Pécsi Napló, 1931. augusztus (40. évfolyam, 172-195. szám)
1931-08-04 / 174. szám
1931 augusztus 4. PÉCSI NAPLÓ — A vér fölfii, féltése céljából ajánlatos néhány napon át, korán reggel egy pohár természetes ,, Ferenc József“ keserű vizet inni. Az egész világon rendelik az orvosok a valódi,,Ferenc József" víz használatát, mert ez szabályozza a bélmélkedést, erősíti a gyomrot, javítja a vért, megnyugtatja az idegeket és ezáltal új életerőt teremt. A „Ferenc József" keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. A Kereskedelmi Alkalmzottik szokásos kerti mulatsága a régi ,,Sorház" újonan és igen ízlésesen átalakított és erre az alkalomra feldíszített helyiségeiben és hatalmas kertjében zajlott le. Mégpedig oly anyagi és erkölcsi sikerrel, amelynek párjára alig emlékezhetünk. A kiválóan fegyelmezett és tapintatos rendezőség hivatása magaslatán állott, de különösen ki kell emelni Rudolf György, Deutsch Ignác, Heim Géza, Rosenfeld Miksa és Révész Sándort, akik a többi rendezőkkel együtt minden lehetőt elkövettek, hogy a megjelent nagyszámú közönség minél jobban érezze magát. A kitűnő műkedvelők nagyszerűen összeállított műsorral kedveskedtek. A szépségverseny értékes díjait a következők nyerték megérdemelten : Bojets Mária, Bazsó Ilus, Szűcs Anci és Moldoványi Klári, továbbá a szorgalmi díjat: Keim Györgyi. A zenét Andró Ede kitűnő zenekara szolgáltatta. A mulatság a kora délutáni órákban kezdődött és másnap a reggeli órákban távozott a közönség egy kellemesen eltöltött nap emlékével. — Fees közönsége a külföldi magyarságért. A külföldi magyar gyermekek és könyvtárak részére történt újabb, nagyobb mennyiségű hazafias könyvadományról számolhat be a Magyar Nemzeti Szövetség Pécs-Baranyai Köre, amelyért a lelkes adakozóknak hálás köszönetét fejezi ki. Az adakozók névsora a következő : Buday Clarisse 7 drb szépirodalmi, 118 drb folyóirat; Halász Kálmán, főgimnáziumi tanuló 41 drb szépirodalmi könyv, 2 drb iskolakönyv; Pilch Andorné 50 drb folyóirat; Girtl Irénke 7 drb iskolakönyv; Darvas József 3 drb szépirodalmi könyv, 30 drb folyóirat ; dr. Nendtvich Andorné 22 drb iskolakönyv ; Mohó István 143 drb folyóirat; Szigeti Mancika 5 drb szépirodalmi könyv. — A Nemzeti Szövetség kéri a nemes példák követését. — Halálos kimenetelű szerelmi dráma a győri határban. Tegnap délután 2 óra tájban borzalmas hörgésre lettek figyelmesek a kiscsémi határban dolgozó emberek és amikor az odaértek, szörnyű látvány tárult eléjük. Hatalmas vértócsában, átvágott nyakkal feküdt élettelenül a fűben egy asszony, míg mellette ugyancsak átvágott torokkal, hörögve vergődött egy férfi. A mentők megállapították, hogy a szerencsétlen asszony már halott, a férfi ellenben csak eszméletlen és beszállították a győri közkórházba. A kórházban a férfi zsebében talált iratokból csakhamar megállapították, hogy az átvágott torkú ember Blazsek István 26 éves kubikos, csányteleki lakos, akit azonnal ápolás alá vettek. Amikor a győri rendőrség detektívjei kihallgatták, Blazsek elmondotta, hogy munkakereső vándorútján, még január havában megismerkedett Mizák Jánosné dávaványai elvált asszonnyal és az ismeretségből csakhamar szerelem lett, úgy, hogy vadházasságra is lépett vele. Amikor már mindenük elfogyott, elhatározta, hogy elküldi magától az asszonyt. Ezt meg is mondta Mizdknénak, aki elkeseredetten tiltakozott terv ellen és semmi körülmények között sem akart elválni tőle. Emiatt aztán az utóbbi napokban heves jelenetek játszódtak le közöttük, ő azonban hajthatatlan maradt. Hétfőn reggel aztán végleg elhatározta, hogy elhagyja az asszonyt, aki újból könyörögni kezdett, Ő el is ment a lakásból. Mizákné azonban utána ment és igy értek el a kiscsémi határba, ahol egy kis akácos tisztásán lekeveredtek. Az asszony