Szabad Föld, 1982. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)

1982-12-19 / 51. szám

­MBER 18. ) Az ötvenes években Klári lá­pommal valamilyen kirándulá­­sn vettünk részt a fővárosban, az egyik múzeum előtt diákok agy csoportja vett körül valakit. A kíváncsiság bennünket is oda­­fialt. Ott láttuk meg Kodály tan­or urat. Amikor ő kiszabadult a Sikongó gyermekgyűrűből, föl­lé toródva hozzáléptünk. Bemu­­­tkozás után azt mondta meg­­peppent lányomnak: ,Dedikálom a lapot, ha szolmizálni tudsz.’ 1953-ban végleg Kecskeméten ülepedtünk le. Sokat és sokszor vettem részt Kodály-ünnepsége­­sen. Már több éve ismételten m­grendezik Kecskeméten a Nem­­etközi Kodály-szemináriumot. Néhány eszperantista csoporttól adott meghívásnak eleget téve szperantóul tartottam előadást árosunkról és Kodályról. Csalá­­amnak is sikerült Kodály zené­ihez közelebb kerülnie. Pann­ánk egyik leszármazottja trom­­itatanár lett Békéscsabán a zen­eiskolában, egy másik pedig­ óvó­éként tanítja a munkásasszo­­gok kicsinyeit a Csepel Textil­­művek óvodájában, örömmel gy­­űltem le tavaly unokám, az óvó- 5 szakdolgozatát, aminek témája a­z óvodai zenei nevelés volt. Ma őrzöm egy másolati példányát,­elynek mottója Babits Mihály srséből van, megmondom titkát, édesem a dalnak a magát hallgatja, aki dalra hallgat indenik embernek a lelkében dal van s saját lelkét hallja minden dalban , akinek szép lelkében az éjjek­e hallja mások énekét is szépnek.” Kállai Lajosné (Budapest, VIII., Práter u. 4. fsz. 4. Postai irányí­­tószám­: 1032) gyermekkori élmé­nyével ismertet meg bennünket. „Alig lehettem tízéves, a Fertő­elléki Sarród falucska iskolájá­én jártam, amikor egy napon ta­tánk, Csapó Imre, azzal lépett­­ az osztályba, hogy átsétálunk szomszéd községbe Eszterházá­­t. Azt mondta, a kultúrházba megyünk és ott találkozunk egy beszerzővel. Más közeli falvak­ál, így Süttörről, Endrédről, Néplakról, Hegykőről is jönnek la iskolás gyerekek. Átsétáltunk s a vendég már a fnpadon, egy hosszú asztal mel­­lt ült, középen. Bemutatkozott, így ő Kodály Zoltán. Halkan ő adta kívánságát is. Azt, hogy ki milyen nótát tanult a nagy­­mamájától és a nagypapájától, it énekelje el. Nagy csend lett és hallgatás e­gyszercsak a tanító úr megfogta kezemet és kiölvitt a színpadra, odáig megkérdezett, hogy mi­én szép dalt tudok. Tanítóm me­­g­erősítgette bennem a bátoráé­rt, hogy csak mondjam. Így az­­­ megeredt a nyelvem. Sorol­ni : Árok, árok, de mély árokba estem..., aztán a másikat: öz­vegy asszony fehérre meszelt há­za ... -Eszeterházi artézi kút azért nem lett kész... és így tovább. Erre Kodály azt mondta, hogy ezeket el is kell énekelnem. Meg­­simogatta a fejemet, hogy bátor kislány vagyok, én pedig eléne­keltem minden szép dalt, amit tu­dok. Végül kaptam tőle egy kis csomagot, alig vártam, hogy a he­lyemen kibontsam. Hát selyemcu­kor volt benne. Megörültem neki, és hamar bekaptam belőle egy szemet. Most hatvanhárom éves vagyok, de mindig boldogan emlék­szem arra a szomorú arcú, gond­terhelt, szerény Kodály Zoltánra.” Korsics Anka, a