Petőfi-Muzeum, 1891 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1891-03-01 / 2. szám
63 Petői „Rózsavölgyi halálára“ cz. költeményéhez. 64 Petőfi „Rózsavölgyi halálára“ cz. költeményéhez. Petőfi a nevezett költeményt, mint tudjuk, 1848-ban írta, mikor az általa annyira kedvelt zenész meghalt. Ez alkalommal azonban nem a költemény megírásának körülményeiről lesz szó, hanem egy irodalmi áramlatról, a mely az 50- es évek elején egy pár esztendeig veszélylyel fenyegette a magyar irodalmat s a mely ellen megindított harczban a «Rózsavölgyi halálára» ez a költeménynek is szerepe van. A szabadságharcz után ugyanis a politikai élet megszűnvén, majdnem minden intelligens, vagy magát annak képzelő ember az irodalmi téren keresett magának szórakozást vagy munkát. A lapok a szó szoros értelmében el valának árasztva költeményekkel, elbeszélésekkel és vidéki levelekkel. Talán azóta sem írtak mindössze is annyit vidéki leveleet, mint amennyi az 50-es évek lapjaiban megjelent. Úgyszólván: egész irodalmi műfajjá kezdett válni ez is. Némelyek jobb ügyre méltó szóbőséggel írnak le egy-egy vidéki öszszejövetelt, fürdői mulatságot vagy házi estélyt és a neveket is aláírják, mint valami fontosabb irodalmi vagy politikai dolgozat alá. Ismeretes, hogy Arany János a Vojtina leveleiben kigúnyolja úgy e roppant vers-, mint levél-bőséget is; szólván a Balatoni levelekről, amelyek a leghosszabbak és a legsűrűbben érkezők valának mindazok között, amiket csak a «Hölgyfutár» és más lapok is közöltek — s egy Pap Gábor nevű, különben jól és lelkesen író levelezőtől származtak. Különösen a «Hölgyfutár»-ral gúnyolódtak sokat a többi lapok, szemére hányván szerkesztőjének, hogy igen sok rossz verset közöl s minden «új poétán» kapva kap. Bizonyosan ennek tulajdonítható, hogy 1856-on kezdve a «Hölgyfutár» sem közöl mindennap költeményt, mint a hogy eddig tévé — sőt, hogy maga is közremű-ködjék az u. n. „vadpoéták 1” ellen minden lapban megindított harczban, olykor-olykor «Irodalmi szemle» ez. rovatot közöl, a melyben hol a könyvpiacz újabb termékeivel, hol pedig az egyes lapok közleményeinek kritikájával foglalkozik. Az 1856-diki évfolyam 147-dik számában különös hévvel támadja meg a hivatás nélküli és utánzó költőket egy Pap Miklós nevű verselőnek «« vén muzsikus» cz. költeménye alkalmából, amely az akkori «Kolozsvári Közlöny» Erdélyi, múzeum czímű és Vida Károly által szerkesztett melléklapjában jelent meg 1856 junius 19-én. A Hölgyfutár czikke a következő karakterisztikus bevezetéssel kezdődik: «A vadpoéták magyar irodalmi különösségek. Különösségek, de korántsem ritkaságok, sőt inkább oly rendkívüli bőségben teremnek, mint cső után a gomba, vagy esetben az infusoriák. Találhatók ugyan helyes-helyes más irodalomban is, de oly nagy menynyiségben s csodálatos alakokban sehol — mint nálunk. Ezek a jámbor szerkesztők s olykor-olykor a közönség rémei. j Mindig a lapok körül zongnak alá- I zatos kérelmekkel, rettenetes ám- s biciókkal, s sokszor kimagyaráz-