Szabad Föld, 1996. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-30 / 18. szám
1996. ÁPRILIS 30. Pitypangékkal Tárnokon élek, talán megsértődnének a Pity~~1 pang Színpad tagjai, ha vándorig színészekként emlegetném őket. Pedig a magyar színművészet hőskorában még gyalogszínészekről is beszéltek, akik ellépegettek gyalogosan akár Győrből Debrecenbe is, föl-föllépve közben nagyvendéglők kocsiszínében, kúriák oszlopai előtt vagy másutt. És - Petőfi verse is bizonyság erre - vándorszínész volt egy időben a legendás művész, Megyeri. Sőt a Nemzeti dal szerzője is - Rónai és Borostyán művészneveken játszott a Dunántúlon, Érmelléken, Debrecenben és még sok helyütt ette annak a sorsnak a fekete kenyerét. Gyermekként magam is tanúja voltam, amikor öt vagy hat viharvert színészforma megérkezett községünkbe, és közhírré tette, este előadják a kaszinóban Az ember tragédiáját. Pitypangék nem gyalogszerrel járják az országot, hanem gépkocsin. Nem drámákban lépnek a közönség elé, hanem kizárólag mesejátékokat tartanak műsoron. És társulat? Csak némi jóakaratú túlzással illik rájuk ez a meghatározás. Mivel mindössze négyen szövetkeztek arra, hogy gyermekeknek játsszanak. Egy hölgy és három férfi. Annyian, ahányan elférnek egy autóban. Velük utazom potyautasként Pestről Tárnokra. Ott adják elő délelőtt Jagri Józsefnek Róka Rudi kalandjai című mesejátékát. Ami Tárnokot illeti, a község lakosságának számától akár városi rangot is viselhetne. Hat és fél ezren élnek ott. A kétezerkétszáz családból vagy nyolcszáz szlovák anyanyelvű. Szlovák nyelvű műsorokat is rendeznek a művelődési házban. Működik náluk szlovák népdalkor, sor kerül időnként nemzetiségi találkozókra, szerveznek kirándulásokat Szlovákiába. Szlovák nyelvoktatásban részesülnek az iskolában a gyermekek. A községi könyvtárban szlovák művek is találhatók. Bár nemigen forognak közkézen. Mint mondják, itt beszélik, de alig olvassák a szlovák nyelvet. Egyébként a művelődési ház időnkint műsoros estekkel szolgálja a lakosságot. Jobbatlán zenés programokkal. Többfelvonásos színházi előadásokra nem kerül sor. Ugyanis százötven nézővel már telt házuk van, s egy színielőadás ára pedig ötven-hatvanezer forint... Mozi vagy hathét éve nincs a helységben. Aki vendégként csak néhány pillantással pásztázza végig a művelődési ház környékét, az falusias és városba illő tapasztalatokra egyaránt szert tehet. Egy szélcibálta falragaszról azt olvasom, hogy nemrég egyszerre volt náluk ruha- és könyvvásár. Látható főhelyen egy ódon kő emlékmű. Két felirat és két évszám van rajta: Árpád 896 és I. Ferenc József 1896. Az Üzletház feliratú, mutatós épületen cégtábla hirdeti, van itt szolárium, kozmetika, játékáru. A katolikus templom keresztje kismértékben hanyatt dőlt. Meg-megállítok arra haladókat, mi okozta ezt. Kutyáját hajkurászó néni mondja: „Jaj, csak most látom, pedig erre járok hatvan éve.” Egy fülbevalót viselő srác: „Én helyrehoznám, de biztos nem engednek föl a toronyba.” Sejtelmes arcú, negyvenes férfi: „Nem vitás, földöntúli oka van, de hogy mi, meg nem mondom, mert spiritiszta vagyok és kigúnyolnának.” Odébb egy jobb napokat látott, ballont viselő, őszes asszonnyal váltunk néhány mondatot. Kérdem, mikor volt színházban legutóbb. Válasza meglep. Negyvenöt éve a Nemzetiben. Az Úri murit látta Tompa Pufival. Korábban a Csongor és Tünde és a Bánk bán előadásaira is beutazott Pestre. Most is vannak, akik havonta egyszer busszal fölkeresnek fővárosi