Protestáns Szemle, 1914
I. Elmélkedések - R. L.: Kicsoda az ember?
Kicsoda az ember? Az ember kérdező lény. Amióta a világon van, legfőbb gondja az volt mindig, hogy kérdéseket adott fel önmagának — önmagáról. Futott maga elől, hogy kergesse önmagát, — s erre mondják azt, hogy ez mulatságos játék, pedig ez a legtragikusabb hajsza. Minden kérdése ebben az egy főkérdésben foglalható össze: ki vagyok én ? kicsoda az ember ? mert öntudatlanul is érzi, hogy ha erre feleletet tudott adni, világának minden rejtélye egyszerre megoldódik. Csakhogy éppen ezt az alapkérdést nem tudja megoldani. Jár a világban eleven rejtelemként és keresi léte nagy misztériumának a megfejtését. Ezerféle megoldási móddal kísérletezett már s bármennyire is tetszetősek voltak azok az első pillanatra, nemsokára fájdalmasan tapasztalta: mégis, nem ez vagyok én ! Jött a tudomány s azt mondotta, hogy az embert a természetből kell megérteni, mert maga is természeti tünemény. Szétbontották a testét alkotórészeire s a végén nem maradt az emberből semmi, mint egy parányi por a lombik alján, valami preparátum az üveglemezen s egy pár homályos képlet a tudós könyvekben. Hiába mondották azt is, hogy napfény miatt forr a vére, a hideg miatt szelíd az erkölcse, az éhség miatt dolgozik és kínos helyzetében szeret, akár akciója, akár reakciója az ember a természetnek, megmagyarázva nincs, hogy miféle ősi erőkből fejlik ki külső hatásokra az emberi élet egész gazdagsága. Fokozzák a rejtelmet, ha az embert a múltjából, a történelemből akarják megérteni. Világosabb lesz-e előttünk a saját gyermekünk rejtelmes mosolya, ha tudjuk, hogy az valamelyik ismeretlen és zavart nevetésének késői visszhangja, jobban tudok-e olvasni arról a gyermekarcról, ha pillantásából századok titkos bűneit látom felcsillanni és fehér homlokán szomorú elődök végzetének árnyékos bélyegét vélem néha elsuhanni? Hiszen nagyobb rejtelem az, amivel magyarázok, mint az, amit meg akarok magyarázni. Hiába akarják meg-