rádióból is jól ismert énekesnő (Mohács, Fel­­szabadulás u. 7. Postai irányító­­­­szám: 7798) ugyancsak személyes élményre emlékszik vissza: „Kodály tanár úrral életemben először a Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola növendékeként a­­ népzenei­­ vizsgán találkoztam. Szombat volt, több növendék nem jött aznap, így a vizsgám három és fél órán át tartott. A kötelező magyar népzenei anyag éneklése, és elemzése után még macedón, görög, örmény és délszláv népze­nét­­ énekeltem — de a magyart órákon át. V­égül kérdezte a tanár úr, hogy hová való vagyok. Azt feleltem, hogy mohácsi. Kérdezte, énekel­nek-e még ilyen dalokat a parasz­tok. Azt feleltem: igen. Én magam is a Mohácsi-szigeten töltöttem a nyarat, és barátnőimmel a jószá­got mezőn legeltetve, mindig­ éne­keltünk. Kérdezte továbbá a ta­nár úr, hogy ismertem-e Schnei­­der tanár urat. Ismertem, hisz ő tanított második elemiben. Mielőtt a tanár úr a vizsgát be­fejezve, hazaindult­ volna, meré­szen megkérdeztem, nem jönne-e le hozzánk, Mohácsra. Kisvártat­va megszólalt: ,Jó, akkor vasár­nap lemegyünk.’ így is történt. Először Schneider igazgató úrhoz mentünk be, majd a szüleimhez, ahol a zeneiskola növendékei énekkel és virággal fogadták Kodály tanár urat. Dél­után az egykori polgári iskolában összejöttek a parasztnénik és bá­csik, és énekeltek Kodálynak. Másnap Nagybaracskára mentünk gyűjteni, harmadnap pedig Bene­dek tanító úr szőlőjébe, majd vissza Pestre. Évek múlva is vittem Mohács­ról, egy kérd tanítómtól népzenei anyagot a tanár úrnak.” Vankóné- Dudás Juli (Gall Tamá­­csa, Petőfi u. 97. Portai irányító­­szám: 2183), a jeles festőasszony, ugyancsak kapcsolatba került életútján Kodály nevelő , tevé­kenységével. „Kislány voltam még, amikor libákat őrizve kinn voltam a sza­badban és idegenek énekeltetni akartak. Másoktól tudtam meg, hogy néprajzkuitatók voltak, akik szüleimhez jöttek, hogy népdalo­kat gyűjtsenek. Olyan kapcsolat alakult ki családunk és közöttük, hogy egész nyarakat nálunk töl­töttek. Attól az időtől fogva em­lékszem dr. Gönyei Sándor tanár úrra. Ő vitt föl rajzaimmal együtt Kodály Zoltánhoz. A szentiváni tűzugrás "volt az első, ami nagyon megtetszett Kodály Zoltánnak, és a Gyermeklakodalmas. Ennek nyomán­­ kaptam megbízást, hogy hozzak össze egy gyermekcsopor­tot. Lejátszatták velünk a játéko­kat, fényképeztek bennünket és az egész dolgot leírta Gönyei tanár úr. A néprajzosok minden játékot fölgyűjtöttek nálunk, és velem lerajzoltatták azokat. Bíztattak, ha nagylány leszek, csoportom le­het a Gyöngyösbokrétában. A da­lok gyűjtéséért, és énekléséért, meg a játékért papírt és ceruzát kaptam, hogy ne kerüljön pén­zünkbe ez. Amit egy hét alatt megrajzoltam,­­Gönyei tanár úr szombaton v­é­szeszedte, és vitte, hogy megmutassa Kodály Zoltán­nak. Amikor elismerő szavakat mondott Kodály a­ munkámról, én voltam a világ legboldogabb gyer­meke . Ennél nagyobb fizetséget rajzaimért sosem kívántam vol­na. Amikor tizennyolc éves lettem, megalakult nálunk a nagy cso­port. Kedvelt dalaimból és játé­kaimból műsort állítottam össze. Gönyei tanár úr elvitte az anya­got Kodály Zoltánhoz, hogy bí­rálja el. Ő egyetértett azzal és 1938 augusztusában Paulini Bálá­val meg is hívtak bennünket há­romnapos budapesti szereplésre. Mint falum népi együttesének vezetője, többször találkozhattam Kodály tanár úrral. 1964-ben pél­dául hosszan elbeszélgetett velem a lakásán és rövid mondatokkal is nagy tanulságokat tárt elém. Még a Zeneakadémiára is meghívott ot­tani órájára. Több dalt elénekelte­tett velem a hallgatók előtt. Az egyiket háromszor is. Ennek az volt az oka, hogy mindig másképp énekeltem. Ezért Olavai Imre ta­nár urat, aki akkor még hallgató­ja volt, utánam küldte a Keleti pályaudvarra, ott is énekeltesse el velem, hátha egy másik változa­tot hall tőlem. Azon a napon, amikor meghalt Kodály tanár úr, akkor halt meg az édesapám is, kilencvenötödik évében. Egy-két irigyem meg is jegyezte akkor, hogy meghalt a mostohaapám és az édes is, így le­tűnt a csillagom. De nem így történt. Csillámunk, Kodály, ma fényesebb, mint bármikor volt.” Hehhez jurnák szólásmunésok s Következő összeállításunkban lakóhelyükhöz fűződő szólásmon­dások összegyűjtését és beküldését kérjük Olvasóinktól. Ilyesmit majd mindenki ismer. Le is írok néhány példát. Az ország egyes tájain ar­ra, aki rossz állapotban vagy nagy bajban van, azt mondják: „Helyén van, mint Makó víz után.” Vagyis az állapota olyan siralmas, mint amilyen Makóé volt, annak utána, hogy az árvíz elöntötte... Arra, akinek jó dolga van, viszont, sokfelé azt mondják: „Él, mint Marci Hevesen”. A becsípett emberre viszont így mutat rá a szólás néhol: „Nyílik, mint Marci Hevesen”. Az újabb szólásmondások közé tarto­zik: „ő sem most jött Monorról biciklivel”. Ami úgy értendő, hogy neki is megvan a magához való esze, nem esett a feje lágyára. Az vi­szont nem a legjobb helyzetet érzékelteti, amikor azt mondják vala­kikről: „Kenyereznek, mint a monoszlaiak”. Monoszlón ugyanis üres kenyeret ettek a nagy nincsek idején. Azt pediglen, aki nem tudja megkülönböztetni a jó italt a rossz ízűtől, tréfásan imigyen emleget­ték: „Elvette az Isten a szája ízét, mint a pápai bírónak”. Nos, ezekhez hasonló, de a beküldő lakóhelyére vonatkozó szólás­mondásokat és azok magyarázatait várjuk. Címünk: Szabad Föld szerkesztősége, Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. Postai irányító­szám: 1978. Kérjük, ne feledjék el fölírni a levélborítékra: „Írjunk együtt újságot! A mostani összeállítás szerzőinek értékes könyvjutalmait küldünk és ugyancsak ilyen jutalomra számíthatnak azok is, akiknek írása a legközelebbi összeállításba bekerül. Bajor Nagy Ernő SZABAD FÖLD I. (KÁLLAI JUDIT RAJZA) a Fókusz-család büszkesége Vannak, akik úgy tartják: a 13-as szám — főleg a babonás­­ ember számára —, szerencsét­lenséget tartogat. Nem kívánjuk e hiedelmet cáfolni, de az tény, hogy az Állami Könyvterjesztő Vállalat 1969. telén megnyílt Rákóczi úti Könyváruháza ese­tében a fenti babona kudarcot vallott, hiszen az áruház ponto­san a 13. évében sorsdöntő meg­újulásához érkezett. Ez a meg­újulás nem csupán külsőségek­ben imponáló, de tartalmi vo­natkozásban is olyan, hogy mél­tán érdemesül az áruház elne­vezésre a többi nagy budapesti (persze más profilú) áruházak sorában. Az áruház az elmúlt 13 év alatt, szinte észrevétlenül, kinőtte magát, forgalma több mint négyszeresére emelkedett a megnyitás évéhez viszonyítva, raktározási gondjai is sürgették a változást, a terjeszkedést. Nos, a most minden igényt kielégítő Könyváruház kétszintes eladó­térben, vonzó, harmonikusan szép környezetben fogadhatja a vásárlókat, akik eddig is szép számban keresték föl nemcsak a fővárosból, de Záhonytól Szent­­gotthárdig az ország szinte min­den részéből. A megújult Könyváruház, a szépirodalmi alkotások és szak­könyvek teljes választékát nyújt­va, valóságos könyvesbirodalom, megérdemli hát, hogy bemuta­tásához egyfajta kis útikalauzzal szolgáljunk. Földszinti részén kapott helyet a szépirodalom és a szakkönyvek sokasága, to­vábbá az információs szolgálat, mely minden vásárlónak kész­séggel segít eligazodni, vásárlá­sához tanáccsal, tippekkel hoz­zájárulni. Az emeleten található a gyermekvilág, ifjúsági és gyer­mekkönyvek tartománya, a ze­nemű- és hanglemezrészleg, to­vábbá a szebbnél szebb képző­­művészeti kiadványok, albumok és színpompás poszterek válasz­téka. Ugyanitt a vásárló be­kukkanthat a Böngészdébe is, amelynek polcain egységáron kapható sok-sok, korábban meg­jelent szépirodalmi mű és szak­könyv. Kereskedelmi funkciója mel­lett a Könyváruház közművelő­dési feladatköréről is essék pár szó. Kamaratermében lehetőség nyílik könyvkiállításokra, dedi­kálásokra, könyvbemutatókra, filmvetítésekre is, ily módon még elevenebb kapcsolat alakít­ható ki a könyvszerető, műve­lődni vágyó nagyközönséggel, az ide látogatókkal. Az átalakított, újjávarázsolt Könyváruház újbóli megnyitása óta beletartozik az Állami Könyvterjesztő Vállalat nagy Fókusz-családjába (szakosított Fókusz bolthálózatába), épp ezért fölvette a Fókusz Könyv­áruház nevet. Területe több mint 1600 négyzetméter. Ám nem elsősorban imponáló méreteivel vonzza a vásárlók sokaságát (mint ahogyan a Népstadiont sem látványossága miatt keres­ték föl annak idején hétről hét­re százezrek, sokkal inkább az ismétlődő, színvonalas mérkő­zések bűvöletében). Így van ez a Fókusz Könyváruházzal is, mely most, a nagy karácsonyi bevásárlások, ajándékkiválasz­­tások napjaiban napról napra több vevőt szolgál ki, gondos­kodva arról, hogy minél több csillogó fenyőfa alá jusson egy­­egy szép könyv vagy hanglemez. Az elmúlt, ünnepváró hetek forgalma s az érdeklődés min­denfelől: megnyugtató biztosíték arra, hogy a Fókusz Könyváru­ház maholnap éppúgy fogalom­má válhat a vásárlóközönség körében, mint például a Cor­vin, vagy a Skála Áruház. Székely Dezső Beatles Tommy Steel brit mű­vész leplezte le azt a bronz szobrot, amelyet a Beatles együttes emlékére szülővá­rosuk, Liverpool számára készített. A szobor Eleanor Rigbyt, az egyik legismer­tebb Beatles-sláger „fő­szereplőjét” ábrázolja. Az együttes húsz évvel ezelőtt indult el a világhírnév felé vezető úton.

Next