színházat. De úgy tudja, egy út és előadás hétszáz forintot kóstál. Ők hárman mennének. Nyugdíjasok. A kosztolás látná kárát... Közben a Pitypang Színpad tagjai végeznek a díszlet és az elektromos eszközök elhelyezésével, Jelmezeik felöltésével foglalatoskodnak. A művelődési ház ifjú igazgatónője közli velem: alighanem csak fél ház lesz ezen a délelőtti előadáson. Ugyanis, a várt két óvoda egyikében kilyukadt az üst. Ezt nem csekély értetlenkedéssel fogadom. Mi köze egy üst meghibásodásának ahhoz, hányan ülnek be nézőül a mesejátékhoz? Aztán a magyarázat: így nincs miben ebédet főzni az apróságoknak, tehát hazaküldték őket. A műsorkezdés előtt Jagri József művészeti vezető beszél nekem az együttes történetéről. Nyolcvankilenc tavaszán fogtak össze. Ő maga negyvenkilenc éves. Valamikor úgynevezett gyakorlatos színészként tanulta a színjátszást a Déryné Színházban. Ugyanott egy országrész szervezőtitkári teendőit is rábízták. Az alakulás idején már szabadfoglalkozású volt. A tagok pedig... Almássy Gizi, akit többször is láttam színpadon, alighanem Győrött. És nem kisebb szerepekben, mint a Szentivánéji álom Titániája és Tímea Az aranyemberből. Keressy Zoltán Miskolcon, Szolnokon és még több helyütt volt állandó tag. Gardi Tamás operett szakon végzett a főiskolán - tehát énekes szerepekre is alkalmas -, ő a győri színházból szegődött a közösséghez. Míg így csordogál párbeszédünk, a nézőtér megtelik. Úgy, mintha az a bizonyos „üstügy” megoldódott volna. Pontosan százötvenhárom jegy kelt el. Az épület olyanná válik, mintha ezer madár csicseregne benne. Tán meg sem szólalhat a boldog, várakozó zsivajban az előadás. Mégis, amikor szétnyílik a függöny és Borka néniként a nézők felé fordul Almássy Gizi, úgy tűnik, mintha összeölelkezne a gyermekzsivajjal a színésznő hangja. Különös élményem ez az előadás. Benne a nézők ugyanúgy szerepelnek, mintha a színpadon mozgó-szóló színészek. Megosztja figyelmemet ez a kettősség; alig tudom követni a színfalak előtt bonyolódó cselekményt. A színháztudo-mány szakemberei, akik olyan komoly dolgokról értekeznek, mint a színpadtér kitágulása, a formák szorítása vagy az új formai lehetőségek, tán meg is csipkednék a história bonyolítását, az együttes stílusát, vagy azt, hogy őriz-e valamilyen hagyományt az ilyen játék. Engem ilyesmi meg sem érint. És az is fölösleges értesülés számomra, hogy a négy művészt kft.-szerű jogi kapcsolat fűzi össze. Hogy mind nehezebb fellépést szerezniök, mert mindenütt kevés a pénz. Pedig egy évadban legalább kétszáz fellépésre volna szükségük a szerény megélhetéshez. Szerencsére a nézősereg mit sem tud arról, milyen nehéz manapság a színészélet. Meg arról sem, hogy mennyi törődéssel, fáradalommal járt az az ezerkétszáz előadás, melyet ez a parányi csapat eddig teljesített. ...Megy az előadás. Borka néni kérdi: „Cirmos, merre vagy?” A nézősereg segítőkészen rúgja: „Ott van.” A kicsik minduntalan közbeszólnak. Sikoltó izgalommal kísérik a darab bonyodalmait. Látom, vannak fiúcskák, akik úgy felhevültek, hogy le kell venniök dzsekijüket. Előttem három kicsike is kéri az óvónőt, vigye ki őket az illemhelyre, mert ugyebár... A darab szerzője eleve számolt a kis nézők közreműködésével. Nem kevés az olyan helyzet, melyből valamelyik szereplő kiszól a publikumhoz és választ vár kérdésére. S a felelet mindig kórusban hangzik föl. De rátéved tekintetem egy olyan csöppségre is, aki a farkas fenyegető mozdulatát látva két tenyerébe