Szabad Föld, 2006. január-június (62. évfolyam, 1-26. szám)

2006-05-05 / 18. szám

A­z olvasó oldala KÜLDJÖN EGY KÉPET Édesanyám anyukája, látható a családi fotó középpontjában. Mellette jobbról és balról öt lánya és öt fia, valamint számtalan unokája. Nagymamánk özvegyen nevelte föl gyermekeit és vigyázta szeretettel unokáit. Nagyanyukám cifra ruhája, / Csak húzott kis köténye, jóságos szíve, / Dolgos két keze és becsülete." Erdei Jánosné Pálfi Irén Berettyóújfalu emlékét versben is megörökítettem a következőképpen: „Egyetlen vagyona a tíz gyermeke.. / Nem volt palotája, se TÁRSKERESŐ SZOMORÚ SZÍV jeligére: „Ötvenegy éves férfi vagyok, anyukámmal élek mindenre nyitottan, ami szép és em­beri. Szeretem a zenét, a könyveket, a rejtvényeket, a természetet. Vidám az alaptermészetem. Számomra nem az anyagiak a fontosak, hanem a jellem, a lélek. Sokoldalú, házias vagyok. Hozzám hasonló, őszinte hölgyek le­velét várom, akiknek a belső emberi érték a fontos.” VIRÁGOZNI SZERETNÉK jeligére: „Öt­venkét éves, özvegy nő vagyok. Kere­sem barátom, társam egy nem do­hányzó józan, intelligens férfi szemé­lyében. Én független vagyok, rende­zett körülmények között élek. Szíve­sen kirándulok, táncolok, és kedvelem a színházat is.” PÁRBAN KÖNNYEBB jeligére: „Bács- Kiskun megyében, egy családi ház­ban egyedül élő nő vagyok. Olyan őszinte, becsületes, komoly szándékú férfit keresek 62 éves korig, aki hoz­zám költözne.” LILA AKÁC jeligére: „Negyvenkilenc éves, leszázalékolt férfi vagyok. Csa­ládi házban élek. Hozzám illő, szin­tén magányos nőkkel szeretnék meg­ismerkedni 52 éves korig. Kedvelem a zenét, a szórakozást, a kertészke­dést és az utazást.” EGYÜTT JOBB LESZ jeligére: „Nehéz sorsú, 27 éves, 165 cm magas, 60 kg súlyú férfi vagyok. Olyan, korban hozzám hasonló lányokkal szeretnék megismerkedni, akiknek a belső em­beri érték és az őszinteség bárminél többet ér." VADMACSKA jeligére: „Tizenkilenc éves, 165 cm magas lány vagyok. Még tanulok. Borsod megye területéről szí­vesen váltanék levelet 20-24 éves kor közötti, őszinte fiúkkal, akik szintén szeretnek kirándulni, táncolni.” PEST-HATVAN jeligére: „Egyedül élő, 48 éves, iskolázott nő vagyok. Minden szépre és jóra nyitott. Barátokat, barát­nőket keresek, 57 éves korig. Főként olyan férfiak jelentkezését várom, akik józan életűek, jogosítvánnyal rendel­keznek és értenek a kerti gépekhez is.” PIROS SZEGFŰ jeligére: „Ötvenkilenc éves, elvált, 170 cm magas, rokkant­­nyugdíjas hölgy vagyok. Káros szen­vedélyem nincs. Hozzám illő, őszinte férfiaktól várok levelet.” JÓ LÉLEK jeligére: „Magányom enyhí­tésére szeretnék találni Kecskemét és Cegléd körzetéből egy rendes, becsüle­tes barátnőt. Hetvennyolc éves, ma­gamra igényes, tisztaságszerető nő va­gyok. Szeretem nézni a televíziót, szí­vesen foglalatoskodom a virágokkal. Jólelkű barátnőt keresek." ÚJRA KEZDENÉM jeligére: „Hatvanöt éves, 190 cm magas, kis mátrai falu­ban élő, elvált férfi vagyok. Szeretek olvasni, utazni, kirándulni. Hatvan­éves korig várok leveleket hölgyektől.” VITA Hálás vagyok a férjemnek mindenért A Csak játékszernek