itt újból kérlelni kezdte, hogy ne hagyja el, de amikor látta, hogy minden könyörgése hiábavaló, hirtelen kibontotta a csomagját s abból egy borotvát kapva elő, először a bal keze csuklóját, majd a nyakát vágta el. Amikor Blasgek látta, hogy a nő élettelenül terül el a földön, felkapta a beretvát és azzal átvágta torkát. — Országos vásár. A mai pécsi országos vásár látogatottságát illetőleg a legsikerültebbek közé sorozható. Úgy a szarvasmarhákban, mint a lovakban rendkívüli nagy felhajtás volt. Részben a nagy kínálatnak, ezenkívül azonban a külföldi vevők hiányának és a pénzdrágaságnak is tulajdonítható, hogy az árak minden cikkben estek. Különösen a fiatal jószág, a borjak keltek el igen alacsony árban, 10-1.20 pengőért kg.-ként. A kirakodó vásárnak is nagy közönsége volt. — A SAH kirándulása Técsre. A Soproni Automobil Egyesület igazgatósága és választmánya szerdán este gyűlést tartott a Kaszinó épületében lévő klubhelyiségében, amelyen a szakosztály vezetői referáltak munkásságukról. Seltenhofer Frigyes ügyvezető alelnök bejelentette, hogy a Salehó 15—16-án, Nagyboldogasszony ünnepén Keszthely—pécsi útiránnyal, Kaposvár és Siófok érintésével túrára indul a Pécs-Baranyai Automobil Egyesület meglátogatására. — A Pécsi Kereskedők Testületének fűszerszakosztálya kedden este29 órakor a hitelezés kérdésében szakosztályi ülést tart.• Orvosi hír. Dr. Kämpfner Árpád rendelését fog- és szájbetegeknek új lakásán, Felső Malom ucca 21. sz. (Park mozi mellett) folytatja. — Pécsi énekesnő rádió szereplése. Dr. Gáspárné Schlescik Guszti, helybeli szerepléseiről előnyösen ismert, pécsi énekművésznő, a rádió keddi műsorának keretében szerepel a budapesti stúdióban. A széphangú és magasfokú énekkultúrával rendelkező énekesnő szereplése elé nagy várakozással tekint a pécsi közönségé— Kertészeti és gyümölcs-kiállítás A Pécs- Baranyai Kertészeti Egylet a Baranyavármegyei Gazdasági Egyesülettel és a Baranyai Méhészkörrel karöltve, gyümölcs-, szőlő-, bor-, méz- és élővirág kiállítást rendez Pécsett, szeptember hó 6., 7., 8. és 9-én. A kiállítás célja, hogy a fenntemlített termékekből bemutatás alá kerüljenek az idei terméseredmények, hogy alkalma nyíljék a közönségnek megismerni a legjobb beszerzési forrásokat. A múlt évi hasonló kiállításon, a rossz gyümölcstermés miatt, a kiállítók száma kevés volt; reméljük, hogy most, amikor jobb a termés, nem fognak késni a termelők, hogy termelvényeikkel a kiállítást felkeressék, ezáltal módot nyújtanak a vásárlóknak arra, hogy azok közvetítés nélkül, direkt a termelőtől tudják szükségletüket beszerezni. Más gyümölcstermő vidékeket a termés érése idején a vásárlók, exportőrök tömegesen látogatják a baranyai termelők, jóformán a pécsi piacon tudják csak termésüket értékesíteni. Egy-két élelmesebb termelő kisebb mennyiséget postán elszállít ugyan, de a termelők érdeke a tömeges eladás volna. A mostani kiállítás főleg azt célozza, hogy a termékeknek reklámot csináljon, azért reméli a kiállítás rendezőbizottsága, hogy a termelők nagy számban fognak azon részt venni. A bejelentések a Baranyavármegyei Gazdasági Egyesülethez intézendők (Pécs, Sildósi-ucca 17. ). — Kifosztották a „Csipkeáruház“ egyik kirakatát. Szombatról vasárnapra virradó hajnalban ismeretlen tettes felfeszítette Weisz Géza, Királyucca 17. számú házban levő csipkeáruházának egyik kirakatát és onnan 200 pengő értékű selyemharisnyát és egyéb divatcikkeket vitt magával A rendőrség az ügyben megindította a nyomozást. Vásárlás közben ellopták pénztárcáját. Ke.resztesMária dánosi lakos feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki a Szigeti országút egyik üzletében vásárlás közben ellopta pénz- tárcáját, melyben 27 pengő volt. A nyomozás megindult. 