Szabad Föld, 1993. július-december (49. évfolyam, 27-52. szám)

1993-10-26 / 43. szám

1993. OKTÓBER 26. SZABAD FÖLD 13 Meghódította a gyerekeket PsfGto M m M m fiija: Sáp* István Az író személye mindig is a műve révén kelti föl az olvasók kíváncsisá­gát. S ha a mű hatott, a lelkes olvasó valóságos nyomozásba kezd, hogy minél többet megtudjon arról, aki őt maradandó olvasmányélménnyel Apa... ajándékozta meg. így jártam Zágon Istvánnal én magam is. Mesekönyve, a Paprika Jancsi volt az ok, amely fölkeltette iránta az érdeklődésemet. Hatvanesztendó's, kopott, fakó és agyonolvasott az a könyv, amelynek révén ismeretségünk elkezdődött. Kolléganőm adta a kezembe, lelkem­­re kötve, hogy nagyon vigyázzak rá, mert kincset ér. Nem a foszlott, meg­sárgult papírköteg, hanem ami benne van: a mese, a magával ragadó, izgal­mas, fordulatos, nevettető kalandok sora. Amelyek rendíthetetlen hőse a Bábjátékház életre kelt aprócska báb­vitéze, Paprika Jancsi, a magyar Pi­­nokkió. Akinek leleményességét, hetyke vitézségét gyermeknemzedé­kek egymásutánja csodálta és moso­lyogta, s amelyből - éppen e ritka régi könyv jóvoltából — ízelítőt kaphattak a Szabad Föld gyermekolvasói is. Az ennek nyomán kiírt „Folytasd, Papri­ka Jancsi” című pályázatunk sikere pedig azt a sejtést erősíti bennünk, hogy ezt a kedves mesehőst ők is meg­kedvelték. Ki volt hát ennek a magyar mese­írás történetében egyedülálló, külö­nös könyvnek a szerzője? Ki volt Zá­gon István? Ha az Életrajzi lexikont idézve azt mondom: mérnök, újságíró, színmű­író és színikritikus, aligha mondok so­kat. De ha őt, mint a Hippolyt, a lakáj című film íróját, vagy a Fekete Péter öcsém..., a Holdvilágos éjszakán..., vagy a Domboldalon áll egy öreg nyárfa... kezdetű dalok szövegíróját mutatom be, akkor már bizonyosan fölsejlik valami, elsősorban is az idő­sebb nemzedék emlékezetében. Nos, ő az, a 30-as évek színházi világának egyik legsikeresebb színpadi szerzője, számos vígjáték és dal szövegírója, akinek neve határainkon túl is ismertté vált. A Ma­rika, a Budai cukrász­da, a Szegény lányt nem lehet elvenni, a Dzsimbi és az ígéret földje című darabjai közül nem egyet Eu­rópa nagyvárosaiban is sikerrel játszottak, a Hippolyt, a lakájról nem is beszélve. Szín­műveit, dalait és dal­játékait - a korabeli kritikusok szerint ­­mindig a könnyed vi­dámság, a mulattató helyzetek, az érzelem és a komikus elemek ügyes keverése jelle­mezte. így nyújthatott darabjaival önfeledt szórakozást a ka­cagásra, kikapcsolódásra vágyó kö­zönségnek. ...és fia Hasonló szellemben születtek a mindennapi ember gondját-baját, ér­zésvilágát, könnyed és finom szatírá­val bemutató rövid írásai, humoreszk­jei is. Ezeknek első gyűjteményes kö­tete a II. világháború előtt jelent meg „Mindenkivel megtörténhetik” cím­mel. A háború után született rövidke történeteit a „Napos oldal” című kötet tartalmazza. Az 50-60-as években a Tabi László által szerkesztett Ludas Matyiban jelentek meg humoreszkjei. Legutolsó kötete, a „Minden másképp van” java írásainak gyűjteménye. Ezek közül az egyik legsikeresebb és legismertebb „Az anya meg a szülő” címet viseli, amely időről időre el­hangzott és elhangzik ma is a rádió adásaiban. De hogyan illik ebbe a vígjátékírói, színpadi szerzői életműbe egy mese­regény, a Paprika Jancsi? Műfaját te­kintve föltétlenül eltér a többitől, már csak azért is, mert Zágon István ezt az egyetlen mesekönyvet írta. Ám ami a stílusát illeti, ebben nagyon is rokon a többivel: a könnyed, fordulatos me­seszövés, a teremtett, kedves kis figu­rákra sugárzó „atyai” szeretet és a minden soron átható derű jellemzi. Ami a Paprika Jancsi születésének titkát illeti, arról keveset tudunk. A legegyszerűbb magyarázat a legvaló­színűbb: a jó házasságban élő, boldog édesapát két kis fiúgyermeke ihlette erre a mesére. Ezt a föltételezést erő­síti vallomásában az író immár nagy­papa korú fia, Zágon Iván is:- Én akkor már nagyobbacska, tíz év körüli legényke voltam, az öcsém pedig négy évvel fiatalabb. Édes­anyámmal együtt mi hárman voltunk a „lektorok”, az első kritikusok. Apánk időnként kijött a dolgozószo­bájából, kezében