tekintik a nőt című vitacikkük ol­vastán fogtam tollat. Nem vitatom, hogy a 160 cen­timéter magas, 40-50 kilós nők nem igazán képesek rend­szeresen verni életük párját. Azzal is egyetértek, hogy a családi tragédiák nagy százalékáért szintén a teremtés koronái felelnek. De hogy minden férfi ilyen lenne, ez azért túlzás! Hatgyermekes édesanya vagyok, négy leány és két fiú plusz a férjem alkotják a családomat, van hát némi tapasztalatom a „fiúk” terén. Kezdjük mindjárt a gyengédséggel, amire minden nő vá­gyik. És a férfiak vajon nem? Dehogynem! Ők is szeretik, ha figyelnek rájuk, ha meghallgatják őket. Ha elmondhatják, mi fáj nekik, mit szeretnének. Néha csupán egy simogatás­­ra, egy kis vidámságra vagy finom vacsorára vágynak. Tudom, rémesen idegesítő tud lenni a fürdőkád mellé dobott alsónadrág, zokni, (noha a szennyeskosár csak fél méterrel arrébb áll). Ugyanígy a konyhában hagyott teli hamutálca, az ottfelejtett sörösüveg az asztalon. A kam­rában falhoz támasztott, száradt gilisztákkal „díszített” pecabotokról már nem is beszélve. Nos és mi, nők? Mi vajon hibátlanok vagyunk? Nem hinném. Én örülök, hogy a férjem 14 éve a társam, noha rendszeresen elfelejti, mikor van a házassági évfordu­lónk, vagy ha eszébe is jut, azt már végképp nem tudja, hányadik. Vannak, voltak és - gondolom - lesznek is mindket­tőnket próbára tevő dolgok az életünkben, mégis hálás vagyok neki mindenért. Mert ami tőle telik, azt megteszi értünk. Édesanyám szerint engem nem lehet könnyen el­viselni, és ő mégis szeret. Én megpróbálok számára vi­dám, barátságos légkört teremteni, finom ételeket főzni, noha utálom a konyhai munkát. Törekszem rá, hogy a gyerekek mellett rá is jusson időm: meghallgatni, beszélgetni vele. Szülinapján, név­napján meghúzni a fülét. Egyszóval akarom, hogy jól érez­ze magát a családjában, szeressen velünk lenni, és ne csak elviselni lehessen bennünket. Ehhez az is kell, hogy a szé­pet, a jót is észrevegyük a társunkban, és ne csak jajveszé­­keljünk vagy erejét meghaladó dolgokat követeljük tőle. Talán, ha minden férfira odafigyelne a társa, kevesebb bru­talitás lenne ebben az országban. Ha az anyagi gondok nem nehezednének ilyen súllyal a férfiak vállára, kevesebb lenne a válás, a tragédia, és sokkal több harmonikus család élne ma Magyarországon. Ács Gergely Erika Visnye A­Z A­V­ETTIVE E­N­Y­E­M 18-20 esztendő, akkor ennek ötszörö­se 90-100 évre rúg. Az ember csak azért él az így lehet­ségesnek alig több mint feléig, mert nem megfelelő táplálkozási szokásai következtében olyan baktériumflóra fejlődik ki a beleiben, amely a szerve­zet számára terhelő méreganyagokat (toxinokat) termel, és ezek a bélboly­­hokon át felszívódva állandó mérge­zésben tartják az embert. Ennek elke­rülésére javasolta a sok erjesztett tej­termék fogyasztását, hogy így fedez­ze az ember az állatifehérje-szükség­­letét. Ennek eredményeként ugyanis Dr. Bókas Bátor, Budapest: A Szabad Föld 16. számának 17. oldalán jelent meg a Meddig tarthat az életünk? cí­mű cikk Szijjártó Gabriella tollából. Ezzel kapcsolatban jutott eszembe Ilia Mecsnyikov