Múltunk – politikatörténeti folyóirat 54. (Budapest, 2009)
4. szám - Történetírás Közép-Kelet Európában - Mitrovits Miklós: Lengyel történetírás 1989 után
A Nemzeti Felszabadító Lengyel Bizottság manifesztuma, Lublin, 1944 (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára) MITROVITS MIKLÓS Szembenézés a múlttal - Lengyelország története (1956-1989) Historiográfiai megközelítések A jelenkortörténet-írás fő problémája a „múlt" elválasztása a „jelentől", hiszen a kutatók legtöbbjének addigi élete nagyjából egybeesik a vizsgált korszakkal. Másrészt „jelenünk" gyakran olyan szorosan kötődik a közelmúlthoz, hogy könnyű az aktualizálás, esetleg a politika területére tévedni. Ugyanakkor a jelenhez való viszonyulás eleve elkerülhetetlen. Ahogy Eric Hobsbawm fogalmaz, a történész alakítója az „egyezményes múltnak", alkotója a „kollektív múlt emlékezetének", s ezáltal akarva-akaratlanul a jelen legitimálója. Mint írja, „bármely emberi közösség tagjának lenni azt jelenti az egyes ember számára, hogy elhelyezi önmagát saját (közösségi) múltjában, és viszonyul ehhez a múlthoz, ha másként nem, úgy, hogy elveti". Hogy van-e „egyezményes társadalmi múlt" vagy más néven „történeti kánon", és hogy ha van, akkor mit tartalmaz, hogyan „meséli el" számunkra a korábbi időszakokat, szintén vita tárgyát képezheti. Ez azonnal két kardinális problémát vet fel: egyfelől, hogy mi a történész feladata, illetve a történetíró milyen módszertani megközelítéssel dolgozik? Jelen tanulmánynak nem feladata a különböző történeti irányzatok részletes kifejtése, csupán jelezném, hogy a magam részéről elfogadhatónak tartom Hobsbawm azon tézisét, mely szerint a történettudománynak az a feladata, hogy „mintákat és működési folyamatokat tárjon fel általában a történeti változásban", ehhez pedig komoly elemző munka szükséges: „objektív, független az időtől befolyásolt óhajainktól és érték 1 Eric HOBSBAWM: A múlt tudata. In: Eric HOBSBAWM: A történelemről, a történetírásról. Napvilág Kiadó, Budapest, 2006. 22-23.