Szabad Föld, 1989. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-13 / 2. szám

1989. JANUAR 13. SZABAD FÖLD 11 SZEMETELÖK * Néha utazom a távolsági busszal, ilyenkor a reggeli órákban. Érkeznek a buszok utasokkal és indulnak sokfelé. Sajnálom a buszvezetőket, a távolsági buszpályaudvar dolgozóit csakúgy, mint az utasokat, legyenek azok honfitársa* ink vagy éppen külföldiek. Egyben szégyenkezem Is a sok szotyolahéj (napra­forgó) láttán, amit elszórva látok nem kis mennyiségben. Mintha nem Is volna 1 hulladékgyűjtő edény. Néha az az érzésem, hogy sokan nem Ismerik, miért he­lyezték ki azokat nem Is távol egymástól. Aztán jönnek a takarítók és söprik össze a hulladékot Csakhogy alig men­nek el munkájuk végzése után néhány méterre, máris kezdődik a szemetelés, a szotyolahéj köpködése. Kik ezek a szemetelők? Zömmel fiatalok — lányok, fiúk vegyesen —, kik részben buszra várnék, részben itt töltik haszontalanul bőségesen szabad ide­jüket. Nem zavarja őket, amikor beérkezik egy busz és vezetője igyekszik be a forgalmi Irodába. A közelmúltban egy jobb érzésű középkorú férd szóvá tette egy szotyolázó csoportnak, hogy abbahagyhatnák az ízléstelen köpködő szemetelést. Meg is kapta az illető a kioktatást hogy mivel törődjön és még nyújtottak' feléje egy marékkai, hogy az Illető Is fogyassza jó egészséggel. Ezek után ki meri megkockáztatni a figyelmeztetést, főleg az esti órákban? Tette ezt már buszvezető is eredménytelenül. Azonban még nem tapasztaltam, hogy akár rendőrök, akár közterületfelügyelők Igyekeztek volna meggátolni a környezet piszkítását, szennyezését. Vagy erre nekik nem kell odafigyelni, fi­gyelmeztetéssel, ha kell bírságolással élni? Vagy ez nem közterület? Vagy arra gondolnak, tegyenek rendet a Volán dolgozói, vagy a köztisztasági dolgozók? Véleményem, hogy cssk közös összefogással lehet a helyzeten javítani. Ebben nekünk, utazóknak is segíteni kell. Meggyőződéssel vallom, ha ilyet ta­pasztalunk és szólunk a pályaudvaron szolgálatot teljesítő Volán-dolgozóknak, meg tudjuk gátolni a szemetelést és nem kell a vállalat dolgozóinak, sem utazni vágyóknak szégyenkeznie egy-egy forgalmas hely mocskossága miatt. Optimista természetű vagyok és hiszek az emberek nevelhetőségében még ezen a téren is. Kiss József Egy kis faluban minden esemény, rendezvény megmozgatja, érdekli az embereket. Különösen így volt ez a közelmúltban Vasszilvágyon, ami­kor Vas megye ezen aprócska falu­jának a lakói az általános iskolában gyülekeztek, hogy találkozzanak Bódi Tóth Elemérrel, Devecsery Lászlóval és Pödör Györggyel. A há­rom fiatal költő neve nem ismeret­len olvasóink előtt. Közös kötetük, Az otthon sziluettje nemrég látott napvilágot, amelyről a Szabad Föld is közölt rövid ismertetőt. Ez az ér­tékes könyv volt a központi témája a költők szülőfalujában, Vásszilvá­­gyon megrendezett író-olvasó talál­kozójának. A kötet szerkesztője, Pósfai Já­nos is jó ismerősként érkezett a községbe, hiszen többször megfor­dult a településen, tollából számos cikk, tanulmány született az ott élő, dolgozó emberekről, a megyében elsőként, az országban második­ként megalakult helyi Szabad Föld Termelőszövetkezetről. Az ő bemu­tató, kedves, nemegyszer megható szavai még közelebb hozták egy­máshoz az alkotókat és a befogadó­kat. A találkozó egyébként mindvé­gig családias, érzelmekre ható volt, egy-egy felidézett pillanat, verssor sokak szemébe csalt könnyeket.. . Nincsen információm arra vonat­kozóan, hogy egyáltalán létezik-e más olyan, alig több mint