Természet Világa, 1995 (126. évfolyam, 1-12. szám)
1995-12-01 / 12. szám
töltött újabb két évtized további hatalmas és lelkes munkáról tanúskodik. 1912. május 28-án 40 éves tanári jubileuma alkalmából hálás tanítványainak egész serege köszöntötte. Erre az alkalomra tiszteletére külön emlékkötetet adtak ki. Nyugalomba vonulásakor Őfelsége, a király a magyar nemességgel tüntette ki. Hatalmas ívű életútját szabadjon az MTA főtitkárának, Balogh Jenőnek Koch 80. születésnapjára írott levelével, valamint az azt megköszönő levélben foglaltakkal összefoglalnom. „Koch Antal r.t. Mélyen tisztelt Méltóságos Tagtársam! Méltóságodnak nyolcvanadik születése napja alkalmával a M. Tud.Akadémia hálásan emlékezik meg azokról a jelentékeny érdemekről, melyeket Méltóságod főleg a geológia és paleontológia terén több mint félszázad előtt megnyitott kolozsvári Ferencz József tudományegyetemen a felsőoktatásban és szakmája körében végzett tudományos búvárkodásával szerzett. Az Akadémia, mely negyvennyolc év óta szerencsés Méltóságodat tagjai között tisztelhetni, örömmel ragadja meg ezt az alkalmat legjobb szerencsekívánatainak kifejezésére. Fogadja Méltóságod kiváló nagyrabecsülésem kifejezését. Budapest, 1923. január 2. Balogh Jenő főtitkár” „Balogh Jenő főtitkár Nagyméltósága Főtitkár Úr! A M. Tud.Akadémia elnöksége és tagjai nevében, születésem nyolcvanadik évfordulója alkalmából kifejezett szerencsekívánságaiért fogadja Nagyméltóságod leghálásabb köszönetemet. A megtisztelő megemlékezés most, amikor teljes visszavonultságomban sokat elmélkedem a múlton és örömmel tekintek vissza az általam megfutott útra - végtelen megelégedést kelt a szívemben. Hiszen az Excellenciád által kifejezésre juttatott elismerés azt jelenti, hogy szerény munkásságom méltánylásra talált annak a fórumnak a részéről, amely elsősorban hivatott elbírálni a magyar tudomány munkásainak teljesítményét és annak nemzeti és általános emberi szempontból való értékét. Tisztelettel kérem Nagyméltóságodat, méltóztassék a tekintetes Akadémia Elnökségének és tagjainak leghálásabb köszönetemet tolmácsolni a megtisztelő és nagyon jóleső megemlékezésért. Fogadja Excellenciád őszinte nagyrabecsülésem kifejezését. Budapest, 1923. január 14.-én Dr. Koch Antal nyug. egyet, tanár az akadémia r.tagja. Koch Antal 1927. február 8-án 84 éves korában hunyt el Budapesten. Ő volt az utolsó olyan magyar geológus, aki maradandót alkotott a földtan minden területén. Éppen száz esztendeje ismerte fel Wilhelm Conrad Röntgen a nevét viselő, kezdetben titokzatos sugárzást és ezzel drámai fejlődést indított el az élő és az élettelen anyag belső természetének megismerésében. Sem a kristályok belső szerkezetének megismerése, sem a röntgensugár jellemzőinek feltárása nem történhetett volna meg az ásványok nélkül. Ettől kezdve a fizika és a földtan e két - egymástól távol álló - tudományága egymást termékenyítve fejlődött. Éppen száz esztendeje annak is, hogy Kolozsvárott meglátta a napvilágot az utolsó, klasszikus értelemben vett nagy magyar mineralógus, Koch Sándor. Úgyszólván génjeiben hozta magával a magyar föld és építőelemeinek, az ásványoknak a szeretetét, amelyről olyan jeles elődök, mint a kolozsvári professzor nagybácsi Koch Antal, a kiváló pedagógus apa Koch Ferenc és a Selmecbányai professzor rokon, Kövessi Ferenc gondoskodtak. A gyermek Koch Sándor értelme nyiladozásától állandó és meghitt kapcsolatban volt az ásványokkal. Az ásvány, mint esztétikum, szépségével és tökéletességével ragadta meg. A „szép kövek” rabul ejtették és élete mindenkori meghatározójává váltak. Abban a korban a ,kolasszikus”, azaz a leíró ásványtan hazánkban a virágkorát élte. Krenner József, minden idők legnagyobb magyar mineralógusa pályája csúcsán, Semsey Andor a nagy mecénás segédletével világhírre emelte a Magyar Nemzeti Múzeum ásványgyűjteményét, Erdély és a Felvidék, valamint Bánság bányáiból áradtak a kőzetminták, melyekből újabb és újabb, addig ismeretlen ásványokat írtak le. Maga Krenner 11 új taggal gyarapította a magyarok által felfedezett és leírt fajok sorát. Egyszóval, az ifjú Koch Sándor „ásványparadicsomban” élt és zavartalanul készülhetett élete nagy céljára, amely már ekkor körvonalazódott benne: Magyarország ásványainak monografikus leírására. A monográfia a hazai ásványtan területén nem volt ismeretlen. Koch Antal Erdély, Tóth Mike Magyarország ásványairól készített összeállítást. Azonban e művek - amelyekből több is született -, nem voltak igazán korszerűek, csak egy-egy régió ásványaival foglalkoztak, vagy nem voltak kellő mértékben részletekbe menőek. Koch Sándor az ásványkincsekben gazdag nyugati országok, elsősorban Németország példáján felbuzdulva jól látta, hogy egy korszerű összefoglaló mű megírása az ásványok sokféleségével megáldott történelmi Magyarországon sem várathat magára. E cél érdekébe állította már akkor ásványgyűjtő, leíró és adatrendszerező szenvedélyét és a budapesti tudományegyetemen tanulmányait (természetrajz-vegytan szakon 1914—1919 között) ugyancsak ennek szellemében végezte. Elhatározta, hogy magyar nyelven ásványtan könyvet ír. A kiváló családi háttér, az ásványgyár Koch Sándor térben és rendszerezésben addig elért figyelemre méltó eredményei, a Nemzeti Múzeum Ásványtárában 1919-ben Krenner utódaként elnyert kutatóhely szép jövő reményét jósolta az egyetemről kikerült ifjú kutatónak. Szorgalmasan dolgozott az addig elzárt krenneri hagyaték élővé, és kiállításra alkalmassá tételén. Nagy tervei voltak a kiállítás korszerűsítésére, de azok rendre megbuktak a vaskalapos ásványtári vezetők konokságán. Így történhetett meg az a példátlan eset, hogy a Nemzeti Múzeum ásványkiállítása a millenniumtól 1956- ig, annak teljes pusztulásáig változatlan maradt. A trianoni békediktátum utáni idők nem kedveztek a magyar ásványtannak. A lelőhelyek oroszlánrésze az új határokon kívül rekedt és a kutatók száma is nagyon megcsappant. Megszűntek az addigi gyűjtőutak, eltűntek a mecénások és a szerény pénzügyi háttér is csak vegetálni engedte a kutatókat. Kis híján mindenki „specializálódott”, azaz valamilyen részdiszciplínában mélyedt el. Mauritz Béla teljesen átállt kőzettanra, Tokody László és Vendl Mária krisztallográfiát művelt, Zimányi és Zsivay leíró kristálytannal (pl. lapszögek mérésével) foglalkozott. Az egyetemeken sem volt különb a helyzet. Koch Sándor másfél évtizeden át „napszámoskodott”. Porolta és katalogizálta a fiókok mélyére süllyesztett rengeteg anyagot és megpróbálta azokat megóvni az enyészettől. Már a jövendő monográfia számára a legkülönbözőbb szempontok szerint írta le, dolgozta fel a gyűjteményt. Ez igen hasznos időtöltés volt, amelyet a feldolgozott ásványok kiállítási bemutatásával akart még hasznosabbá tenni. Mint már említettük, ez az igyekezete megfeneklett az ásványtár vezetőinek ellenállásában. Ennek nyomán gyakran került konfliktushelyzetbe, amely végül szakításhoz vezetett az ásványtárral. 1935-től öt évig Koch Sándor „adminisztrátori” munkára adta fejét, mai kifejezéssel élve „felfelé bukott”. Elvállalta a Magyar Múzeumok Elnöki Hivatalának irányítását, amely sok szabad időt engedett neki, amit igen hasznosan töltött el. Mindenekelőtt elfogadta egykori tanárának felkérését és a Pázmány Péter Tudományegyetemen oktatni kezdett. Mauritz Béla hamarosan magántanárrá habilitáltatta és ezzel megkezdődött később legendássá vált szakmapedagógusi működése. A Természet Világa pótfüzete 1995. december