Szabad Föld, 1986. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-11 / 2. szám

A SZÁLAD FÖLD Beszélgessünk egy kicsit A szolgáltatásról A társaság — melynek tag­jai az irodalomban is járatosak — ezúttal a szolgáltatás minő­ségéről, a tisztes ipar, a keres­kedelem és vendéglátás hajdani, jó hírének és színvonalának ha­nyatlásáról beszélgetett. Az egyik közülük ekképp el­mélkedett, amikor közéjük te­lepedtem : — Tudjátok-e, mióta van pa­nasz erre a területre? Amióta a hajvágást, a cipőtalpalást, a ke­nyérsütést és a kispörkölt ki­hozását nagyképűen szolgálta­tásnak nevezzük. Vagyis cirka az államosítás és a szövetkeze­tesítés óta. Ekkor felejtettünk ki valamit a számításból. — Ekkor száműzték a szóban forgó területekről a szakma ér­tőit és megszállottjait, azokat, akik még hivatásuknak, életük értelmének és legfőbb céljának tekintették azt, amivel foglal­koznak — fűzte tovább a gon­dolatot a másik, és mindjárt példát is említett rá: — Az 50-es években Pesten magam is ta­lálkoztam egy kiváló kereskedő hírében álló földimmel. Nem találjátok ki, hogy mit csinált. Villamost vezetett a körúton. Ugyanakkor odahaza a földmű­ves-szövetkezet kereskedelmi hálózatának irányítását egy de­rék suszterra bízták, akire azért esett a választás, mert aktív lá­togatója és felszólalója volt az értekezleteknek és a szeminá­riumoknak. — Megálljunk csak! — kiál­tott a harmadik. S a nyomaték kedvéért felemelte a kezét. — Hátha csak mi, idősebbek lát­juk igen sötéten a dolgot. A mi korunkbeliek már hajlamosak a pesszimizmusra, felejtik a csúnyát, szebbnek látják a ré­git. Azzal én is egyetértek, hogy az ipar és a kereskedelem fogya­tékosságát azóta szembeötlőek, amióta a lakosság szükségleteit kielégítő munkát a­ szolgáltatás rangjára emelték. A hajdani derék mesterek általában e fo­galom ismerete nélkül­ is meg­elégedésre tették a dolgukat: az asztalos jó székeket csinált, a borbély mosás és szeszbedör­­zsölés nélkül is levágta a hajat, a kereskedő pedig kedvesen mo­solygott, és gyorsan kiszolgált. De hangsúlyozom, hogy: általá­ban. Mert emlékezzetek csak vissza a jó Móra Ferenc ..Isten áldja a tisztes ipart!” című szarkasztikus hangú írására! — Amelyben a kétbalkezes lakatos dolgavégezetlenül ott­hagyta? — Mégpedig a bezárt ajtó mögött, mondván, hogy „majd később visszajövök”, de nem jött. Pedig már háromszor küldtek érte, ígérve neki négy­lovas hintót, esperesi cingulu­­sos szivart és a Notre Dame de Sionból kikerült valódi szoba­lányt is. — Hát ilyen is akadt közöttük — hangzott a kényszeredett be­ismerés —. De az efféle „Mekk mesterek” a szakma szégyenei voltak,­s a testületük kiközösí­tette őket soraiból. A legtöbben azért értették a dolgukat. És főleg nyájasak, udvariasak vol­tak a kuncsafthoz. Rámosolyog­tak, köszöntek neki, megkérdez­ték tőle, hogy mit tetszik kér­ni, készségesen kiszolgálták, ha volt miből, ha nem volt, sajnál­kozva közölték, hogy momentán éppen kifogyott, de ha legköze­lebb erre jár, okvetlenül nézzen be, majd az ajtóig kísérve el­köszöntek tőle. . Mindenkinek akadt emlékei között említésre méltó példa. Az egyik: — Az én falumban az időseb­bek még ma is sajnálkozva em­legetik a munkaszolgálatban el­pusztult Frenkel urat, a rőföst. Ha éppen nem volt vevője, és más dolga sem akadt, kint állt az üzletajtóban és a gyanútlan járókelőket beinvitálta, mond­ván, hogy nem muszáj vásárol­ni, csak tekintse meg a porté­káját. A jó példára azonban rögvest tromf következett, mégpedig mai. — A minap bementem egy férfidivatüzletbe inget vásárol­ni. Amikor a 4-500 forintos in­gek között