Petőfi-Muzeum, 1893 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1893-09-01 / 5. szám

102 PETŐFI ÉS AZ 50-ES ÉVEK KÖLTŐI. Petőfi és az 50-es évek költői. ív. Előbb már láttuk, hogy Lisznyainak a leghívebb fegyvertársa és az általa képviselt irány esztétikusa Szelestey László volt. Esztétikai nézetei azonban nem mindig olyanok valának, mint a minőkkel az új költői irány mellett lándzsát tör. A 40-es években például alig vehető észre költeményein a népiesség iránt valami hajlam, sőt eszményi tárgyú, túlságosan csiszolt és erőtelen nyelven megírt ekkori dalai sokkal inkább Hiadorra, a Honderű Petőfivel szemben protegált »ma­gyar Byron «-jára emlékeztetnek. De a szabadságharcz után bekövet­kezett nagy politikai rázkódás s a társadalmi viszonyoknak részben a 48-iki demokratikus törvények szellemében való átalakulása az ő irányát is gyökeresen megváltoztatták. Kétségtelen, hogy az átválto­záshoz a Petőfi ragyogó sikerei is nagyban hozzájárultak, jóllehet Szelestey — a fennebb már kifejtett okokból — erről nem nyilatkozik. Tény azonban, hogy ez az irányváltoztatás minden mesterkedés és erőszakolás daczára sem talál egyéniségéhez. Egészen más Lisznyai a maga veleszületett szilajságával és jurátusi hetykeségével! Neki jól állanak a nagy mondások, hejje-hujják és a palóczos beszéd, mert az az excentrikus modor, a­melylyel költeményeiben találkozunk — habár költői szempontból meg nem engedhető túlzások származnak is belőle — természetében rejlett és egyéniségéhez tartozott. Szelestey ellenben alapjában véve túlérzékeny kedélylyel és czél­­talan ábrándozásra hajló természettel bír, a­ki kényesen válogat a szavakban és lágyan zengő, virágos nyelven szeret írni eszményi dol­gokról. Egy-egy csillogó kép, színes kifejezés vagy zengzetes szó kedvéért készséggel föláldozza, ha kell, az értelmet is. A nyelv zenéje olykor valóságos démoni erővel uralkodik rajta és belebájolja a logi­kailag legképtelenebb mondásokba is. Különösen a Tündérvilág czímű költeményfűzete gazdag az ilyenekben, a­hol a többek közt ilyeneket olvashatunk: Sugáros szellő, szép emlékezet .* Meghalt szív könnye rózsaág felett. . . (Tündérvilág, 2. 1.) Az én gondolatom délibábos róna Végigragyogja az emlékezet napja, Virágok nyilanak benne messzi-távol, Csillagok esnek rá az éj homályából. Szárnyra kelt tenger, mely gyöngyeit hullatja . . (U. o. Az én gondolatom.) És . . oh szerelem! te ifjúságom lenge Almainak piros rózsán kelt gyöngye! Mit szóljak rólad? fájó meleg sugár, Szivem levegője . . . légy majd sírom felett Kis éneklő madár. . . (U. o. Bár örömimhez ez. költ.)

Next