A Sajtó, Sajtóügyi tudományos folyóirat, 1940 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1940 / 1. szám - Feladataink
A SAJTÓ XVI. évfolyam, 1. szám, Budapest, 1940. Feladataink Akik a magyar sajtó beléletét figyelemmel kísérik, ennek az életnek minden mozzanatában azt észlelhetik, hogy az újságíróknak, kiadóknak és mindenkinek, akinek a sajtóhoz köze van, felfokozódott az érdeklődése az általános sajtóproblémák irányában. A sajtókamara létesülése megerősítette ennek tagjaiban a hivatástudatot és e hivatástudat serkentően hat a kötelességérzésre. A kötelességek között pedig mind általánosabban érződik a sajtóismeretek megszerzésének és bővítésének kötelessége is. E folyóiratunk évek óta egyenes vonalban törekszik a sajtóismeretek terjesztésére és ugyanakkor összekötő kíván lenni a sajtó társadalmi egyesületei, tudományos és jóléti intézményei és a sajtó egyes munkásai között. Amióta a sajtókamara megalakult és a sajtó munkásai hivatalos önkormányzati szervben is végre egymásra találhattak, folyóiratunk még nagyobb bizalommal tekinthet jövője elé. A lapterjedelem kényszerű korlátozása átmeneti időre korlátozza a folyóirat teljesítőképességét is. Minden igyekezetünk arra irányul, hogy ilyen körülmények között is betölthesse hivatását. A szűkebb keretek közt is tájékoztatást kíván nyújtani elsősorban a bírói gyakorlatról, ismertetve — miként eddig is — a bíróságok által érdekesebb esetekben hozott ítéleteket és indokaikat. Tájékoztatni kíván a sajtó életének fontosabb eseményeiről és az irodalomnak különböző ágaiban megjelenő olyan művekről is beszámolót szándékozik adni, amelyek szorosabb kapcsolatban állanak a sajtóval. Fokozottan kívánjuk szolgálni a magyar sajtó társadalmának szervezetei között a kölcsönös megismerést. Kérjük, hogy ebben a munkánkban továbbra is kísérjen minket olvasóink, barátaink bizalma, támogatása. A főszerkesztő. / / n . 1