Szabad Föld, 1954. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1954-04-04 / 14. szám
ESTI BESZÉLG VARGA MIHÁLYÉKMÁL Aznap este, amikor Szakályon bekopogtattunk Varga Mihályék ajtaját, ezerháromszáz kilométerre ettől a kis, magyar falusi háztól, Párizsban, a francia parlament külügyi bizottsága éppen elkezdte a vitát az „európai hadseregéről. A francia képviselők között — mint az „AFP” külföldi távirati iroda jelentéséből utólag értesültünk — nem alakult ki egységes vélemény: voltak, akik ellenezték azt hogy egy mondvacsinált közös hadsereg keretében felfegyverezzék a nyugatnémet hadosztályokat, de akadtak — nem is kis számban — olyan képviselők, akik egyenesen „Európa, létérdekének” nevezték Hitler szürkeinges SS-einek újjáélesztését. Varga Mihályéknál nem hallottunk ilyen vitát, pedig este a konyhában, ahol kellemesen szétterjedt a gőzölgő vacsora enyhe illata, ugyanarról beszélgettünk, amiről a francia képviselők. A gazda — hatholdas középparaszt — éppen akkor jött haza a határból. Lucernát és fűmagot vetett egész délután. A család is ott szorgoskodott a konyhában: az asszony nyers pogácsatérztát gömbölyített, a nagymama, aki már jóval túl van a hetvenen, de még mindig elevenen, frissen kiveszi részét a házimunkából, a rokka mellett ült, finom fonalat készített a kislánynak, Gizikének, aki apró papucsokat köt belőle. Beszélgetni kezdtünk: a gazdaságról, a vetésről, a mindennapi élet kisebb-nagyobb gondjairól. És közben a gondolat lassan átszállt a határokon, Európa jövőjére és főleg Németország ügyére terelődött a szó. — Gyakran halljuk a rádióban, hogy miféle terveket szövögetnek erről odaát —kezdte a gazda. — Bennem rossz emlékeket ébresztenek ezek a hírek. Leginkább a háborúra gondolok ilyenkor... Varga Mihály katona volt akkoriban. Majd négy évig hányta-vetette a sors a frontok lövészárkaiban. 1042-ben, éppen akkor, amikor a kislánya született, megsebesült. Súlyos vállövés érte és hosszú ideig a kórházi ágyat nyomta. Közben otthon is szenvedett a család: férfierő nélkül két asszony birkózott a gazdaság gondjaival. Ezekről az időkről az asszonyoknak is volt mondanivalójuk. — Akárhol fogtuk meg a dolgot, sehogy sem tudtunk boldogulni — mesélte Vargáné. — A háború jóformán mindenünket elvitte, tönkrement a gazdaság. A nagymama nem sokat magyarázott, csak mutatta a karját: két törés őrzi rajta a háború csúnya emlékeit ... — Most megint ezzel a tűzzel játszanak ott Nyugat-Németországban — vette át a szót Varga Mihály. — Talán nem volt nekik elég a háborúból?! Úgy látszik nem. Aztán beszélt tovább, csak úgy ömlött belőle a szó. Hogy hát kifélék, mifélék azok, akik ma hallani sem akarnak az egységes Németországról, akik a fegyverkezést keresik és akik újabb vérzivatarokat szeretnének zúdítani az egyszerű emberekre. — Tudjuk mi, hogy ott vannak közöttük azok a Horthy-tisztek is, akiknek nem volt merszük visszajönni Nyugat-Németországból — mondta. — Most spekulálnak, reménykednek, hogy régi cimboráikkal együtt majd megint fegyvert fognak és a nyakunkra ülnek. Nekik mindeg a’, hogy „európai hadseregének vagy SS-nek hívják, az a fő, hogy ismét talpraálljon a hitleri hadsereg. Hát nem, ebből nem kér Varga Mihály. Ahogy mondta: ha rajta múlna, ő sohasem