'i „PE«i wiiPiO“ вйетшн Bécsi szerkesztőség: Wien, II. Taber' »trasse 7. (Wr. Auslantiskorresponder) Telefon 40-3-22. — Bécsi kiadóhivatal, olvasóterem és hirdetési képviselet Ausztria részére Wien, I. Wildpretmarkt 1 (Österr.-An-Zelpen A. CiA ToMon Serie 62-5-9. 5. oldal Ingyen Auto-Sifon készüléket ismét kiszolgálok mindazon háztartások részére, akik kötelezik magukat egy éven belül 15 tucat patron cserére. A készülék átvételekor két tucat patron vételárát (a P 5.10) P 10 20 kell megfizetni. Minden készülékért egy évi jótállást vállalok. MI a ** A tí* Д «#■ IК műszerész rádió- és villamossági szaküzlete IwiOlilCAI Ml lUí Pécs, Nádor szálloda épületében. Tel. 26^17. KOZMETIKA. A bőrápolás szabályai. — Irta : Dr. Heks Imre. — A melegebb idő beálltával, mind többen keresnek fel tanácsot kérő soraikkal, melyekben főleg azt panaszolják, hogyha a levegőn naponta hosszabb ideig tartózkodnak, arcbőrük elveszti puha, finom tapintatát és bőrük sömörös, reszelős és repedezésre hajlamossá válik. Ezen a helyen már több ízben hangsúlyoztam s ezúttal is kiemelem, hogy a kifejlődött bőrártalmaknak és általában a legtöbb kozmetikai fogyatékosságnak nagyobbrészt a helytelenül végzett bőrápolás az oka. Sajnos hölgyeink körében ezen a téren a legnagyobb tájékozatlanság uralkodik. Pedig a bőr testünk legfontosabb szerve és annak helyes ápolására, úgy egészségi, mint esztétikai szempontból is igen nagy gondot kel fordítani. Általános, sablonos szabályokat felállítani itt nem lehet. Mindenek előtt tisztában kell lenni az arcbőr természetével, mert a bőrápolás iránya mindenkor az arcbőr karakterétő függ. Nagyjából három bőrtípust különböztetünk meg: normális, zsíros és száraz bőrt. A normális bőr legjobb és legkönnyebben hozzáférhető kozmetikuma a víz. Ez nemcsak különböző tisztátalanságoktól szabadítja meg a bőrt, hanem a mosakodás közben történő mechanikus dörzsölés által a bőr ereit tornáztatja és ezáltal annak anyagcseréjére kedvező befolyást gyakorol. Normális bőrű egyén közömbös szappannal mosakodjék és kevés vegytiszta, ártalmatlan púderen kívül nincs szükség egyéb hangzatos és agyonreklámozott szépítőszerekre, melyek a tejit szépségét előbb-utóbb tönkre teszik. A zsíros bőr ápolása két irányú. Egyrészt belső kezeléssel kell az előidéző okot megszüntetni (vérkeringési, gyomor, bél, mirigyek zavarai), másrészt helyi beavatkozásokkal kell a bőr zsírtalanítását elősegíteni. Ezt a célt hathatósan szolgálja az arcbőr gyakori gőzölése, valamint különböző összetételű gyógyszappanok vagy a következő szer, melyet vattára öntve napjában háromszor dörzsöljük az arcbőrre. Bp. :Aceti, spirit, camphoratia gr. 10. Tinct. bensoes gr. 5.0. Spirit, vini diluti gr. 120.0. MDS. Arcszesz. A száraz, érzékeny arcbőr még fokozottabb ápolást igényel. Az ilyen bőrnél a faggyúmirigyek működésében csökkenés áll be, a bőr elveszi természetes fényét, kiszárad, érzékennyé válik és idő előtt ráncosodásnak indul. Fontos tehát, hogy ezen ártalmak kifejlődése előtt, — az arcérzékennyé válása idején — megkezdjük a szakszerű gyógykezelést. Ne mossuk gyakran a száraz bőrt és a szükséges tisztálkodási műveleten kívül ne tegyük ki az arcát a víz szárító hatásának. Mindenkor túlzsírozott szappant használjunk. Mosakodás után a hiányzó zsírmennyiséget a bőrre alkalmazott zsiradékkal kell pótolni. A speciális kozmetikumokon kívül ilyenek még: a vegytiszta táblaolaj, lanolin, vaj, disznózsír stb. Ugyanezt a célt szolgálják a különböző turzsírozott krémek is, melyek egyrészt megvédik a bőrt az időjárás viszontagságaival szemben, másrészt puhává, bársonyos tapintatúvá teszik a kiszáradásra hajlamos arcbőrt. * Rovatvezetőnk kozmetikai kérdésekre, megcímzett és felbélyegzett válaszboríték ellenében levélben is válaszol. Levelek címére a szerkesztőségbe küldendők.