Protestáns Szemle, 1915

I. Elmélkedések - R. L.: Négy arc

zsákmányolást. Ő a reformációt egy felül új világnézetnek, másfelül szociáletnikai (politikai) reformnak gondolta. Theolo­giájában a legmodernebb minden reformátor között, de viszont vallásos mélység dolgában mindannyinak alatta áll. Luther bestiának nevezi az észt, Zwingli annyira becsüli, hogy a pogány világ bölcseit az isteni szellem hordozóiul tekinti és reméli, hogy majd a mennyben találkozni fog Platonnal, Sene­cával, Sokratessel. Nem volt benne semmi misztika, mint Észak szülöttében, az eislebeni bányászgyerekben ; tiszta, világos és átlátszó volt lelkében minden, mint az Alpesek fehér csúcsai, vagy a svájci tavak mélye. Nem vonaglott a porban, a halál völgyéből nem kiáltott fel, az ördöggel nem tusázott és a harmadik égig sem ragadtatott el, mint vulkanikus társa, Luther, hanem örökösen az emberi szellem legmagasabb régióiban járt és e magasban szabadnak, Istenhez közelállónak érezte magát. Van benne valami magányos vonás ; az intelligencia ariszto­kratája, a humanista reformátor. Éppen ezért csak Zürichnek volt reformátora: hívei harminc év múlva (a II. helvét hitval­lásban) már Kálvin irányához csatlakoznak. Ha Luther a pró­féta, ő a bölcs és mutatja, hogy a protestantizmus nemcsak prófétaság, hanem doktorság is ; nem csak új hit, de új tudás is. Azonban az is bizonyos, hogy a protestantizmus nem csak doktorság. Ha csak Zwingli volna a protestantizmus egyetlen képviselője, ma a történelem nem egy új világgal volna gazdagabb, hanem csak egynéhány fennkölt gondolkozóval, akik meggyőződésükért meg tudtak halni, de meggyőződésük­kel nem tudtak életet formálni. A Zwingli fasorcája elvillan a világtörténelem forgó kerekei között s előttünk áll az aka­rat és a tetterő szimbóluma: az oroszlán arc. Kálvin volt a reformátorok között az akarat, a tetterő embere. A próféta és a bölcs mellett ő a harmadik: a hős. Hatalmas művében, mely minden idők legnagyobb theológiai rendszerei közül is kiválik, tulajdonképen az ő praktikus voluntarizmusát fonja bele logikája gyémánt kötelékeivel a világmindenség végső elveibe. Nála nem az emberi szív áll a világ középpontjában, a maga bűneivel, vágyaival, fájdalmával és örömével, hanem a felséges Isten, aki teremti a világot a maga dicsőségének manifesztáló szerszámául. Ebbe a világba helyhezteti az em­bert, hogy fölötte bíró lehessen, hogy érette­n Atya lehes­sen. Némelyeket idvességre választ, hogy nyilvánvaló legyen minden irgalma, jósága, hosszútűrő bocsánata, féltő, gyöngéd ereje, amellyel az elesett embert elvezeti a Grolgota alá, mert ott lesz a szíve szerint az övé, némelyeket pedig kárhozatra

Next