Pécsi Napló, 1942. február (51. évfolyam, 26-48. szám)
1942-02-22 / 43. szám
6. oldal. aiPÉCSI NAPLÓ 1942 február 22. Marty ii Ferenc: Rippl-Rónai művészete Mindez Rippl Rónainak „beérkezett“, sikerekben úszó élete, melynek külső érdekességét elkoptatta a jómód, amelynek tartalmi, szellemi vonala tulajdonképp nem emelkedik. Igaz, mindenkor, még az öregkor lágy és túlságosan tetszetős pasztelljeiben is nagy, igen magas vonalon halad, új területet nyer, hosszú sor művet alkot, mindez azonban nem változtathatja meg a valóságot, hogy korábbi élete sokkal vonzóbb, hősiesebb, másrészt művészeti állásfoglalása, egész művének tartalmi súlya. Stílustörténeti szerepe élőbben vált valóra. Nézzük meg hát, honnét indult, milyen volt útja és merre vitt. Kaposváron, 1861-ben született; a négy fiútestvér közül (valamennyi különös ember volt) ő a legidősebb. Korán kezdett rajzolni, mivel azonban valami módon munkával szokás elhelyezkedni a világban — gyógyszerész oklevelet szerez, amit különben nem használ föl. Majd vándorolni indul Magyarországon, mint nevelő helyezkedik el, többek közt a Zichy-családnál. Zenét, nyelveket tanít, noha mindezt ő maga nem igen tanulhatta. — Azt a valószerűtlen állítást kell itt megkockáztatni, hogy nagyszerű ösztönével, mely később is, annyiszor a legjobbat választatta vele, mindent kitalált és magának újra megteremtett. Külső, társadalmi formákhoz azonban kezdettől fogva igazodik (alapjában véve hiú volt), ez a ragaszkodás viszi tehát egyik napról a másikra a müncheni akadémiára, ahol Herrerich osztályán négy évet tölt el. Erről a németországi tartózkodásáról — később — szinte soha nem beszélt, néhány nagyméretű, megmaradt szénrajza bizonyítja azonban rendkívüli rajzképességét és főképp anatómiai ismereteit. Ebben az időben, a 80-as évek köröl, szokás szerint hazatért a külföldi akadémiát végzett fiatal festő, cégért akasztott, műtermet nyitott, kiállított az akkori Műegyletben, szóval tisztes közepességgel előre megszabott úton haladt a tisztes öregség felé. De Rippl Rónai nem tér vissza, hanem müncheni rajzaival megindul Párisba. Állítólag Munkácsy Mihályra, a magyarok nagy pártfogójára számított, aki sikereinek tetején nagy szerepet vitt a francia fővárosban. Valószínű azonban, hogy ezidőtájt Münchenbe is eljutott valami a születő, új művészeti korszellemből, melynek forrása mindig Páris volt, végül kitanulta, amit a bajor főváros adhatott. Ismeretlenül bekopogtat tehát Munkácsynál, kinek úgy megtetszenek rajzai, hogy szerzőjüket mindjárt magánál tartja — „elég nagy ez a műterem megférünk benne ketten“ — idézi Munkácsyt. Három évet tölt aztán ebben az udvarban, belelát a párisi „haute volée“ életébe, sőt majdnem belesodródik. Könnyű világ ez, néhány óra alatt elkészül egy-egy Munkácsy kép másolatával, melyre már várakozott Sedelmayer, Munkácsy nagy menager je és az amerikai vevő. Azonban lassan észreveszi és megfogalmazza, hogy mindez igen szép dolog, de az ő saját sorsát nem viszi semmire. Rájön, hogy körülötte, Parisban, „valamire“ készül a művészet, egy még alig mozduló áramra eszmél és rendkívüli kétségek fogják el. „Rájöttem, hogy annál nagyobb értéke van a művészetnek, minél eredetibb módon interpretál és ennélfogva munkája minél kevésbé emlékeztet egyik vagy másik beérkezett művész faktúrájára „ belémszállott a jólélek“. Az élmény, valóban nagyfontosságú, de a „belémszállott a jólélek“ nem magyaráz meg sokat. Egyfelől áll tehát a Münchenben felszabadult segéd. Munkácsy környezetének egy figurája (jegyezzük azonban meg, Paál László is ott volt) másfelől előtte egy birodalom, a formáló új művészeti világ, melyet később impresszionizmusnak neveznek el. Rippl Rónai belátja, hogy mindaz, amit eddig végzett, nem sokat ér , mindent újra élőtről kell kezdenie. A Montmartre egyik kis uccájában bérel műtermet, nagy erővel munkához lát, de minderről senkinek nem beszél. Lassan elmarad Munkácsy előkelő