adna fegyvert azoknak a kezébe, akik végigpuszították Európát és tengernyi szenvedést okoztak a népeknek. Ha már a nyugati államférfiak vitatkoznak Németországról, akkor inkább azon törjék a fejüket, hogyan akadályozzák meg a régi hitlerista tábornokok felcseperedését. Hallott már arról a javaslatról — kérdeztük •— amelyet Molotov elvtárs terjesztett be a berlini értekezleten? — Arról, hogy az európai államok kössenek biztonsági egyezményt?.. Igen, hallottam már. Valóban az lenne a leghelyesebb, ha minden állam összefogna és óvná a békét. Miért kell elkülöníteni Nyugat-Európát és Kelet-Európát?! Hiszen ez nem szül jó vért. Jobb volna, habékésen élnénk egymással, ha gazdaságilag is összemködnénk. Kormányunk a mi szívünk szerint szólt, amikor azt mondta, hogy Magyarország csatlakozna egy közös európai egyezményhez. Ha minden európai kormány megtenné ezt, mennyivel könnyebb és gondtalanabb lenne a családok élete. De sokan ehelyett inkább „európai hadsereg”-ről, meg atomágyúról beszélnek... — Hogyan látja ezek után Európa jövőjét? — Hát, amikor azt a sok fegyverkezési hírt hallgatom, bizony úgy érzem, hogy a háború szele kering itt felettünk. De ezt a szelet is meg lehet állítani! Itt a faluban sokan úgy látják, hogy az európai béke sorsa jó mederben halad. Az utóbbi hónapokban sok minden történt, ami javított a helyzeten. Nyugodtabban dolgozunk, tervezgetünk. Kár, hogy már öreg este van, besötétedett, különben megmutatnám azt az öt facsemetét, amelyet a jövő héten el akarok ültetni. Amiig a csemetéből terebélyes fa lesz, sok időnek kell eltelnie. Én bízom abban, hogy a jövendő esztendőket békében érjük meg és a kislányom sok gyümölcsöt szed le a most ültetett fákról. Amiben pedig bízunk, azt akarjuk is. Ha a francia parlamentben, az ENSZ-ben, az angol alsóházban és a nemzetközi élet minden fórumán meghallgatnák a Varga Mihályok szavát, sohasem születhetnének olyan aggasztó, felelősség nélkül határozatok, amelyek az emberiség békéjét veszélyeztetik ... Eszéki Gyula Latin-Amerika parasztsága kettős elnyomás alatt Az elmúlt napokban Caracasban, Venezuela fővárosában befejeződött az amerikai államok értekezlete. Caracasban a latinamerikai országok ügyeiről tárgyaltak, a leghangosabb szónok mégis Dulles, az Észak-Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere volt. Ezúttal minden kertelés nélkül alaposan „megmosta“ a latinamerikai államférfiak fejét, mert — úgymond — nem tesznek erélyes intézkedéseket annak megakadályozására, hogy Latin- Amerika „a kommunizmus ölébe hulljon Dulles haragját főleg az váltotta ki, hogy Guatemalában megnyirbálták az „United Fruit Company" nevű amerikai tőkés mezőgazdasági tröszt birtokait és a parasztság követelésére demokratikus földreform végrehajtását kezdték meg. Más jelek is arról tanúskodnak, hogy Latin-Amerika parasztsága megelégelte azt a kettős elnyomást, amely a helyi földesurak és a jenki betolakodók garázdálkodásából fakad. Akármerre nézünk Latin-Amerikában mindenütt azt látjuk, hogy a dolgozó parasztok súlyos nyomorban élnek, így hát nem csoda, hogy egyre jobban követelik jogaikat. Másfélmillió hold föld egy olajtársaság kezében A latinamerikai parasztok legnagyobb követelése, hogy földet kapjanak. A legjobb