Szabad Föld, 1969. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1969-09-21 / 38. szám

H SZABAD FÖLD Ady és Léda színpadon Színdarab született Ady End­re és Léda szerelméről. Születé­se a poéta legendás sorsához illő, hát leírjuk. Lukács Margit,­­ a Nemzeti Színház Kossuth-díjas művész­nője a közelmúltban munkájá­ról , terveiről nyilatkozott valamelyik lapnak. Egyebek­­ között elmondotta: régi álma, hogy Lédát játszhassa egy olyan kétszereplős színpadi al­kotásban, mely az Ady-Léda kapcsolatot, a magyar irodalom , históriájának a legregényesebb, legforróbb, leginkább költőt formáló férfi-nő kapcsolatát dolgozza fel. Tudnivaló, hogy a nyilatkozat elhangzása idején ilyen darab nem volt. De még csak nem is hírlett, hogy volna írónk, aki ilyen mű megformálásán gon­dolkodik. Ám az ötlet többeket megra­gadott. A művésznő címére ha­marosan nem is egy levél ér­kezett, melyben a feladók kife­jezték készségüket, hogy szín­padra állítják a legendás törté­netet. A hetvenöt éves Felkai Ferenc több sikeres színmű szerzője bizonyult az ügyben a legfürgébbnek. Néhány havi anyaggyűjtés és rendszerezés után eredeti levelek, Ady-cik­­k­ek és versek fölhasználásával kétrészes játékot írt a két ember­­ egymásra találásáról és végze­téről. A cím egy némiképp mó­dosított Ady-mondat: örök harc és örök nász. Kétszer negyvenöt perces színpadi játékban a költőnek és szerelmének évtizednyi kap­csolata­ tárul­t föl. Nem Ady­­versek anyaga ez, bár sok versidézet is elhangzik benne; nem is csak dokumentumjáték, holott sok, az élet melegétől fölizzó levelet mondanának el a szereplők, nem is csak egy fá­­tumszerű emberi vonzalom föl­­elevenítése, pedig Ady és Léda szinte végig a szerelemről be­szél. Különös módon ismeretter­jesztő hivatást is betölt ez a darab. Érzékelteti miként szü­lettek Ady legnépszerűbb ver­sei. Választ ad arra a kérdésre: miként válhatott még többé a zseniális Ady egy asszony hatá­sától. Szabálytalanul született a da­rab. Nálunk befutott hivatásos író, csak szerződés alapján, meghatározott színháznak szo­kott drámát írni. Ezt a művet, a Léda szerepéről álmodó mű­vésznőnek írta a szerző. A bu­dapesti Irodalmi Színpad igaz­gatója már csak a kész munkát látta. Ott mutatják be? Nem tud­hatni. Hiszen még arról sem esett szó, melyik színészünk vállalhatná azt a roppant fel­adatot, hogy megjelenítse Adyt, a magyar költészetiek ezt a lo­­bogó-vifiarzó óriását. Minden­esetre érdeklődéssel várjuk a színpadon elibénk lépő Ady Endrét. B. ­ ELŐZETES a rádió és a TV í­űsorához a Rádió Az 1700-as évek elején, a Rákóczi szabadságharc és ■ XIV. Lajos francia király halála után Párizsban él néhány, emigráns magyar. Megélhetésüket a Hotel de Transsyl­ Vanie fenntartásával biztosítják. Ez a név a címe a Rá­diószínház új szerzője, Jávor Ottó hangjátékának. Három főhőse: a nemesúr-katona, a prépost-diplomata és az öreg kuruc közkatona három világot képvisel. Az ő­ szópárba­jaikban bontakozik ki a menekültek élete, reménysége, a hajdan Rákóczi oldalán állók jellemének különbözősége. Az érdekes, a mának is szóló játékot Solymosi Ottó ren­dezte, 22-én, Kossuth, 15.43-kor. Vidám