estélyeiről, elválik környezetétől, még Liszt Ferenctől is, barátságot köt Aristide Maillol délfrancia festővel, akiből később szobrász, korunk egyik legnagyobb szobrásza lesz, továbbá egy Knowles nevezetű angol festővel, aki igen gazdag ember és a későbbi trió harmadik tagja. Egy idő múlva aztán előáll, meghívja Munkácsyt műtermébe. Munkácsy felkapaszkodik a szerény műhelybe, helyet foglal az egyetlen széken és végignézi a műveket. A „fekete képek“ sora ez, Rippl Rónai oeuvrejének legnagyobb értéke. Munkácsy tudomásul Halottakról vagy jót, vagy semmit, mondja a nemzetközi érvényű közmondás. A csendesóceáni támaszpontok tekintélyes része már elveszett az Egyesült Államok számára vagy használhatatlanná vált, a japán haditengerészet úgyszólván korlátlan úr lett a távolkeleti vizeken, így a Csendes-óceán felé néző amerikai imperializmus sokáig oly nagy nemzetközi hódolattal emlegetett bálványai végképpen elvesztették már hitelüket. A háború azonban még tovább folyik és a tengeri stratégia központjában mégis csak a támaszpontok maradnak, a kérdés tehát nem vesztette el időszerűségét és fontosságát. A két hónapos távolkeleti háború bensőséges tanulságokkal szolgált és ezek a tanulságok megérdemlik, hogy számontartsuk őket. Mi, európaiak, a Csendes-óceán óriási méreteit eddig sohasem tudtuk elképzelni a maguk valódi nagyságában és maguk a tengerjáró angolok vagy északemerikaiak sem tudtak bizonyos csalóka látszatok bűvköréből kimenekülni. Annak a körnek sugarát, melyet egy támaszpont uralni tud, ezer kilométernél inkább kisebbnek, mint nagyobbnak kell becsülni. Ez a szám Budapest és Kiev, Nápoly és Tripolisz vagy hogy folytassuk az aktuális példák sorozatát, Alexandria és Bengázi távolságának felel meg. Kétségtelen ugyan, hogy például a cirkálók és tengeralattjárók sokkal nagyobb távolságokra is elmerészkednek támaszpontjaikról, egyes távolsági bombázóknak 5000 kilométeres akciósugaruk van, az a terület azonban, melyet ezeknek a haditengerészeti egységeknek vagy repülőgépeknek biztosítaniuk kell, minden kilométerrel négyzetes arányban növekszik és végül is teljesen ellenőrizhetetlenné válik. Ezer kilométeres távolság esetén ötven kilométeres látósugár mellett hatályos ellenőrzést a szakértők szerint csupán nem kevesebb, mint 439 felderítőgép gyakorolhatna, de ezeknek is állandóan a levegőben kellene lenniök. Ámekkora látási távolsággal legfeljebb a paszátok övében lehet számolni. A Csendes-óceán északi részein azonban, különösen pedig az Aleuták és Alaszka körzetében, ahol a meleg és hideg tengeráramlatok keveredése gyakran erős ködképződést okoz, csak lényegesen kisebb látási távolságot lehet számításba venni. A tökéletes ellenőrzéshez szükséges felderítő repülőgépek számát tehát ismét csak négyzetes arányban kellene szaporítani. A Csendes-óceánon nemcsak az amerikai szárazföld és az amerikai tengerészeti támaszpontok között tántorognak teljességgel átekinthetetlen távolságok, hanem maguk a támaszpontokat hordozó szigetek között is nagyságuknál fogva egészen ellenőrizhetetlen tengerrészek terülnek el. Hongkong— Szingapúr—Port Darwin stratégiai háromszög csúcsai még a kiegészítésül szolgáló Manila, Pollock és Bru ,nei támaszpontok tekintetbevételével is oly messze esnek egymástól, hogy a délkínai tengerben és a Szunda-szorosban még mindig elegendő tér marad az ellenséges tengeri erők hadműveletei számára. Ehhez járul még, hogy háborúban a tényleges távolságok, minthogy a legrövidebb útvonal luxusát legfeljebb csak abszolút fölényben lévő hajóhad engedheti meg magának, lényegesen megnőnek, úgyhogy az óvatos stratégiának mindig számolnia kell veszi tehát, hogy fiatal honfitársa megindult az úton, mely lényegében, teljesen különbözik az övétől és, hogy sorsuk kettévált. A nagy pártfogót mind ritkábban látja viszont, igaz ez betegeskedik már és lassan elborul, de még elkíséri colpachi birtokára, majd Lamalouba, hol az gyógyulást keresett. A Munkácsy-fejezetnek azonban vége szakad. (Vége köv.) a meglepetés momentumával, melynek a japánok a hawai támadás bizonysága szerint valóban nehezen megközelíthető mesterei. Az Egyesült Államok és Anglia ma, mintahogyan az eddigi tapasztalatok alapján teljes joggal le lehet vonni a következtetést, úgyszólván semmi hasznát sem veszi annak a támaszponthálózatnak, melyet oly horribilis költségekkel évek hoszszú során át kiépítettek. A Csendes-óceán fölött való uralom az angolszász hatalom számára a megközelítőleg egyenlő erős japán flottával szemben akkor is csupán megvalósítathatatlan álom maradna, ha még mindig támaszpontjaik birtokában lennének. Egészen más képet mutat a helyzet Japán szemszögéből nézve. Tokió szélességi fokától kezdve Dél-Japánhoz a kisebb-nagyobb szigetek sűrű hálózata csatlakozik. Mint messze előretolt őrségek dél felől a Bonin-szigetek védelmezik Japánt, a hálózat tovább folytatódik a Marian-, Jap- és Palau-szigetek, úgyhogy Dél-Japán, a Keletkínai-tenger, Taiwan (Formóza), sőt a most már japán birtoknak tekinthető Fülöp-szigetek biztonságát kelet felől sem fenyegeti veszély. Tovább, messze délkeletre ezt a szigetbirodalmat a Karolin- és Marsall-szigetek messze szétszórt, de egymáshoz még mindig elég közel fekvő természetes ellenőrző támaszpontjai vonják körül mintegy második biztonsági övvel. Ezek a szigetek, melyek közül sok csak alig emelkedik ki a tenger színe fölé,, jó kikötőkben nem bővelkednek ugyan, azonban az északi Bonin-szigetek kivételével úgyszólván valamennyiüket széltől óvott lagúnákat képező korallzátonyok veszik körül, úgyhogy vízi repülőgépek számára igen kedvező természetes leszállóhelyeket nyújtanak. Ezenkívül biztosra lehet venni, hogy a japánok, ha nem is verték nagydobra, e számtalan sziget egyik másikán jól kiépített tengerészeti támaszponttal is rendelkeznek. Északon a japán szigetek majdnem az Aleutákig a Kuril-szigetek vonulatában folytatódnak. Hogy vannak-e itt a japánoknak támaszpontjai, vagy nincsenek, legfeljebb csak a háború további folyamán derül ki, az azonban bizonyos, hogy ezeknek a szigeteknek legalább is a tenger megfigyelésében így is rendkívül fontos szerep jut. Ilyenformán tehát csupán a Hokaidó—Tokió vonalon védtelen Japán kelet felé, de haditengerészetének ereje a jelek szerint ezt a stratégiai végtelenséget kizárólag jelentőségnélküli szépséghibává fokozta le. Éppen ilyen bőkezűen gondoskodott a természet az ázsiai kontinens szélén is a japán tengeri hadviselés számára előnyökről. A Délkínai-tengert, a Keletkínai-tengert a Sárgatengerrel, a Japán-tengert és az Ochocki-tengert egyaránt szigetgirlandok választják el a nyílt óceántól. A szigetek elválasztó csekélysége az ellenőrzés teljes lehetőségét biztosítja. Most, amikor Sanghaj Japán kézben van, Manila, Hongkong, Brunei elesett, Szingapúr élethalálharcával van elfoglalva, Francia- Indokína és Thaiföld pedig Japán oldalán áll, a messze északtól egészen délig az ázsiai kontinens keleti partvonulata elvitathatatlanul a felkelő nap országának hatalmi körébe tartozik. Ez tehát a helyzet: az angolszász hatalmak nem vehetik hasznát nagy költségekkel, de talán még több szemfényvesztésnek szánt propagandával kiépített támaszpontjainak, a japánoknak pedig tulajdonképpen nincs is elengedhetetlen szükségük rájuk. A stratégiai helyzet terén a természet a legnagyobb úr. A hongkongi, szingapúri erődítményekbe beölt font és dollármilliók nem változtathatnak a természetadta tényen: a déltengeri szigetvilágnak a három versengő nagyhatalom közül Japán a hivatott ura. (dr. n. t.) ms A távolságok szerepe a csendesóceáni tengeri stratégiában Mit érnek a csendesóceáni amerikai támaszpontok japánoknak? Miért nem tudja Amerika a japánok szabad közlekedését megbénítani ? Vigyázat ! A Darmol hashajtót utánozzák. Ügyeljen, mert minden tablettán a „DARMOL“ szónak és T alakú bevágásnak kell lenni. Kimondottan eredeti csomagolásban kérje.