termőterületek ugyanis a nagybirtokosok, a külföldi monopóliumok, a bankok és az egyház kezén vannak. Columbiában, Salvadorban és Paraguay-ban a falusi lakosság 90 százaléka, Peruban 80 százaléka, Ecuadorban, Venezuelában és a Dominicai Köztársaságban pedig 70—75 százaléka nincstelen paraszt, eladósodott bérlő vagy jobbágy. A parasztok nyakán élősködő „mindenható" földesurak viszont óriási birtokok gazdái. Brazíliában például a 37 legnagyobb mágnás gazdasága egyenként meghaladja a 170.000 holdat. Argentinában a „kétezer leggazdagabb" földbirtoka akkora, mint négy Magyarország. Uruguayban 16 marhakereskedőé a megművelhető földeknek több mint a fele. A külföldi tőkések szintén hatalmas területeket birtokolnak. Hogy csak egyet említsünk: az amerikai „Lago Petroleum" társaságnak Venezuelában másfélmillió hold földje van. Sok parasztnak, ezzel szemben, még egy tenyérnyi föld sem jut. Hgyan él a chilei „vnsílino” Sok latinamerikai országban még ma is megtaláljuk a jobbágyrendszer maradványait. A jobbágy szerepét itt az úgynevezett „inklino" tölti be. Az „inklino" (kisbérlő) egy darabka föld ellenében kénytelen eladni munkaerejét és látástól vakulásig túrni a földesúr földjét. Persze a saját nadrágszíjnyi parcelláját képtelen megmunkálni; ez a munka a feleségére és gyerekeire vár. Hanem amikor elérkezik a termés betakarításának ideje, akkor van csak igazán bajban az „inklino". Ilyenkor egész családját kiparancsolják az uraság földjére — saját termésének nagy része meg ott pusztul el betakarítatlanul a határban. Egy chilei „Inkilino" aki az „Atua Fira“ nevű birtokon dolgozik, ezeket mondotta az „El Siglo" című újság munkatársának: „Tudják, hogy nevezzük ezt a birtokot? Börtönnek. Mert úgy dolgozunk ott, mint a rabok. Lakóházaink sokszal rosszabbak, mint azok az istállók, amelyekben az úr állatai vannak Vannak aztán a kizsákmányolásnak más formái is. Ecuador, Peru és Mexikó egyes vidékein a nagybirtokosok uzsorafeltételek mellett árendába adják földjeiket a nincstelen parasztoknak. A bérlő a termésből egy részt, a földbirtokos pedig — négy részt kap. Az ilyen árenda oda vezet, hogy a szegényparaszt — ha nem akar éhenhalni — kénytelen a földesúrhoz fordulni „segélyért". A paraszt végülis annyira eladósodik, hogy rabszolgává válik. Ilyen rabszolgamunkával műveltetik meg földjeik nagy részét Brazília, Argentína, Peru és más latinamerikai orzágok „kávékirályai”, ültetvényesei. Tudósok kimutatták, hogy Brazília 8,5 millió négyzetkilométer kiterjedésű területén fejlett társadalmi berendezkedés mellett körülbelül 1 milliárd ember élhetne meg. (A mostani lakosság száma 52 millió.) Brazíliában azonban az múlt év tavaszán is éhínség pusztított A éhezők ezrei megtámadták a városokat és az élelmiszerraktárakat. Egész falvak és kerületek néptelenedtek el. Pedig Brazíliában megfelelő tudományos módszerek segítségével kétszer is lehetne aratni évente... Demokratikus földreformot! A latinamerikai népek nyomora elsősorban az amerikai imperialistákat vádolja, akik időtlen időkig fenn szeretnék tartani Latin-Amerika félgyarmati helyzetét. Az USA urai a reakció legfőbb támaszaival, a helyi földesurakkal együtt dühödt ellenségei a földreformnak, mert hiszen az ilyen gyökeres reform aláásná