neve, aki a fehérvér­sejtek szerepének tisztázásáért 1908- ban orvosi Nobel-díjat kapott. Neki tulajdonítható az az elmélet, misze­rint az emberre is vonatkozik az állat­világ általános törvénye, ennek is az a része, hogy az állat négyszer-ötször annyi időt él, mint amennyi alatt ki­fejlődik. Ha most azt vesszük, hogy az ember teljes kifejlődésének ideje IFA-FELNIN URAL-GUMI A ZETORNAK. A szerényebben gépesített gazdaságok­ban gyakori gond, hogy a népszerű K-25 -ös típusú Zetorhoz nagyon drága az új gumiabroncs, 60-70 ezer forint darabja. Létezik azonban egy sokkal olcsóbb meg­oldás a gumiabroncsok cseréjére, amire a szükség már sok gazdálkodót rávitt az el­múlt években. Ennek lényege, hogy az eredeti traktorgumikat, a 9.00-36-osokat ki­cserélik 14.00-20-asra. Ez az orosz Ural teherautó gumiabroncsmérete. Van belőle bőven országszerte. Sok a használt is, de ezek még mindig jó állapotban vannak, strapabíróak. Ez a gumi jóval szélesebb és valamivel alacsonyabb, mint a Zetorhoz való eredeti, de a célnak így is megfelel. S hogyan kerülhet föl a traktorra? Erre néz­ve munkatársaimmal kitaláltunk egy ötletes megoldást. Arra jöttünk rá, hogy az IFA gépkocsikra való nyolclyukas felnik - akár a keskeny, akár a széles - közvetlenül fel­­szerelhetők a Zetorra, és ezekre jól illeszthetők az Ural gumijai. A mellékelt felvéte­len is egy olyan traktor szerepel, amelynek gumiabroncsait így újítottuk föl. Dr. Tóth Ferenc http://inotagumi.uw.hu nem alakul ki az a bizonyos toxino­kat termelő baktériumflóra. Ilja Mecsnyikov bizonyítékként a kaukázusi népek aránylag magas életkorát említette, akik között nem ritka a százesztendős, s akiknek a táplálkozásában éppen az ilyen er­jesztett tejtermékek játszanak fősze­repet. Szerinte a mindenevő fogazatú és gyomor- meg bélrendszerű ember mesterségesen szoktatta rá magát a túlságosan sok húsra. Példaként em­lítette, hogy közeli rokonunk, a goril­la, a legerősebb fizikumú embersza­bású majom, kizárólag növényevő. SEGÍTSÜNK EGYMÁSON Pleizerné Palotai Edit 4973 Császló, Dunaújvárosi út 14.-ből írja: „Nehéz körülmények között nevelek három gyermeket, akik sajnos betegesek. Fiaim négy- és ötévesek, lányom pe­dig hároméves. Nehéz a megélheté­sünk, szükségünk lenne ruhaneműk­re, lábbelikre, tartós élelemre, ágy­neműkre, mesekönyvekre. Kérjük, aki tud, segítsen.” A 06-20/566-6119-es telefonon vár értesítést egy olvasónk: „Van egy Elin STN 9000 típusú Multi Cleaner szőnyeg- és kárpittisztító gépünk, amit nem tudok használni, mert a kárpittisztító csöve eltörött, és nem tudják pótolni. Súlyos betegségem miatt nagy segítség lenne számomra, ha valakinek lenne egy felesleges ilyen alkatrésze.” A 06-30/591-2358-as telefonszámra kér segítséget egy olvasónk: „Hat­vannyolc éves, özvegy, beteg asz­­szony vagyok, Pest megye egyik kis községében élek. Elhunyt a férjem, s hogy el tudjam temetni, banki hitelt kellett felvennem. Nagyon kevés öz­vegyi nyugdíjat kapok utána, amiből a gyógyszereket is fizetnem kell. A napi megélhetésem is gondot okoz, a számlafizetéssel el vagyok maradva. A telefonomon