a kéziratpapírral, és fölolvasott a születő Paprika Jancsi­ból. Közben pedig figyelt: értjük-e, leköti-e figyelmünket és legfőkép­pen, hogy nevetünk-e rajta nagyot, így az arcunkra írt hatás, a mi kaca­gásunk volt a legfőbb mércéje an­nak, hogy jó-e az a fejezet, amit frissiben megírt. Ha hallgattunk és komolyak marad­tunk, apánk értett belőle: visszavo­nult és addig for­málta, csiszolta, tökéletesítette a kritikus részletet, amíg valamennyi­ünk tetszésével nem találkozott. Zágon István 1893. október 30- án született, ezen a héten lenne 100 esztendős. Sokszí­nű és gazdag életművére ez alkalom­ból emlékezünk. Méltatlanul feledés­be merült, sokoldalú, szerény írói egyénisége előtt pedig úgy tisztel­günk, hogy - a Szabad Föld Kiadó révén - egyetlen mesekönyvét, a Pap­rika Jancsit mindenki számára elérhe­tővé tesszük. Valljon maga a mű, s vigye messzire hírét a szerzőnek: a szellemes, derűs, szerető szívű Zágon Istvánnak. Valló László Fölhívjuk olvasóink figyel­mét, hogy Zágon István Papri­ka Jancsi című könyve megren­delhető! Ennek részleteit la­punk 8. oldalán találják „Pap­rika Jancsi postán megy!” címmel. Az Arizona keservei Eladó a Kölyök Fél évadot élt meg az elmúlt színházi szezon egyik legsikeresebb musicalje, a Kölyök. Az Arizona Szín­ház tavaly decemberi bemutatóját követően kirobba­nó sikerrel, állandóan telt házak előtt játszották a zenés darabot a Nagymező utcában és a Soproni Színházban. Miután az ismert okok miatt az Arizona Színház megszűnt, a darab színház, illetve gazda nélkül marad. Mikó István és társulata megpróbálta több helyen értékesíteni a több millió forintos produk­ciót, az állandó színházak azonban eddig nem éltek a felajánlással. Igaz, akadt színház, amelyik átvette volna az előadást, pontosabban a darabot a színé­szek és a rendezők nélkül. Ebbe azonban az arizó­­nások nem mentek bele. A sikerdarabot egyébként megtekintette több külföldi impresszárió, így lehet, ha nem kell senkinek a Kölyök Magyarországon, és hamarabb kerül külföldi színpadra. Mikó István és csapata azonban nem adta fel. Tárgyalások folynak egy művelődési színházi elő­adás-sorozatról, természetesen az eredeti felállás­ban és művészek előadásában. A tét nemcsak egy művészcsapat si­kerdarabjának a bemutatása, ha­nem 18 millió forint is, ugyanis ennyivel támogatta az elő­adás létrejöttét a Waldham cég. Egyelőre a szpon­zor és a volt Arizo­­naSzínházfutnaka pénzük, illetve mű­vészi befektetésük után. A Művész Színház, Törőcsik Mari és társulata, hallani sem akar a múltról, a korábbi színészi stábból is mindössze egy művészt igazoltak át hozzájuk. így hát vevőre vár a Kölyök. ABC-Europress i :-jersánszky Józsi Jenő, a nagy író mondotta egy-J szer fülem hallatára: „Semmit se tudok kitalálni. Amit írok, azt mindet elmondta nekem valaki, mint élete nagy élmé­nyét. Vagy éppen velem esett meg, csak éppen mással ját­szattam el regényben vagy no­vellában." így volt? Ki tudja? Szent igaz, mások is mondtak hasonlókat. Sőt Móricz Zsigmond, a legna­gyobb magyar parasztregényt, A boldog embert bizonyos Papp Mihály magosligeti kétkezi em­ber elmondása alapján írta. Csak éppen - az utóbb általam is személyesen megismert - a könyv lapjain Joó Györgyként szereplő Mihály bácsi azzal az elképesztő közléssel kezdte éle­te sorának előadását, hogy „Én elmondhatom, hogy egész éle­temben boldog voltam, soha semmi bajom nem volt.” Ki hisz el bárkiről is ilyesmit? És ki ne vágyakozna arra: hadd ismerje meg azt a csodálatos életet?! Azért utaltam ilyen szépiro­dalmi példákra, mivel naponta kapok olvasói leveleket, melyek­ben boldogok és szerencsétle­nek; iskolázottak és betűvetés­sel csak küszködök; mámoros fiatalok és megcsöndesült vé­nek életük valamelyik nagy él­ményével ismertetnek meg. Mi­ért? Talán, mivel úgy vélik, amit mással közöltek, az már nem porlik el az idővel. Talán, mert még egyszer - legalább írás közben - át akarják élni azt, ami ; sorsukban fölemelően szép S vagy megrázóan szomorú volt. Idézetek néhány ilyen levél­­| bői. Kovács Károlyné Kocsoláról írta: „Ötvenhat éves nyugdíjas asszony vagyok. A háború a mi \ családunkat is érintette, Édes­­{ apám a frontra került. Hosszú : ideig nem jött tőle tábori levele­zőlap. És egy napon megjött a ; várva várt írás. Pécsről érkezett, • mert édesapám oda került hadi­kórházba. Mi rögtön útra kel­• tünk, hogy találkozzunk sebe­sült apámmal. Mint falusi kis­’ lánynak, nekem maga az utazás is nagy élmény volt. Addig úgy­szólván vonaton se ültem. Alig érkeztünk Pécsre, alig váltottunk néhány szót apám­mal, megszólaltak a légvédelmi szirénák. Mindenki futott az óvó­helyre. A kórházból a betegeket is lehozták. Életemben olyan zűrzavart nem láttam. Az óvóhe­lyen körben padok voltak. Én ott nagyanyám ölébe kerültem, és csak sírtam. Egyszer csak megjelent ott lenn egy csapat kisgyermek, pap vezette őket. Mindegyiknek a kezében egy-egy őszibarack volt. A pap karján egy nagy ko­sarat hozott telis-tele ősziba­rackkal. Amikor hozzám ért, kér­dezte tőlem, hogy miért sírok. Azt feleltem, nagyon félek. Ő megnyugtatott jóságos kedves­séggel, hogy nem lesz semmi baj. És kezembe adott két nagy őszibarackot, amit én almának néztem, ugyanis a mi falunkban nem termett akkora barack. Megköszöntem az almát. A bácsi elmosolyodott és azt mondta, tanuld meg kislányom, ez barack. Néhány évvel később, ponto­­. san negyvenkilenc szeptember j 10-én a mi kis falunkban, Nak községben bérmálás volt. Aki engem hitünkben megerősített, a barackot ajándékozó jóságos pap bácsi, Virág Ferenc pécsi püspök volt. Amíg élek, nem fe­ledhetem a két találkozást.” ...Nem érdekesen elegyül Ko­vács Károlyné emlékezésében a háború rettenete és a vigasz­talás adta öröm? Merőben más élményeket idéz föl Balajti Károly jásziványi olvasónk emlékezése: „Én csak két elemi iskolát jár­tam, mégis van, ami életemből megírásra érdemes. Például az, hogy már hetvenhárom évvel ezelőtt elkezdtem vőfélykedni. Utoljára pedig öt éve nyolcvanöt esztendősen Budapesten vol­tam egy orvostanhallgató vőfé­lye. Több mint ezer alkalommal voltam vőfély. Összesen har­mincegy faluban és városban, és legalább hatszáz tanyán le­hettem a házasságra lépők ce­remóniamestere. Az esküvőkön szereplők között volt szegény és volt gazdag iparos, volt paraszt­­ember meg parasztlány és volt országgyűlési képviselő. Éppen csak papnak a vőfélye nem vol­tam. Bízom abban, hogy sok há­zasság boldog volt azok közül, amelyeket én kalauzoltam.” Megyes Ferenc debreceni le­velezőnk tragikus hangú emlé­kezéséből: „Negyvennégy december nyolcadikén három felnőtt test­vérem fölkapaszkodott egy te­herautóra, hogy Ausztria felé el­hagyja az országot. Soha többé nem láttuk őket. Hírüket se hal­lottuk. Szüleim évekig járták a nyugati falvakat, hátha valahol nyomára akadnak a három gyer­meknek, akik közül a legkisebb tizenhét, a legnagyobb huszon­három éves volt. Soha, sehol egy félmondatnyi fölvilágosítást nem kaptak. Testvéreim nem voltak harcosok. Semmit el nem követtek. Csak féltek a jövőtől. És fölszippantotta őket a törté­nelem...” ...Bevallom, némi hátsó gon­dolat is késztetett a szemelvé­nyek közreadásában. Arra sze­rettem volna bátorítani olvasóin­kat: írjanak nekünk életük legna­gyobb élményéről. Tudom, kinek-kinek más az a bizonyos „legnagyobb”. Hisz van, aki azt tekinti feledhetetlenül fájdal­masnak, ha elhagyta őt az, akit életre-halálra szeretett. Más a hadifogság megpróbáltatását tekinti élete tűrőképessége csú­csának. Valaki egyszer azzal kérkedett nekem legnagyobb él­ményeként, hogy elcsípett egy veszélyes bűnözőt. Más pedig megosztotta velem életének azt a titkát - miként vált alkoholista tolvajból tiszta életű prédikátorrá. -w-7érem azokat, akik kedvet v éreznek efféle önvallo­­_Í\A mások megírására ­­természetesen nem regényter­jedelmű visszaemlékezéseket kérek, hanem legföljebb három­négy oldalnyi írásokat-, küldjék be lapunkhoz az én nevemre. Tüntessék föl a levélborítékon rovatunk elnevezését: „Legna­gyobb élményem”. A rövidítés és a szerkesztés jogát fenntartjuk magunknak. A megjelent írások szerzőit egy­­egy jutalomkönyvvel honoráljuk. Várom tehát az önvallomáso­kat. Sikert, örömöt kívánok a szerzőknek. Bajor Nagy Ernő mmmmm ÉmÉmmi

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék