Tarsadalmi Szemle – 1996.

4. szám - Műhely - Hamberger Judit: A szlovák alkotmányos rendszer és politikai kultúra összefüggései

Társadalmi Szemle. • 1996. 2. szám (ide tartozik többek között az elfogadott nyelvtörvény is). A kétharmados többség eléréséhez másik eszköze, hogy a kezdetben saját híveiként, később ellenfeleiként fellépő politikusokból kialakult ellenzéki párt, a Demokratikus Unió (DU) képviselőinek mandátumát megpróbálja megvonatni: azt akarja bebizonyíttatni, hogy a választásokon való induláshoz szükséges alá­írások gyűjtésénél a DU nem járt el törvényesen, és hamis aláírásokat prezentált. Ha el tudná érni, hogy a DU képviselőinek mandátumát megszüntessék, akkor a mandátumokat a fennma­radó pártok között osztanák el, s így a kormánykoalíció megszerezné azt a kilenc mandátu­mot, amely hiányzik ahhoz, hogy háromötödös többséggel alkotmányos erejű törvényeket hozhassanak, leválthassák a köztársasági elnököt, és a fent említettek szellemében átalakíthas­sák a szlovák alkotmányos rendszert. A kísérletek azonban mind ez idáig kudarcot vallottak, így a szlovák kormány feje politikai céljait csak a szlovák alkotmányos rendszer megsértésé­vel tudja megvalósítani, ami miatt Nyugatról (USA nagykövete, EU, EP) több figyelmeztetés­ben részesült.­ A szlovák alkotmány hibája, hogy az államnak igen erős pozíciókat biztosít, és erre vonat­kozóan eltérő értelmezéseket tesz lehetővé. Egy cikkelye külön törvénybe utalja annak meg­határozását, hogy mekkora vagy­onnak kell az állam tulajdonában maradnia ahhoz, hogy a tár­sadalom szükségleteit biztosíthassa, hogy a nemzetgazdaságot fejleszthesse. Ez a legális álla­mosítás kiskapuja az alkotmányban, az adott politikai szükségletnek megfelelően. „Államosí­tási folyamat" megy végbe Meciar harmadik kormányra kerülése óta­ visszaállamosítottak már privatizált vállalatokat. Az alkotmány ezen cikkelye lehetővé teszi, hogy alkotmányos törvény nélkül kisajátíthassanak termelési eszközöket. (Rossz nyelvek szerint a szlovák alkot­mány tökéletességéhez már csak egy apróság hiányzik: hogy lefektesse V. Meciar vezető sze­repét.) A társadalom politikai kultúrájáról A szlovák alkotmányban általánosan deklarált elvek a tényleges politikai gyakorlatnak és a társadalom értékrendjének gyakran nem felelnek meg, sőt azzal ellentétesek. A demokrácia, piacgazdaság, szabadság, emberi és kisebbségi jogok deklaratív elismerése és a társadalom ér­tékrendje a közvélemény-kutatások szerint számos ponton szemben áll egymással.­ A csehszlovák szövetségi állam megszűnésének két olyan oka is volt, amelyek a cseh és a szlovák társadalom eltérő politikai kultúrájára vezethetők vissza. Az egyik az ország geopoli­tikai orientációjának meghatározása, a másik a két társadalom eltérő politikai értékrendje. Történelmi okokra visszavezethetően a két társadalom eltérő politikai értékrend szerint, el­térő módszerrel, eltérő társadalmi-gazdasági rendszert, államot kívánt felépíteni. Míg a cseh társadalom politikai kultúrájára és gondolkodására a polgári jobboldali érték- és eszmerend­szer határozottabb támogatása és igenlése, addig a szlovák társadalomra inkább a baloldali­szocialisztikus és paternalista politikai és társadalmi értékekhez való vonzódás és ragaszkod . Lesko, Marián: O com sa tie demarse? (Miről szólnak azok a demarsok?), Pravda, 1995. november 2., 4. old. 9 A szlovák társadalom és gazdaság állapotának vizsgálatával 1990 óta több közvélemény-kutató intézet foglal­kozott, amelyek értékes adatokat halmoztak fel és prezentáltak a kérdésre vonatkozóan. V. Meciar második minisz­terelnöksége (1992 júliusa) óta azonban ezek anyagi fedezet hiányában, megszűntek A szlovák költségvetésből finanszírozott Statisztikai Hivatal feladatát is másban határozták meg, így a szlovák társadalom értékrendjének po­litikai véleményének változásaival jelenleg túlnyomórészt csak a Focus közvélemény-kutató (Centrum pre sociálnu a marketingovú analyzy [Társadalmi és Marketingelemzések Központja]) foglalkozik amely nem állami pénzből tartja fenn magát. A Focus évente kétszer értékes adatokat közöl a szlovák társadalom állapotáról, s ezt angolul is köz­zéteszik. A szlovák társadalom értékrendjére vonatkozó közlendőinket is a Focus kiadványainak adataira alapozzuk. A kiadvány sorozatcíme: Aktuálne problémy Slovenska... (Szlovákia aktuális problémái...)

Next