Új Tükör, 1978. január-március (15. évfolyam, 1-13. szám)
1978-02-05 / 6. szám
Rejtekhely a csempe mögött MAGYAR BŰNÜGYI FILM: A NÉMA DOSSZIÉ „Figyelem! Virág üzeni. Akció nem indul. Gránátokat sürgősen vigye Blazsekhez! Az utcán vigyázzon, lehet, hogy figyelik! Adtam. Ismételje!” — Rekedtes, pattogó hangon kellett bemondani a telefonba, lehetőleg jóval éjfél után, ezt a szöveget, amelyre a hívott fél — vérmérséklete, értelmi képességei, álmosságának és lelkiismereti tisztaságának foka szerint — rémült hebegéssel, értetlen motyogással, esetleg ocsmány káromkodással válaszolt. Diákkörökben évtizedek óta közismert ez a nem túlságosan szellemes telefonbetyár-mondóka (amely alighanem nemzedékekről hagyományozódik újabb és újabb, a nehezebb kollokviumokat hajnalba nyúlóan ünneplő diákkompániákra), s amelyet, mi tagadás, vagy húsz évvel ezelőtt néhányszor mi is kipróbáltunk. „Bimbó üzeni: hallgasson, megmenti Virág!” — Ez az üzenet A néma dosszié című filmben jut el, rendkívül körmönfont módon, a címzetthez. Szóval, itt nem Virág üzen; itt Bimbó üzen, s Virágra hivatkozik ... Az összecsengés talán nem egészen véletlen: az effajta bűnügyi játékok bizonyos alkotóelemei mindig állandóak, s lényegében azonos szabályok szerint működnek, ahogyan a sakkban is törvény, hogy a futó csakis a saját színen léphet, a ló meg csak L-alakban ugorhat. A krimi, ha jó, afféle elmetornáztató szerepet tölt be, mint a furfangos keresztrejtvény vagy sakkfeladvány; s ha tisztességgel betartja a játékszabályokat, s nem csapja be a nézőt értelmetlen lépésekkel, követhetetlenül hamisított ál-motívumokkal — mindig kijön belőle a logikus végeredmény. Az új magyar bűnügyi film, A néma dosszié forgatókönyvének írói — Falus György, Mészáros Gyula és Zimre Péter — korrektül játszanak: beavatják a nézőt mindabba, amit az elhárítás nyomozói tudnak vagy sejthetnek, ezért lényegében nem érezzük becsapva magunkat, amikor a végén Rózsa alezredes összefoglalja a történteket ... Mert történni aztán történik itt sok minden. Mindjárt az elején egy autóbaleset. (Mészáros Gyula rendező és Hildebrand István operatőr bármelyik profi amerikai krimifilmbe illően mozgalmas képsorrá formálta a karambolt.) A közlekedési szabálysértésben vétlen autósról kiderül, hogy kocsijának fölhasadt sárvédője mögött rejtjelezett információk lapulnak. Kovács Pál, az elegáns külkereskedelmi üzletkötő vizsgálati fogságba kerül, s megindul a nyomozás. De Kovács egyetlen szóval sem hajlandó válaszolni a kérdésekre: nemcsak a nyomozók, de védőügyvédje is hiába próbálja megszólalásra bírni. (Bitskey Tibornak nem lehetett túl nehéz dolga a szövegtanulással: egyetlen kétszavas mondata van az egész filmben, de ő így némán is kellően marcona és kitartó ellenséges ügynököt alakít.) Van aztán a történetben egy elbűvölően bájos és rémült OTP-tisztviselőnő (Káldy Nóra), akinek a fürdőszobájában, az egyik csempe mögött titkos rejtekhely található, amiben nem maszek-trafikból feketén vásárolt FA-szappant tárolnak: akadnak elvetemült al- és főügynökök, akik ördögi ügyességgel közlekednek lichthofban és a János-hegyi libegőn; és persze, vannak az elhárítók, a növénykedvelő Rózsa alezredes (Szirtes Ádám) vezetésével, akik nem könnyen és buktatók nélkül —autós üldözések, gázolási kísérlet, lehallgatások és kihallgatások után — végül is természetesen megoldják a rejtélyt. Rokonszenves vonása a filmnek, hogy a nyomozókat sem ábrázolja tévedhetetlen szuperhősöknek; szeretik a Jókai-bablevest;egy házkutatásukat megelőzi az ügyes külföldi ügynök; a Bujtor István alakította nyomozót pedig sikerül faképnél hagynia az egyik menekülőnek az autós hajszálban. A kíváncsi öreg hölgyek figurái, akik Agatha Christie Miss Marple-jének Martinéni téri unokahúgai, a történet valósághitelét erősítik. Kevésbé az a fordulat, amikor a pánikba esett bűnözők mentőautón próbálnak menekülni, a mentők ugyanis régebben csak orvos hívására jöttek ki lakásra, ám ha ettől kivételesen eltekintettek, akkor se túl valószínű, hogy éppen olyan termetű mentősökből álló brigádot küldjenek a budai villába, akiknek egyenruhái tökéletesen passzolnak a gengszterekre ... S ha már itt tartunk, az se egészen világos, miért szükséges olyan bonyolult technikai apparátus a pincér által föltárcsázott telefonszám azonosításához, hiszen nemhogy egy különlegesen képzett ügynök, de bármely jobb hallású ember megállapítja a tárcsahangból a hívott számot — a lehallgatás lehetőségeiről nem is beszélve... De ne akadjunk fönn apróságokon: túlnyomórészt korrekt, profi munka A néma dosszié című magyar bűnügyi film. Rózsa alezredes és csoportjának ez a kalandja semmiben sem marad el a külföldi pályatársakétól, sőt színvonalasabb és kulturáltabb, mint Kojak vagy Keller felügyelő legtöbb hagymázos „ügyirata”. S a néző, ha jobban elgondolkodik a film után, annak még külön örvendezhet, hogy az ipari kémeket nemcsak mind egy szálig elkapják nálunk, de az is jó jel, hogy ezek szerint léteznek ilyen kémek; ez ugyanis azt bizonyítja, hogy a hazai ipar több olyan különlegesen magas műszaki színvonalú cikket is előállít, amelyek gyártási fortélyainak megszerzése, illetve megvédése megér egy ekkora hercehurcát. Kár, hogy a film nem tudatja, melyek ezek az iparcikkeink; ahogy magunkat ismerem, holnap már sorban állnánk értük " ‘ ZSUGÁN ISTVÁN Bujtor István és Szirtes Ádám E heti filmkaiauzunk CHAPLIN-REVÜ Minden művészeti ág megteremti azokat a szellemi fénypontokat, amelyekhez az új korok művészeinek igazodniuk kell. Ilyen személyiség a film történetében Charlie Chaplin. A mozi, ahol az előző előadás magyar filmjét 3—4 ember nézte végig, a késő esti előadásra, a Chaplin-revüre váratlanul megtelt. Néhányan csak melegedni jöttek, voltak diákok, fiatal párok és idős, feltehetően magányos emberek. Ahogy elkezdődött az előadás, hirtelen mágneses áramkör jött létre Chaplin némafilmje és a közönség között. Chaplin létrehozta — mint már annyiszor — ezen az estén is a művészet varázslatát. Az emberek hivő és odaadó közösséggé váltak, vágyaik, gondolataik, képzeteik úgy működtek, ahogyan Chaplin akarta. A Chaplinnevü két háromnegyedórás némafilmből áll. Mint filmjeiben általában, itt is az élet szinte megoldhatatlan helyzetekbe sodorja őt, és a filozófiai kérdés az, hogy meddig tart az ember hite, lelkiereje, meddig tud úrrá lenni a kétségbeesésen és hinni az életben. Feladata itt sem könnyű. Az egyik filmben egy felderítőt játszik, akit az első világháborúban az ellenséges vonalak mögé dobnak, és így több száz német katonával kerül szembe. A másik filmben szökött és üldözött rab, aki megpróbál beilleszkedni a társadalomba, sikertelenül. A Chaplin személyiségéből áradó bizakodás a jóban és az emberi értékekben az élet értelmében olyan meggyőző, hogy ez átsegíti minden bajon, ötletei, burleszk-gegjei ettől a hittől és bizakodástól válnak mulatságossá, és meghatóvá egyszerre. A Katonák című epizódban a lövészárkot és a legénységi bunkert már elöntötte a napok óta tartó esőzés. Az ágyak is víz alatt SZIRTES TAMÁS rendező vannak, de Chaplint ez egyáltalán nem zavarja. Ugyanúgy megveti az ágyát, kiveszi a párnát és a takarót a víz alól, hogy megpacskolva és visszahelyezve azokat, lefeküdjön. Együtt él a képtelenséggel — ami ma abszurditásnak tűnik fel, más helyzetben az élet természetes létévé válhat. Ezen nem kell szomorkodni — sugallja, miközben a takaró és ezzel a víz alá bújva, gondosan elhelyezkedik, hiszen aludni lehet, mert még van párnája, feje, keze, lába ... A modern művészet egyre kevesebb segítséget nyújt életünk értelmes kialakításához. Természetesen a művészetnek nem ez az egyetlen feladata. De a nevetés katarzisa, ami ezen az estén létrejött, és ami az embereket erre a két órára egységes és boldog közösséggé változtatta, számomra azt jelenti, hogy Chaplin művészete sosem évül el, és bár a technikai fejlettség túlhaladta, de Chaplin személyiségének sugárzása mindig utat talál az emberekhez. 30 E3