Szabad Föld, 1981. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-04-19 / 16. szám
ÁPRILIS 19. itassanak. Horváth Tirendező (aki az esten it is részt vett) megmoldovául, hozzáadta leleményességét, az i szánt írásokat „megl”, s a Radnóti Színpad színészei mellé venmeghívta Agárdy Gárkányi Lászlót és Ráibertet (akik szintén kibeszélik a Moldova, olyan szellemi pa- 1ázott össze a kicsiny, amire ott alig volt innek köszönhető, hogyekre előre nincs jegy, b zugárusnál kapható, elárral. Ida és Görgey egyfelura is azért nem kapy, mert a két író jó jó előadást hoztak be, mindössze ennyi a ka. Schwajda darabját, aszt (ugyan más címár játszotta a miskolci — két felvonásban,aposantalán túlzottan núzva játsszák, Dőry Tordy Géza főszerepkitűnően. Görgey Gá Skát, az Ünnepi ügyet egyfelvonásosát is két remeklés (Pécsi Ildikó dús D. Géza) teszi jelenné. A rendező Gásos nagyon ügyelt arra, a lényeget, a mondanikelje ki, ennek szolgálae a színészektől, Gábor egy másik, ként megírt darabját, a nemrégiben mutatták keméten, felemás vissz. A Bulvár egyik mellról írta Görgey az egymost: elmélyülten, nála figyelve, s a darabot ezért Görgey legjobb ■ei közé sorolhatjuk, az pedig a Radnóti Színsikeresebb produktumait is közrejátszik abban, esténként kiteszik a tőtáblát... Benkő Tibor A KÉPERNYŐN: Kísérletek a szórakoztatásra is... A Italában kevés szó esett még arról, hogy létezik a Televízióban egy — nevezzük így: műhely, amely a szórakoztatás sokféleségével, elsősorban a moziburleszk legjobb hagyományainak újjáélesztésén fáradozik. Ha tévékísérletről hallunk, leghamarabb az elektronikus stúdió fantáziadús történetei jutnak eszünkbe. A nevettetésen ügyködők buzgalma rejtettebben jelentkezik, „motorjuk”, Molnár György rendező kerüli a hírverést. A múlt héten pedig két műsorral is színre lépett, szerdán az Alfonshow-t, csütörtökön a Lift-rapszódiát láthattuk. (Az ilyesfajta műsorelosztás persze nem a legszerencsésebb.) Mindkét burleszk láthatóan azzal a szándékkal is készült, hogy külföldi fesztiválokon képviselje a magyar színeket. Kísérletekről lévén szó, természetesnek véljük, ha a próbálkozásokhoz nemcsak sikerek, de kudarcok is társulnak. Viszszaemlékezve az egykori Buster Keaton- vagy Stan és Pan-történetekre, azon igyekeztek, hogy a nézőből harsány kacagást csalogassanak elő. Ennek módszere rendkívül változatos lehet, a hasraeséstől a tortadobáláson át a finomabb árnyalatokig. Nos, Alfonzó ötleteiben mind a harsányat, mind az elgondolkoztatóbbat felfedezhettük, összességében azonban hiányérzetünk támadt. A burleszk sikerének fokmérője mindenképpen a nevetés, amely szinte „átmossa”, megtisztítja az embert a szomorúságtól, rosszkedvétől. Alfonzó némelyik ötlete, (mégha másodszor láthattuk is), s főként személyisége még képes volt mosolyogtatni, ám a Lift-rapszódia annál kevésbé. Pedig a lift utasai nemcsak a földi lét hegyein-völgyein,s lenge öltözetű hölgyek társaságában bolyonghattak, de egyikük még a mennyországba és a pokolba is eljutott. (Bizonyságául annak is, hogy a rendkívüli helyszín önmagában csupán élettelen díszlet, ha nem telítik tartalommal.) A burleszk életfeltételének és hatásának egyik fokmérője a tömörség, amely jól érthető csattanóban oldódik fel. A szöveg nélküli lift-történetek a látvány bőbeszédűségével veszítették el sámsoni erejüket, s néhány fényképezés-ötleten kívül alig-alig kínáltak valamit. Hogy példát is mondjunk: a halottakkal, halállal játszó jelenetben érthetetlennek látszott Gobbi Hilda szerepe. Nem tudhattuk, kicsoda, mi a dolga, miért bolyong a temetőben. Ennek kiderítése a morbid humor kedvelőinek is fejtörést okozott. A rejtvényszerűség pedig a burleszk halála. "E Emlékezetünk szerint nagy színészeink megidézésének tévésorozatában aligha láttunk megrendítőbbet a Demján Editről szólónál. Nemcsak azért, mert egyik legközelebbi hozzátartozója beszélt róla, hanem legfőképpen filmjei, színházi felvételei