Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)
1845-04-08 / 28. szám
215 levén, az ország alkotmányán, melly mig törvényesen fenáll, mindenesetre szent és sérthetlennek tekintendő, akár helyes akár helytelen. Miért is csak illy értelemben, de illy értelemben mulhatlanul, fogom én a legközelebb tartandó évnegyedes gyűlésre nyújtani be szándéklott kötelezettségemet, s tehetségem szerint gyámolitani ínség nyomta embertársaimat. Mart. 28án 1845. Juranits György, peresznyei plébános Sopron vmegyében. 216 Egy elbocsátott lándzsás vándor- könyvéből. Argeiai táborozás. (Folytatás.) Homokhalmomból szemléltem a megrohanást; a közlövet (desharge) után a puskaporfüst elbobta előlem a csatát, de miután amaz eloszlott, csomóban bonyolódva láttam a viaskodókat. Közepette a csákóknak (mellyek fehér vászonnal borítva könnyen valának megismerhetők) zöld turbánok és veres sapkák tünének ki, s a törökök jatagánjai s rövid kardjai felvillámlanak. Egyedül a zászlóalj közepén fentartá magát egy kis csoport bátor katonák, áttöretlen renden védvén a magasan lobogó zászlót s az ezredes személyét, ki a legnagyobb hidegvérüséggel folytatá a parancsnoklást. De már közel vala a dühös ellenség őt megragadni s csak még csekély csoport választa el a zászlót a vad, merész megtámadóktól, midőn legott a második zászlóalj szegzett szuronnyal rohanva előnyomult. Az e megtámadás által megdöbbent törökök hátul összecsődülének, de a hosszas és erős harczolás által ellankadva és zavarba hozva csakhamar visszanyomattak, a hátul fekvő árkokba vettettek s ezen kelepczében egy üldöző lovagtelep által kartácsokkal lövettek s majd semmivé tétettek. Ismertem ezen zászlóalj egyik tisztjét, Trobrant kapitányt, ki nekem későbben elbeszélte, mint járt ő ezen megrohanásnál. Ő a négyszeg (quarré) csúcsában állott, s nagyon megdöbbent, midőn a közlövet után, még a tűz és füst által vakítva, rögtön óriási ököl által nyakon ragadtaték, a sorból kirántaték és földhöz vágaték. Egy hatalmas rúgás mellbe, s vágás főbe — mit ő kardjával, mellynek éle elpattogott, csak felére vala képes felfogni — pillanatnyi ájultságba ejtette. Midőn magához tért, körülötte s fölötte dühödének s gyilkosának a törökök; ő azonban holtnak tetetvén magát, mozdulatlan heveri, noha jobbra s balra az elestek fejeit lemetszették. Végre meghalta a franczia dobokat; a törökök visszasietének, ő pedig, noha kék foltokkal megrakva, vérezve s bágyadtan, de mégis feje megtartása felett igen örvendezve, a véráztatott földről fölkelt, hogy előnyomuló fegyvertársaihoz csatlakozzék; de a mondott vágáson s többféle ütéseken kivül négy szúrást is kapván, kénytelen vala a bekötőhelyre vitetni magát. — Soha sem láttam olly szép s szobrászati alakokat, milylyenek a mély útban elhalmozott holttestek valának; de kellemetlen benyomást tön reám egy néger, ki egy álgyunál, mellyet hihetőleg ellátott, ráerevedten kinyujtozva feküdt. Az álgyugolyó koponyáját elszakasztotta, s a fejér velőanyag, ellentétben a fekete arczhoz, undok nézetet nyujta. Még egész estéig az ellenség üldözését folytatók, mig végre álgyutelepünk parancsot nyert megállapodásra. Előbb egy lovas csoport érkezik hozzánk sebesen vágtatva, élén egy kis köpczös férfi kék egyenruhában, tollas kalappal és fejér táborövvel, Bourraont tábornok való kíséretével. Bejelentem magamat nála, ő csak egy pillanatig mulathatott, azonban néhány nyájas és alkalmas szavakat intéze hozzám testvére meghitt főtáborába. Erőből kimerítve lefedték telepünk mellett; a láz nagyon megrázott, majd forrtam, mintha vasolvasztóban hevernék, majd ismét fagytam, mintha az északi sarknál ülnék; égő szomjúság kinzott — s ez nem vala oltható, noha a telep tisztei taborpalaczkaikból czukorral s vízzel vpgyitett rhumot itattak velem. Negyvennyolcz óra óta mit sem ettem s utolsó húsz óráig szüntelenül talpon valék. Ellankadtan levegyék a fűbe, s noha az ágyuk még néhányszor tüzeltek a beduinoknak visszavonuló fejér tömegeire, mégis mély álomba merülök, melly közben erős izzadás lepett el. Midőn két óra múlva a telep a táborba vonult s a pattantyúsok felköltöztek, szinte ujjászülöttnek érzem magamat. A lázroham elmúlt, s azóta vissza