Pécsi Napló, 1916. november (25. évfolyam, 244-268. szám)
1916-11-26 / 265. szám
1916. november 26. „Pécsi Napló“ — Száz liter tejjel fogyasztanak kevesebbet a pécsi kávéházakban. Oberhammer Antal rendőrfőkapitány pontos kimutatást készíttetett a pécsi kávéházak tej- és cukorfogyasztásáról. E kimutatás tájékozás, szerzése céljából készült s rendkívül érdekes adatokat tartalmaz. Megtudjuk belőle, hogy a tíz pécsi kávéházban az uzsonnakávé-tilalom előtt egy forgalmas vasárnapi napon összesen 1988 tejeskávét fogyasztottak, a nyolc pécsi kávémérésben pedig ugyanazon napon 417 tejeskávét szolgáltak fel. A tilalom életbelépése után három kávéházban teljesen megszűnt a tejeskávé fogyasztás. Ezek kisebb, főként éjszakai kávéházak, ahol rendkívül sok feketekávét, teát, csaját s főként forralt bort fogyasztottak tejeskávé helyett. A többi hét kávéházban 1144 tejeskávét adtak el, a kávémérésekben pedig ,amelyeknek száma a tilalom életbelépése óta nyolcról tizenkettőre szökött fel, 454 tejeskávét fogyasztottak. A kávémérések megszaporodása úgy látszik abban leli magyarázatát, hogy ott már esti 7 óra után szabad tejeskávét adni. Az összes pécsi kávéházak a tilalom életbelépése előtt összesen 280 liter tejet kaptak, a tilalom életbelépése óta pedig 180 lert tejet, vesznek s igy egész pontos adatok szerint száz liter tej az, amit e réven a gyermekeknek és betegeknek lehet juttatni. A kávémérések tejfogyasztása egyáltalán nem csökkent. A kávéházak cukorszükségletét az eladott tejes- és feketekávék számából állapítják meg. Erre az adatra a kereskedelmi és iparkamarának van szüksége a cukor arányos felosztása okából. Nem érdektelen tán megemlíteni, hogy a pécsi kávéházakban a legutóbbi vasárnap 2214 feketekávét fogyasztottak, a kávémérésekben pedig 162 feketekávét adtak el. A legtöbb feketekávét — négyszázat egy nap — egy kisebb, harmadrendű kávéházban adták el. Az uzsonnakávé-tilalom a teadgyasztást is növelte a pécsi kávéházakban. A szóbanforgó napon 1581 teát adtak el a kávéházakban és 177-et a kávémérésekben. Csokoládé 226, forralt bor pedig — kizárólag éjszakai kávéházakban — hatvan üveggel fogyott. Megírtuk, hogy a forralt bor cukrozását, minthogy egy literhez negyvenöt kockacukrot használtak, el fogja tiltani a rendőrség. Az ilyen mértéktelen cukorfogyasztásra, ami pazarlásnak is beillik, valóban nincs is szükség. , — A baranyavármegyei hadbavonultak családjainak segélyezésére újabban befolyt adományok : Painz Zsigmond Mohács 600. —, Weber Kálmán Püspöknádasd 300Pécsegyházmegyei Takarékpénztár 100.—, Önmagukat megnevezni nem kívánó adakozók a várm. főispán utján 225.—, Vida Dezső Mohács 500.—, Baranyavármegyei Gazdasági Egyesület áruosztálya 1000.—, M. kir. pécsi 19. honvéd gy. e. legénysége 66.37., Lederer Samu Magyarmecske 30.—, Pécsegyházmegyei Takarékpénztár újból 100.—, Baranyavármegyei gazdasági egyesület újabb gyüjtése 740 K, Kohn Ede Kisasszonyfa 100.—, Kistapolca község 212.32, Mohácsi Izraelita Nőegylet 454.60 K. Az eddig befolyt adományok összege 133.422 K 241. — Polgári elismerő oklevél a hadikölcsönök sikeréért. A m. kir. pénzügyminiszter Hegyessy Jánosnak, a szigetvári járás főszolgabirájának és Kovács Sebestyén Gyulának, Kaposvár város polgármesterének, a magyar állami hadikölcsönök sikerének előmozdítása körül szerzett érdemeik elismeréséül, elismerő okleveleket állított ki. — Kórházvonat érkezett. A napokban kórházvonat érkezett a pécsi pályaudvarra. A vonat 460 beteg katonát hozott délről.A betegek közül számosan mocsárlázban szenvednek. Legnagyobb részüket már elhelyezték a pécsi hadikórházakban Formánnátha eil Érlesf és Latiska Juliska női fodrászérme Király utca 22. sz. alatt megnyílt. Telefon 955. Kérem a tisztelt hölgyközönség szives pártfogását. Hirdetmény. Egyik ügyfelem a Pécsett, Irgalmasutca 26. szám alatti házat, az úgynevezett Mátyás Király vendéglőt és annak berendezését megvenni óhajtja. Felhívom ezennel a fennti vendéglő-üzlet hitelezőit, hogy az ingatlan tulajdonosai avagy az ez időszerinti bérlők Büttner József és neje elleni, az üzlet folytatásából eredő követelései számszerűleg nyolc nap alatt nálam annál is inkább jelentsék be, mert ezen határnap letelte után netalán jelentkező hitelezők követeléseit felem mint vevő, rendezni nem fogja. Dr. Fürst Győző: Patkány és Egér irtószer. Biztos eredmény! 