Múltunk – politikatörténeti folyóirat 54. (Budapest, 2009)
1. szám - Tanulmányok - Molnár János: „A másodrendű vádlott." Villányi András elítélésének és rehabilitálásának rekonstruálása
f Kolombusz Kristóf útja emlékére a „Santa Maria" elindul Amerika felé. 1931 (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára) MOLNÁR JÁNOS „A másodrendű vádlott" Villányi András elítélésének és rehabilitációjának rekonstruálása A „Szebenyi Endre és társai"- per A „Szebenyi Endre és társai"-per a Rajk László-ügy fél évvel később lezajlott „mellékpere" volt. Az eljárás során tizenkét embert ültettek a vádlottak padjára. Ez a tucatnyi ember a „maradékból" került ki, többnyire belügyesek voltak, és a Rajk László elhurcolását követő letartóztatási hullám során jutottak az AVH fogságába, de egyik ügyben sem bizonyultak megfelelő alanyoknak. A per elsőrendű vádlottja Szebenyi Endre, korábbi belügyi államtitkár volt, a másodrendű vádlott szerepét pedig Villányi András volt rendőr ezredes, a gazdasági rendőrség egykori vezetője kapta. 1950. május 26-án mindkettőjüket kivégezték. Letartóztatásuk előtt fényes karriert futottak be a népi demokratikus rendszer szolgálatában. Mindketten jogászok voltak, túlélték a világháborút és a munkaszolgálatot. Karrierjük a front elvonulása után kezdődött, és szinte rögtön fontos csavarrá lettek abban a gépezetben, amely a kommunista rendszert megszilárdította Magyarországon. Ez a rendszer azonban őket is elpusztította. Bukásuk főleg azzal magyarázható, hogy pályafutásuk során túl szorosan kötődtek az „első számú ellenségnek" kikiáltott Rajk Lászlóhoz. Csak ők ketten végezték bitófán, a per többi vádlottja néhány év börtön után, 1953-1955 között kiszabadult. A „Szebenyi Endre és társai"-per több résztvevőjének is érdekes volt az életútja, de tanulmányomban csak Villányi Andrással, a gazdasági rendőrség irányítójával A „Szebenyi Endre és társai"-per vádlottjai az alábbi személyek voltak: dr. Szebenyi Endre, dr. Villányi András, Cseresnyés Sándor, dr. Tőkés Ottó, Beck János, Oszkó Gyula, Ráth Károly, Cséby Lajos, Kovács Ferenc, Rajk Lászlóné, Sally Judit, Villányi Ernő.