Petőfi-Muzeum, 1891 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1891-03-01 / 2. szám
65 Petőfi ..Rózsavölgyi halálára“ ez. Költeményéhez, hatlan követelésekkel, mint a tiszai ember fülei körül a szúnyogok. A szúnyogokkal némi rokonságban is vannak, a mennyiben phantáziájuk, költészetük, s egész lényük szúnyogsovány, s rendesen vizenyősségeken táplálkoznak, alkalmatlanok, kellemetlenek, mint a szúnyogoketc. A folytatásban el vannak mondva mindazon pressiók, amelyeket a szerkesztőkre gyakorolnak, csakhogy verseik megjelenhessenek. A legtöbben öngyilkossággal fenyegetőznek — «de» — folytatja a Hölgyfutár czikkezője — «büszke önérzettel mondhatjuk, hogy mind e rimánkodásnak, fenyegetésnek érzéketlenül ellenállunk, csakhogy szép olvasónőinket ne legyünk kénytelenek megkínozni. Az «Erdélyi Múzeum» úgy látszik sokkal gyöngébb szivü. Közelebb egy verselőt mutatott be, ki egyszerre két bűnnel született az irodalom terén. Egyik bűne az irgalmatlan rosz verselés, a másik a még irgalmatlanabb szellemtől vajság. Elsőért nem szóltunk volna, mert olvastunk mi ennél még roszabb verseket is (természetes kéziratokban) hanem az utolsó bűnt nem hagyhatjuk emlitlenül, miután az egyik legnagyobb költőnk Petőfin, példátlan vakmerőséggel követtetett el. E verselő nevét kíméletből elhallgatjuk. Egy „Vén muzsikus” czímű vers jelent meg tőle az Erdélyi múzeumban. Valóban múzeumba való természeti ritkaság, de nem a vers, hanem a ki gyártotta. Mert vagy azon hitben van, hogy költeményével széles Magyar- és Erdélyországot bolonddá teszi, vagy azon meggyőződésben él, hogy az irodalmi kommunizmus korszakát kezdjük, midőn a kinek semmije sincs, vehet azéból, a kinek sok van. Az egész vers nem egyéb, mint ügyetlen transscriptiója Petőfi egy magasztosan szép költeményének. E költemény czíme «Rózsavölgyi halálára». Ahogy eszünkbe jut, idézünk belőle egy pár sort. Vén muzsikus, mit vétettem te neked, Hogy mindig csak szomorítasz engemet. Keserű volt, mikor szólt a hegedűd, Hejh, nemszól már, az nekem még keserűbb. Petőfi így kezdi. Az utánzó szinte ily formákat mond: Vén muzsikus mért vagy oly szomorú? Mit vétett, hogy elvetetted nyirettyűd? Hej, nem szól már vén barátom, hegedűd . Neked is fáj, de nekem még keserűbb. Petőfi így végzi elégikai dalát: — — — — — — hajlékára mutatott, Mi van benne ? Hegedű és koldusbot. Az utánzó költeménye, azaz szerzeménye (alföldi értelemben) pedig igy végződik: Nagy búsan a szegeletre mutatott, S a szegletben ugyan mi volt ? — Koldusbot! Idézhetnénk minden versszakból, de az, ezek után, már fölösleges. Mi jól tudjuk, hogy egy szerkesztőnek annyi baja van, mikép lehetlen, hogy némely dolog el ne lussa figyelmét, azonban mégis szerfölött csudálkozunk, hogy ily szembeszökő plágium — mely ép a legnépszerűbb költőn Petőfin követtetett el — mégis megjelenhetett valahol.'' Az «Erdélyi múzeum», meg vagyunk győződve ezután óvatosabb lesz, vagy talán fölhagy jószívűségével, melyet a vadpoéták rendesen úgy ki szoktak zsákmányolni. 66