1 doboz 2,50 és 5 korona. Schwab és Russ abogár elleni por. 1 üveg 3 korona, a m A fent ajánlott szerek számtalanszor kipróbáltak és nem té- vesztendők össze kö-. Izönséges nem jó, rossz hatású szerekkel. Szétküldés utánvét mellett. Féregirtó Vállalat Zágráb, 3363 Petrinjska-utca 3. III. 7 — A pécsi és baranyai ügyvédek jótékonysága. Az Országos ügyvédszövetség pécsi osztályának tagjai az országos ügyvédi árvaalap javára aláírási ívet bocsátottak ki, amelyen a nemes célra a pécsi, szentlőrinci, pécsváradi, mohácsi, siklósi és sásdi ügyvédek 482 koronát adtak össze. Ezt az összeget ötszáz koronával kiegészítve beküldötték az országos ügyvédszövetség pénztárába. Vasárnap is lehet hadikölcsönt jegyezni. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter a vármegye alispánjához intézett leiratával a hadikölcsönjegyzés előmozdítása érdekében megengedte, hogy a bankok és pénzintézetek a f. évi nov. hó huszonharmadikán és decz. huszonkettedike közé eső vasárnapokon pénztáraikat nyitva tarthassák és hivatalaikban akadálytalanul dolgozhassanak. — Hozzánk érkezett hadsegélyezési adományok. A harctérről ma 10 korona érkezett hozzánk Honig János zászlóstól, mely adományt a hadiárvák karácsonyi megajándékozására fordítjuk. — Vörös István lothárdi szabadságolt katona 30 koronát hozott hozzánk a megvakult katonák pécsi alapjára. Mindkét adományt rendeltetési helyére juttatjuk. — Pécsi zongoratrgjptanis halála, őszinte. .. 1z részvéttel vettük ma délután a szomoru hírt, mely városunk egy régi, kedves ismerősének, a "pécsi úricsaládok kedvelt zongoratanítónőjének , Baudysz Ilonának elhunytát tudatta. A finomlelkületü, kiváló képzettségű zongoramesternő, aki maga is kitűnően kezelte a zongorát, tanítóképességével ért el általános elismerést. Tanítványai közül nem egy vált ki a zongorajátékával a mindennapiasság színvonalán való fölülemelkedésével. Igazi szakértelemmel, zenei tudással oktatta tanítványait. Kezdetben a volt Liebscher-féle magán-leányiskola zongoratanítója volt s később, mint óraadó buzgólkodott fáradhatatlan munkakedvvel és kitartással a zongoratanitás terén. Mindig nagy számmal voltak tanítványai, a kiket az iskolaév végén rendezett nyilvános hangversenyen mutatott be a közönségnek. Édesatyja műépítész volt Pécsett s a múlt század nyolcvanas éveinek végén hunyt el. Bandysz Ilona, kinek halálát hosszas betegség előzte meg, mely már huzamosabb ideje gátolta a tanításban, e hó 24-én életének 61-ik évében szenderült jobb létre. Földi maradványait e hó 26-án d. u. 3 órakor a központi temető ravatalozó épületéből helyezik örök nyugalomra. — Pécsi származású orvos gyors előmenetele. Bubregh Nándor, Pécs szab. kir. város nyugalmazott gazdasági felügyelőjének Sándor fia még szorgalmas hallgatója volt a budapesti orvostudományi egyetemnek, amikor mintegy éves önkéntesnek a harctérre kellett vonulnia, ahol elegendő előképzettsége volt már arra, hogy a hadsereg már mint orvosnak vegye hasznát. Már huzamos ideje Boszniában teljesít szolgálatot, az egyéves önkéntesből a háború eleje óta már hónapokkal ezelőtt ezredorvos lett és az arany érdemkereszt mellett birtokosa már a Signum laudisnak és több, felső parancsnokságai részéről érkezett elismerő nyilatkozatnak. Bubregh Sándor dr. orvos földink most is Boszniában működik mint ezredorvos. — Földrengés — Dárdán. Dárdai tudósítónk telefonálja, hogy ma délután 3 és 4 óra között földrengést észleltek Dorrdán és a község egész környékén. A talaj megrendült az emberek lába alatt, a házak falai is megremegtek. — Közöljük teljesen megbízható tudósítónk jelentését, azzal a hozzátevéssel, hogy Pécsett, nem észleltünk hasonló jelenségeket s egyéb helyről sem jött eddig jelentés, hogy földrengést észleltek volna. — Hadsegélyezési adományok. Pécs szab. kir. város főispáni hivatalában a mai napon befolyt adományok: A katonák 1916. évi karácsonyi alapjára . Eddigi gyűjtés 430 K. Zichy Gyula gróf 200, Walter Antal 100, Hirschfeld S. sörgyár r. t. 150, Igaz Béla dr. 25, Igaz Lajos gyűjtése 21, Streicher József, özv. Sipőcz Istvánná, Gál Jenő dr. 10—10 Összes gyűjtés : 950 K. — A hadiárvák 1916. évi karácsonyi alapjára : Hirschfeld S. sörgyár r. t. 150, Brunner Károlyné 10, Lengyel Katinka 20, összesen 180.