csak engem lehet hív­ni, mert nincs feltöltve, ha baj van, én nem tudok telefonálni. Nagyon örülnék, ha valaki megsegítene egy feltöltőkártyával. Szeretnék egy ke­nyérpirítót is. Bármilyen segítséget köszönettel fogadnék kilátástalan helyzetemben.” Szabó Anna 9330 Kapuvár, Ady End­re utca 1/1. címre kér segítséget egy olvasónk: „Nehéz körülmények kö­zött élünk, jövedelmünk épphogy csak a megélhetésünkre elég. Ezért kérem, aki tud, küldjön részünkre ru­haneműt, cipőt, ágyneműt, törülkö­zőket. Női méretek: 160-165 cm ma­gasság, 38-43 kg súly, a cipőméret 35-37-es. A férfiméretek: 180-195 cm magasság, vékony testalkat, 41-es és 45-ös lábméret.” A 06-20/263-1466-os telefonszá­mon lehet segíteni az alábbiakat kérő olvasónknak: „Negyvenegy éves, be­teg nő vagyok. Egyedül nevelem két fiúgyermekemet. A kisebb hetedik osztályos, a nagyobb 22 éves, ő je­lenleg is munkát keres. Nehéz körül­ményeinkre tekintettel kérjük, hogy aki tud, segítsen rajtunk tartós éle­lemmel, tisztító- és tisztálkodósze­rekkel, vitaminokkal.” 2006. május 5.Szabad FöldULA A vidék családi hetilapja . KÉRDEZTEK Járművezetői utánképzésről szól Sz. S. sárospataki olvasónk kérdése, mi­vel a napokban bevonták jogosítvá­nyát. Olvasószolgálatunk kiderítette, hogy járművezetői utánképzésre kö­telezett minden olyan személy, akit, ha csak egy napra is, de eltiltottak a vezetésől. A bevont jogosítvány visz­­szaszerzésére csak akkor van lehető­ség, ha az eltiltott vezető a Közleke­dési Felügyeletnél vagy más jogosult szervezetnél utánképzésben vesz részt. Az utánképzés a büntetés ideje alatt is elkezdhető, végezhető. A je­lentkezés feltétele, hogy jogerős sza­bálysértési vagy hatósági határozat legyen a vezetésől eltiltott kezében. A pályaalkalmassági vizsga feltétele­iről a 41/2005-ös GKM-rendelet in­tézkedik. Olvasónk a további részle­tekről a Pályaalkalmassági Intézettől kaphat tájékoztatást. Címük: 1082 Budapest, Kisfaludy utca 34. Telefon­számuk: 06-1/334-0334. M­I­T­­ H­O­L ? Ultrahangos kisállatriasztó beszerez­hetősége iránt érdeklődött több olva­sónk, ezért ismét közöljük a Forel Kft. címét, ahol az egérriasztó készülék is kapható. A levélcím: 2803 Tatabá­nya, Pf. 312. Bővebb tájékoztatás a 06-34/316-673-as telefonszámon kérhető. AI-KO típusú fűnyírójához való alkat­rész beszerzéséhez kéri segítségünket alsónémedi levélírónk. Az ilyen gyártmányú mezőgazdasági gépek alkatrészei a következő címen vásá­rolhatók meg: Budapest XIII. kerület, Szent László utca 170. Telefonszám: 06-1/278-2439. Akácfából készült különböző méretű szőlőkarókat a Dunaker Kft.-nél lehet beszerezni (üzenjük Kovács Kálmán siklósi levélírónknak), melynek címe: 7570 Barcs, Köztársaság út 7-9. A te­lefonszám: 06-82/462-476. CÍMKERESŐ Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1015 Budapest, Donáti u. 35-45. Telefonszám: 06-1/488-3100. Országgyűlési Biztosok Hivatala (Ombudsman) 1051 Budapest, Nádor utca 22. Telefonszám: 06-1/475-7100. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (Gazdaszolgálati Iroda) 1055 Budapest, Kossuth tér 11. Telefonszám: 06-1/301-4000.

Next