komédiát kínál Hegedűs Géza: Színház a kocs­mában című rádiójátéka. Ez az előadás egyben bevezetője­­ is annak a szellemi kalandozásnak, melyet a szerző ava­tott vezetésével tehetünk majd a világirodalomban. Itt, először, Plautus az ókori latin szerző jelenik meg közöt­tünk, s elmondja, hogyan szedték rá a szerelmesek furfang­­gal az akadékoskodó apát, hogy végül egymáséi lehesse­nek. 26-án, Kossuth, 16.00. Hazánkból is igen sokan keresték és keresik fel déli szomszédunkat, Jugoszláviát. Az utazás alkalmával meg­ismerkedhetünk az ott élő emberekkel, a táj szépségével. A 26-án 20.09-kor jelen­tkező Pódium jugoszláv költők és­­ írók, valamint zeneszerzők műveiben hívja utazásra a hallgatót. Száz esztendeje született Gandhi, az indiai nemzeti felszabadító mozgalom kiemelkedő vezetője. A londoni egyetemen végzett tanulmányai után nemsokára Dél-Afri­­kába­­ került, ahol a kisebbségben élő hinduk mozgalmát vezette. Az első világháború után hazatért Indiába, hama­rosan népszerű vezetővé vált. Tanításának jellemző voná­sa az erőszaknélküliség volt, s­ ezen az alapon állva az osz­tályharcot is elvetette. Életének legjelentősebb eredmé­nye, hogy nagy tömegeket tömörített az antiimperialista nemzeti harc táborába. Róla emlékezik 28-án a Kossuth­­­ adón 21 órakor elhangzó műsor. Battonya, Békés megyei község magyar—délszláv—ro­mán nemzetiségű vegyes település. Neve már a múlt szá­za­di agrárszocialista mozgalmak idején ismertté vált. Még inkább 1944-ben, mert 25 esztendővel ezelőtt ezt a ma­gyarországi helységet szabadította fel elsőül a Vörös Had­sereg. Az évfordulón a helyszínre látogat a tévé stábja, 23-án 19.25-kor. Televízió Állami gazdaságok vezetői beszélgetnek a tévé stúdió­jában a korszerű mezőgazdaság legfőbb kérdéseiről, gond- ,­jairól, 26-án 18.30-kor. A legismertebb nagyüzemek mun­­­ .­­kájába való bepillantás lehetőségével értékes tapasztala­­­­tokat is szerezhetnek az érdeklődők. Gyakran hallhatjuk, olvashatjuk ezt a kifejezést: kommunikáció. Az idegen szó tulajdonképpen jól ismert fogalmat takar: a tömegközlést, melybe a mindennap lá­tott­­újság, tévé, s az ugyancsak mindennap hallott rádió tartozik. Hogyan működnek jól, hatásosan ezek az eszkö­zök ? Erről is hallhatunk az Integrálban. 27-én 17.20. A Képes Kalendárium következő száma megismertet az ősz virágaival, elmagyarázza, hogyan dolgozik, mivel­­ foglalkozik az agrometeorológia, hasznos tapasztalatokat nyújt, tanácsokat ad a gyümölcsszedésről, tartósításról, be­mutat olyan embereket, akiknek szenvedélyük a csillagá­szat. 28-án 15.15-kor. Néhány esemény a sportok kedvelőinek, a heti mű­sorból: kedden tudósítás az Öttusa VB-ről és a Súlyemelő VB-ről, szerdán svéd-magyar válogatott labdarúgó-mér­kőzés közvetítése Stockholmból, csütörtökön ismét az öt­tusázók jelentkeznek, pénteken a súlyemelőket láthatjuk. 1969. SZEPTEMBER 21. vasárnap a modern gimnasztika kedvelői kapnak képeket­­ Várnából.­­ Főszolgabíró úrék IRTA : VIDOR GY­ULA Sorozatunk e számának szerzőjét Vidor Gyula nyugdíjas újságírót, néhány nappal cikkének elkészülte után, halálos gépkocsibal­eset érte. Elhunyt jeles pá­lyatársunk 79 évet élt, vi­haros idők tanúja volt, kár, hogy nem érhette meg sajtó alá rendezett visszaém­lé­kezéseinek megjelenését. „Vén riporter visszanéz — 800 vidám történet" című kézirato­mat gyakran lapozgatom, hogy elmerengjek az elmúlt világban néhány évtizedes pályámon és tapasztalataimon. Ezekben a so­rokban a falu akkori nagyhatal­mú uráról, a főszolgabíró úrról emlékezünk derűs, de kort jel­lemző apró történetekben. Magda és az igazság A harmincas években vasár­napi pihenőnkben néhány kollé­gámmal egy-két Baja környéki községben jártunk. A választó­­kerület ellenzéki képviselője is elkísért kirándulásunkon. Eldis­kuráltunk a községek lakóival a nemrég lezajlott képviselővá­lasztásról, egyikéről a Borthy-vi­­lág hírhedt képviselőválasztásai­nak, az összes előírt erőszakos­kodásokkal, megfélem­l­í­tésekkel és egyéb kapcsolt — az emberek létébe vágó — műveletekkel. Természetesen nyílt szavazással, mert akkoriban a nácizmus felé haladó világban és már előbb is, naponként hallottuk a vezérek és alvezérek szájából, hogy a tit­kos szavazás­ nem fér össze a magyar ember jellemével. Miről is folyhatott a diskur­zus? Helyesebben: kiről? Ter­mészetesen a teljhatalmú főszol­gabíró úrról, a választási erősza­koskodások, kegyetlenkedések korlátlan uráról. Kár, hogy mag­netofon nem örökíthette meg az elhangzott keresetlen szavakat. Az egyik délvidéki községben gyűlést tartottak. A képviselő politikai kérdésekről beszélt, de bármilyen izgalmas és lebilin­cselő volt az előadás, a gyűlés hallgatóságát — jobbára föld­műveseket — nem ezek a nagy problémák, hanem saját bajaik érdekelték. Arcukon pontosan olvasható volt: alig várják, hogy vége legyen a gyűlésnek és el­mondhassák panaszaikat. Dúlt is belőlük a keserűség a gyűlés után. Egymástól kapták el a szót és úgy mondták el vé­leményüket a falu kiskirályairól. Különösen egy idősebb földmű­ves, a bátor kiállású Magdó Jó­zsef küldte feléjük szitkait, egy­re szenvedélyesebb hangon.­­Fő­ként a főszolgabírót tisztelte meg félreérthetetlen szavakkal. Meg is kapta a választ illeté­kes helyről. Másnapra beidézték a jegyzőhöz, több kijelölt tanú­val együtt. — Igaz-e? — kérdezte a jegy­ző az egyik tanútól —, hogy Magdó azt mondta a főszolgabí­róról: hitvány csirkefogó. — Igaz — felelte a tanú. — És hajlandó ezt írásban is adni ? — Elhittük mi ezt kérem — írás nélkül is. Szolgabíró-ismeret Kedves, vidám, jó kedélyű, ember volt Benedek János, a költő és egykori képviselő. Egy alkalommal, nem sokkal az első világháború után, bent járt az Országház folyosóján, megnézte magának az újabb idők „hon­atyáit”, össze is találkozott egy­két fiatalab ismerősével. A vi­dám találkozó gyakorlati ered­ménye az­ lett, hogy közeli oros­házi kirándulást határoztak el. Pár nap elmúltával ott is ter­mett az alföldi községben a fő­­­­városi társaság. Az egyik tekin­télyes parasztembert, Cs. And­rást látogatták meg. Fel-felhar­­sant a kacagás, ahogy a h­áz előt­ti a­padon ömlött a kedélyes dis­kurzus. Benedek különösen jó formában volt. A falusiak nagy derültség közepette hallgatták a vidám históriákat a poéta jó­ízű előadásában. Miközben