döbbentettek rá ismét arra a hiányra, amelyet távozásával hagyott maga után. Ha azt mondjuk: ritka egyéniség volt, keveset mondunk. Voltak szerepek, amelyeket kizárólag ő játszhatott el, amelyek most már emberöltőig hozzá fűződnek, vele mérhetők. (Alkalmunk volt az összehasonlításra is, hiszen egyik-másik alakítását azóta mások is színpadra vitték.) Aki látta, hallotta, tanúsíthatja, hogy hangjának muzsikájával mi mindent ki tudott fejezni, el tudott hitetni arcának átváltozásaival, egész valójának megszámlálhatatlan színével. Ismét megerősödött bennünk, amit tudtunk róla: nem iskola formálta, de „született színész” volt, mondhatni költő, aki a saját képmására alakította a világot. Aligha van színész, aki ennyire mélyen élne tovább a közönségben. S egyetértünk Gobbi Hildával, aki „haragszik” rá, mert oly korán és meggondolatlanul vetett véget magasba ívelt pályájának. Nem elég azt mondani: mindent tudott a színészetről, igazabb így: ő volt a bolond lány, ő az Üvegcipő hóbortos-szerelmes szolgálólánya — és mind, mind a többi nőalak. Arcával, hangjával szólaltak meg, ahogyan az író, a rendező elképzelte őket, és mindegyikükben Demján Edit lelke lakozott. Ismét rádöbbenhettünk: nagyon hiányzik, nagy kárt okozott önkéntes halálával.Tudjuk, hogy bármely külföldi filmről szólni felesleges, hiszen amit elkészítettek, bemutattak, azon változtatni már úgysem lehet. Talán mégsem hiábavaló, mivel a film nemcsak készítőinek, de megvásárlóinak és műsorra fűzőinek szemléletéről is árulkodik. Kevés olyan hamis, rövidlátó produkció jut a képernyőre, mint amilyen a Figyelő szemek angol tévéfilm volt. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy egy fiatal férfi elfordul a kínálkozó gyönyörű nőktől, hogy egy igen csúnya, zavaros múltú lány mellett kössön ki. Ez, úgy ahogyan van, akkora képtelenség, amelyet az unalmasra hangolt történet sem tudott elhitetni. Különösképpen amiatt, mivel az említett, egészséges fiatalember nem volt sem szánalmat keltő, sem másokat szánni hajlandó természet. Persze, ha nem tetszik, nem kell végignézni. Mondják ezt is, csakhogy a bemutatás megítélésének ne a közönség legyen az első szűrője! I. M. Könyvtár a Tiszazugban Az országot járó krónikás többször annak örül, amit nem írhat meg. Ha azért nem kerekedik ki utazásából valamirevaló riportanyag, mert az emberek már nem hajlandóak emlékezni arra, ami egykor tragédiákat jelentett számukra. Így jártam most a Tiszazugban, közelebbről Nagyrév községben. Pedig ezek a Körös és Tisza kanyarulataitól védett falvak egykoron, több mint fél évszázada, az országos érdeklődés homlokterében állottak: vérfagyasztó családi drámák zajlottak le csöndesen a földért, a házért, az örökségért. Tiszazug tíz faluját egyaránt szorongatta a százados szegénység és a mérhetetlen emberi kapzsiság, arzénes gyilkosságokba sodort fanatikus parasztasszonyokat. A falu most hallgat, nem emlékszik. S ez egyszer a riporter is megadóan hajtja öszsze jegyzetfüzetét. Megfogadja Arany Elemérnek, a tanácsi kirendeltség vezetőjének szavait: — Miért nem inkább a könyvtárunk iránt érdeklődik? Az 1119 lélekkel bíró Nagyréven nem nehéz megtalálni a népkönyvtárat. A valamikor olvasókör, vagy ahogyan akkoriban nevezték, a falusi „köpködő” épületében ütött tanyát ez a könyvtár, ahol fénykorában kártyáztak, beszélgettek, politizáltak, meg kugliztak az emberek. Ma ennek az épületnek az eleje — ahogyan mondják —, a boldogságé, a vége meg a szomorúságé. Mivel a régi olvasókör első részében van az esketőterem, a hátsó traktuson meg az öregek otthona, melynek lakói annyit sóhajtoznak az élet múlandóságáról. — A közepén meg mi vagyunk — mondja belépésünkkor Székács Istvánné Szabó Rózsa, a könyvtáros. — Mivelhogy a 8000 kötet majd mindegyike vagy a boldogságnak, vagy a szomorúságnak, de inkább az életbölcsességnek az énekét foglalja magában ... Nyílik az ajtó, s pöttömnyi gyerek kezében áll meg a kilincs. — Azt