Természet Világa, 2002 (133. évfolyam, 1-12. szám)
2002-09-01 / 9. szám
A TERMÉSZET VILÁGA MELLÉKLETE okás, forró bodzateát ivott, és tovább izzadt az ágyban. Ha láza volt, langyos borecettel dörzsölték be forróság ellen. Csömön A csömör első gyógyszere a pohár pálinka, vagy ha éppen nincs kéznél, egy kis korty ecet. Ha ettől sem múlik el és „csögös” lesz a nyaka, meg kell dörgölni a beteget. A dörgölés az egész, de legalább a felső test erélyes masszírozását jelenti. A masszírozást a nyaknál kezdik borecettel vagy ecetes vízzel. Ha a masszírozó ujjai nyomán piros marad a bőr, az biztos jele a gyógyulásnak. Szamárköhögés: Iskolás voltam már és az egész iskola szamárköhögős lett. Mint mindig mindenre figyelő gyermek, azt sem tudom, hol, de a fülembe jutott, hogy szamártejjel is gyógyítják a szamárköhögést. A faluban egyetlen szamár volt. Jól benne volt már az időben, de azért még tejelős volt. Egyik este, amikor szamárköhögésem volt és tejes puliszkát készültünk vacsorázni, engem külön ültettek. Nem ellenkeztem, de gyanút fogtam, a felnőttek túl komolyan néztek rám. Nagymamám fonallal elvágta a puliszkát ügyes szeletekre és az én tányéromba is tett egy szeletet. A tejet, mint rendesen, a fejősajtárból szűrte a felnőtteknek, és hogy a gyanúmat elterelje, valahogy úgy ravaszkodta ki, hogy nekem is a sajtárból töltött, igaz, már nagyon kevés volt a fenekén. Bele is vágtam kanalammal a tejbe egy falás puliszkát, de mielőtt befaltam volna, az asztal felé pillantottam, s láttam, hogy a kanalak állnak, mindenki engem figyel. - Nem eszem szamártejet! - harsant fel belőlem a tiltakozás. Megjelent előttem az öreg szamár képe, és utálkozva toltam fére a tányért. Az asztal körül kacagás robbant ki. Nagymamám kedvesen megsimogatta a fejemet, és elém rakta az előre elkészített sült kolbászt. Ez az eset után többet nem is kóstoltam tejet, de nagymamám se próbálkozott többet a szamártejjel. Ezután már csak a kéktövis virágos részéből főzött teával gyógyította a szamárköhögésemet. Torokgyík: Nagymamám nemcsak a gyógynövényeket gyűjtötte, hanem ha a tavaszi, nyári zöld gyepen megszáradt fehér kutyaürülékre akadt, azt is felszedte és eltette gondosan orvosságnak. Én is gyűjtögettem neki hűségesen. A hófehér, csuszaformájú, mésszerű ürülék teljesen bűz néküli volt, s éppen azért kevésbé utálatos. A torokfájást kezelték vele. De már az én gyerekkoromban nem nagyon alkalmazták. Nagymamám azt mondta, hogy van olyan torokfájás, amely a torok felhólyagzásával jár, s a hólyagok annyira összenőhetnek, hogy megfullad a beteg (valószínűleg a torokgyíkra utalhatott). Nézz ide - mutatta a megtörött s ritka szitán megszitált orvosságot -, látod menynyi kicsi, éles csontszilánk van benne? Ha ezt a port csővel befújják a beteg torkába, ezek a szilánkok kivágják a hólyagokat, s a beteg megmarad. Fogfájás: A fájó fogja próbaképpen meleget, hideget vettek. Ha attól se szűnt meg a fájás, fekete fűszerborsszemet tettek az odvas fogba. Még tettek lópatadarabot, tömjént, fokhagymát, próbálgatva, hátha valamelyiktől megszűnik a fájdalom. Fokhagymát a fülbe is dugtak fogfájás ellen, és ha mégsem használt egyik sem, foghúzóhoz mentek. Kelés: Szúrás, fertőzés következtében elég gyakori az izom mélyéig ható, gyulladásos, fájdalmas kelés. A kifakadás siettetése két okból is kívánatos. A fájdalom folyton erősödik a kifakadásig, a lüktető, gyötrelmes fájdalom pedig teljesen munkaképtelenné teszi az embert. Nem csoda hát, ha mindent igyekeznek elkövetni a gyógyulás érdekében. A gyulladás kezdetekor, ha lehet, forró vízbe csapják a gyulladt testrészt, hogy „megtérítessék” a kelést. Ha nem „tér meg”, az érés siettetése következik. Legelőször hideg vízzel