Tükör, 1969. január-március (6. évfolyam, 1-12. szám)
1969-03-18 / 11. szám
A Magyar Tanácsköztársaság plakátjai Lapunk hátsó címoldalán plakátokból összeállított montázst láthatnak olvasóink. Hála a színes technikának, szinte teljes eredetiségükben tudjuk visszaadni e művek egy részét, amelyek akkoriban kivételes hatást gyakoroltak, és valóban cselekvő részük volt a kor izzó, forradalmi hangulatában. Ezek a művek érdekes, szinte páratlan sorsot futottak be, például 1920-ban Charlottenburgban megjelent „Das Plakat” című német kiadvány közölt belőlük jó néhányat, s eljutottak sok más országba is. Az sem érdektelen, hogy tíz esztendővel ezelőtt hazánkban már kiadta a Párttörténeti Intézet és a Kossuth Kiadó a Magyar Tanácsköztársaság plakátjait, de az utolsó darabig elfogytak és komoly igény jelentkezett újbóli megjelentetésükre, így a második kiadás ismételten felidézi huszonkilenc művész negyvennyolc olyan plakátját, amelyek keresztmetszetét adják e varázslatosan szép forradalmi időszaknak. Nehéz lenne kiemelni közülük akár csak egyet is, hiszen egy részüket közvéleményünk is jól ismeri, mégis feltűnnek így egybegyűjtve rendkívüli erejükkel, szókimondásukkal, lényegre törekvésükkel és nem utolsósorban tematikai gazdagságukkal. Többségük — természetesen — a közvetlen politikai harci célok szolgálatában állt, s bár ezer sebből vérzett a Tanácsköztársaság, minden oldalról ellenségek vették körül, mégis gondja volt, hogy a nemes ügy köré tömörült kivételes képességű művészek útján olyan kérdésekről is szóljon a néphez, mint a munkás-egészségvédelem, balesetvédelem és a pusztító alkohol elleni harc. Milyen sokat mondanak, érnek azok a szavak a ma művészéhez, a ma emberéhez, melyet Pór Bertalan írt a kötet első kiadásának előszavában: „A plakátkompozícióknak különleges jelentőségük volt a forradalmi időben. Már az 1918-as októberi polgári demokratikus forradalom alatt is kitűnő forradalmi szellemű művészi plakátok születtek Biró Mihály, Vértes Marcell és mások ecsetjei nyomán. Természetesen a tanácskormány is megalakulásától fogva felhasználta a plakát agitációs erejét a proletárállam érdekében. Alig múlt el nap, hogy ne jelent volna meg egy vagy több kisebb-nagyobb plakát, merész forradalmi eszmei tartalommal. A plakátok szuggesztív hatásukkal lebilincselték a szemlélőket, tömegeket vonzottak maguk köré az utcán, élénk megbeszélésre, véleménynyilvánításra, vitára késztették az embereket — hiszen hozzájuk szólt mindegyik.” B. L. Jókai Anna: 4447. Kötél nélkül Ritka alkalom az irodalomban, hogy valaki egyszerre két első művel toppanjon be: egy regénnyel és egy novelláskötettel. Jókai Anna mind első regényében, mind elbeszéléseiben igen szókimondó; az élet minden fonákját, szennyét, szörnyűségét felkavarja, hogy a sötétség mélységeiben egy gyöngéd pillanatot, egy emberre valló gesztust mutasson fel. A két kötet közül időben a „4447” című regény került el először. A két mű között az időrend tagadhatatlan és logikus. A regényből, a földről startol a gondolatibb, eterikusabb elbeszélések felé. A regény naturális, egy józsefvárosi család története. Az írónő egy utcában, házban, szobában lakik hőseivel. Testközelből mutatja be őket minden szépítgetés nélkül, mint egy nyomozó, mikroszkopikus hűséggel. A regényben szerepel Karelin, a 85 éves nagymama, Eszter, aki egy új szerelem kedvéért otthagyja a férjét, a derék József, akit Manci, a felesége hagy el, a félkegyelmű Jenci, az iszákos Szapper úr és Nusi mama, aki a családot összefogja, a veszekedések, kis tusák ellenére, a meleg családi tűzhely körül. Végül az ítélet könyörtelenül elhangzik: a 4447-es helyrajzi számú házat lebontják. Megsemmisül, egy téglája se marad, és ez egyben az írónő esztétikai igazságtevése is erről az életformáról. A színes, érdekes, de még távlat nélküli naturalista regény, a biztató indulás után Jókai Anna novelláiban már fölrepül a táj és emberek fölé. Szereplői jellemzése