Szabad Föld, 2009. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-09 / 2. szám

Hazai élet 2009. január 9.Szabadföld A magyar vidék lapja \ A bulvárlapok esete Tóth Lüszivel „INTÉZMÉNYESÜL! EMBERI KISSZERÜSÉGEKKEL, aljasságokkal, szándékos akadályoztatással kell megküzdenie annak, aki ebben az országban akar valamit” - mondja a Friderikusz Sándorral készült interjúkötet szerzője, s azt hiszem, még a lehető legfinomabban fogalmazott. Ha Friderikusznak ez így ment, gondoljuk csak el, mennyivel nehezebb lesz a dolga a semmiből előkerült, s a Megasztár női győzteseként végzett, 13 éves Tóth Lüszinek? Történetében az újságírószakma alja is bemutatja valódi, rémséges arcát. Az a 30 másodperc Kaposvárott él egy harmadik emeleti kis lakásban egy amúgy teljesen normálisnak mondható család; egyetlen különlegessé­gük, hogy az átlagosnál lényegesen jobban fertőzöttek a zené­vel. A papa kürtös, a mama zongoratanárnő, korrepetitor, nem csoda hát, ha kislányuk már kisbaba kora óta a szokásosnál több zenét hallgat. Ezért vagy másért, de Lüszi tulajdonképpen nem is beszélve, hanem énekelve szólalt meg először. Aztán megtet­szett neki a zongora is, magától pötyögte, utánozta a rádióban hallott dallamokat, mígnem megtanult remekül zongorázni. Ezenkívül gyönyörűen rajzol, fotózik, mániája a lovaglás, külö­nösen a díjugratás - de mind közül az éneklés az első. Ha lehet ilyet mondani egy 13 éves kislányról: egész életé­ben szinte falta a zenét. Lett légyen szó népdalról, az eredeti népzenéről (a mama minden műfajban szigorúan ragaszkodott a minőséghez) avagy zsoltárról (elsősként egyházi iskolába járt, ahol énekversenyt nyert, de aztán váltott: nem akart va­sárnap is misére menni, hanem inkább az imádott lovához járt), majd következett a könnyűzene, ahol máig ismerkedik a műfajokkal, az előadókkal. Nézte, persze, hogy nézte az előző Megasztárokat is, szívé választottja Caramel lett, akinek érde­kében akkor sok-sok SMS-t küldött... Csoda hát, hogy amikor megtudta, a 4. Megasztárhoz le­szállították az életkort 12 évre, az a kis szív jó nagyot dob­bant?- Lüszi saját maga regisztrált az internetes oldalon. Egyszer csak jött egy telefon, hogy mehetünk a selejtezőre. Pécs és Sió­fok volt a íegközelebb hozzánk, sokáig vacillált, hogy egyálta­lán induljon-e, de a legutolsó időpontra, Siófokra mégiscsak el­mentünk - mondja Edit, a mama. - Rengetegen voltak, két nap­ernyő alatt folyt a válogatás, mindenki 30 másodpercet kapott. Végre Lüszi következett. Aztán múltak a 30 másodpercek, meg a 3 percek, meg a 13 percek, csak nem került elő. Ott volt a ko­rábbi Megasztár, Tóth Vera, őt kértem meg, nem nézné-e meg, hová lett a kislányom? Nagy mosollyal tért vissza: még nem jö­het, mert a Balaton partján a tévések éppen forgatnak vele... Hát, így kezdődött. Eszenyi Enikő „néni” Aztán jött a második menet, mikor a tízezerből még mindig ötszázan voltak, s százasával, öt napon át kerültek a zsűri elé.