válogatva bátorkod­tam megjegyezni, hogy nem karcsúsítottat kérnék, a türel­metlen eladónő a fülem hallatá­ra és felém intve e szavakkal fordult kollégáihoz: „Az ilyen­­vevőktől mászok én a falra!” És dühös ábrázattal elém lö­kött egy másik stósz inget. — Én meg karácsony előtt a szövetkezeti fodrászatból lép­tem ki keserű szájízzel — kont­rázott a másik —. Mit tagad­tam, férfi létemre először még­ örültem is, hogy nem a kopasz és savanyú képű pasas, hanem a bájos, fiatal fodrászlány­­székébe ültettek. Azt még el­néztem neki, hogy hajvágás közben percenként a telefonhoz hívták, s hogy a megkérdezésem nélkül­­cigarettára gyújtott és szemtelenül az orrom alá füs­tölt. Hanem a végén, amikor a fogason lévő ruhaseprűért nyúlt és­­én — naiv lélek — készséggel álltam rendelkezésére, megszé­gyenítve tapasztaltam, hogy nem rólam, hanem magáról söpörte le a hajat, miközben köszönő szó és fejbiccentés nélkül zse­belte be a máig sem tudom miért kapott borravalót. — Namármost! — próbálta levonni a konklúziót a téma el­indítója.­­ A negatív példaként említett mindkét üzlet az úgy­nevezett szolgáltatóiparhoz tar­tozik. De kérdem én: hol itt a szolgáltatás és a szolgálat? Bi­zony mondom: a derék, udva­rias, a szolgálatkész mester és kereskedő típusa kiveszőben van, akár a varánusz. Ma már csak mutatóban található kö­zülük néhány: egy-egy tanyai boltban, vagy egy-egy eldugott utcában meghúzódó borbély­műhelyben, ahol a lúdtalpas és reszketeg kezű mesternek még arra is van gondja, hogy a szakma jelvénye, a sárgaréz tá­nyér se hiányozzék a bejárat fölül. Kisműhelyekbe szorult az előzékenység és az udvariasság. A fogyatkozó számú mesterek a lépcsős galériák varrógépei mellett, s a sötét szuterének há­romlábú suszterszékein gör­nyednek, utolsó hírmondóiként a tisztes iparnak.­ Mert igenis, tisztes, ahogyan Móra Ferenc nevezte — gon­doltam tovább az elhangzotta­kat e sorok írása közben. Tisz­tes, mert az elődök legjobbjai tisztességet, becsületet szerez­tek szakmájuknak, habár ők még „csak” inasként kezdtek beletanulni a mesterség csínja­­bínjába, onnan pedig küzdel­mes és rögös út vezetett a „se­géd úr”, majd a „mester úr” megtisztelő titulusáig. De hát hol a hiba? Mikor és miért felejtődött ki a kereske­delem, a vendéglátás és a kis­ipar utánpótlásának nevelésé­ből a megőrzésre és folytatás­ra érdemes szép hagyomány ok­tatása, tanítása? Valaki egy­szer — úgy emlékszem, hogy egy Fried bácsi nevű öreg sza­bó — azt mondta erről nekem: Szerkesztő úr, a megélhetésért, a kuncsaftok megszerzéséért és megtartásáért folytatott küzde­lem rákényszerítette az embert az udvariasságra, a jó modorra, a kiváló munkára. Nos, gyanítom, hogy igaza le­het. Ámbár én még hozzáten­ném a hivatástudatot és a szak­ma szeretetét is, ami Fried bá­csinál és elődeinél még, magá­tól értetődő, természetes erköl­csi parancs volt. Kár, hogy ezekről a szép tulajdonságokról hovatovább már csak múlt idő­ben beszélhetünk. Igaz, akkori­ban még a céhek és a testüle­tek is éberen őrködtek a hatás­körükbe tartozó szakmák és mesterek jó híre fölött. Most vajon — az adóhivata­lon kívül — ki figyel rájuk? Ari Kálmán Metró — újdonságok Új je­gy­kezelési rendszert ve­zettek be január 6-án a buda­pesti metrón, és megváltoztak az utazási feltételek is — hal­lottuk a Budapesti Közlekedési Vállalat sajtótájékoztatóján. Megszűnt az 1985. február 1-ji viteldíj-módosítás óta alkalma­zott menetdíj-fizetés, amely sze­rint a peronzár-automatákba két egyforintost kellett bedobni. Ez ugyanis kényelmetlenséggel járt, és időnként még a forgalmat is lassította. Ezentúl a metróvonalakon előre váltott, sárga villamosjegy­­gyel lehet utazni, ezek ára vál­tozatlanul 2 forint. A jegyet a metróállomások bejáratainál el­helyezett, narancssárga színű jegyérvényesítő készülék nyílá­sába kell ütközésig bedugni. A készülék a jegyre számokból és betűkből álló jelet bélyegez, ebből megállapítható az utazás megkezdésének helye és idő­pontja. A készülék egyúttal le­vágja a jegy sarkát is. Figyel­nünk kell rá, hogy a készülék egyszerre csak egy jegy érvé­nyesítésére képes, fontos tehát, hogy az együtt utazók egyenként kezeljék jegyeiket.­­­ Az utazási feltételek változá­sa azt jelenti, hogy a jegyek a rábélyegzés időpontjától kezd­ve (amit a bélyegzés utolsó négy számjegye mutat) egy óra idő­tartamig érvényesek azon a­ vo­nalon, ahol az utazást meg­kezdték. Ezért tehát másik vo­nalra való átszálláskor — pél­dául a Deák téren — új jegyet kell érvényesíteni. Az utasok figyelmét felhív­ják, hogy a jegyérvényesítő ké­szülék a gyűrött, vagy a hiá­nyos jegyet nem kezeli, ilyet te­hát ne használjanak. Fontos tudnivaló, hogy a jegyet az uta­zás alatt, tehát egészen a metró területének elhagyásáig meg kell őrizni, mert ezentúl a je­gyeket nemcsak a bejáratnál, hanem a peronokon, a kocsik­ban, illetve még a kijáratnál is ellenőrizhetik. Jegy nélkül utazónak minő­sül és pótdíjat fizet az, aki ér­vényes bérlet, napijegy vagy ér­vényesített jegy nélkül tartóz­kodik a m­letró­ területén, illetve, ha a jegyen két, eltérő időpon­tot jelző bélyegzés van. A BKV-nál egyébként azt ígérték: a változások céljának megfelelően nem a minél több pótdíj, hanem a viteldíj besze­désére törekednek. Az ellenőrök feladata lesz tehát az utasok tájékoztatása, segítése is, an­nak érdekében, hogy ezentúl a villamosjeggyel utazók is gyor­sabban közlekedhessenek a met­rón. Arra is felhívják az utasok fi­gyelmét, hogy a régi 1 forintos villamosjegyek és az 1,50 fo­rintos autóbuszjegyek január 1. után már nem használhatók fel utazásra. A megmaradt, régi je­gyeket a BKV bérletpénztárai­nál március 24-ig új jegyre cse­rélik ki, a vállalat Akácfa u. 15. sz. alatti székházának alagsorá­ban lévő pénztárnál visszavásá­rolják. (medve) Fogadás A Vöröskereszt és a Haza­fias Népfront helyi bizottsága szervezésében érdekes, színvo­nalas előadáson vehettek részt községünk lakosai. Dr. Bényi László körzeti fogszakorvos be­szélt a fogápolással kapcsolatos teendőkről. Előadásában a rá­gás és a rendszeres fogmosás szerepére hívta fel a jelenlevők figyelmét. Említést tett arról is, hogy nagyapáink korában kevesen ismerték a szuvas fo­gat, napjainkban azonban az édesség túlzott fogyasztása kö­vetkeztében szinte népbeteg­séggé vált. Elmondta azt is, hogy a rossz fogak számos be­tegség előidézői lehetnek. • Dr. Bényi László előadását a résztvevők mindvégig nagy fi­gyelemmel hallgatták. Tuza Lajos Borsodszentgyörgy vesték ki tapasztalataikat, el­látogattak egymás kertjeibe és előadásokat hallgattak. A közel­múltban együttműködési szer­ződést kötöttek, melynek értel­mében szaktanácsadással is se­gítik egymást. Az idei közös programban többek között a fűszer- és gyógynövények ter­mesztésével, a fólia és üveg alatti hajtatással, különféle szaporítási módokkal és szak­kérdésekkel kívánnak foglal­kozni. Nagy Péter Budapest jubileum Kilencven évvel ezelőtt, 1895- ben alakult az Ózdi Vasgyár fú­vószenekara. A jubileum alkal­mából kiállítás nyílt a városi Liszt Ferenc művelődési köz­pontban. E tárlaton korabeli dokumentumok — tablók, fo­tók, oklevelek stb — alapján megismerhetik az érdeklődők a zenekar történetét. A