Szabad Föld, 1989. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-05 / 36. szám
1989. SZEPTEMBER 5. DEBRECENTŐL BALMAZÚJVÁROSIG (2.) Balmazújváros .. . Debrecentől huszonhat kilométer, tizennyolcezer lakó, város, az idei esztendő márciusa óta. Hallgatom dr. Veres Ferenc tanácselnököt. Még előbb kérdem — a nevét. — Nem ... nem AZ a Veres. De idevaló a családom. Az őseim is. A mezőgazgazdasági mérnök (a vízhasznosítás a szakterülete) öt éve került a város — akkor nagyközség — tanácsának élére. És — szolgál. Javíthatatlannak vallja magát: javíthatatlan patrióta. És úgy érzem, konok is, illően a tájhoz — konok, a jóban. Abban, ami az őt dajkáló tájnak, szülőfalujának (városának ...) jó. Mostanában például vízügyekben, orvosi rendelő ügyében. Víz ... Lejárt a gémeskutakról vizet hordó asszonyok világa. Vízvezeték kell. A magas talajvízszint, és persze a szántóföldek rekorder kukoricáinak, búzáinak „etetése", a mélyebb rétegek megfúrására kényszeríti az ittenieket. Hirdetményt is láttam a városban: vízkorlátozás . . . A szennyvízelvezetéssel is kell kezdeni valamit. Statisztikában látom: 1000 méter vízhálózatra 59 méter szennyvízcsatorna jutott, 1987-ben. Az önállóságot nemcsak igénylő, hanem azzal mindennapi tetteiben élő tanács mostani legnagyobb vállalkozásának tanúja lehet, aki odapillant a nádudvari út torkolatára: épül az orvosi rendelő, központ. — ... Nyolcvanötben „tehát” szavazott erre a célra Balmazújváros. Egy-két évvel ezelőtt voltak hangok, le kellene állítani az építkezést, s majd jobb időkben folytatni. De a késlekedés csak a költségeket emeli. A terv ’85-ös negyvenötmilliója az idén már nyolcvanhárommillió forintot jelent. — Fel kell építeni, a szorító viszonyok ellenére is. 1990-re részlegesen elkészül. Följegyezhetek még természetesen sok mást. Az utak kövezése, összefogással, közösen. Itt, ahol a múlt században (nem vicc ...) nem egy utcában gólyalábon közlekedtek a sár miatt, most harmincöt-hat kilométernyi a kövezett utca. Fölírok később valamit a balmazújvárosi fotóművészalkotóházról, a kiállításról. Ám, itt az elnöknél más az, ami legjobban megragad: — ... Az emberek melegségre vágynak. Az emberség, a közösség melegéről van szó. Ennek jegyében igyekeznek új életre kelteni a méltatlanul elfelejtett intézményeket. A negyvenynyolcas népkör épületét megújították, élet is költözött bele. Az idei évben a Rákóczi nevét viselő népkör épületét is felújítják. — Éljenek, legyenek mindenkié. A közösség meleges erőt ad. Erősít közösséget az is, ha az eddig ki nem mondott közös bánatot, közös megaláztatást (... apáikét, anyáikét) kimondják. A sokáig csak feledésből emelt emlékműveket valóban föl kívánják állítani. Dr. Veres Ferenc: — A népfront a deportáltaknak kíván emléket állítani. A Veres Péter Társaság alapítványt tett: emlékművet kívánnak állítani a II. világháború balmazújvárosi áldozatainak. Az lenne a jó, ha ez a két elgondolás találkozna . . . Meg kell valósítani. Azok a balmazújvárosi emberek, akik meghaltak, bármilyen körülmények között, a legkevesebb amit elvárnak tőlünk, hogy emlékezzünk rájuk ... Még előbb el kell hogy mondja, Balmazújváros őrzi nem egy fiának emlékét. Veres Péter háza várja a vendégeket. A bronzba öntött Veres Péter is ott üldögél — figyelő arccal, csöndesen — a város közepében, a fák alatt. Egy ódon házban berendezett kis múzeumban Veres Péter mellett Soós Imre (a fiatalon elment színész ...), Sarkadi Imre író néz a látogatóra. Soós Imre itt nőtt fel, Sarkadi Imre tanítóként szolgált (s tanított — nem középiskolás fokon . . .). A múzeumban Szilágyi Margit néni az igazítom, de élettörténetével, megélt esztendeivel, tapasztalataival több, mint múzeumőr. Emlékek a még élőkről, és már holtakról. Emlékek a hajdani Balmazról és Himesről, arról, hogy 1465-től háromszáz éven át viselte a mezővárosi rangot. És viselte hosszú időkön át a szabadságot, szabadságszeretetet és a mindennapi kenyeret jelképező túzokos, búzakalászos címert. A címer él ma is. És élednek az emlékek. A holtaké is. Nádasdi Imrével, a Veres Péter Társaság helyi elnökével találkozom. S mivel itt Balmazújvárosban Veres Péter emléke (szelleme ...) mindent átmelegít, tőle is kérdem, a név ... AZ a Nádasdi? Igen ... a család, a rokonság azonos Veres Péter családjával. És tovább, az emléktábla, a népfronté, az emlékmű — a Veres Péter Társaságé. — ... A Hazafias Népfront kezdeményezte, állítsanak emléktáblát. Mi azt mondtuk, nem tábla kell, hanem emlékmű. A II. világháború balmazújvárosi áldozatainak emlékműve ... Hogyan is kezdődött? Az idén, év elején, a Veres Péter Társaság ülésén beszélgettünk. Szóba került a felszabadulás, akkoriban írta valaki: nem is akkor volt, mint tudjuk. S milyen is volt igazán? . . . A beszélgetések nyomán (Balmazújváros nem az egyedüli helyebben) megfogalmazódtak eddig ki nem mondott fájdalmak. Események, amelyekről évtizedekig nem illett szólni. Akik szenvedő részesei voltak ennek a „vonal alatti" történelemnek, magukba fojtva szinte szégyellték a velük történteket, a meghurcolást, ártatlanul. Hallgatom Nádasdi Imrét, maga is inkább történelemkönyvből tanulhatta a múlt éveket. De tanította a szülőföldje. Sokan tudhatják úgy, Debrecen a demokratikus Magyarország szülőhelye, bölcsője. Vaskos könyvekben senki nem mondta el, szinte egy időben az új Magyarországot alapozó Nemzetgyűlés munkájával, Debrecen mellett, Debrecen pályaudvarán keresztül lezárt vagonok gördültek, kényszermunkára hurcolt fiatal fiúkkal, leányokkal, férfiakkal, asszonyokkal. Később, már a várossal ismerkedve, találkozom össze egy idősebb Nádasdival , Nádasdi Sándorral. Téesz-tag volt, ha jól emlékszem kultikus brigádot igazított. Munkáját elismerték, küldték volna jutalomutazásra — a Szovjetunióba. Nem, ő nem megy, mert ő már volt ott... — ... A szavazásra hoztak haza bennünket, 1947. augusztus 31-re. A táborban — Debrecenben — még jól tartottak bennünket. S tudjátok kire kell szavazni? Szavaztunk ... Előkeresi a hajdani igazolást. „16 146/1947. Hajdú vármegye Alispánjától. Tárgy: Nádasdi Sándor balmazújvárosi lakos, volt hadifogoly egyszeri segélykérelme ...” Aztán ott az összeg — harminc forint. A keltezés 1947. szept. 22. Nádasdi Imre: — A Nádasdiak közül apámat és nagybátyámat vitték el. Hallok arról is, Veres Péter közvetlen családjából is hurcoltak el valakit, így került szovjet táborba H. József, ma téesz-nyugdíjas, Veres Péter — veje ... Végeredményben 850-900 balmazújvárosi került a kínok vonatára, közülük mintegy háromszázan maradtak örökre idegenben, idegen sírhant alatt . . . A Veres Péter Társaság most emlékmű állításába fogott. „Alapítvány, melyet a Veres Péter Társaság balmazújvárosi szervezete hozott létre az alább megjelölt helyen és időben. Ettől fogva az alapítvány tartós, közérdekű célra jön létre, hogy Balmazújváros II. világháborús áldozatainak emléket állítson. A felállítandó emlékművön (amely nem tábla) katonahalottak, polgári áldozatok, így az ártatlanul elpusztult zsidók és a Szovjetunióba elhurcolt ún. jóvátételi munkán részt vevő személyek, elhaltak neve fel legyen tüntetve, a város főterén, a méltó helyen. Az alapítvány neve: II. Világháborús Emlékmű Alapítvány. Az alapítvány céljára rendelt kezdő vagyon összege: A következő sorokban az alapítók neve: Szalai Csaba, Gesztelyiné Nagy Edit, Nádasdi Sándor, Molnár Imre, Mihalik László, Mihalik András. Az alapítók kérik — a továbbiakban —, akinek valamelyik áldozati csoportban halottja van, de azokat is, akik a városból elszármaztak, de áldozatokat tartanak nyilván, vagyoni támogatásukkal csatlakozzanak az alapítványhoz. Várják Balmazújváros gazdasági és társadalmi szerveinek támogatását is. Az alapítvány székhelye egyelőre a balmazújvárosi Olvasó Népkör... Mostanra aztán kiderült, Az emlékeket örökre sosem fedhet be sem könnyű fátyol, sem nehéz köd. Itt, a Hortobágy szélén, a túzokkal és búzakalásszal ékesített tájon — együtt a bölcső öröme, és a megaláztatás fájdalma. Vincze István A főváros legújabb kiállítóterme Pesterzsébeten nyílt meg. Az „anyamúzeum” — amelynek beépített tetőtere adott otthont az új létesítménynek —, története röviden ennyi: „Az erzsébeti nagypolgári Suda család tulajdonában volt ez az épület. Majd államosították és 1954-től a város helytörténeti múzeummá alakította, így 1972-ig a Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozott. 