Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Hivatalos Lapja, 1921 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1921-05-05 / 18. szám
népfelkelési felülvizsgáló bizottság f. évi május hó 27-ikén délelőtt 10 órakor a vármegye főispáni hivatalában ülést tart. Erre a honvédelmi miniszter úr rendeletével felülvizsgálatra utaltak okvetlenül előállítandók. A felülvizsgálandók okmányai a személyazonosságot igazoló elöljárósági kiküldöttek által ugyanakkor bemutatandók. Budapest, 1921. évi május hó 3-án. Preszly, főispán. 17961—1921. kig. szám. Kovács József születési esetének bejelentése. Valamennyi állami anyakönyvvezetőnek, Kecskemét város polgármesterének 13754—1920. sz. alatt kelt körözvényére felhívom, hogy a kecskeméti állami gyermekmenhelyen állami gondozásban álló Kovács József (szülei Kovács József és neje Gál Julianna) 15 éves kiskorú illetőségének megállapítása céljából, nevezett gyermek születési esetét a vezetett születési anyakönyvekben tegye nyomozás tárgyává s feltalálás esetén (hivatalos használatra dij- és bélyegmentesen) kiállított születési anyakönyvi kivonatot jelen rendeletem számára való hivatkozás mellett terjessze fel hozzám. Budapest, 1921. évi május 3-án. Agorasztó, alispán. ad 9721—1921. kig. szám. Határidő: május hó,_15. Gabona- és tengerigyüjtés befejezése. Valamennyi főszolgabíró,polgármester urnak és a községi elöljáróságoknak. Hivatkozással az idei gabona- és tengerikészletek összegyűjtése tárgyában eddig kiadott rendelkezésekre, különösen a V. H. L. 99. és 130. oldalain 6989. és 9721. szám alatt kihirdetett rendeleteimre, utasítom az elöljáróságokat és polgármester urakat, hogy a gabona- és tengerigyűjtési eljárást haladéktalanul fejezzék be. Mindazt a gabonát, amit az egyes termelők még be nem szolgáltattak, de tőlük beszedhető, késedelem nélkül szedjék be és adják át a Futura Áruforgalmi r.-t. bizományosának. Azokkal szemben, akik az adógabonából vagy fölöslegből hátralékosok, az 17500! Ké.—1921. számú rendelet értelmében járjanak el. 1989. számi rendeletem utolsó pontjában kötelességükké tett jelentést most már haladéktalanul, de legkésőbb május hó 15-ig terjesszék fel hozzám és pedig a községek a járás főszolgabírája útján. Egységes eljárás kedvéért jelentéseiket a következőképen szövegezzék: Főszolgabíró urak ellenőrizzék a jelentések pontos szerkesztését és beküldését. A késedelemért és az ellenőrzésért felelősséggel tartozó hatósági személyek ellen a legszigorúbban járok el. Budapest, 1921. évi május hó 2-án. Agorasztó, alispán. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Budapesti Környék Közellátási Bizottsága rendeletei. 1718—1921. szám. Köleskása árának megállapítása. A Bizottság körzetébe tartozó összes községek (károsok) közellátási osztályainak, valamint az összes vállalatoknek, szövetkezeteknek és beszerzési csoportoknak. A magyar kir. közélelmezési minisztérium f. évi április hó 27-én kelt 27736—1921. IV. a. számú rendeletével kölesfeását bocsátott Bizottságunk rendelkezésére a »Futura«a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Részvénytársaságánál. A fent idézett rendelet szerint a köleskása nagybani ára kgr.-ként 8.— K (nyolc korona) és a kicsinyben történő eladásnál kgr.-ként legfeljebb 2.— koronával szabad többet felszámítani, vagyis a közélelmezési minisztérium által rendelkezésünkre bocsájtott köleskása kicsinybeni ára kgr.-ként 10 (tíz) koronánál több nem lehet. Felhívjuk Gimet, hogy amennyiben a szóbanforgó köleskására reflektál, úgy jelentse azt haladéktalanul Bizottságunknak és a kívánt mennyiséget rendelkezésére fogjuk bocsátani. A kiutalt köleskásárért a Bizottság illetéket nem szed. Budapest, 1921. április 30-án/ Tamássy, ügyvezető alelnök. 1722—1921. szám. A május havi jegyszelvények beváltása. A Bizottság körzetéhez tartozó valamennyi község (város) közellátási osztályának és a közvetlen ellátásba vont vállalat, szövetkezet és beszerzési csoportnak. Az 1921. évi május—junius hóra kibocsátott liszt - és élelmezési jegyek május havi szelvényeinek beváltására nézve a következőképen rendelkezünk : A közélelmezési miniszter úr május havára a lisztfejadagot ismét 6 kgr.-ban állapította meg, s így a május havi lisztszelvények a rajtuk feltüntetett teljes adaggal, tehát 10 naponkint 2 kgr. lisztre válthatók be. Ugyancsak teljes adaggal váltandók be a nehéz testi munkások, valamint éjjeli üzemben alkalmazott munkások pótjegyei is, természetes azonban, hogy a pótjegyek fejlécére lisztet kiszolgáltatni nem szabad. Ismételten figyelmeztetem Cimet, hogy a 0-ás jelzéssel ellátott szelvényekre kizárólag 0-ás liszt, az F. betűvel ellátott szelvényekre kizárólag egységes fehérliszt és a K. betűvel ellátott szelvényekre kizárólag kenyér-, illetve tengeriliszt szolgáltatható ki, miért is szigorúan utasítandók az elárusítók, hogy a lisztszelvények elszámolását lisztfajtánként eszközöljék, vagyis külön borítékban számolandók el a 0-ás, külön az egységes fehér- és külön a kenyérlisztszelvények. . A község Hány kilogrammot szolgáltatott be adógabona címén adótengeri cimén búzában rozsban árpában tengeriben egyéb csöves szemes