hatalmukat. A guatemalai példa azonban nagyon is ragadós. Latin-Amerikában ma már tízmilliók szállnak síkra a demokratikus földreformért, s bármennyire is követeli Dulles úr a caracasi értekezleten „erélyes intézkedéseket" — nem fordíthatja visszájára a fejlődés menetét. Újabb lépés Európa biztonsága felé Az egész világsajtóban nagy érdeklődést váltott ki a szovjet kormány fejv utóbbi nyilatkozata, amely önrendelkezést biztosít a Német Demokratikus Köztársaságnak. A Szovjetuniót eddig is az a törekvés vezérelte, hogy elősegítse a német kérdés rendezését, a kettészakított Németország demokratikus alapokon történő egyesítését. Amikor most a szovjet kormány nyilatkozata kimondja, hogy „a Német Demokratikus Köztársaság szabadon, saját belátása szerint dönt bel- és külügyeiben, beleértve a Nyugat-Németországgá való viszony kérdéseit”, akkor ez újabb lépést jelent az egységes Németország előfeltételeinek megteremtése terén. Tény és való, hogy a német egység rendezése elsősorban a nagyhatalmak feladata lenne. De vájjon meg lehet-e oldani ezt a kérdést a németek nélkül? Semmiképpen sem. Németország egységének egyik fő feltétele kétségtelenül az is, hogy a németek egymás között megegyezzenek saját jövőjük kialakításának módjáról. Éppen ennek az útját egyengeti a szovjet kormány nyilatkozata, amikor önrendelkezést biztosít a Német Demokratikus Köztársaságnak és ezzel előnyösebb helyzetet teremt a két Németország egymás közötti tárgyalásaira. Ide ezen túlmenően a szovjet kormány nyilatkozata azt is jelenti, hogy a Szovjetunió németországi főbiztosa megszünteti a Német Demokratikus Köztársaság állami szerveinek ellenőrzését és mostantól kezdve a szovjet megszálló hatóságok csak azokat a feladatokat végzik, amelyek a biztonság szavatolásával kapcsolatban a négy hatalom egyezményei alapján a Szovjetunióra hárulnak.. A Német Demokratikus Köztársaság helyzete olyanná válik, mint bármelyik más független, önálló államé. Egészen más képet mutat ezzel szemben Nyugat-Németországi A bonni hatóságoknak még ma is minden lépésükhöz a nyugati főbiztosok hozzájárulását kell kérniük, a különszerződések pedig , amelyeket éppen a napokban hagyott jóvá a nyugatnémet parlament — 50 évre meghosszabbítják Nyugat-Németország megszállását. Ezek a tények mindennél jobban bizonyítják: ki törekszik a német egység megteremtésére és ki gördít akadályokat a német nép boldogulása elé ... A Német Demokratikus Köztársaság új helyzete nemcsak Kelet-Németország, hanem egész Németország számára eredményt jelent.. A Német Demokratikus Köztársaság a béke szilárd támasza, amely minden német embernek erőt és reményt kölcsönöz, hogy harcoljon hazája egyesítéséért, a békés, demokratikus Németország megteremtéséért. Amikor most a Német Demokratikus Köztársaság önrendelkezési jogot kapott, akkor mindkét Németország közelebb került ahhoz, hogy elnyerje nemzeti jogait. És ezzel együtt növekedtek azok a kilátások is, hogy Németország előbb-utóbb megszerzi egységét, megszűnik a Németország kettészakítottságából fakadó állandó háborús veszély és Európa a biztonságos élet útjára lép. A nagyhatalmak berlini értekezlete kissé elhomályosította ezeket a kilátásokat. A szovjet kormány nyilatkozata most újabb reményt ad az európai népeknek és előrelendíti a német kérdés békés rendezéséért vívott történelmi küzdelmet. Nem mindennapi történet Színhely: Port-Tolbot angol városka törvényszéke. A bírói pulpituson: jól öltözött, méltóságteljes urak. A vádlottak padján: kopottruhájú, meghatározatlan kori férfiú, neve Richard Gray. Foglalkozása: évek óta munkanélküli. Bűne: estefelé, ködös szürkületben, téglával beverte egy áruház dúsan megrakott kirakatát Védője nincs s mentőtanúi sincsenek, ügyvédre nincs pénze, de szüksége sincs reá, mint ahogy nem kellenek neki a mentőtanúk sem. Hogyne, méghogy végül elrontsák a dolgát A rendőrségi jegyzőkönyv szerint a „tettes” nem lopott és nem is szándékozott ellopni semmit a betört kirakatból. A bírák — miközben gondosan tanulmányozták az ágycsomót — érthetetlenül csóválták fejüket Különös eset Lopni nem akart semmiféle személyes bosszú nem vezette, mégis téglát ragadott és pontosan célozva belehajította a kirakatba. A vádlott vallomása aztán megoldotta a rejtélyt Azt is, hogy miért nem kell neki védőügyvéd: „Nem volt hova mennem — mondta. — Azt akarom, hogy fedél alá kerüljek és legyen mit ennem”. A bíróság nem volt túlságosan „méltányos”. Csupán két hónapra ítélték, mindössze enynyi időre biztosították számára a fedelet , az ennivalót Nem mindennapi, de jellegzetes történet a tőkésvilág országaiból. S csak azért nem mindennapi, mert nem mindegyik munkanélküli olyan elszánt és olyan ötletes, mint Richard Gray. Új mezőgazdasági gépek a Szovjetmódm A szovjet ipar nemcsak azzal segíti a kolhozokat és szovhozokat, hogy több traktort, több kombájnt küld a falvaknak, hanem azzal is, hogy új típusú gépeket szerkeszt, amelyek megkönnyítik a mezőgazdasági munkát. Az alábbiakban néhány olyan új szovjet mezőgazdasági gépet ismertetünk, melyek gyártását most kezdte el a szovjet ipar. Traktorvontatású zöldségvetőgép. Ezzel a géppel takarmányrépa-, uborka-, paradicsom és más zöldségmagvakat lehet vetni. Fogásszélessége csaknem három méter. Teljesítménye: ha a traktor 5.3 kilométeres sebességgel halad, 2.5—3 holdon veti el a magvakat óránként Új típusú zöldségvetőgép. A vetőgép papírszalagokat helyez a földre, amelyet a gép egyenletes távolságra lyukaszt át. A papírszalagok pontosan idomulnak a föld felszínéhez. A nyílásokba kerülnek a magvak. A szalagot ezután földdel szórják be. A szalag alatt felgyülemlő nedvesség elősegíti a zöldségmagvak fejlődését Négysoros négyzetes-fészkes burrgonyaültetőgép. A gép két részből áll. Hozzátartozik még a trágyázókészülék és a földegyengető. A gépet a mezőn végigfektetett csomózott drót mentén, hernyótalpas traktor vontatja. A csomók egymástól egyenlő távolságra a fészkek között helyezkednek el. A gép karja beleakad a csomóba, s a gumók a fészekbe hullanak. A gép egyszerre négy sorban, minden fészekbe 2—L burgonyát helyez. A fészkek egymástól 70 centiméter távolságra vannak. A négyzetes-fészkes ültetés lehetővé teszi, hogy a sorközöket mind hoszszanti, mind pedig keresztirányban kézi munka nélkül, traktorral műveljék meg.