felszaba­dulás utáni Forrai György, Dóbisz István és Gazsik György vezetésével működött az együt­tes és számos hazai és külföldi rendezvényeken szerepelt nagy sikerrel. Az 1985-ös ostravai nemzet­közi fúvószenekari versenyen bronz fokozatú, elismerésben ré­szesült. Kerékgyártó Mihály Ózd Emberbarát­ segítség A múlt év novemberében Schleichner Miklósnak, a Du­nakeszi Hűtőház dolgozójának hároméves kislányán szívműté­tet végeztek A műtéthez több vérre volt szükség, ezért a hű­tőház dolgozói — az apa tudta nélkül — önkéntes véradást szerveztek. A vállalat igazgató­ja 34 dolgozónak autóbuszt biz­tosított, hogy a budapesti vér­adó központba eljussanak. A műtét jól sikerült és a kis Rita­­azóta már hazatért a kór­házból. A kislány szülei soha sem fogják elfelejteni a hűtő­házi dolgozók önzetlen és gyors segítségét. Solymosi László Dunakeszi Kellemes meglepetés­ ­A Csemői November 7. Ter­melőszövetkezet 75 éves nyug­díjas tagja vagyok. A kará­csonyi ünnepek előtt kellemes meglepetésben volt részem: a szövetkezet megajándékozta öreg, munkaképtelen nyugdí­jasait ezer forinttal. A nem várt ajándéknak igen meg­örültünk, köszönetünket ezúton szeretnénk kifejezni a szövet­kezetnek. Dobi István Cegléd Együttműködés Két éve alakult meg Buda­pesten, az Almássy Téri Sza­badidő Központban a Szabad Föld kertkedvelők klubja, ame­lyet régi barátság fűz a Göd­­felsői kertbarát körhöz. Szá­mos közös rendezvényen cse­ 1986. JANUÁR 11. • •Ünnepi ajándék A szentgáli Medosz Pávakör és a gyermek Pávakör tagjai, valamint Tóth József citerái el­látogattak a Szőri szociális ott­honba, ahol műsorral kedves­kedtek az otthon lakóinak; a Luca-napi köszöntéstől a nép­dalokig, citeraszólóig, lakodal­mi szokásokig és versekig sok minden elhangzott. Az idős em­berek igen meghatódtak a mű­soron és a kapott ajándékokon. A Pávakor már negyedik al­kalommal látogatott el az ott­honba, karácsony táján,­­így már mindenkinek több ismerő­se van a kedves öregek között, akik nagyon vágyódnak a ba­rátságos, meghitt beszélgeté­sekre. Tamás K Károlyné Szentgál nyu­gdíjasok­RCEfc A Szentendrei Városi Tanács és a Pest Megyei Kulturális Központ pályázatot hirdetett nyugdíjág képzőművészek mun­káinak bemutatására. A pá­lyázatra 52 pályamű érkezett, melyeket most kiállításon mu­tatnak be. Az­­egész napos prog­ram keretében a részvevők megnézték azt a videofilmet, amely egy korábbi nyugdíjas­találkozóról készült a Pest me­gyei Veresegyházán. Knoll Ist­ván filmrendező fórumot tar­tott a nyugdíjasoknak a nyug­díjasokról, amelyhez a vendé­gek közül többen hozzászóltak. Fü­löp­ Jánosné Szentendre Gázfűtés Kunfehcórtán Kedves kis ünnepség színhe­lye volt a 2460 lélekszámú Kun­­f­eh­értó. A faluba érkezett föld­­gázvezeték átadására került sor. Friebert István tanácselnök köszöntőjében elmondta, hogy most 76 háztulajdonos élvezheti a gázfűtés előnyeit és 1986-ban további négyszáz lakásba veze­tik be a gázt, 1987-ben pedig a község összes lakó- és középü­letét gázzal fűtik majd. A he­lyi tanács épületenként 13 ezer 500 forint anyagi hozzájárulást kért és kapott a lakosságtól. A lakossági hozzájárulás mérté­két ezután sem szándékozik nö­velni. A program eddigi meg­valósításához jelentős anyagi támogatást nyújtott a helyi Előre Termelőszövetkezet is. Dr. Südi Bertalan Jánoshalma Kiállítás Szentlőrinckátán a Gyetvai János Általános Iskola adott otthont Szabó Nándor festőmű­vész kiállításának. Községünk­ben a művésznek ez már a má­sodik kiállítása. A mostanin az utóbbi évek alkotásaiból lát­hattunk színvonalas válogatást Koncz József Szentlőrinckáta

Next