rejti arcát. Fél? Valami rosszra készül föl? Ki tudja... Miről is szól a darab? Röviden... egy erdő szélén zajlik a cselekmény. Borka néni háza táján. A macskája mihaszna, lusta jószág. Az asszony világgá zavarja, mert az nem fogdosta meg az egereket. Megjelenik a színen a róka, be akarja csapni Borka nénit. Meg a farkas, aki ellop egy sonkát. Rossz tulajdonságú figurák sorakoznak föl Borka néni körül, de végül mindenki megjavul... Tehát egy jámbor, jóra intő krimi szórakoztatja a gyermekeket. A gyerekregiment - jóllehet ebédidőre jár - nem akarja elhinni, hogy vége. Kacag, követelődzik, szidja a rókát, rajong Borka néniért. Aztán lassan a kijárat felé lépeget. Röptében suta közvélemény-kutatásba kezdek. Néhány vélekedés: Csapzott ábrázatú kislány: „Szép volt, csak kéne még..” Nehezen szóra bírható legényke: „Marha jó.” Cipzárjával bajlódó nagycsoportos fiú: „Minek kell bele farkas, utálom.” Egy gyermek, akiről hamarjában meg sem mondom, fiú-e vagy lány: „Tessék mondani, hogyan kell színésznek lenni? Ez igazán így volt velük?” Egy óvónéni: „A kiscsoportosoknak ez sok volt.” ...Nekem nem. Bajor Nagy Ernő Pitypangék Minden munkából nyereség lesz, de az ajkaknak beszédéből csak szűkölködés. (Ótestamentum) Mert ínség az örök vendég annál, aki tétlen. (Hésziodosz) Egy nap se múljék el vonás (munka) nélkül! (Apellész) Lusta gazda földje férjétől elhanyagolt asszony módjára megkeseredik. (Valluvar) Gondol Mick A munkának gyökerei keserűek, de édes a gyümölcse. (Talmud) Ne kezdjük az életet azzal, amivel be kell fejeznünk. Némelyek a pihenést veszik előre, és a fáradalmakat hagyják utoljára. (Grácián) Fáradj, míg ez múlandó életben vagy, holtad után bizony eleget nyugodhatsz. (Apáczai Csere János) Munkálkodó légy, ne panaszkodó! (Katona József) Az a nemzet a legboldogabb, amelynek soraiban a legkevesebb a dologtalan. (Saint-Simon) A munkásság - lelki és testi - az egyedüli, ami az emberi boldogság legmagasabb fokához vezethet bennünket. (Gróf Széchenyi István) Ne légy szeles. / Bár munkádon más keres - / dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes. (József Attila) Ahhoz, hogy munkához láss, nem szükséges remény. (Sartre) Simon Lajos. Utolsó utam egyike, talán éppen odavezet, ahol még virágtenyerem összezárult, mint a szirom, s megmarkolta a legelső szerszámnyelet, a karikás ostornyelet. Szíjára kenderkócot fontam, szőke volt, mint kislány haja, és olykor egy-egy kavicsot művem végére rákötöztem, s mint búgócsiga, úgy köröztem, és a golyóbist égre lőttem, Krisztus előtti űrhajót... Nem tudom, hova szállt, csak azt: sohase tört be ablakot. " A távközlés a mindennapi élet szerves része - mondogatjuk, olvassuk, halljuk szinte naponta. A telefon mint használati eszköz és fogalom átszövi életünket, beivódott a filmművészetbe, a zenébe, a kabarék világába és anyanyelvünkbe is. Nem érdektelen néhány idekapcsolódó művészi alkotást, szóösszetételt felidézni. Kezdjük a Meseautó című film emlékezetes jelenetével, amelyben Kabos Gyula küszködik a mondatokkal és a telefon zsinórjával. A zseniális komikus „birkózása” a távbeszélővel és a szavakkal feledhetetlen. Ha már a filmeknél tartunk, a harmincas és részben a negyvenes évek magyar termésében sok olyan alkotás található, melyeket „fehér telefonos” filmeknek nevezett el a művészettörténet. A „gondok nélkül” élő nagy- és kispolgárok, unatkozó szépasszonyok kizárólag fehér színű telefonokon csevegtek e filmekben. Az e századi zeneirodalom