Protestáns Szemle, 1915

III. Szemlék - Aleph: Számadás

SZEMLE. Számadás. Mióta a háború dúl, még kevésbé űzzük azt a régi pro­testáns szokást, hogy magunkba szállva, számot adjunk helyze­tünkről, kilátásainkról és szemükbe nézzünk jövendő élet­lehetőségeinknek. Pedig annyira szükségünk van az ilyen nagy lelki számadásra, mint a mindennapi kenyérre. A protes­tantizmus ereje mindig az egyes, öntudatos hívőknek szemé­lyes készségében és lelki javaiban rejlett s folyvást olyan volt a jövendőnk, aminőt az egyesek lelke érdemelt meg. Nálunk nem úgy megy a dolog, mint a modern hadseregnél, ahol a vezérkar tervez, gondolkozik, számol a céllal, meg a lehetősé­gekkel s maga a hadsereg úgy legfőbb, mint legapróbb tagoza­tában, csak a készen megkapott parancsot hajtja végre, sok­szor olyan parancsot, amelyet nemcsak hogy nem ért meg, de ellene egész benseje lázadozik. A protestantizmus úgy él, mint minden szabad és természetes élet: a magvak, a csirák erejétől függ diadalma vagy halála. Az erdőt sem vetette emberi kéz s más törvény nem munkált a tenyésztésében, mint az egyes magvaknak élettörvénye. Fák születtek s amíg ezt a feladatukat végezték, az eredmény az erdő lett. Nem folytatom tovább a hasonlatot, mert érzem, hogy tovább szőve, saját magunkat kötne hínárba. Csupán azt akar­tam illusztrálni vele, hogy a protestantizmus mindig olyan erős, amilyen erősek a hívei; míg a katholicizmus mindig olyan erős, amilyen gyengék a hívei. A katholicizmus elsősorban a klérusban él és attól függ ereje; a protestantizmus elsősorban híveiben él és tőlük függ ereje. Ha pedig ez így van, akkor nem lehet fontosabb dolog, mint az, hogy a művelt protestáns magyar ember lelke legmélyén, komoly felelőssége és egyéni súlya teljes tudatában néha-néha számoljon le állapotával, eszményeivel és eszközeivel. Hol állunk most, hova akarunk

Next