Protestáns Szemle, 1914

I. Elmélkedések - R. L.: Beköszöntő

volna őket. Tőlünk kellett volna megtudniok, hogy miért élnek, miért szenvednek, mi az ők elrejtett örömük és miféle dicsőségben lehetne részük. Nincs lelke annak, aki nem érzi, hogy vádló emberárnyak dantei zuhata­gában jár! Azért lett tehát legelső feladatunk, mintegy a kor jelszava a protestantizmus evangelizálása, vagy más szóval: megtartani a protestantizmust a ma számmá az evangéliummal és megtartani a protestantizmussal a mai embert az evangélium számára. Legelső dolog tehát az, hogy a protestantizmus újra evangéliumi vallásosság legyen. Addig még min­dig üres szó a protestantizmus, míg nem értünk alatta személyes hittapasztalást, amelyet a Jézus Krisztus közvetlen hatása ébresztett bennünk. Ez a mi korunk azért olyan szegény, fáradt, habozó és lázas, mert nem ér le hozzá annak az életnek igazsága, ereje és nemes­sége, amelyet Isten Jézus személyében plántált bele a világba. Szinte a próféták tragikumát kell éreznünk, ha látjuk azt a sok félbemaradt, megcsökött, eltorzult életet, azt a sok szegényen maradt, hazugsággal emle­tett, illúziókkal vígasztalt és kegyetlen szurrogátumok­kal áltatott emberi lelket, akik leélik az életüket, meg­eszik a kiverekedett kenyeret, elfújják koldusnótájukat, belekacagnak vagy belekárom­kodnak a világba s mint dacos vagy gyáva kérészek aláhullanak végzetük sír­jába, anélkül, hogy meglátták volna, azért, mert nem látták meg azokat a boldog életlehetőségeket, azokat a napsütötte tetőket, felfelé forduló utakat, azt a sok titokfejtést, értelemadást, szent magyarázatot, rejtelmek, kínok véres leplébe takart mennyei ajándékokat, amit mi evangéliumnak nevezünk! A szomorú ember és a vigasztaló evangélium egymásra nézve vannak teremtve, csak nem találják meg egymást! Nekünk meg kell tanulnunk, hogyha azt kérdezik: mit hoz a protestan­tizmus a világnak, feleljünk reá: evangéliumot hoz. Evangéliumot, ami sem nem szociális panacea, sem nem

Next