Tükör, 1975. július-szeptember (12. évfolyam, 26-39. szám)

1975-09-09 / 36. szám

A NÉPMŰVÉSZET MESTERE Sárosi Mihályné Sárosi Mihályné műhelye a hódmezővásárhelyi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. A szövetkezet 250-300 hímzőnőt alkalmaz be­dolgozóként, akik otthonukban készítik el azokat a népi mintákat, amelyeket a tervezők, Sárosi Mihályné, Tolna Eszter és társai előraj­zolnak számukra. A szövetkezet egy ambitusos, régi épületben kapott helyet, amely az 1820-as években épült, s valamikor a Károlyi-uradalom intézőinek lakó­helye volt. S mindjárt a bejárattól balra az első szoba a tervezőké. Va­jon Sárosiné Tolna Eszter otthonról hozta, a családi házból a mintákat magával? — Nem, először az iskolában láttam vásárhelyi hímzést. Kátai Margit ta­nította a rajzot és a kézimunkát, s ő ismertetett meg vele bennünket. Mi az eredete a vásárhelyi kézimun­kának? — Parasztházaknál az 1800-as évek­ben voltak divatosak azok a hímzé­sek, amelyek eredetileg a párnavé­gekre kerültek, díszítésnek. Ezeket a tiszta szobában, a vetett ágy tetején lehetett látni, olyan 40—45 centimé­teres hosszúságban. De ez divatja­múlttá vált, olyannyira, hogy a meny­asszonyi kelengye díszpárnáin nem nagyon vesztek össze tussoláskor... A régi holmik gyűjtése a századfor­duló táján kezdődött Hódmezővásár­helyen, amikor Tornyai János festő­művész javaslatára kezdték össze­gyűjteni a néprajzi tárgyakat, mú­zeum létesítésére. Ebben vett részt még ifjan Kiss Lajos, a későbbi Kossuth-díjas néprajztu­dós, aki megírta a múzeum történe­tét is. Ő őrizte meg az utókor szá­mára Tornyai János kis céduláját, a gyűjtéshez. — Ismerjük, hiszen magunk is gyűj­töttünk még a szövetkezetben, vagy tizenöt-húsz évvel ezelőtt... Tornyai János utasításai így szólnak: „1. Fő az, hogy díszítés, cifraság le­gyen rajta. Dísze többet ér a régisé­génél. 2. Kézi munka többet ér a gyá­rinál, helybeli a vidékinél, paraszt a tanult mesternél. 3. Különösen szem előtt tartandó, hogy azon a bizonyos műtárgyon a magyar nép lelke, fel­fogása, érzése legyen rajta. Legjob­bak azért a szeretőnek, feleségnek, jó barátnak emlékbe készült tárgyak. 4. Három anyag különösen engedel­mes a magyar ember kezében. Fa, bőr és agyag. Asszonyoknál a hímzés és kendermunka.'’ — Én a tanyák világában, a Kopán­­csi-részen és a városban, a Pál ut­cában gyűjtöttem hímzésmintát, ta­láltam régi darabokat. A szövetkezet tulajdonában is van két ilyen régi párnavég, az egyik pávaszemes, a másik talpas-rózsás. Mégis legtöbb­­nyire a múzeumban őrzött hímzések után kezdtünk el dolgozni.

Next