gyúrt búzaliszt tésztát, majd cukros tésztát, tejben főtt lenmagot, fehérlilom lapít, vagy forró szurkot tesznek rá. Raknak sós kenyérbelet, lúdhájat is a kelés helyére. Ha kifakadt, kiszorítják jól a kelevényt, kimossák, bekötik és a fájdalom szűntével végzik tovább a munkát. Ha nagyon mély, súlyos a gyulladás, ma már orvossal vágatják fel. Agybavizelés: Régen az ágybavizelést a következő módon gyógyították: szabad tűzhelyen lobogva égett az üst alatt a tűz. A gyógyító elővette a lombos ágazatú, seprűfűből kötött seprűt, a láng fölé tartotta, hogy az ágak felizzottak, a betegre kiáltott, és úgy lobogó tüzesen a meztelen fenekére csapott vele többször is. A fájást nemigen érezték a betegek, mivel annyira megijedtek a kiáltástól. Ezután talán a szuggesztió hatására, talán az ütés okozta ijedelem miatt a betegnél többet nem fordult elő az ágybavizelés. Ez a tüzes seprű gyógymód általában ismert és használt volt a régebbi időkben. Vágott, szúrt, zúzott seb. Amikor még sarlókkal arattak, már az előző napokban élesre fogatta a kovács a sarlókat. A sarlóval való aratás a következőképpen történt. A sarló élét jobb kézzel a búzaszálak mögé meríteni, bal kézzel az él által befogott szálakat közvetlen sarlóél fölött megragadva mögéje hajlítani, s ugyanakkor a sarlót is megrántani, s mindezt villámgyors mozdulatokkal kell végezni. A cséplés eltarthatott egy-két hétig is. Elég sokszor előfordult, hogy az élesre fogazott sarlóval cséplés közben elvágták a kezüket. A búzaföldre nem vittek egészségügyi felszerelést, ezért természetes anyagokkal próbálták elállítani a vérzést, meggyógyítani a vágott sebet. Először is a vérző sebre meggyúrt húgyos agyagot tettek és rászorították. Tizenöt-húsz perc múlva levették a sebről a sárt, és tiszta vízzel kiöblítették, majd kékkatáng virágot pépé morzsoltak szét és rászórták a sebre, majd útilaput tettek rá, és ezeket darab ronggyal rákötötték. Általában ez volt a vágott seb gyógyítása. Ha sima, éles és nem szennyes élű szerszám okozta a vágást, a sebet összeszorították, s ha nem érte fertőzés, nem egy esetben szépen összenőtt a vágás. Ha a seb megfertőződött, akkor pálinkával is fertőtlenítették. Fagyás: Kisebb fagyások eléggé gyakoriak voltak régebben, a gépjárművek hiánya okozta hosszú, téli gyaloglások és az elmaradottság feltételeiből adódott dolgok miatt. Fagyás ellen - disznóvágástól tavaszig - ott lógott kéz alatt, az ajtó sarkára akasztva az epével együtt, az epehólyag. Az epét rákenték a megfagyott testrészre, jól bekötözték és egy egész napig rajtahagyták. Ez az idő alatta a betegnek nem volt szabad kimennie a házból. Égett seb: Ha valaki elégeti a kezét, akkor a legjobb, ha azonnal reszelt pityókát tesz rá, mert az csökkenti valamicskét a fájdalmat, de legtöbbször mégis hólyagok keletkeznek. Tojássárgájából és zsírból készített kenőcs a bekötött hólyagokat pár napon belül kifakassza. Ezután szilvakéregfőzetben kell áztatni a kezet. Tehát az égésre általában tojást, étolajat, reszelt pityókát és szilvakéregfőzetet használtak régen. Bőrfeltörés, hólyagzás: Ha a szerszám nyelétől vízhólyag vagy vérhólyag képződött és kifakadt a tenyéren, pálinkát töltöttek rá és dolgoztak tovább. Súlyosabb volt az eset, ha a lábbőrön képződött feltörés, hólyagzás. Ha a lábbőr felhólyagosodott, akkor a cipőt a lábra tekert rongyra húzták. A tekerés lazulhatott, elmozdulhatott és megtörtént, hogy járás közben dörzsölni kezdte a láb bőrét. Ha például állatokat hajtottak a termény között az úton, nem állhatták meg megigazítani a rongyot, mert az állatok kárt tettek volna a terményben. Ezért az eredmény hatalmas hólyag, fájdalmas gyulladás lett. A seb gyógyítására a mindig kéznél levő CXXXIV