üzeni az anyukám, könyvtáros néni — szólal meg, egy szuszra —, hogy tessék neki küldeni szerelmes könyvet. A negyvenéves könyvtárosnő gondolkodás nélkül a könyvespolchoz lép és máris három könyvet választ, a könyvek témáját ennyire pontosan meghatározó olvasónak. A kis iskolásgyerek máris eltűnik. Szakácsné magyarázólag hozzám fordul: — Ha azt akarom, hogy a nagyréviek olvassanak, akkor magamnak előbb minden régi és új könyvet, a nagy Jókaitól a ,ykis” Jókaiig, Jókai Mórtól Jókai Annáig elő kell olvasnom ... Hogy tudjam, kinek mi lehet, vagy jobban fogalmazva mi lehetne az ízlése, a maga neveltetése, környezete, hajlama és érdeklődése szerint. És a mércét mindig öt vagy tíz centivel feljebb tartan az előzőnél! Ahogy a sportolóknál szokás, az edzéseknél például a magasugró léc mindig feljebb meg feljebb kúszik ... Ehhez a könyvtárosi „fogáshoz” viszont két dolog szükségeltetik: az olvasók személyes ismerete és a könyvek alapos elolvasása. — Gyerekkoromtól szeretek olvasni — neveti el magát a magyar—orosz szakos tanárnő, aki pedagógusi hivatása mellett végzi a könyvtárosi munkát —, itt születtem én is Nagyréven, a nagy hírű Szabó Gyula kovácsmester lányaként. Mindenkit ismerek a faluban, a 225 olvasómat még inkább. A száz gyerekolvasó, az iskolások valamennyire meg azt olvas, amire mi pedagógusok okos szóval, érdeklődést fölcsigázó kedvvel rávezetjük őket. Tartunk azután, erőnktől telően, a kunszentmártoni járási könyvtár segítségével, író-olvasó találkozókat is, amelyek után nemcsak az itt járt író művei iránt nő meg az érdeklődés, de szinte valamennyi szépirodalmi, meg ismeretterjesztő könyv után. Százados szellemi éhséget hoznak be most, különösen az utolsó évtizedben, a nagyréviek. — Ki járt itt az írók közül? — Hogy csak az utolsó idők vendégeiről szóljak: Fekete Gyula, Mocsár Gábor, Horgas Béla, Rónaszegi Mikós. Megosztottuk a felnőtt- és gyermekolvasók kívánságait. — Mit szeret olvasni a könyvtáros Székácsné Szabó Rózsa, amikor éppen nem válogat az olvasói ízlésben ? ... — Csönd támad a kérdésre, így megismétlem, most már határozottabban. — Melyik lenne az a három könyv az újabb magyar regényirodalomból, amit maga magának választana, történetesen, ha nem olvasta volna el azokat? Most már gyorsabb és hangosabb a válasz: —. Németh László Iszony... Szabó Magda Régimódi történet ..., Jókai Anna Tartozik és követel... Végszóra betoppan az 55 esztendős, mindig serény Arany Elemér, a tanácsi kirendeltség vezetője, mintha ellenőrizni akarná: megfogadtuk-e az útbaigazító tanácsát? — Én magam különben csak az utolsó két évtizedbeli Nagyrévet ismerem, mert 1961-ben kerültem ide tanácselnöknek, egyenesen Somogyból. — A meghökkenésre, hogy miért olyan messziről és éppen ide érkezett, így folytatja: — A feleségem akart a szülőföldjéhez közelebb kerülni, lévén besenyszögi. Én már csak a nagy változásokat észleltem itt, a sokáig isten háta mögöttinek tartott Tiszazugban. — Mire gondol? — Arra, hogy akkor a faluban az ötszázharminc ház közül csak nyolcban volt televízió, ma négyszázkilencven a készülékek száma. Hatvanegyben még csak két személyautó futkározott Nagyréven, most hatvan. S meginvitál: legközelebb a termelőszövetkezbe látogassunk és Meg azoknak a téesztagoknak és bejáró munkásoknak a családi otthonába, akik az utóbbi esztendőkben annyira szűknek érezték a régi házat, hogy felújítva „megvárosiasították”, fürdőszobával, bojlerrel, pedig sok helyen még csak most várják a vezetékes vízellátást. Estére járt már, amikor elbúcsúztam Nagyrévtől. A sötétben előttem a régi temető, ahol a besüppedt sírokban ötven, arzénnal megmérgezett nyugszik. De a temetőn túl már feltűnnek a termelőszövetkezet rangos épületei. Tóbiás Áron A legkorszerűbb eszközök segítik az oktatást Miskolcon, a Zalka Máté Gépipari Szakközépiskolában. A számítástechnikai laboratóriumban kis számítógépen vezetik be a diákokat a programozás rejtelmeibe SZABAD FÖLD 13