három­száz lelket számláló falucska, ame­lyik három költőt dajkált. Vasszil­vágy ezért is a leg-ek faluja — hasz­nálta a jelzőt Pósfai János egy ko­rábbi újságcikkében. Nemcsak a ta­lálkozót megelőzően volt beszédté­ma a három költő a faluban és kör­nyékén, ám bizonyára sokáig, örök­ké benne élnek a szülők, a testvé­rek, a rokonok, a szomszédok, az iskolatársak, a tisztelők tudatában. Egyik nyugdíjas téesz-tag azzal bú­csúzott el a találkozó után, hogy „Vasszilvágy büszke költő fiaira”. Ehhez a kijelentéshez jómagam is csatlakozóm, annál is inkább, mert e sorok írója is Vasszilvágyon látta meg a napvilágot, élte gyerekkorát. Valóban büszke is ez a kis telepü­lés, amit a találkozó forró hangulata a mindennapi megnyilatkozások, a költők iránt érzett tisztelet és meg­becsülés egyaránt tanúsítanak. Ez pedig korántsem elfogultságot ta­kar, hiszen mindhárman tehetsége­sek, kitűnőek az adottságaik arra, hogy az önmaguk táplálása révén másokat is gazdagítsanak. Az iro­dalmi műveltségen túl emberséget, szeretetet, élményt kaphatunk tő­lük. Ezért is megéri kézbe venni a jól megválasztott műveket tartalma­zó közös kötetüket: Az otthon szilu­ettjét, amelyet Pósfai Péter grafikái tesznek még értékesebbé. Talán nagyon is leegyszerűsíte­nénk a dolgot, ha csakis a vasszilvá­gyiak elismeréséről beszélnénk. En­nél sokkal szélesebb körű, nagyobb jelentőségű művekről, alkotókról van szó. Nekik, nemcsak a szűkebb szülőhazájuknak van mondanivaló­juk, hanem minden szellemi gazda­godásra vágyó, emberségre, szere­­tetre éhes embernek. Tehát a kötet megjelentetése mindenképpen di­cséretes, nagyszerű vállalkozás. A könyv egyébként az IRIS Kiadó és a Szombathelyi Művelődési és Sportház gondozásában jelent meg. A mai nehezebb gazdasági körül­mények közepette különösen meg­érdemlik a köszönetét az anyagi-er­kölcsi támogatást nyújtó szövetke­zetek, vállalatok. Kényszerű helyzet, hogy az anya­gi lehetőségek forrása kisebb, de az összefogásnak, a tenniakarásnak, az értékek megbecsülésének szép példáját mutatja Az otthon sziluett­je, hiszen csakis ilyen erők támoga­tásával jelenhetett meg. Úgy gondo­lom, az efféle mecénásokra a jövő­ben még az eddigieknél is nagyobb szükség lesz, mert az anyagi gon­dokon ekképpen is úrrá kell lennünk, hogy irodalmi, művészeti életünk se szegényedjen. E három költő útja Vasszilvágyról indult, de rajtunk, befogadókon is múlik, hogy útjuk hová vezet... V. Vincze Péter Hangszórók a {atuvégen is A Csongrád megyei Csanádpalota nagyközség közös tanácsa a tele­pülésfejlesztésben elért eredményéért 20 ezer forint jutalomban része­sült. Ezt az összeget a lakosság tájékoztatására szolgáló hangos híradó felújítására fordítják. A falu két végén is hangszórókat szerelnek föl, hogy a közérdekű információkat a peremkerületek lakói is időben meg­tudják. Taba Sándor Hódmezővásárhely TERE-FERE Durkó Gábor rajza Tartózkodás és számonkérés Ilyen még nem volt az országgyűlés négy évtizedes történetében. A decemberben félbehagyott munkát ja­nuár 10-én folytatják a képviselők a parlamentben. A tudósító nem szereti a nagy szavakat, de a kará­csony előtti munkáról nyugodt szívvel le meri írni: bálványokat döntögetett és bizonyságát adta, hogy többé nincsenek, nem lehetnek tabuk. Öt miniszter, nyolcvanhárom képviselő és a minisz­terelnök szavaiból kéne kihámoznom, és továbbad­nom az igazságot, a tanulságot. De ez olyan „alma”, aminek nincs héja. Tizenöt sorsdöntő törvényjavaslat volt napirenden. Milliárdokért folyt az elosztási harc. Csupán a tényeket sorolom: március 15-ét végre mun­kaszüneti nappá nyilvánította az országgyűlés. Két minisztériumból egy lett. Bírálatok kereszttüzében állt az 1989-es költségvetési javaslat. Indítványozták, hogy a párton kívüli képviselőknek is legyen önálló csoportja. A képviselők össztüzet zúdítottak a bürok­ráciára, a luxuskiadásokra és az osztályon felüli szállo­dáknak beillő irodaházakra. A korábbinál igazságo­sabb teherviselést követeltek a honatyák. Szerencsére változatlan marad a tanácsok költségvetése. Az is megtörtént, amire újkori történelmünkben még nem volt példa: félmilliárd forintot „lenyestek" a társadal­mi szervek juttatásaiból. Az enyhébb adótáblázatot fo­gadták el. Módosították az illetéktörvényt. Határoztak a társadalombiztosítási és szakképzési alap létrehozá­sáról. Törvényt hoztak a külföldiek magyarországi be­fektetéseiről. És arról, hogy a honvédelemmel és a közrenddel ezentúl közvetlenül a kormány foglalko­zik. Sok ez, vagy még mindig kevés? Hol kezdődik és meddig érhet a demokrácia határa? A májusi pártérte­kezletig már-már azt hittem: csak síiVii tudunk. Akkor és ott fogalmazódott meg bennem a le is írt gondolat. Hinni szeretném, hogy többé nem tévesztjük össze a hegyet a szakadékkal, a főutat a dűlőúttal. Aztán jöt­tek az adó- és árprések, a kérések, a követelések és az asztalra verések. A vezetés részéről pedig a prófétikus kijelentések: meg kell állítani a bizalomvesztést, köz­­megegyezésre van szükség! A tisztulás, a tisztogatni akarás szele söpör végig a hazán. Ez sokaknak tetszik és sokaknak nem. Erről a számarányról nincs statisztika. Az ország házában magamban készítettem egy kimutatást. A beterjesz­tett javaslatokra összesen 564 esetben mondtak ne­met. A tartózkodások száma pedig 414. A mértéktartó angol hírügynökség szerint: „Történelmi és sorsfordí­tó a magyar kormánypolitika. A parlament egyre szó­kimondóbb, vitáiban időnként szembeszáll a kor­mánypolitikával. határozatait pedig egyre nagyobb számú ellenszavazattal és tartózkodással hozza.” A mi Magyar Közvélemény-kutató Intézetünk há­romszáz budapesti és háromszáz vidéki (Ózd, Hódme­zővásárhely, Sárvár) városi lakos körében végzett fel­mérést a kormány élén történt változásokról. A vizs­gálat szerint a budapestiek egyharmada, a vidéki vá­rosi kérdezettek 43 százaléka gondolja úgy, hogy Né­meth Miklós kormánya képes lesz arra, hogy az orszá­got kijuttassa a nehéz gazdasági helyzetből. A buda­pestiek 27 százaléka, a vidéki városok lakóinak pedig 17 százaléka szerint viszont az új kormány nem lesz képes erre. A diplomások, a magasabb társadalmi stá­tusúak és a pártonkívüliek kritikusabbak, az idős ko­rúak és az iskolázatlanabbak viszont elfogadóbbak a kormány tevékenységével kapcsolatban, mint az át­lag. A budapestiek sokkal kritikusabban ítélik meg a kormány tevékenységét, mint a vidéki városok lakos­sága. Ez minden bizonnyal összefügg azzal, hogy egy nagy városban a nyílt véleménymondás kevesebb eg­zisztenciális kockázattal jár, mint vidéken. Számomra érthetetlen, hogy a falusi emberek véleményére miért nem voltak kíváncsiak a kutatók?' Hazánk szám szerint ötvenedik miniszterelnöke rö­vid és velős beszédet mondott. Leszögezte: az állami élet egészéért felelős, egységes kormány kialakítása a cél. „Ha pártunk és kormányunk már nem lesz egy tömbből faragott — mint évtizedekig volt a gyakorlat­ban —, akkor meg kell jeleníteni a sajátos szerephez tartozó saját arculatot, ki kell alakítani az újszerű kap­csolatrendszert és működési mechanizmust. Szembe kell nézni a kormányzó párt fogalmának értelmezésé­vel. A kormánynak teljesítenie kell a piacgazdaság kö­vetelményeit. A Minisztertanács parlamenti támoga­tásában egyre fokozódó szerepe van a képviselők bi­zalmának. amit az eredmények mellett csak a kor­mány következetessége, szavahihetősége táplál­hat ...” Az elsőtől az utolsó percig az őszinte kritikus hang volt a jellemző, A képviselők kulturális kiadások fáj­dalmas csökkentésétől kezdve az ebből fakadó belát­hatatlan távlati hátrányokig mindenre hoztak példát. Érthetetlennek tartották, hogy a kormányzat öt válla­lat esetében harmincmilliárdos adótartozást enged el. A kérdést mindannyiunk nevében tették föl: mekkora hasznot hozna a hazának, ha ezt a pénzt a valóban jól gazdálkodó gyárak, üzemek, termelőszövetkezetek, egészségügyi vagy oktatási intézmények kapták vol­na? Sokan szóvá tették, hogy milyen könnyen lehet ta­lálni deficitcsökkentő milliárdos értékű forrásokat. A felszólalók érdekes módon nem a már-már félelme­tes méretű korrupciót említették elsőként, hanem a meglévő mindennapos gyakorlatot: a központi vagy intézményi keretekből folytatott pazarlást, a hatalmas reprezentációs kiadásokat, a luxusüdültetéseket, a díszvacsorákat, a fényűző vadászházakát a közpénzen folytatott italozást, a külföldi tanulmányutak és konfe­renciák nyakló nélküli szervezését. Dr. Velkey László (Borsod-Abaúj-Zemplén m„ 4. vk.) Seneca filozófiáját idézte: „Háborúban az embe­reket a kard, a békében a fényűzés sérti.” íme a kép­viselő kórházigazgató-szakfőorvos honatyai diagnózi­sa: „Az ilyen felesleges kiadások minden évben több milliárd forintot emésztenek fel. Ez nemcsak anyagi kérdés, hanem a társadalmi igazságosság problémája is. Az ilyen megtakarításokat a szociális gondok eny­hítésére kellene fordítani." Indítványozta, hogy a mi­nisztériumok és a más testületek is évente számolja­nak be az országgyűlésnek reprezentációs megtakarí­tásaikról! Véleménye tanács lehet minden irányban: itt az ideje abbahagyni a tévedések, hibák, bajok so­­rolgatását és az irreális igények benyújtását. „Szak­mai önzés helyett egységre, tüneti kezelés helyett az okok orvoslására a fontossági sorrend megállapításá­ra van szükség ...” 1 Tíz képviselő szinte egymást követő rendben indí­tott ostromot okos érvekkel a falu és a mezőgazdaság érdekében. Szavaik lényege: a költségvetés nagyobb kárt okozott az utóbbi időben a mezőgazdaságnak, mint maga a kínálati piac. A mezőgazdaság kizsákmá­nyolása már nem fokozható büntetlenül. Az elvonó-el­­osztó taktikából a gyakorlatban fosztogató-osztogató mentalitás lett. Dr. Vona Ferenc (Pest m., 16. vk.) rác­kevei körzeti állatorvos véleménye szerint a beterjesz­tett költségvetési tervezetek rosszak és lényegesen nem is tehetők jobbá. Indoklásképpen elmondta, hogy nem lehet jó költségvetés az. amelynek a bevételei sokkal kisebbek, mint a kiadásai. Amely az elvonásai­val csökkenti a munkakedvet, szinte lehetetlenné teszi a termelő beruházásokat, a műszaki-technikai fejlesz­tést, a bővített újratermelést — azaz saját létalapját emészti fel. Tapasztalatait összegezve kifejtette, hogy szerte az országban az egyes ember általában gyara­podik, ügyesen gazdálkodik, miközben láthatók a zsú­folt iskolák, a rozzant mozik, a szegényes művelődési házak, az elavult kórházak és a málló falú múzeumok. Neki mindebből úgy tűnik: az állam gazdálkodik a legrosszabbul! Ezen a héten a vita. remélem, ebben a szellemben folytatódik. Németh Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék