Tükör, 1965. január-március (2. évfolyam, 1-13. szám)
1965-01-05 / 1. szám
Férfiak között MÁR FÉL ÉV IS eltelhetett, hogy nem találkoztunk, amikorhallottam, hogy eltűnt Budapestről. Azt mondták, valahol Borsodban építésvezető. Ezen nem lepődtem meg, mivel sohase gondoltam róla, hogy kinéz egy nyugdíjas állást, és ott öregszik meg. Ismét elmúlt vagy másfél esztendő, amikor levelet kaptam tőle, Losonczi Imrétől: „ ... Két év nagy idő, sok a történés, évente századokat élsz gyarló földi ember és szidod a förtelmes gyorsaságot, amit már háborgó agyaddal sem érsz utol. Építek, építtetek és küzdök az alkohol és lustaság áradatával. Emberi dolgok, akárcsak Pesten, pedig itt van a vadon ... Élek a hegyekben, együtt az emberekkel, a rosszakkal, az összessel, pedig mind jó, csak meg kell találni, hogy hol. Szidjuk és ütjük egymást, mert ebben a nagy huzavonában mi vagyunk a kocsi, mi vagyunk a ló, a kerék, az ostor. És gurulunk, nyikorgunk, feszítjük a gyeplőt. Zuhog az ostor, amit öntestünkre verünk, mert megyünk és megyünk feltartóztathatatlanul. Ezt még egyszer le kell írni, tagolom: fel-tar-tóz-tat-ha-tat-la-nul. Szép itt és rossz, jó itt és elviselhetetlen. De nőnek a falak, és ahol tegnap még szabadon élt a madár, ma az ácsok és kőművesek zajának rabja lett. Elküldöttük a csendet és itt a nagy robaj ... Na aztán most olvasd ki, mit akartam mondani, ha eltalálod , tiéd a levél... Egyébként itt épül a lázbérci sokmillió köbméteres víztároló és vízmű. Pontos helye az egri 215 műúton a 42,1 km kőnél, két hegy között a völgyben. . .” A 42,1-es kilométerkőnél lelépünk a teherautóról. — Hát itt vagyunk — mondja Losonczi Imre. — Ez Lázbérc. A nehéz agyagsárban emberek és gépek csúszkálnak. Havas eső esik. Ha óvni akarod a hangulatodat, nem nézel a földre . .., fölnézel a szelídhajlatú, behavazott hegyoldalakra. Tehát magasra tartod a fejed. Így ugyan megeshet, hogy kinyúlsz a sárban. Az építésvezető lakószobája. Kicsiny, betonpadlós helyiség. Vaságy, pokróccal terítve, vasszekrény, egy asztal, egy kályha. Megérkezett a főnök, jönnek az emberek. A rosszak, az összes, akik mind jók, csak meg kell találni, hogy hol. Nevek, számok, ügyek. Azután elszállingóznak.— Láttad azt az idősebb, testes embert? Mit gondolsz, ki volt azelőtt? — Gazdag paraszt. — Bányabárónak nevezték ezen a környéken, övék volt az itteni bánya. — És itt? — Itt gondnokféle. Lelkiismeretes. Egyszer elmondta nekem, hogy az ötvenes években, amikor boltvezető volt, beállított hozzá az egyik hivatali ember: „Adj gyorsan ezer forintot. Becsületbeli adósság. Reggel hozom.” Soha nem hozta vissza. Ellenben amikor megunta a zaklatást, egyszeriben jött az ellenőrzés, és kimutatták a „bányabáró”-boltos hiányát ... így volt pontosan? Vagy talán nem? Az idő sok mindent eltemet. És a nehéz sár egyformán ragad itt Szegedi Tibor, a legjobb ácsbrigád vezetője és a volt bányabáró gumicsizmájára. Este. A vezető emberek munkamegbeszélése. Nem terjeng enyhe kávéillat, nem dugja be a fejét az aggodalmas titkárnő. Nyikorgó székek, ócska íróasztalok, sáros csizmák. Csőfektetésről folyik a vita. Itt, a tett színhelyén, kevesebb jut diplomáciai sakkhúzásokra, nagyobb szerepet kap a közvetlen gondolat. Ha nem is tűnik el, de lejebb csúszik a sisakrostély, közvetlenebbül előtűnnek az arcok. MÁSNAP érdekes igazán. Amikor végigmegyünk Losonczival Lázbérctől Putnokig a munkahelyeken, és viszontlátjuk a tegnap esti megbeszélés résztvevőit. Bokor Dezső munkavezető: csöndes, nyugodt ember. Nem keltett különösebb feltűnést a megbeszélésen. A generátorház és az iroda-laboratórium építkezés hideg, széljárta zugaiban azonban otthon van. Mindent megnéz, megtapogat, megmutat, örül a vakolatlan falaknak. Ba András szerepelt tegnap este a legtöbbet. Tavaly végzett mérnök. Heves, vitázó kedvű, belemenős. A terepen mindkét elgondolásáról kiderül, hogy hibás. Még a helyszínen is védi az igazát, pedig itt már nem a főnök érvei, hanem a tények vitáznak vele. Figyelem Losonczit, mikor torkolja már le. De nem, szinte észrevétlenül egyeznek meg, hogy azt kell csinálni, ami ésszerű. — Én negyvenhat vagyok, ő huszonnégy — mondja Losonczi, amikor továbbmegyünk —, értelmetlen lenne megharagudni rá. Tudod, mikor lennék dühös? Ha lusta volna. De nem az. Állandóan járja a munkahelyeket. Mozog. Jár a lába és az agya is. A többit meghozza a gyakorlat. Putnok előtt néhány kilométerrel ismét megállunk. Az országút mellett húzódik az árok, amelybe a vízvezető csöveket fektetik. Palatin László munkavezető egy munkással együtt bent az árokban. Harminc körüli, szilárd embernek tetszik. Az este is megfontoltan, erősen beszélt. A főnök szerint a legjobban ismeri az embereit. Aznap reggel már legyalogolt tizennégy kilométert. Az árok alján, vízben áll. A csővel baj van. A család messze. Arcán azonban nincs nyoma fásultságnak. Aztán beérünk Putnokra. Jobbra az első utca végig felásva. Az árokban csövek. Az árok mentén egy fiatal munkás és egy idős munkavezető. Bent, az építésvezetőségen, kedves humorával tűnt ki. Afféle tréfamester. Most áll az árok mentén. Oldalán táska billeg. — Mi újság? — ugrik le a kocsiról Losonczi. — Semmi. — Hogyhogy? — Nem jöttek. (A lefektetett csövek nyomáspróbájáról van szó.) — Mióta vár? — Reggel hét óta. — Most negyed három. Nem jutott eszébe, hogy szóljon? — Nem akartam elmenni... hátha közben jönnek ... — Reggel héttől mostanáig? — Fellöki a kucsmát a feje búbjára. — Csak tehetetlen emberek ne lennének. Képes hét óra hosszat ácsorogni egy árok mellett... Mondja, arról nem hallott, hogy közben a telefont is feltalálták ... Lépjen fel a kocsira ... Losonczi azonnalra hívja a nyomáspróbát végző vállalat főmérnökét. Már késő. Mindenki elment. Ha fél órával előbb telefonálnak. Majd csak holnap reggel mennek ki az emberek. — Látja, ennyi lett volna az egész. Most ugrott egy nap. Úgy látszik, a móka egymagában még nem termelőeszköz ... A KÖVETKEZŐ NAP délelőttjén sorra érkeznek az irodára a különböző fajtájú és rangú ellenőrök, instruktorok a különböző 40