TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK - Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének folyóirata 1979
1979 / 4. szám - Tanulmányok - ifj. Marosán György: A tőkés társadalom fejlődésének "szocioritmusai"
A továbbiakban a Kondratyev-ciklusok elméletével bővebben nem foglalkozunk. Röviden csak azt szeretnénk ehhez hozzáfűzni, hogy nem értünk egyet sem a Kondratyev által megadott cikluskeletkezési mechanizmussal, sem pedig a táblázatban jelzett, szinte misztikusan szabályos periodicitással. Ténylegesen létezőnek tartjuk azonban azokat a „szocioritmusokat", amelyeknek sajátos gazdasági vetületét Kondratyev (és mások) felismerték. Mivel a közgazdasági irodalomban ismertté vált a Kondratyev-ciklus elnevezés, ezért a továbbiakban a „szociorizmusok" jelölésére ezt használjuk. Kondratyev eredeti elemzésében 13 az első ciklus általános fellendüléssel indul, a XVIII. század nyolcvanas éveinek végén. A XVIII. század közepére Angliában a tőkés fejlődés akadályai elhárultak. Az ipari forradalom a maga teljességében kibontakozott a textiliparban. Az ipari forradalom angliai kifejlődése tehát nem az angol ipari vállalkozók különös technikai érzékének vagy a brit gazdaság magas műszaki színvonalának volt a következménye. A technikai lehetőségek kiaknázását mindenekelőtt a kedvező társadalmi feltételek tették lehetővé. Valójában az 1760-as évektől egyértelműen nyomon követhetjük a textilipari termelés és kivitel gyorsuló növekedését. A statisztikák tanúsága szerint mind a termelés, mind a kivitel 5 évenként megkétszereződött. Az általános ipari fellendülés azonban a XIX. század húszas éveiben megtörik. A következő évtizedek, a közgazdászok megfogalmazása szerint, „szokatlanul nehezek voltak". Nem csupán a nemzeti jövedelem emelkedésének lassulását figyelhetjük meg Angliában, de még ideiglenes visszaesést is. „Ami a 19. század első felére visszatekintve meglep bennünket - írja E. Hobsbawm -, az éppen a tőkés iparosodás termelő potenciálja óriási és gyors növekedésének, valamint az alapok kiszélesítésére, a régi béklyók lerázására történt erőfeszítések kudarcának összeütközése."14 A megtorpanás, illetve az ennek következtében kialakuló válságperiódus oka tehát az volt, hogy a termelőerők fejlődése társadalmi korlátokba ütközött. A napóleoni háborúkat követő feudális restauráció egész Nyugat-Európában visszavetette a tőkés termelés akadálytalan kibontakozását. A kapitalizmusnak ez az első megtorpanása, az első Kondratyev-hullám válságperiódusa azonban távolról sem volt olyan mély, mint a következők. Ennek dacára, hatása rendkívül markánsan megmutatkozott a munkásmozgalom fejlődésében. Erre az időszakra esik a chartista mozgalmak csúcspontja Angliában, és több munkásfelkelés zajlott le Nyugat-Európában is. Így, bár a válságperiódusból való kilábalás már az 1840-es évek elején érzékelhető volt, végső soron e válságperiódus következményének tekinthető az 1848-as európai forradalmi hullám is. Az 1848-as forradalmak bukását követően - a kortársak számára váratlanul -még az optimista várakozásokat is felülmúló általános gazdasági prosperitás bontakozott ki egész Európában. Lezárult tehát az első Kondratyev-válságperiódus. Az újabb Kondratyev-ciklus kezdetét jelző fellendülés különösen az előző válságperiódushoz mérve volt jelentős. Az 1850-től kibontakozó fellendülés okai között a kor történelmével foglalkozó szakemberek általában kiemelik a vasútépítés közvetlen és áttételes hatásait, valamint a kaliforniai és ausztráliai aranylelőhelyek felfedezését. Ezek a tényezők azonban csak szükséges feltételek voltak. A fellendülés nem magyarázható kizárólag a gazdaság szféráján belüli tényezőkkel. A hosszú távú fellendülést mindig meghatározott társadalmi feltételek teszik lehetővé. Esetünkben az 1848-as forradalmakat követően teljesen felszámolták a termelési tényezők szabad áramlását gátló - még a középkorból megmaradt - tényezőket, és a világkereskedelemben a protekcionizmust a kereskedelem teljes szabadsága váltotta fel. Vagyis