nem tért. Hihetőleg a szellemi s anyagi természetnek rendkívüli megrázkódtatása idézé elő ezen jótékony krízist. Most tehát a rónaságban álló fejér házba menék, melly nekem főtáborlakul jellemeztetett. Ott a főtábornokot találtam, ki igen kegyesen fogadott s előlegesen személye melletti hadszolgálatra rendelt. Három fiai, * valóságos franczia lovagok (gentils hommes francais) a szónak legszebb értelmében, valódi katonai s lovagi modorban fogadtak, szintigy kíséretének többi urai is, Bartill az ezredes, d’O Trélan urak s mások, kiket részint már azelőtt ismerők, részint most jövök velek ismeretségbe. Itt a kitűnő vezért és tábornokot, d’Escars herczeget, a lovagiasság virágát találtam, valamint Berthézéne és Damremont tábornokokat is, a császári testőrség valódi mintáit. A chard tábornokot, a bajnokot, a vitéz és lovagias Clouet, Poret de Mervan, Hurel, Lahitte, Valagé urakat; a főtáborkar vezéreit, Després és Tholozé tábornokokat; nevek, mellyek későbben még több-kevesebb történeti hírre s jelentőségre jutottak. S e szerint be vagyok iktatva, életem s katonai pályám egy érdekes episodájának menvén elébe. A gránátos. A franczia katonával sajátnemü módon kell bánni. Mindenekelőtt beszélni kell vele, s őt is szóhoz juttatni. — A szigorú hallgatás, mellyet az északi hadseregeknél a fenyíték parancsol, teljesen kiállhatlan volna előtte, s nyelvét föltétlenül zabolában tartani semmi módon képes nem lenne. Szólni s szót érteni és olly legyőzhetlen szükség a francziának mint a nőknek. Másrészről azonban méltán megjegyzendő, hogy a franczia sokkal örömöstebben s készebben mint más hadaknál történik, meghallgatja előjárója szavait s azokat figyelembe veszi, kivált ha feleletkint intéztetnek hozzá, kérdéseire, mig a német, angol, tót épen a beszélgetés végén, ha Illyés néha előfordul, inkább megerősödik gyanújában és makacsságában, a helyett hogy a legegyszerűbb s behatóbb indokok által értesülne, mi a francziánál olly könnyen elérhető. Csak a magyar osztozik e tulajdonban hason fokon a francziával, s mi ez utóbbinál gyakran a legszigorúbb parancs vagy büntetés által el nem érhető, egy jól alkalmazott, bizodalmas szóval eszközöltetik. Magam valók azon helyzetben e kísérletet tehetni. Az ostrom alatt a kertekben s távol gyalogutakon sok gyilkolt franczia találtatott, kiknek tetemei a legkegyetlenebbül elcsonkitva valának A fő, kiszúrt szemekkel s lemetszett fülekkel, többnyire valamelly ágra feltüzve, vagy a test combjai közt feküdt; a nyelv a szájból kimeczve vagy kiszakítva, a kéz- és lábujjak hajlásaiknál lefejtvék vagy eltörvék, úgy hogy gyanítható vala, mikép ezen kegyetlen megcsonkítás lassan vitetett véghez e szerencsétlen áldozatokon. Ennek megszemlélése természetesen a legnagyobb dühre ingerlé a katonákat, s igy nem nagyon hajlandók valának kegyelemre az elfogott beduinok iránt, melly eset azonban ritkán fordult elő. Egykor azonban négy rendőrök kíséretében mintegy tizenkét, többnyire megsebesült arab hozaték be, kik egy őrcsapat kezére kerültek, melly a constantinei beynek Babel Oned előtt fekvő serege ellen kalandozott. E foglyok közt egy sejk, vagy előkelő arab vala, kinek jobb lábgerincze golyó által eltöretett. A foglyok egy kis réten telepedének le, s vízzel s kenyérrel tápláltattak, melly jótétemény a nagy forróságban s teljes ellankadtságukban igen jól eset nekik. Ezalatt katonák tömött kört alakultak körülöttek, eleinte csak hogy őket megtekintsék, lassankint azonban itt ott némelly körülállók illy szavakat „boszu, lakolás, helytelen szelídség stb.”” kezdenek hangoztatni. Ezen eleinte tompa mozgás mindinkább növekedék s végre teljes lármává fajult. Dühös káromlások ordittattak, ököllel s bottal fenyegették a foglyokat, s a körülöttük képzett kör — mellyet csak két rendőr igyekezek szabadon tartani, miután a két másik gondatlanul eltávozott vizet és kenyeret hozandó — mindinkább szorosabb lön. Az arabok részvétlenül és szokás egykedvűséggel mereszteki szemeiket a fenyegető tömegre. *) A negyedik ugyanezen napon granátusai élén megsebesittetett s azóta sebeiben meg is halt; a legidősbik azóta Vendéeben, valamint Portugálban vitézsége által kitüntető magát.