sajátos darabjáról is szólni kell. Menotti egyfelvonásos operájában a címszereplő maga a Telefon. Sok más zeneműben is lényeges elem a távbeszélő. Főként a táncdalok, slágerek szövegeiben, melyekben „sír a telefon”, „néma marad” vagy „nem csörren meg”, hiszen már elhalt a „kapcsolat”. Jelentős cselekménybonyolító tárgy a telefon a kabarékban, a humoros, groteszk jelenetekben. A recsegő, halk, megszakadó vonal örökzöld téma. A vonal, ami a távközlés megjelenése előtt semmi mást nem jelentett anyanyelvünkben, mint valamilyen egyenes vagy görbe csíkot a térben vagy a festők vásznain, a mérnökök rajzpapírjain. Egy évszázaddal ezelőtt még semmi értelme nem lett volna az ilyen mondatoknak: - Nem kapok vonalat. Kicseng a vonal... stb. Sok mondás is született a telekommunikáció jóvoltából: - Leesett a tantusz. Miért nem kapcsolsz? Letette a kagylót... Századunk új szava a tárcsahang is, azonban lehet, hogy ez hamarosan kimegy a divatból, hiszen ma már többnyire nem tárcsákat pörgetünk, hanem apró gombokat nyomogatunk a készülékeken számhíváskor. Azt pedig még a legtudósabb telefonikusok sem tudják pontosan, hogy miként keletkezett a távbeszélgetések első szava, a halló! Egyes vélemények szerint Puskás Tivadar, még Edison munkatársaként használta e szócskát, egyszerűen azt közölve a vonal túlsó végén levő személlyel - önkéntelenül magyar nyelven -, hogy igen, hallom! Mindenesetre helló formájában ez a szó nagy karriert futott be. A legújabb technikai kedvenc, a mobil készülék pedig gyorsan megkapta nyelvünkben a beceneveit. Nevezik hasáb- és maroktelefonnak, hívják bunkófonnak, tahefonnak... Telefonnal kapcsolatos szólások bizonyára születnek a jövőben is. A minap ezt a rövid párbeszédet hallottam: - Az Ica olyan, mint egy hamisított telefonkártya. - Miért? -A végtelenségig lehet beszélgetni vele... Krizsik Alfonz . SZABAD FÖLD 13 ©©QflffgKgfi [laaQDDcScsoiiGQaákf Információs kalauz jelent meg tetszetős füzet formájában a somogyi kisvárosról és környékéről. Szászfalvi László polgármester így ajánlja a többnyelvű kiadványt a térség vendégeinek: „Hiszem és remélem, hogy e kóstolás következménye lesz Csurgó és térségének szeretete, sok-sok hosszan tartó kapcsolat kiépítése, kedves vendégeink visszatérése, és nekünk, itt élőknek pedig egy újabb ablak megnyílása, amely bennünket a világgal köt össze.” Az információs kalauz bemutatja a közel húszezer embernek otthont és munkát adó tizenhét települést, a tájegységet. Felvillantja annak néhány jellegzetes vonását, kölcsönözve a régi kalendáriumok hasznos fejezeteit is. Gazdag anyagból válogathattak a szerkesztők, amikor a városka és környékének történetét idézték fel, s akkor is, amikor a tájegység néprajzát elevenítették leírásukkal. Természetesen nem mentek el Csokonai Vitéz Mihály itteni munkássága és Nagyváthy János, Festetics jószágkormányzójának érdemei mellett sem. Az érdeklődő képet kap a város iskolaszerkezetéről, a művelődés műhelyeiről, a művelődési központról, városi múzeumról, sőt az egyházak helyi történetéről is. Elkalauzol a kiadvány a balátai ősláphoz, felfedezteti a környék növényvilágát, kiránduló-útvonalakat javasol, a vadásztársaság eredményeiről is szól. A csatlakozó községek adatai után az önkormányzatok, üzemek, szövetkezetek, vállalkozók, iparosok címei következnek. A kalauzt a témákhoz illeszthető fotóanyag egészíti ki, s megtalálható a belső borítón a tájegység térképe is. - skóla - A gótikus eredetű csurgói templom