♦ Trágyaszórógép. A gép 2,3 méter szélességben egyenletesen teríti szét a trágyát. A trágyaszórót „Univerzal 2“ típusú kerekes traktor vontatja. ★ Takarmány- és sárgarépabetakarító kombájn. A gép három sorban takarítja be a terményt. Szerkezete lehetővé teszi, hogy a betakarított répa levélzetét a gépen belül egy különleges berendezés levágja. ★ Káposztabetakarító gép: Hernyótalpas traktor vontatja és óránként csaknem fél holdról takarítja be a káposztát. Az új géppel végzett betakarítás egyötödére csökkenti a kézi betakarításhoz szükséges munkaerőt KELETI NÉPMESÉK „Hárorrr kés” ezüstrúdjai volt Pind város mellett egy földbirtokos. Rettentő kapzsi volt, még a bőrt is lenyúzta volna a béreseiről. Ezért „Három kés“-nek nevezték el. Dolgozott nála egy öreg árendás is, név szerint Csan. Amikor learatták a termést, „Három kés“ a legjobb gabonát magának vette, Csannak pedig csak néhány magocska maradt. Abból tengette életét. „Három kés" viszont ládaszámra gyűjtötte az ezüsttárgyakat, gyönyörködött bennük. Az egyik tavaszon nagy esőzés köszöntött be. A falu keleti határában kiöntött a folyó. A víz szétáradt a faluban, már-már a házak ablakáig ért. Csan körülnézett a házában, hogy mit mentsen az árvíztől. Bekukkantott ide, bekukkantott oda, de semmit sem talált. Magához vett hát néhány pelyvalisztből készült lepényt és felmászott a magas fára. „Három kés“ nagy izgalomban volt. Nézett erre, nézett arra, de egyik ezüsttárgytól sem tudott megválni. Végül magához vett egy zsák ezüstrudat és ő is a fára iramodott. Ott ültek aztán kettesben a fán: a béres az egyik ágon, a gazdag a másikon. Csan egyszercsak elővette a lepényeket és enni kezdte. „Három kés” is kibontotta a zsákját, elővette a rudakat és nézte, hogyan fénylik az ezüst. De csakhamar erőt vett rajta az éhség, visszatette a rudakat és vágyakozva nézett Csanra, aki vidáman majszolta a lepényeket. Amikor már csak egy lepénye volt, a gazdag nem bírta tovább. — Hallgass ide, tisztelt Csan — mondta, s közben nem vette le a szemét a lepényről — hajlandó vagyok megvenni a lepényt. Adok érte egy rúd ezüstöt. Ideadod? Csan elgondolkodott: „Ha elveszem az ezüstöt — nem marad lepényem, ha nem marad lepényem — éhenhalok". így hát ezt válaszolta a gazdagnak: — Az ezüstöt nem lehet megenni. Nem kell! „Három kés" nem tehetett semmit. Éhenhalt az ezüstrudakkal a kezében. Az író egy kereskedő elment az íróhoz és megkérte: — Légy olyan jó, írjál nekem egy levelet. — Szívesen megtenném — válaszolta az író — de fáj a lábam. — Nem küldtelek én sehová, miért válaszolsz hát így? — Mert ez összefügg. Akinek te a levelet iratod, az bizonyára értem küld, hogy olvassam el neki a levelet Öt kenyér !Egy ember mindennap elment a piacra és öt kenyeret vásárolt. Megkérdezte tőle az ismerőse: — Mondd, miért vásárolsz te mindig öt kenyeret? Amaz így válaszolt: — Egyet én eszek meg, kettőt kölcsönbe adok, kettővel pedig adósságot törlesztek. — Nem értem — mondta az ismerőse. — Magyarázd meg nekem, hogy kell ezt értelmezni. — Hát így: egy kenyeret én eszek meg, kettőt a gyerekeimnek adok, kettőt meg — az apámnak és az anyámnak. Az okos doktor Az orvost felkereste egy ember. — Doktor — mondta — fájd hasam, kérlek, gyógyíts meg. — Mit ettél tegnap? — kérdezte az orvos. — Zöld gyümölcsöt. — Akkor itt van neked orvosság szembetegség ellen — mondta az orvos. — Miért adsz nekem szemre való gyógyszert? — Hogy máskor jobban megnézd, mit eszell