1972-től a XX. kerületi Tanács támogatásával működött ...” — mondja Bogyirka Emil, a Pesterzsébeti Múzeum igazgatója. — Hogyan történt, hogy ez a közelmúltban megnyílt csodálatos, kétszintes galéria szinte pillanatok alatt, észrevétlenül beépült a tetőtérbe ? — Az év folyamán a helytörténeti anyag mellett képzőművészeti gyűjteményünk is erőteljesen gyarapodott. Ezért született a gondolat, hogy a múzeum kaphasson egy képzőművészeti kiállítótermet. És itt jött a XX. kerületi tanács, amely bizony erejét szinte meghaladó támogatásával hozzásegítette a múzeumot, hogy reprezentatív kiállítótermet létesíthessen. Manapság ritka dolog, hogy egy tanács, vagy bárki enynyire támogassa a kultúrát. Bogyirka Emil 1972 óta igazgatója a Pesterzsébeti Múzeumnak. — Tessék mondani, milyen a Pesterzsébeti Múzeum látogatottsága ? Ebb talán lemérhető, hogy a gléria mennyivel gyarap az ide betérők számát? — Pesterzsébet lakos az utóbbi időben; megnőtt. Ezért a mű iránti érdeklődés is jobb. Az új képzőművész kialakításával nőni fog. — Kik voltak azok a szerencsés művészek, akik munkáival megnyitották ezt a gyönyörű kiállítótermet? — A galériát Gaál Imréről neveztük el. Ő már sajnos nem él, de műveinek nagy részét a múzeum itt őrzi, hiszen tevékenysége Pesterzsébethez kötődik. Aztán Rátkay Endre Calendárium című ikonosztázának islandó otthont ad a Gálé. (Rátkay Endre 1928- Pesterzsébeten született is itt él és alkotja monutáris képeit. Gaál Imreátja volt. Fontosabb tájai: Budapest, Vés Pécs és az olaszorszána.) — Hartung Sánit is látom itt. — (Hartung 1962-ben születetten. 1986-ban Képzőművészet Mint festőműve a Magyar Nr. Művészeti Art Fiatal Művelónak. 1986-’ Új Szőnyi Isten A festésze :'/. val is fo b it rézmetsz cog Amik' Vi múzeur igazga' Hartung Sándor: Égi lovas csak ajff mitől / j* me5 /1 gal / de / IT / / ll / JK. **/ / J/ SZABAD FÖLD 13 BÚCSÚ KÉPES GÉZÁTÓL Néhány héttel ezelőtt budai otthonában, az alkotó műhely csöndjét megtörve arról szólt, hogy a nagy erjedés, ami a ránk parancson tespedésből a kivezető út kezdetét jelenti, teljes tisztuláshoz vezet. Szokása szerint borral kínált. Kristálytiszta nedűt öntött kristálypohárba, koccintottunk, s arra gondoltunk, hogy rövidülnek a nappalok, őszbe fordul az idő, közeleg a szüret, s kálvinista szokás szerint az új termést megizlelve gyónhatunk. Nem fülbe súgva, hanem az új bor zamatot élvezve, minden igaz emberrel együtt örülünk. Ám a termés még nem érett be és a bizakodó Képes Gézával már nem koccinthatunk új borral a tisztulás örömére, annak az új korszaknak a beköszöntésére, aminek ő is kovácsa volt Képes Géza, a költő nem tartozott az álmokat kergetők közé. Alkotó volt, lírája a valóságot tükrözte, tettei a megújulást segítették. A világ tőlünk távoli népeit, tájait hozta verseiben, s mondta el sajátos hangján, őszintén, szépen. A velünk rokon és sorsunkban évszázadokig osztozó finneket, az Ázsiában maradt távoli rokon mongolokat — azok múltját, jelenét — úgy rakta versbe tömörített mozaik-képeivel az olvasók elé, ahogy soha senki a jeles tollforgatók közül, ő — akit a helsinki akadémián a két nép barátságának elmélyítéséért díszdoktorrá avattak, kinek nyelvében ott volt az áthidalást biztosító ismeret és tudás — közelebb hozta a Kárpátok medencéjéhez a világot. Ő, aki a mátészalkai kovácsműhely üllőjének zenéjét ötvözte verseiben a Duna és a Tisza egyszer csöndes, máskor zajos futásával, úgy volt költő, ahogy kevesen a kortársai közül. Nagy egyéniség volt, ugyanakkor a mindennapok szorításában vergődő ember, aki nem zárkózott elefántcsont toronyba és nem mondott le arról, hogy szóljon, s cselekedjen. Hivő ember volt és fáradhatatlan. Mosolygóén kedves és szókimondásban őszinte. Szerette a szépet, az igazat, gyűlölte a hazudozókat, a képmutatókat, a szájhősöket. Erről tanúskodik az életmű, amit közel ötven kötetben megjelent munkáiba sűrített. Utolsó verses kötete, az „Örök szomjúság", amit nyolcvanadik születésnapjára a Helikon Kiadó jelentetett meg, az emberi megújulásról ad hírt, ami versei nyomán Képes Géza távozása után is megmarad most és mindörökké. (Dancs)