- Akkor találkoztam először Eszenyi Enikő nénivel, aki meg­hallgatott, aztán mondta, hogy gyere közelebb. És akkor meg­láttam a szemében a szeretetet - ezt már Lüszi mondja, aki lát­hatóan nincs oda az inteijúadástól, de mint kötelező feladatot, ezt is megcsinálja. - Majd jött a harmadik szűrő, öt napra való ruhával és öt dallal kellett a Thália Színházhoz mennünk, reg­gel nyolcra. És még mindig kétszázan voltunk... Az első este 130-an mentek haza, minket kihoztak Gödre, a Megasztár főha­diszállására, azzal, hogy még aznap éjszaka tanuljunk meg egy­­egy duót valakivel. Engem Dáviddal hozott össze a sors, más­napra egy kész produkciót vártak tőlünk, a Rómeó és Júliából énekeltük a legszebb dalt, a Szívből szeretnit. Ahogy a végelszámolásból tudjuk, a döntő második és ne­gyedik helyezettjét sorsolták akkor és ott össze, ennek megfele­lően a produkció is káprázatos volt, a tudós zsűri nehezen talált szavakat... Eszenyi Enikő „nénit" idéznénk: „Olyan, mint te vagy, nincs még egy...", majd folytatásként olyasmit mondott, tán megsejtve a média fenyegető közelségét, hogy féltelek, vi­gyázz magadra.- Másnap reggel megint 8-kor a Thália, a 70-ből estére maradtunk 30-an. És akkor ugyanez: alvás helyett egy dalt tanuljunk meg reggelre... Hulla fáradt voltam, hiszen akkor már napok óta nem aludtam, a harmadik szűrő előtt éppen hajnali négykor keltem, hogy a lovardába mehessek elkö­szönni a lovamtól. így hát nem is tudtam megtanulni a dalt, csak a refrént, a többit ellallaláztam, de a zsűrinek ez is tet­szett, azt mondták: feltaláltam magam... Maradtak tizenöten. Indul a show! Reménytelen felidézni a heteken át zajló eseményeket, emlé­kezzünk csupáncsak három pillanatra. Az első: a választott ide­ál, Caramel megérkezése a „gödi fészekbe”, akit Lüszi kicsit re­megő térdekkel, valamint Ferrero Rocher-val várt - Caramel pe­dig írt neki egy dalt, amit a világon először ők ketten adtak elő. (Caramel: „Ha három évvel ezelőtt kellett volna vele énekelnem, nem mentem volna bele, akkor ugyanis Lüszi lealázott volna.") A második: Lüszi dala a Titanicból - ahogy a My Heart Will Go On elhangzott, ahhoz talán Céline Dión is gratulált volna. S vé­gül a harmadik kép, ami meglehetősen jellemző erre a lányra, a kiesés napja: a három bent maradt fiú énekelte neki a Búcsú­dalt, neki, aki nemhogy nem sírt, hanem mosolygott, és a szín­falak mögött boldogan mondta a mamának, hurrá, akkor hol­nap mehetek a lovas Világkupára, ahol nem mellesleg harmadik lett galoppon, és 215 centiméteren stadioncsúcsot ugrott díjlo­vaglásban... És mindezt úgy, hogy akkor már hetek óta zajlott a „Lüsz­­i-kérdés". „Kell-e, lehet-e 13 éves kislányt szerepeltetni a Megasztárban? Ki találta ezt ki, talán a saját karrierjét a lá­nyában megvalósulni látó anyja? Aki egyébként mit keres a Megaházban?” És ez még csak a kezdet volt, következtek az egyre érdekesebb „szenzációk”. „Tóth Lüszi összeesett! Tóth Lüszi kiborult, annyira megvi­selik a tehetségkutató műsorral együtt járó izgalmak, hogy a kimerülés szélén áll! A zsűri elképzelhetőnek tartja, hogy a kislány kibírja a sztársággal járó terheket? Tóth Lüszi anyu­kája összeomlott! Apja otthon hallgatásba burkolózik... ” És nincs megállás, gyerünk, készüljenek az újabb és újabb címlapok. „Tóth Lüszi magára maradt! Lassan közutálatnak ör­vend a tehetségek körében: senki nem akar szóba állni vele. Lüszit nem az életkora, hanem édesanyja miatt közösítették ki a többiek. Edit ugyanis nemcsak a lányán próbál meg uralkod­ni, hanem előszeretettel osztogat tanácsokat a többieknek is. Fe­szült a hangulat a Megaházban! Tóth Lüszi sok pénzzel tartozik a produkciónak, fizetnie kell! Dühromában széttépte a százez­res