Tarsadalmi Szemle – 1987.
3. szám - Három évtized tanulságaiból – Az MSZMP politikájáról - Pozsgay Imre: A politikai intézmények és a társadalmi fejlődés
36 pozsgay Imre (amit azok ösztönösségből fakadó gyarlóságuk miatt nem ismerhetnek), és ezek egy utasításra épülő gazdasági rendszer segítségével kielégíthetők. Így tehát magát a szükségletet is előírták, mondván, hogy a szocializmusban az egyéni és társadalmi érdek közvetlenül egybeesik, a külön érdek érvényesítése rendellenességnek számít. Ebből a koncepcióból fejlődött ki az egypártrendszernek alárendelt, agitatív, akaratközvetítő szerepre korlátozott, súlytalanul működő társadalmi szervezetek, mozgalmak sokasága. A politikai rendszerben nem működött a jogi garanciák által biztosított társadalomkritika. A hatalom társadalmi ellenőrzésének nem voltak intézményes biztosítékai, mert a párt és az állam teljesen összeolvadt, a két szervtípus funkciói megkülönböztethetetlenné váltak. Ebben a szisztémában nem maradt helye az egyéni, állampolgári kezdeményezéseknek. Éppen az ellenkezője valósult meg annak, amit Marx A gothai program kritikájában, Lenin pedig Az állam és forradalomban követendő fejlődési irányként jelölt meg az állampolgár és az állam viszonyában. Amikor az ötvenes évek torzulásai kerülnek szóba, sokan aggódva kérdezik, nem diszkreditáljuk-e ezzel a szocializmust és nem rántjuk-e sárba mindazok - gyakran hősiességet is követelő - erőfeszítéseit, akik a kiélezett osztályküzdelmek közepette mély meggyőződéssel, elkötelezettséggel és személyes tisztességgel tették a dolgukat. Úgy hiszem, ez ügyben az ismétlés nem hiábavaló: munkájuk maradandó értékeket hozott létre, ezek a szocialista vívmányok megőrizendők, továbbfejlesztendők. Tevékenységük eredménye az a kontinuitás, amely 1945 óta tart. A külső okok egy része, amely az ötvenes évek torzulásaiban közrejátszott, mára fokozatosan megszűnt. Ezért a szocialista országok gazdasági, társadalmi, politikai fejlődését azon is mérhetjük, mennyire távolodtak el a torzulásokat okozó, majd tovább éltető belső módszerektől. Az internacionalizmus valódi tartalma szempontjából ez a szocialista országoknak nem kizárólagos belügye, jóllehet ilyen természetű problémáját valamennyi szocialista ország csakis saját szuverenitása alapján oldhatja meg. Ahogyan a probléma feltárásában az SZKP XX. kongresszusa döntő szerepet játszott, úgy a szovjet pártnak a mai megoldások keresésében is jelentős a szerepe. Az SZKP KB 1985-ös áprilisi plénuma és az SZKP XXVII. kongresszusa példáját adta annak, hogyan kell a működésképtelenné vált sémát, túlélt formákat félretenni, és radikális reformok útján a szocializmus társadalmi, gazdasági és politikai megújulását - az ember szükségleteit szem előtt tartva - az emberi tényező felhasználásával előkészíteni. Ebben is a radikális megújításra irányuló készség, nem pedig az országok sajátosságai szerinti konkrét megoldások, módszerek jelenthetik a példát. • • • A társadalmi fejlődésben és a politikai intézmények fejlődésében kulcskérdés a párt szerepének és funkciójának alakulása. Ahhoz, hogy az MSZMP az ötvenes évek súlyos örökségével meg tudjon küzdeni, önmagára nézve is alapvető változásokat határozott el. Mindenekelőtt a pártélet lenini normáinak szellemében újjá kellett szervezni a pártot. A cél az volt, hogy önkéntes elhatározás alapján olyan kommunisták vegyenek részt a párt munkájában, akik meggyőződéssel, elvi alapon képviselik, hirdetik és valósítják meg a szocializmus programját, egyenrangúságon alapuló szövetségben a pártonkívüliekkel. Az MSZMP nem uralmi pozíciónak, hanem szolgálatnak tekintette és tekinti ma is a társadalomban rá váró szerepet. Alaptétele az volt, hogy irányító funkciói olyan mértékben érvényesülhetnek, amilyen mértékben sikerül meggyőznie a társadalmat elhatározásainak helyességéről, s ezáltal képes annak aktív közreműködését megnyerni a határozatok megvalósításához. Kötötte magát ahhoz az elvhez, hogy a tényeket akkor is tényként kell tisztelni és elismerni, ha azok ellentmondanak az előzetes elképzeléseknek vagy vágyaknak.