Természet Világa, 1999 (130. évfolyam, 1-12. szám)
1999-02-01 / 2. szám
A gánti bauxitföldtani park Pár éve kirándulást tettünk a gánti bányamúzeumhoz, ahol még láttam a felhagyott bányagödröt. A látvány nagyon elszomorított, az ott hagyott sodronykötél és rendetlenség nem illett a múzeum környezetéhez. Rengeteget gondolkoztam azon, vajon hogy lehetne a területet széppé tenni. Az utóbbi időben hallottam a rekultivációról és a csoda megtörtént. 1997. november elején lehetőségem nyílt arra, hogy a gánti bagoly-hegyi rekultivált bauxitbánya területén kialakított bauxitföldtani parkot megtekintsem. A látottak olyannyira lenyűgöztek, hogy jelen írásommal szeretném felhívni a téma iránt csak egy kicsit is érdeklődők figyelmét erre a csodálatos, tanulságos szabadtéri kiállításra. Közelről szemügyre vehetjük, tanulmányozhatjuk a kialakult vetőket, a tengeri üledékek maradványait, a különböző korokban keletkezett kőzeteket, ásványokat. Minden megszűnt bányaterületen nem lehet tanösvényt készíteni, de a bányászat által feltépett, megsebzett, hegyoldalakat, mesterségesen kialakított hegyeket úgy kellene a természetnek visszaadni, hogy a mély sebhelyek gyógyulását az ember is segítse. A vértesi bauxitbányászat „melléktermékei” még a zuzmókat is visszatartják a megtelepedéstől, ugyanis az öszszekevert tengeri üledékek a csapadékvíz és a levegő hatására többek között erős savakat juttatnak a felszínre. Földtani jellemzők A Dunántúli-középhegység az ún. Drávavonulat folytatása, ami átmeneti öv a Keleti- és Déli-Alpok között. A Vértes a Dunántúli-középhegység tagja. Egy hegység földtani múltját, építőelemeinek és szerkezeti sajátosságainak kialakulását a jelenkori felszín tanulmányozásán kívül a mélyfúrások és bányaföldtani adatok, legújabban az űrfotók, illetve szeizmikus és egyéb geofizikai mérések alapján ismerhetjük meg. A Vértes felépítő kőzeteinek többsége triász, jura és kréta mészkő, illetve dolomit, a peremeken több helyen és a feltételezések szerint a hegység alatt, idősebb paleozoós képződmények találhatók. A felszínt ősi és jelenkori karsztos formák jellemzik. A középső triász vége felé (ún. ladin emelet) lerakódott üledékek a legidősebbek az egész Vértes területén (kb. 240-230 millió évesek). A középhegység fejlődéstörténetében döntő fontosságú volt a kréta időszak. Első harmadában a Déli-Bakony, a Vértes és a Gerecse még üledékgyűjtő területek voltak, de már szárazföldi sáv választotta el őket egymástól. Kiemelkedésükre azonban csak a kréta utolsó harmadában került sor. A kiemelkedések időszakát intenzív kéregmozgások kísérték, s mindez hatalmas méretű lepusztulást okozott. Nemcsak a jura üledékek nagy része tűnt el, hanem sok helyen még a triász üledékeinek egy része is. A nagyarányú erózió okozója a forró, csapadékos trópusi klíma volt. A kéregmozgások miatt széttöredezett triász üledékek ebben az időszakban kezdtek el karsztosodni. Ezt azok a 100 m mélységű, 30-50 m átmérőjű karsztos töbrök igazolják, melyek a bauxitfelhalmozódás helyeként váltak ismertté. A legszebb paleokarsztos formák egyike Gánton (Vértes) található. A kistáj egyetlen települése, Gánt megkapó szépségű környezetben húzódik. A terület teljes mértékben a Vértesi Tájvédelmi Körzet része. Az egykori bauxitbányászatot bemutató szabadtéri múzeum és a hajdani bányagödörben haladó tanösvény egyedülálló kulturális emlék. A bauxit olyan üledékes kőzet, amelyben az alumíniumásványok túlsúlyával az Al-, Fe- és Ti-oxidok és hidroxidok menynyisége nagyobb 50%-nál. Magyarul és Magyarországon Szabó József geológus „mutatta be” a szakmai közönségnek Ásványtanában 1893-ban, „Bauxit” címszó alatt. Ekkor még vasércként is számon tartották, meglehetősen magas vastartalma miatt. A műben nem esik szó a magyarországi előfordulásokról. A hazai felfedezésre 1903-ban került sor, méghozzá Erdélyben. Mindaddig a Remecz környéki mintákat a 25%-os vastartalom miatt vasércként bányászták, noha bennük az alumínium-oxid 50% körüli volt! A Dunántúl feltételezett bauxitjának mintáiról csak 1916-ban publikáltak elemzési adatokat, újabb erdélyi kutatásokkal együtt. Csak 1920-ban vált bizonyossá, hogy a Dunántúli-középhegységben is van bauxit. Ugyanebben az időben Gánt és Csákberény környékén Balás Jenő (1882-1938) bányamérnök gyakorlati jelentőségű eredményre vezető bauxitkutatást folytatott, majd 1919-ben meg is találta a bauxitot. Öt telepen (Angerrét, Meleges, Hosszúharaszt, Újfeltárás, Bagoly-hegy) folyt külfejtéses bányászat. A kitermelés a telep felszínközeli részén indult és haladt a mélyebben fekvő teleprészek felé. A kezdeti kézi fejtést gépi, majd robbantásos fejtés váltotta fel. A kitermelt kőzetanyagot sínpályán csillével szállították el. A termelés befejező szakaszában gumikerekes járműveket alkalmaztak. 1926- 1987 között megszakításokkal kb. 16 millió tonna bauxitot termeltek ki és fuvaroztak el. Alapvetően két fő bauxittípus létezik: a lateritbauxit és a karsztbauxit. A legfontosabb különbség a két típus között, hogy míg a karsztbauxit a letűnt korokban kép- HIDAS KÁROLY A Ciszterci Rend József Attila Gimnáziuma, Székesfehérvár A bányagödör XXI DIÁKPÁLYÁZAT