ruhakölteményét!” (Az igazság: valóban egy méregdrága Dolce & Gabbana ruhát adtak rá, amiben viszont egy hintába ültették, úgy kellett énekelnie, ám a hinta kötele kihúzott egy szálat a szövetből...) „Teljesen összeroppant Tóth Lüszi édesanyja Joshi Bharat keddi adásában! Edit könnyek közt vallotta meg a sorselemzőnek, hogy az őt ért sérelmek miatt többször is el­gondolkodott azon, hogy feladják a versenyt Lüszivel.” Aztán előkerült egy korábbi karaokeverseny felvétele, az erről ké­szült írás címe ez volt: „Tóth Lüszi anyja karaokéval büntet!” A felvételen Edit és Lüszi együtt énekel valamit - tegyük hozzá: nem nyertek -, de a sajtó ezzel bizonyítottnak látta, hogy Lüszi szerepeltetése tulajdonképpen a mama kudarcá­nak kompenzálása, semmi más. „Tóthné Edit számára csak eszköz a lánya? Szavazzon!”- Persze számítottunk arra, hogy Lüszit az életkora s az egyre jobb szereplése miatt hamarosan „megtalálja” a sajtó, de ezt a hisztériát, ezt az ellenséges, már-már gyűlölködő légkört, amit a bulvárlapok a szenzáció reményében keltettek, elkép­zelni sem tudtuk - mondja Edit. - Elkapott félszavakból, egy fáradtabb tekintetből születtek első oldalas cikkek, amelyek némelyike annyira képtelen volt, hogy válaszolni sem lehetett volna rájuk. Miközben az állandó magyarázkodás sem egy jó szerep, hiszen aki a képernyő előtt örökösen mentegetőzik, annak azért lehet valami vaj a fején, nem? A bulvár módi És jöttek az újabb és újabb „cikkek”. „Tóth Lüszi koppint?” Merthogy az egyik lap szerint Tóth Lüszi egy brit kislány si­kerreceptjét alkalmazza: mindketten előadták az Over the Rainbow című dalt az Őzből, mindketten elénekelték Whit­ney Houstontól az I Will Always Love You-t, sót mindketten műsorukra tűztek egy-egy ABBA-slágert is. Újabb címlap, or­dító betűkkel: „Gyomorforgató! A 13 éves Tóth Lüszi egy Seal-számban bújtatottan a kokainhasználatra buzdít. ” (Er­ről meg csak annyit, hogy a szöveg arról szól, a szerelem minden pirulánál jobb kábítószer...) És elérkeztünk a mocsok mocskához is az újabb főcímmel: „Napirenden Tóth Lüszi szüzessége...” A szerző szerint ugyanis egy ország háborog: miért kell nekünk gyerekeket sztárolni? S az amúgy túlzottan is felnőttesen, előre megírt szövegekkel nyilatkozó Lüszi egy­általán gyermek-e még...? Szerencsére nemhogy az ország nem háborog, hanem, azt hiszem, legtöbben örökre szívünkbe zártuk ezt a bájos, töré­keny kislányt, akiből varázslatos módon szólal meg a zene. És szerencse, hogy ő sem tört össze - igaz, ha nincs vele mindvé­gig Edit, talán ez a történet másként alakul. És szerencse az is, hogy ilyen édesanyja van, aki fogja a kezét, s nemcsak vele énekli-tanulja a dalokat, de képes elmagyarázni a felnőtt világ furcsaságait is. És az is szerencse, hogy egy kis csend követke­zik - bár a TV2-höz négyéves szerződés köti Lüszit, de most mégis a hetedik osztályra koncentrál: a magántanuló ismét normális iskolás lesz. De a legnagyobb szerencse, hogy Lüszi továbbra is énekesnő szeretne lenni, mert úgy érzi, hogy mindaz, ami vele történt, az a sok jó, és az a nem kevés rossz, csak megerősítette ebben az elhatározásában. Ugyan, ki beszélhet itt kisszerűségekről, aljasságokról, szándékos akadályoztatásról - láthatjuk: egy kis szerencse kell, semmi egyéb... Szűcs Gábor

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék