Társalkodó, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1838-12-08 / 98. szám
98. szám, Pest, december* 8 1838. A’ kisdedovókat képező intézet Tolnán MÁSODIK KÖZLÉS. (A’ központi választottságtúl javulva.) A’ kisdedovó intézeteket Magyarországban terjesztő egyesület mennyiben felel meg nevezete által olly világosan kijelentett czéljának, ez a’ hon’ egyetemes közönségének tudomására annál inkább tartozik, mennél nyilványosabb ’s terjedettebb érdekű az ügy; mennél forróbb az óhajtás, mellyel a’ siker után minden hőkeblü hazafi vágyakodik. Kisdedovókat képező intézetünkről első hivatalos közlésemben (L. a’ 1. évi Társalkodó’ 53. számát azokat adom elébe az igen tisztelt közönségnek, mellyekre példány óvóintézetünk mint serdülő tanítóinknak leghathatósb gyakorló iskolája alapítatott, főkép szellemi tekintetben. Most, azon kívül, mi sikere van máris intézetünknek, nem lesz még felesleges azon módokat érinteni, mellyekkel a’ növendék oktatók kisded- óvói állásra szükséges ismereteket ’s készséget szereznek. Ezen növendék-oktatók, legyenek segélydíjasok , a kiket az egyesület szabad lakáson, fűtésén , házi bútorokon és ágynemükön kívül havonkint 20 váltó forinttal jutalmaz vagy saját költségeiken magokat itt képezik , a’ gyakorlati órákat a’ példányozó intézetben tartozván tölteni, mellybe csupán csak vasárnapokon ’s ünnepeken nem járnak fel gyermekek; minden nap a’ gyermekek’ megjelente előtt az intézeti igazgatótól elméleti ’s gyakorlati leczkéket vesznek az elemi nevelés és oktatás’tudományában,valamint egyébben is, mellyek kisded-óvónak , elemi nevelőnek, elkerülhetetlenek , miilyenek: a’ szám- ’s mennyiség-tudomány, alaktudomány, természettudomány ’s történet, embertudomány, időszámítás, történettudomány, földleírás, műtudomány , nyelvtudomány. Éneklésben’s hegedülésben is, mennyiben ezek a’kisdedovás köréhez, az elemi nevelés’ eszközeihez tartoznak, gyakoroltatnak. Azonban e’ leczkéket nem szellembilincselő dissertatiók , nem végetlen divagatiók a’ tanulmány’ belsejébe, nem életgyakorlatban használhatlanszőrszál-hasogatások, mellyek annál károsbak , mennél átalányosabb hiba a’ nevelés’ tudományában az embert úgy, mint lennie kell, nem pedig mint van, venni, hanem olly népszerű , kölcsönös kérdésekkel fejtegetett ’s az általános oktatás’ elvein alapuló, a’ példányintézet’ napi történetivel támogatott ’s felvilágosított előadás teszi, melly a’ még be nem avatottat nemcsak megkedveltesse ’s lehető legrövidebb úton alaposan megismertesse a’tárgyat, hanem olly vezérfonalat is adjon kezébe, mellynélfogva ismeretinek alapját megrakván, önképezésiben sükeres előmenetelt tehessen. Súlyosabb vétket az emberi ész’ hatásának országában nem ismérek, mint azon szellem-hidegség, melly olly könnyen meglep tanítót, hogy hallgatóinak óránkint tartó értekezést szavaljon; hogy jelességét a’ terjedt stúdium’ tömkelegében keresse ; hogy tanítványból hetenkint’s hónaponkint mit se kérdezzen; hogy kézikönyveket saját, minden egybehangzás és rendszer nélkül összeférczelt, kéziratán kívül ne ajánljon , hogy a’ sükert ne hallgatóinak fogékonyságához, hanem saját módszeréhez , ha ez nem hat is amarra , irányozza. Tanítótól a' tanítás kiárad, a’ hallgató’ elméjében kell hogy megfoganjon ; lehet e nagyobb fonákság, mint azt kívánni, hogy ez alkalmazkodjék amahoz, ha a’ süker van szem előtt. Továbbá e’ leczkékben nem vonatik elkülönző határvonal a’ tanulmányok közt, melly a’ következményt v. távolítvá vagy csak nehezbítné is, hanem mint érintetett , az általános oktatás’ elvei szerint történnek emlékezetet ’s itélőerőt segítő összekapcsolások ; így bármi tanulónak is, amaz igazságnál fogva, hogy a’tudományokat kölcsönös viszony köti, szerkeszti ’s olvasztja össze, szembetűnő könnyebbségére szolgál, ha a’ fejszámvetést, alak-’s mennyiség-tudományt olly kapcsolatban tanulja , hogy e’ három tanulmánynak elvei, igazságai ’s következményei egymást kölcsönösen támaszszák, ébreszszék , fürkészszék ’s felvilágosítsák. Hasonlókép a’ természettudomány ’s történet olly szoros kapcsolatban áll, hogy bármi oktató is, ha saját cselekvősége’ hatásától függ a’ süker , ezeket el nem választhatja. Mennyiben segíti a’ történettudomány a’ földleírást, és ez amazt, említni sem szükség; mert míg a’ tanuló egy tartomány’ földleirási vázlatát rajzolja, különböző pontjai az érdeklett honnak az ebben lakó nemzet’ történeti viszonyait legtisztábban ébresztik ’s mintegy elibe rajzolják a’ tanuló elmének. ’S így átmehetni a’ tanulmányok’ egész országán a’ legjutalmazóbb sükerrel, ha a’ szoros kapcsolat és segedelmező viszony szemelőtt tartatik. Lelkes tanító , kinek a’ hallgatók’ előmenetele ’s tökéletesülése szivén fekszik, míg ezekkel egy ábéczés könyvet, vagy álmoskönyvet átolvastat, minden tudományát közölheti, a’ hallgatók mind ezt sajátjokká tehetik; mert valamint a’ természetben minden porszem , növény ’s alig szembetűnő állat is a’ vizsgálódó ebkében egész seregét támaszthatja a’ termékeny eszméknek , úgy a’ tanulmányok’ országában egy szó, egy hang okul ’s alapul szolgálhat a’ legtágabb ismereteknek , tárgyul a’ szellem’ mivelődésének. Egyébiránt, mivel a’ kisdedóvó intézetek’ czélja különösen az, hogy a’ munka által hazulról eltartóztatott szülők a’ gyermekeikre való gondoskodástól fölmentessenek ; hogy a’ gyermekek különféle veszélyektől, mellyeknek a’ szüléi felvigyázás’ nemléte miatt kitétetvék, megovassanak ;hogy a’ közbátorságnak , mellyet gondviselés nélkül hagyatott gyermekek’ pajkossága vagy tudatlansága már nem egyszer veszélyeztetett, segéd-eszköz nyujtassék; hogy a' gyermekek az utcza helyett, hol a’hivalkodást, dologtalanságot, czivódást, ’s több faját az erkölcstelenségnek szokhatnék meg, arra rendelt épületben ’s felvigyázás alatt a’ társasélet’ örömeire ’s kötelezésire , csinosságra , felebaráti szeretetre , becsületre, szerénységre, munkára, takarékosságra, szóval: erkölcsre szokjanak, e’ mellett pedig testi ’s lelkikép javuljanak’s fejlődjenek: nyilván kitetszik, hogy ezen kisded-óvókat képező intézet’ növendék tanitóji a’ positiv tanulmányokat nem más inditóokból gyakorolják , minthogy azon eszközök birtokába jussanak, mellyek a’ kis gyermek’ óvására , javítására ’s fejtésére szükségesek , ’s hogy fő feladásul itt az elemi-nevelés-tudománynak kell vétetnie, melly az embert nem úgy mint lennie kell , hanem mint van, állítsa tiszta fogalomba , hogy az idomítás sükerteljes lehessen. — Czéljából a’ kisdedovó intézeteket a’ nép’ sarjadékának daja