Pécsi Napló, 1918. augusztus (27. évfolyam, 173-197. szám)

1918-08-14 / 184. szám

4. kezdenem, hogy megboldogult ellenségünk földjén vagyok, Oroszországban, vagy mond­juk Ukrajnában. Budapest—Miskolc—Sá­toral­jaujhely — Lavocne—Lemberg az út első része és erről az útról már sokat írtak. Régi csataterek következnek egymás után. Leégett falak, felrobbantott hidak, kalászos mezők és semmi egyébb — Galicia. Lembergtől Tarnopolok­ át utazom a határig. Lembergtől csak katonák utaz­hatnak. Éjjel 11 órakor vonatunk befut a határ­állomásra. Mostanáig ember-ember hátán szorongott a vonatban, csaknem megváltás volt reám nézve, hogy végre megszabadultam a mi kedvesen kényelmetlen vonatunktól. Azonnal átszállunk az orosz vonatra. Seinte elszégyeltem magam. Nálunk min­denki úgy ismeri az orosz viszonyokat, hogy trok messze mögötte állanak a mienknek. Bocsánat, de azt hiszem, fordítva van. Ha­ta­lmas, kényelmes kocsikba széltünk. Egy­­fülkébe csak négyen szállhatnak, mert 4 ágy van , tisztán a legnagyobb rendben. Gyorsan is fekszem, mert ki vagyok merülve. Az indulás után egy orosz pincér teát és fel­vágottat szolgál fel. A teát itt éjjel-nappal, télen-nyáron egyformán és rum, citrom nél­kül isszák. Érdekes az orosz vonatok pontossága. Mikor a vonat az állomásra ér, a megállásnál az állomáson lévő haranggal jelzik a vonat megállását, a második jelzésnél szállnak be, a harmadiknál pedig tülköl a vonat és meg­indul. Délelőtt 11 órakor érkezem meg Odesz­­szába. Hatalmas, szép város ez, kb. 1.000.000 lakossal. Felülök egy gummikerekűre (mert itt csak ilyen van) és 10 percig vágtat velem az orosz kocsis a számomra kijelölt szállo­dába. Fizetésnél derül ki, hogy a rövid útért nem többet, mint 10 rubelt, vagyis 20 koronát kér. Mit csináljak? Fizetek. Az étkezés rettenetes drága. A napi étke­zés olcsó helyen 40—50 korona. Elhelyezkedem és délután a fiukkal együtt kimegyünk villamossal a tengerhez. Vasárnap van, tehát rettenetes tömeg lubic­kol a tengerben. Összenézünk a fiukkal. Ilyet még nem láttunk. A nők, a férfiak, úgy ahogy születni szokás, úgy fürödnek. Szinte bámultak ránk, hogy mi dreszben merünk fürödni. Mi persze szégyeltük magunkat, hogy dreszben fürdünk. Este a tengerparti korzóra mentünk ki. Szegény pécsi sétatéri korzó, de kicsiny vagy az itteni korzóhoz képest, szinte, nem is vagy korzó. Legalább is 8 — 10,000 ember hullám­zik feles alá. A legelőkelőbb úri leányok persze garde nélkül járkálnak 12 és 1 óráig. Itt igy­ιап. Persze, ismeretséget kötöttünk a kis gimnazista leányokkal és rendkívül hu­moros volt a helyzet, mert a leányok nem tudtak németül, mi pedig ugyan­ennyit tudtunk oroszul, de azért az emberek itt megértik egymást. A búcsúzás rendk­ül érdekes. Ugyanis mikor a kis­leánytól elbúcsúztam, kezet nyújtott, én meg kezet fogtam, de a követ­kező pillanatban két cuppanós puszit kap­tam. Itt így szokás. Szép szokás. Mikor jutunk mi idáig. Hej, Istenem. A rossz állapotokra vall, hogy kivilágí­tott házszámok vannak. Erre nálunk még nem jöttek reá. A villamos megállóknál az emberek szépen sorba állnak és úgy szállnak fel a villamosra. Nem vagyok rosszmájú, de lehetne még tanulni az oroszoktól. A drágaság nagy. Pl .egy kiló körte 15 K, de itt megfizethetik, mert van egy család, kik a kórház melletti penzióban laknak és cse­­kély 60 millió korona vagyonuk van. Nekem nem szabad körtét vennem. A tá­rolból katonák énekelnek, hogy „Nincsen párja, nincsen párja”, hát persze, hogy nincsen párja a magyar huszárnak, hiába szép itt minden, de idegen. Mégis csak nagy az a 2000 km­-es távolság. Irigylem egy kicsit, hogy odahaza lehetsz. De nemsokára én is indulok haza a kórház­ból, ha betegen is, de azért jó kedvvel. Magyar(Ungár) Zoltán: Alkonyi beszélgetés. Egyik népszerű oázisán a pesti Szaha­rának­­ a Dunaparton üldögéltem fáradtan, céltalanul. A kopott Buelnwaldról Petőfi szobrának kontúrjait láttam épen, amint komoly gőggel föl­dit hátat e parfümös­v­ásár­­nak. Megbámulni lehet csak, de megérteni nem e furcsa aszfaltcsík örökifjú életét. Egyik négy esztendős, makacs fellegeiből itt egy átlátszó bárányfelhő andalog csupán és ha az élet gondjai és fájdalmai masíroznak errefelé, lépteik dübörgését egy érthetetlen sordino vidáman csengő n­ev­etéssé varázsolja. Sima homlok ez a kivételes földdarab egy sápadt ábrázaton. Nagy nevető derűs szem, melynek nincsen mélysége, csak bőkezű mo­solya és fáradhatatlan csillogása. Én a gondolattal viaskodtam, hogy a копу és bánat vakolatából épült fal hogy adhatja vissza ily vidám önkénnye­ az élet ekhóját, midőn két érdekes szomszéd tele­pedett mellém. A ráncos arcukat — mintha előre megbeszélték volna, — a nap felé for­dították és egy ideig azzal v­oltak elfoglalva, hogy egy szót sem szóltak egymáshoz. A budai házak lev­endulaillattal és romantikával teli regényeiben élnek és tesznek-vesztek ezek a bájos matrónák, kik elmúlt korok emlé­keit hordozzák féltő gondossággal ez érthe­tetlen világban. Gyermeki áhítattal néznek a borgnetten keresztül maguk elé, mintha egy szép és tarka képeskönyvet lapoznának előttük. Mintha két ezüstös hajú generális tartana szemlét az élet és ifjúság hadserege felett. Midőn v­égre csendesen megszólalt az egyik, francia szó üti meg gyanútlan füleimet. Finomkodó nüanszokkal és gondos megfontolt pózokkal beszélgettek a fehérhajú madam­ok. Most már minden érdeklődésem náluk időzött, mert azt kellett hinnem, hogy a lelkes Pak­s két emigránsa búsul itt mellettem a duna­­parti Rodostón. Egyszerre azonban váratlan fordulatot vett a beszédük. Egy újságcikkről kezdett beszélni az egyik, melyet nemrég olvasott a napilapokban. Szinte magam előtt látom őt egy álmos ebéd utáni szobában, amelynek talán egy zenélő óra a legfontosabb bútordarabja, amely szoba hűvös és csendes, mint egy középkori kolostor. Az ablak előtt ül bizonyára egy öblös karosszékben, mely­ben nagyanyák és szépanyák letűnt ember­öltők álmait szundították; a finom orra felett aranyozott pápaszem és komoly el­mélyedéssel csód­álja fejét, az újságírók fel­­háboritó gondatlansága fölött. Arról volt szó ugyanis, — nagyon komoly kérem, — hogy Temesv­árott meghalt egy tisztes pol­gár, kit száztizenhat évig éltetett az Isten. Élete utolsó napjait is egészségben töltötte s bizonyára csak azért kellett elmennie innen, mert ott fennt észrevették, hogy az ilyen kivételek rossz vért szülnek a v­égesebb életű emberek között­. És akad egy tigrifüles, felü­letes­­újságíró, ki megírja mindezeket, csupán a legfontosabb részletet felejtette el az ol­­­гаь0ла1 közölni,­­hogy milyen volt az élet­módja, mit tett, illetve nem tett a temes­vári patriarcha, hogy ily magas évekig tartott az élete. Az emberek gyarlóságáról és kicsinyes önzéséről filozofált mellettem a két fehérhajú szomszéd, hogy az ilyen titkot, mely az élet forrása lehet az­­ittmaradók számára, mint itt teremtés ajándékát kellene a világ fülébe harsonázni. Az élet és a halál örök polémiája szólott hozzám a két szomszéd csendes beszédéből. Egy pillanatig sem csodálkozom a dolgok és problémák furcsa változásán. Az életörömöt már sokszor hiába keressük a fiatal­ság tanyáján. Selymes hajjal és pelyhedző által is megvénült lelket cipelnek egyes embe­rek. Azért az sem meglepő,­­ ha mint az is a Duna parton, öreg emberek ajkáról hall­juk az élet vá­gyát és­ az eljövendő évek félelem nélküli akarását. Ők a mában is a multat élik, napjaink vérrel szegett pocsolyái fölé. szebb idők emlékeinek homokszőnyegét hin­tik,melyen zajtalanul járhatnak, mint egykor régen, mikor még nem fakult meg a tiszta az almárium mélyén őrzött leveleken. Ne­künk, nekünk — múltúnk is alig van­ — csak a bizonytalanság ködében lappangó­ jövőnk; a ma emberei alig tudnak haragudni a temes­vvári patriarchára, amiért magával vitte a hosszú élet titkát. Nekünk teljesen elegendő a földi séta, melyre az emberek között az élet szó használatos. S hogy mindezt a magyar fővárosban franciául kellett hallanom, midőn a Szajna felől lázas gyűlölet viharzik felénk, nem ter­helem „miért ?“-el a két bájos öreget. Már úgyis okvetlenkedik a lelkiismeretem, hogy ki­fecsegtem gyanútlan beszédüket. Mielőtt azonban otthagytam őket, bá­muló csodálkozásom küldtem a temesvári hősnek, kinek volt bátorsága száztizenhat évig itt e­laidon élni... Budapesten, 1918. augusztus közepe, Déri Gyula. rFéC5i Napló* 1918. augusztus 14 Térsadalompolitík­ei nap Pécsett. A részletes műsor. Pécs, augusztus 13. A pécsi keresztény szeretetek augusz­tus 15-ikén, egész napra kiterjedő társadalom­­politikai napot rendeznek Pécsett. A nap részletes műsora a következő: Délelőtt 11 órakor nagyszabású nyilvános megbeszélés lesz a Pannónia szálló dísztermében. A meg­beszélések vezetésére Battenberg Lajos posta- és távírda igazgatót sikerült megnyerni. Battenberg neve már egymagában bizto­sítja a megbeszélések nemzeti és haladó jellegét. Előadók lesznek: Altenburger Gyula bankigazgató, az országos hírű író, aki gazdaságpolitikai kérdésekről beszél és Hu­szár Károly, a népszerű országgyűlési kép­viselő, akiről köztudomású, hogy egyik leg­ragyogóbb népszakoka az országnak. Huszár Károly társadalompolitikai kérdésekről fog beszélni. A nyilvános megbeszélésekre nagy kíváncsisággal készül az egész város keresz­tény társadalma. Délután nagy kerti ünnepély lesz a budai küh­árosi katolikus körben. Lesz 1екел'ег8епу férfek és nők részére értékes nyereménytár­gyakkal. A tekeverseny 2 órakor kezdődik. Délután 4 órától kezdődőleg cigányzene, tombola értékes nyereménytárgyakkal, kon­fetti, szerpentin csata,­­drágposta, amerikai árverés, képviselőválasztás és még egyéb szórakozó alkalom. Este pontosan ,­9 órai kezdettel újság­író kabaré lesz a következő műsorral: 1) Az újságírás. Előadja : Linder Ernő, a Dunántúl felelős szerkesztője. 2) Schubert : Legényke panasza. Deli­bes : Szezon. Énekli Mandl írónké, zongorán kíséri Hoffmann Kálmán zenetanár, zon­goraművész. 3) Vezéreik lirás akadályokkal Szer­kesztőségi jelenet lapzártakor. Előadja több szere­plőj­ét Szabó Géza, a Pécsi Úrlap felelős szerkesztője. 4) Zenetrió, előadják­ zongorán Hoff­­mann­­ Kálmán zenetanár zongoraművész, hegedün : Hergerth József zenetanár, hegedü­­művvész és gordonkán Szonhaltér. 5) Rim­farágás és egyebek. Előadja: Blaszy Gábor hirlapiró. 6) Nagy balett Kovács József tánctanárt­ól. Lejtik többen. — Az egyes számokat Bara­nyai Jenő hirlapiró konferálja. Belépődik a délutáni kerti ünnepélyre 2 korona. Az újságíró kabaréja: I. hely: 3, II. hely 2 és III. hely 1 korona. Az egész napi műsort kedvezőtlen idő esetén is meg­tartják. ROYAL kávéházban mától kezdve Farkas Sándor budapesti zenekarával naponta hangversenyt .

Next