Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1839-04-08 / 28. szám

Pennah­arczokról. Csaplovics. 1. §. Kinek bátorsága van , nyilványosan elmondani valamit, jó néven kell vennie , ha neki szinte nyilványosan viszonoztatik valami. Ez egészen renden van! De valamint, ha valaki, lakását odahagyva , az utczára lép, nem tehet róla, ha gorombán vagy nyájasan szólíttatik meg, vagy épen lator állatoktól megtámad­­tatik , megmaratik vagy legalább megugattatik, épen így függ egészen a’ szerencsétől vagy szerencsétlenségtől, ha az ember mint iró értelmes, józan ellenfelekre talál, vagy a’ literatriai pórsereg által sárral hajigáltatik. Ez utóbbihoz bizonyára minden scribae et pharisaei tartoznak, kik tudomány helyett rágalma­zásokat használnak. 2. §. Századok’tapasztalása mutatja, hogy egy illy pórsereg’ megtámadásainak ’s rész állatok’ ugatásainak a’ legérdemesebb férfiiak is kitétetvék, de azért érdemlett hírnevükben legkisebbet sem vesztettek. Egy példát száz f­elyett: az 1937. Figyelmező’ számában egy i­oncz szemtelen volt, prépost Fejér Györgyöt kérdezni, miért ir magyarul? holott még a’ magyar helyesírást sem tudja,’s ha már csakugyan írni akar, ismerkednék meg legalább a' nyelv’ főszabályaival. Ezt vakmerőködött egy férjfiúnak mondani, ki született magyar, elismert hires tudós és első rangú iró; ki nem keveset irt magyar nyelven, ki a’ Tudományos Gyűjte­ményt alapítá, ’s kinek szerkesztése alatt e’havi irat a’legtartal­­masb vala­­ ki ennélfogva a’ magyar nyelv’ terjesztésére többet tett, mint száz amollyan szerénytelen , durva irkálé. Milly szemtelen­ség kívántatik ahhoz, egy Fejér­t a' grammaticába visszautasítani! Kotzebue is egykor szemére veté­getnének, hogy nem tud né­metül. De azért senki sem tartotta Göthét nyelvkontárnak. Épen ajrg kevéssé fog bizonyára valaki azon kételkedni, hogy Fejér prépost magyarul tud. Sőt a’ magyar nyelvnek uj gyártásai sem lesznek előtte ismeretlenek. Nem fog tehát egy okos ember is kivételt tenni akarni a’ fen­­emített szabályból, mert az óhajtás, egészen bántatlanul ma­radni, azon bárgyának kiváltságához hasonlítana, ki a záporban maga akart szárazon maradni. a. §. Csak félve próbáltam már harminca év előtt az írói tövises pályára lépni, s a legnagylelkűbb méltánylását tapasz­taltam törekvéseimnek, mellyek felett itt részletekbe bocsátkozni, a’ szerénység tiltja. — De többször meg is támadtatam, s olly emberektől, kiknek boldogsága képzelt túlsúlyok’ hiedelmében, de fő erejük csak gyalázkodásokb.m állott. 4. §, így az 1330. Tud. Gyűjt. VII. kötetében egy anabap­tista, bizonyos Toldy Ferencz, szememre veté, hogy a’ magyar verselésről, melly a’ magyaroknak egyetlen kincse, ,,Gemälde von Ungern“ czím­ű munkámban igen keveset szólottam, s ezáltal a’ nemzet’ dicsőségéről igen soka levontam, miért pirulnom kel­lene!— Kisded könyvemben Ungern­s Vorzeit sat.