma már szinte senki sem ismeri, pedig Wünscher Frigyes - különösen az 1930-as évektől - a gazdasági élet egyik „legmenőbb" szereplője, „sztármenedzsere" volt. 1921-től az MTI egyik vezetője, majd 1934 novemberétől a „Hangya" fogyasztási értékesítő és termelőszövetkezet alelnök-vezérigazgatója, tőzsdetanácsos, több tucat vállalat első embere, „bankvezér". Gazdaság- és szövetkezetpolitikus, felsőházi tag, közíró, egyetemi magántanár, tudományos társaságok tagja, sportvezető és számos társadalmi-egyházi szervezet élén állt. Horthy kormányzó elnöksége idején a Magyarok Világszövetségének volt például alelnöke, és ugyanezt a posztot töltötte be az Actio Catholicánál is. Baráti és személyes kapcsolat fűzte az akkori politikai elit számos prominens alakjához, többek között Gömbös Gyulához, Kozma Miklóshoz, és Horthy Miklóshoz is. Tagja volt a kormányzó szűkebb, szegedi környezetét tömörítő, zárt és titkos, baráti társaságának, a Kékek Klubjának, továbbá az Etelközi Szövetségnek, a MOVE-nak és a Turulnak is. Wünschert 1945 tavaszán háborús és népellenes bűntettekkel gyanúsították, és letartóztatták. A német háborús érdekek „hangya szorgalmú", gátlástalan kiszolgálójának, az ország német kirablása egyik fő szervezőjének, a jobboldali, németbarát, nyilas mozgalmak, lapok, párt Érdekes ellentmondás, hogy rengeteg tisztsége, a politikai elittel való kapcsolatai ellenére Wünscherről a korszakkal foglalkozó szakirodalomban elvétve esik szó. Véleményünk szerint főleg azért, mert a „háttérben", személyes és baráti kapcsolatain keresztül politizált. Lásd ORMOS Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. Budapest, 2000; GERGELY Jenő: Gömbös Gyula (Politikai pályakép). Vince Kiadó, Budapest, 2001; Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékirata 1918-1945. Sajtó alá rendezte, a bevezetőt írta, magyarázó jegyzetekkel ellátta: PERNEKI Mihály. Budapest, 1983. Horthy Miklós titkos iratai. Sajtó alá rendezte, jegyzetekkel és magyarázó szövegekkel ellátta: SZIRMAI Miklós és Szűcs László. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972.