Protestáns Szemle, 1915
I. Elmélkedések - R. L.: Vándorkövek
VÁNDORKÖVEK 163 még nem élt ki a felszín vegetációja. Ilyenkor pusztul a fenn tengődő, sápadt tenyészet, de a mélységből felkerült rétegek új, csodás flóra csiráit hordozzák. Ma is ilyen világforrongás idejében élünk. Úgy tetszik, mintha az elszabadult elemi erők valósággal tobzódnának a pusztításban. Pillanat alatt odalesz, amit évszázadok és évezredek kultúrája alkotott. Ifjú életek tékozlódnak el, mintha avarlevelek volnának, amelybe forgószél csapott. Megváltozik történelmi világunk ábrázatja és életünk talaját felforgatják kozmikus erők. Amerre szem lát, mindenütt pusztulás, rom. De csak a múló emberi alkotások válnak rommá. Tulajdonképen beláthatatlanul nagyméretű építés folyik. A történelem új monumentumok számára ássa az alapot és kezdi építeni a mai nemzedék vérével a jövendőnek büszke várát. Milyen megrendítő, milyen felséges érzés az, hogy egy nálunk hatalmasabb erő, az Egyedül Hatalmas, minket is megragadott, hogy élő és örök darabként beleépítsen az ő új világába. Sokunkat összetör, porrá zúz, mindnyájunkat lecsiszol, megforgat, de belehelyez a jövendő nagy alkotásába, arra a helyre, amely öröktől fogva a mienk volt és amelyet csak mi tudunk betölteni. Milyen boldog, szent érzés tapasztalni azt, hogy ez a hatalmas, életformáló kéz atyai kéz. Örök terve, amely szerint felhasznál és formál minket, nem tőlünk idegen, rideg plánum, hanem a mi igazi életünknek, a mi egyetlen dicsőségünknek az Isten szívében gyökerező boldog lehetősége. Nem külön formálta a világot és külön az embert, hogy aztán véres, tragikus harcok között magához törje az erősebb a gyengébbet, hanem egyszerre formálta, egymás számára mind a kettőt, egyiket a másikhoz szabva, hogy kölcsönösen megdicsőítsék egymást. A mának eseményei hatalmas vándorkövekként fognak kiemelkedni a történelem mezejéről és századokon, évezredeken át beszélni fognak arról, hogy milyen erős az Isten, milyen jó és szent az ő akarata, milyen nagy az ő dicsősége. Kővé vált prédikációk képen fogják hirdetni késő utódoknak, hogy rendeltetésük a nagyság és életelemük a hősiesség. Megóvják őket attól, hogy igen kicsinyekké váljanak és ha eltörpülnek, megítélik, összetörik őket. Mutatják az utat, amelyen Isten elhaladt; bizonyságot tesznek róla, hogy itt járt és kőkemény hittel várják, hogy újra közeledjék s felváltsa őket, a történelem nagy fegyverszünetének néma, mozdulatlan, de élettől lüktető őrszemeit. • R. L.