Protestáns Szemle, 1914

I. Elmélkedések - R. L.: Diadalmas élet

delemben kibontakozik belső világának rendje, harmóniája. Végül a természeti erők elemi támadása jó, mintegy a lét derék hadseregének döntő támadása, de az ember úrrá lesz felettük s kibomlik az emberi szellem csodálatos, véres alko­tásainak káprázatos világa: a kultúra. Az élet nem egyéb, mint fölséges, állandó önvédelmi harc, permanenssé vált sza­badságharc. Azonban egy dolgot meg kell jegyeznünk. Minden hatás az életet csak abban az irányban fejlesztheti, amely felé már eleve diszponálva volt s csak az a hatás bir fejlesztő erővel, amely az élet ősi, örök, egyéni természetéhez van szabva. Éppen ebben áll világunk irracionálítása, vagy szuper­racionálítása. Ha közelebbről nézzük ezt a törvényt, igen egyszerűnek és természetesnek találjuk. A visszahatás, mint életfejlesztő ősi aktus abból, hogy a támadó inger fájdalmat okoz, s ezt a fájdalmat úgy szüntetjük meg, ha azt a hiányt, amiből szár­mazott, kipótoljuk. Ha ez a hiány megkapta a maga igazi pótlékát, akkor a csata itt, ezen a ponton megvan nyerve s az élet diadalmaskodott, mert meggyarapodott, gazdagabbá lett, ami a kielégülés boldog érzetében áll. Ha a hiányt nem igazi pótlék pótolta, a rövid ideig tartó, csalóka örömérzet után azonnal feljajdul a rútul megcsalt ösztön. Itt ezen a pon­ton elveszett £1 CSch­ole­cle élet vereséget szenvedett s fejlődé­sének ez az iránya kettévágatván, megkezdődik a lassú elpusztulás. A táplálkozásnál a hiányérzet eleinte nagyon cse­kély, de szakadatlanul nő, végre oly hatalmassá válik, hogy minden egyéb gondolatot kiszorít a lélekből, míg végre meg­rendülve érzi meg az ember, hogy itt az ő léte van fenye­getve. Gondoljunk az éhínség rettentő képeire, az északsarki utazók élményeire, Byron Don Juanjának megrázó leírására-Hiába próbálják a megtámadott ösztönt álpótlékkal kielégí­teni, a kőpor, a forgács, a rongy csak pillanatig csitítja az éhséget, hogy a megcsalt, megrontott életösztön annál gyötrel­mesebb kínok között eméssze fel azt az életet, amelyet táp­lálni hivatott. Alpótlékok rosszabbak a hiánynál! Van egy hiányérzet, amely nem ezt, vagy azt az ösztö­nünket, hanem egész mivoltunkat a maga egyetemességében támadja meg és életünket a maga kozmikus létében fenye­geti. Ez pedig nem egyéb, mint az élet relativitásának, cson­kaságának, törékenységének a megérzése, szemben az ember amaz ősi, ösztönös követelésével, a­mely az élet teljességét és örökkévalóságát igényli. Képzeljék el a makkot, amelyik tudja, hogy ő cserfa, tudja, hogy századok viharába bele-

Next