szünet nélkül na­gyokat nevetett a hallgatóság is, az előadó is, mindenki arra lett figyelmes, hogy a szomszéd ház falát feltűnést keltő szorgalom­mal meszeli az asszony. Ott állt mellette az ura is, s a padon ülőkhöz áthallatszott a férj és feleség között a következő pár­beszéd : — Mi a fenének meszelsz?... hiszen nem lesz mostanában ün­nep. — De választás lesz ám — így az asszony. — Hát ezt már honnan tudod ? Hisz nincs semmi híre? — Nincs ám!? Hát ha te vak vagy és nem látod, hogy a szol­gabíró köszön a parasztnak? „Régimódi" önkormányzat A Duna—Tisza­nyizi községben községi másodbíróféle állást kel­lett betölteni. A főszolgabírónak meg is volt az állásra a jelöltje, amiből pontosan következett, hogy a mindenható főszolgabíró­val szemben más jelölt — halá­los nyugalommal lehet mondani — tréfából sem vehette fel a versenyt. A bírójelölt azonban a községben közutálat tárgya volt s mint ilyent, a bírói posztra egyértelműen alkalmatlannak találták, egyebek között azért is, mert a világon semmihez sem értett. A főbíró azonban nem azért főbíró, hogy ilyen csekélység miatt zavarba jöjjön. A főszol­gabírótól igazán el lehetett vár­ni, hogy megtalálja a „törvényes formát” és érvényt szerez „köz­érdekből” táplálkozó akaratá­nak, még ha a község akaratá­val szemben is. Az elöljáróság összehívott ülésén, amikor a vá­lasztásra került sor, így szólott: — Az állásra első helyen jelö­löm Gajdos Jánost. Mint egy ember, zúgták a je­lenlevők: — Nem kell Gajdos! El Gaj­dossal! Percekig zúgott a tiltakozás, azután a zaj csillapultával a fő­szolgabíró, mint tárgyilagos el­nökhöz illik, kihirdette: — Miután más nézv nem hang­zott el, Gajdos Jánost megvá­lasztott bírónak­­jelentem ki. Bársonyszékek biztonságban Idő: az 1920-as évek eleje. Je­lentéktelen diskurzus, de talá­lóan világítja meg az akkori kor­képet. Pesthy Pál és nagyatádi Szabó István miniszterek ülnek a vo­natban. Az egyik Tolna megyei gazdaségába, a másik somogyi pátriájába utazik. Akkor volt, amikor az országgyűlésen, a saj­tóban sokat szónokoltak a kon­szolidációról. Felszáll a vonatra Mózer Er­nő képviselő, egyik főszolgabíró társaságában, aki nyilván ta­llii — Ilii liil'it II li't­a­pasztalataira támaszkodva, üd­vözli a minisztereket: — Ez már csalhatatlan jele a konszolidációnak. . hogy egy­szerre két miniszter is el mer utazni Budapestről... nem fél­nek, hogy ezalatt beül valaki a bársonyszékbe. Amikor a Gömbös-féle képvi­selőválasztások után a harmin­cas években első ízben ült össze a parlament, a Ház fasiszta ar­culata akkor már erőteljesebben domborodott ki. Érdekes volt megfigyelni az arcokat, ame­lyekről olvasható volt, hogy jól működött a szolgabírói appará­tus. Most is úgy kezdődött, mint máskor, amikor először lép az ülésterembe a képviselő. Hang­talanul figyelték az újságírók az első percek hangulatát. Most is az történt, hogy mindegyik izga­­tottan fürkészte, hol van a he­lye.­­Dinnyés Lajos, akkor már ta­pasztalt törvényhozó, gondola­taiba mélyedve, nem minden célzatosság nélkül jegyezte meg: — Nyilván oka van rá, hogy aki a terembe belép, annak első gondolata, hogy hol fog­­ ülni­.

Next