már kevésbé részletes, olykor elnagyolt, kevésbé anyagszerű és szemléletes. Elbeszélései absztraháltabbak, gondolatokban gazdagabbak. Hősei, mintha egy magas, kifeszített kötélen egyensúlyoznának, tántorognak, és legtöbbször lezuhannak. Előszeretettel ír karrieristákról, kíméletlen törtetőkről, akik a cél előtt az utolsó pillanatban kifulladnak, mint Króna Péter artista, a címadó novella hőse, aki lezuhan, nyakát töri, Szujka Benedek, a tehetséges futó a „Hepiendben” ugyancsak a célszalag előtt bukik el, és Csaba György biológus „Az utolsó fokozatban” szintén akkor roppan össze önző magánya miatt, mikor az áhított diadal, karrier, melyért mindent feláldozott, már az orra előtt lebeg. Jókai Anna a novelláiban is szókimondó, még a haldoklónak se kegyelmez meg az „Elfekvőben”, de ez a sokat ígérő írói igazmondás nem az emberek ellen irányul, hanem az emberekért történik. A szerző, könyvei tanulsága szerint, hisz a valóság felmutatásának katartikus, esztétikai hatású nevelőerejében. K. GY. 18 □ Körkapcsolás Sok év telt el azóta, hogy a rádió először alkalmazta a körkapcsolásos közvetítés formáját. Ám mindig labdarúgó mérkőzések tolmácsolására használta fel, oly gyakran, hogy már alig akad valamirevaló humorista és parodista, aki ebből ne készített volna „szám”-ot. Most más műfajban hallottunk körkapcsolásos közvetítést. Az ösztönzést valószínűleg az ikertestvér, a televízió külpolitikai Fóruma adta. Ami az eredményt illeti: adottságbeli hátránya — a vizualitás hiánya — ellenére, a rádió semmivel sem maradt el a tévé Fórumától. Ipper Pál New Yorkból, Sugár András Londonból, Salgó László Párizsból, Polgár Dénes Bonnból, Kulcsár István Moszkvából kapcsolódott be a körbe, amelyet egy gyakorlott külpolitikai szerkesztő, Vértes Éva hazulról, az egyik pesti stúdióból irányított és fogott össze. A téma Nixon nyugat-európai útja volt. A rádió valamennyi műsorára egyre inkább a felnőtté válás a jellemző: értelmesen, mégis oldott, közvetlen hangnemben szól a hallgatóhoz, otthonos hangulatot teremt ahhoz a műfajhoz, amelyet a legtöbben amúgy is otthonukban élveznek. Ez a külpolitikai körkapcsolás is azért tetszett annyira, mert teljesen felnőttnek tekintették a hallgatót. Minden frázist, megszokott sablonfordulatot kerülve, a dolgok lényegéről beszélt az adás valamennyi részvevője, eseményekről informált és a maga kommentárját is hozzátette. S mindezt merevség nélkül, természetes élőbeszédben, őszintén és frissen. Semmi kifogásunk az izgalmas sportközvetítések ellen, de szeretnénk, ha a külpolitikai eseményeknél is rendszeresítenék az ilyenfajta körkapcsolást. Itt legalább bizonyosan nem lehet lemaradni a gólról.. (bt) Kisfaludi Strobl új Petőfi-szobra — Egész életemben foglalkoztatott Petőfi alakja — mondja Kisfaludi Strobl Zsigmond, még mindig simítgatva műtermében magasodó, másfélszeres életnagyságú Petőfi-szobrán. Alig van olyan este, hogy el ne olvasnám egy-két versét. Gyermekkoromban szinte személyes közelségbe kerültem Petőfihez. Zala megyei szülőföldemről még kisgyermek koromban átszármaztunk a Tolna megyei Ózd-Borjádra. Itt barátságba kerültem az ősi Sass-kúriában élő idős Sass kisasszonnyal. Sokat mesélt nekem Petőfiről, náluk a méhesben írta A négy ökrös szekér című bűbájos idilljét Sass Erzsikének. A magyar nemes című verse is itt született, a szomszéd birtokos modelljére. A Sass kisasszony, látva rajongásomat, egy Petőfikézirattal is megajándékozott, amit most is őrzök. Megmutatja a Mester a kéziratot, majd a szép Havas—Petőfi kiadást forgatja, melyhez Jókai írta az előszót: „Aki műveit elolvassa, maga előtt látja a költő egész alakját, költeményei után igazán, egy hamis vonás nélkül." — így volt nekem maga Petőfi a szobor alkotása közben most is élő modellem — mondja a Mester. A vándor Petőfit mintázta meg Kisfaludi Strobl Zsigmond. A szobor alakjában benne feszül az elhatározás, elszántság, a lángoló apostoli küldetés. B. R. ZS.