“ megval­lom nagy vétkemet, hogy Toldy Ferenczről és költeményeiről nem szólottam, ’s azzal mentém magamat, hogy a' magyarok’ költői elmésségéhez nem értek, következéskép arról valamit mon­dani képes sem vagyok, a’ mint valóban igaz is , hogy továbbá meg vagyok győződve, miképen többet tettem a’ nemzet’ dicső­sége’ terjesztésére, mint valamennyi magyar költő, versfaragó és egyéb szájhős valaha tettek ’s tenni fognak. Mert az ollyan meg­gondolatlan dicsérgetőknek, kik a’ hazán merő fényt és tökéletessé­get látnak, és szemtelenül dicsérnék, egy okos ember sem hiszi még azt sem, mit talán igazságosan mondanak el. Hol van p. o. azon phlegmaticus, ki következő rodomontade felett nevelését el araphatná? Doct. Fuker 1790ben „Beschreibung des Tokayer Gebirg 14 czímű munkájában a’ 17. lapon írja, hogy „ritkán talál egy paraszt legényt, ki már természeténél fogva ne volna egy kész udvari tanácsos vagy kapitány. A’ legközönségesebb ma­gyar paraszt is több biztossággal ’s Hiedelemmel hordja fejét, mint bármelly szabad birodalmi város’ tanácsnoka.‘4 — Valljon tett­e Fuker ezzel legkevesebbet is a’ haza* dicsőítésére? Toldy Ferencz bizonyára lelkéből fog rajta örvendezni, mivel kétségkívül maga is illy Fukerféle udvari tanácsosok’ egyike. Csak azt nem foghatom meg, mint lehet a* világ olly vak, hogy a’ szüksé­ges udvari tanácsosokat nem hozza a’ hegyaljai magházból. A* mindig kész verscsinálást legkisebbé sem tartom különösen kápráz­tató fénypontnak és nemzeti erénynek, mert hisz ezen nagy mes­terséget a’ legdurvább népek is űzik teljes mértékben *­, ’s egy magyar Horácz­ Virgilről ’sat. mit sem tudtam, m­ig végre a’ kas­sai Minervában Csokonait sírversét nem olvastam : Hic­­acet Ho­ratius y Virgilius, Ovidius , und Michaele Csokonai. De ő­­szintén meg kell vallanom, ezt a’ legszemtelenebb dicsekvésnek tartam, millyen Toldy Ferencztől valaha eredhetett. 5. §. Fönebbi mentegetésem e’ nevezetes embert méltán a’ leghevesebb haragra ingerlé. Th. barátunk elmondá nekem itt Bécsben, milly kegyetlenül bánt Toldy a’ világszerte híres, tisztességgel szólván, Kritikai lapokban „Ungern’s Vorzeit“ czí­mű munkámmal, tulajdonképen pedig önmagamma. Értettem, hogy több tudós szépségek közt azt kérdezte gúnyolólag: Ki­csoda Csaplovics ? — De olly ismeretlen mégsem vagyok. Már többször részesültem a’ szerencsében, hogy tiszteletre méltó kül­földiek, kik Bécsbe jöttek, megkerestek engem is, mások pedig írtak hozzám. A’ hazában is igen sokan ismernek, részint sze­mélyesen, részint írásimból. Ha tehát Toldy Ferencz engem sen­kivé akar letenni, azáltal csak azt bizonyítja, hogy nem a’ tudo­mány’ érdeke feküdt szívén, hanem az, hogy ügyességét a sér­tegetésekben rajtam gyakorolja. V­alóban egy magyar criticushoz méltó tett! — Bírtam annyi mérsékeltséggel, hogy durvaságait el sem olvastam, valamint, Istennek hála! az egész clonea (Kritikai lapok) ez óráig ismeretlen előttem. Toldy Ferencz tehát humánus czélját, gyomromat elrontani, egészen elhibázta. Azonban ugyanazon barátunktól, ’s később a Hírnök szemléjéből is értém­, hogy más nálam hasonlith­atlanul érdemesebb férjfiakat, mint: Mailáth és Desek­ely József grófokat, Pyrker érsek, Ka­zinczy Ferencz, Döbrentei Gábor, Rumy Károly stb. urakat, hasonló sors­ért, mert a’ háromfejű cerberus senkit sem kimél meg. Én tehát igen tisztes társaságban kaptam a’ harapást, a nélkül hogy azt legkisebbé éreztem volna. *­ Sőt a’költészet’ túlsúlya a’ komoly tudományokon, a' műveltség gyermekkorát árulja el. A **erk­

Next