Új Tükör, 1979. január-március (16. évfolyam, 1-12. szám)
1979-03-11 / 10. szám
Kettős helyszín A jó dráma emberekről (vagy az emberi állapotról) szól; a jó dokumentumjáték esetekről, melyeken át a társadalom mélységeibe pillanthatunk. Ami e kettőin túl van, az a bulvár, a könnyű szórakoztatás birodalma, függetlenül attól, hogy az alaphang derűs-e, vagy komor, és a helyszín elegáns szalon, vagy vidéki rendőrkapitányság. Van mondanivalója itt is: csengő-bongó közhely, időnként mélynek álcázva. Most például keményen a szemünkbe mondják: az igazság konkrét. Polgár András, a Madách Színház törvényszéki tudósítójaként, immár másodszor nyújt az élet zordon különcködéseiről szórakoztató ábrázolást. Ilyen bulvárkrimiket Nyugatról is szívesen importálunk, legföljebb olyankor igényesebbek vagyunk a mesterségbeli tudás és az irodalmi színvonal tekintetében, továbbá arra is hivatkozhatunk (bár erre többnyire se indok, se szükség), hogy a szóban forgó bűnügy vagy justizmord a polgári társadalmat leplezi le. Nos, ez esetben nyugodtan zárhatjuk le a kollektív lelkiismeret-vizsgálatot . Mihaildk Béla kínos esetében a szocialista társadalom és törvényesség első fokon is fölmentést kaphat. Igaz, az első menetben történik némi utalás az ötvenes évek légkörére, de ez inkább csak miliő elem: a törvénysértő pereik nem épp a Mihalik Bélákat pécéziték ki, és bár a darabban a hatvanas évek bírája emberségesebb, kulturáltabb (és unottabb), mint az ötvenes éveké, a derék ügyész pedig utóbb nyakkendőt köthet, a hangsúly az állandó elemeken van : a lelketlen, karrierista nyomozó éppúgy időtlen statisztikai szükségszerűség, mint a fogyatékos értelmű bűnbak avagy a beteges lelkű kéjgyilkos. A közönség tehát nyugalmasan borzonghat: ez a törvényszéki tudósítás legföljebb egy másik törvényszéki tudósításra rímel. A színészek, Szirtes Tamás műfajérzékeny rendezésében, élénken és mulattatón végzik helyzetgyakorlataikat: saját művészi típusukat alakíthatják feltételezett körülmények között. Mégis ki kell emelni Horesnyi Lászlót, aki a ziccerszerep mögött emberi tragikumot sejtet: úgy látszik a nagy Madáchiban ez az ő szezonja. SZÁNTÓ JUDIT Bencze Ferenc, Horesnyi László, Székhelyi József KELETI ÉVA FELVÉTELE Filmkalauz ANGI VERA BEREMÉNYI GÉZA Változatlan rejtély Én, aki karonülő gyerekként nyerhettem tapasztalatokat abból az időszakból, amiben ez a film játszódik, csak a saját, mellékes körülményeimből kiindulva nyilváníthatok véleményt. Egyrészt: a köztünk levő korkülönbség miatt én Angi Verával fejlettek állapotában találkoztam; indulóként, ahogyan a filmben mutatkozik, nem ismertem. Nekem már tanár volt, szülő, tananyagom összeállítója, rám befolyást gyakorolni kívánó hivatalnok, döntőbíró fegyelmi ügyeimben, útlevélügyeimben, esetleg múltjából és a társai múltjából kényes adatokat összefüggéstelenül fülembe sugdosó magánszemély, aki önmagát sározta, illetve igazolta, és szidott másokat, vagy annyira rátarti volt, hogy régi nagy tetteinek szentélyébe a magamfajtát sosem engedte volna be, és a fülem hallatára állította azt, hogy minden belőle és az őhozzátartozókból ered, még én is. Többféle viszonyba kerültem vele. Sikertelenül próbáltam figyelmen kívül hagyni, mindenhol beléje ütközni voltam kénytelen, utáltam, majd tiszteltem, azután jelentéktelennek tartottam, később fontosnak, még el is felejtettem egyszer. És hiába ez a film róla, a viszonyunk bizonytalanságán nem változtatott. Lehet, hogy az Angi Vera nem arról az Angi Veráról szól, akire én kíváncsi vagyok. Talán az én Angii Verámról nem is lehet filmet csinálni. Vagy túl rövid a film? Vagy máshol kezdődik? Mindenesetre az én érdeklődésemet nem tudja behatárolni. Másrészt: az az időszak változatlan rejtély maradt nekem. Hiába, nem merek művészi alkotásokra és magánszemélyek monomániás állításaira támaszkodni. Mindig is irigyeltem azokat a nálam szerencsésebb korombelieket, akik magánúton, akkor aktív szüleik, idős jó barátaik révén beavattattak a titkos tanokba, vagyis elit összefüggésekről tudnak abból az időből, amit az én magánkutatásaim nem nyitnak fel. Lehet, hogy én csak egy futó változat vagyok, akinek pótlékokkal kell beérnie, de közvetíteni szeretnék az előttem jártak és az utánam következők között. Ha nem ebben az ügyben, akkor nem ebben az ügyben. Egyelőre még minden elképzelhető. KOVÁCS ANDRÁS A nyomasztó érzés mégis felszabadító Vészi Endre novellájában az a találmány, ahogyan egyszerre mutatja egy ember előbbrejutását, egy személyiség épülését, s ugyanakkor emberi leépülését, a kettő összefüggését egy korszakban, mely mindkettő forrása. A film nézése közben föltámad bennünk a természetes vágy, hogy a dolgok jó véget érjenek. És megkeseredik a szájunk íze, mert ez nem így történik. A magyar film és a közönség kapcsolatát éppen ez nehezíti: ezt a nézői igényt nem elégítjük ki, mert hőseink sokszor elbuknak, emberileg eltorzulnak. De a nyomasztó érzés mégis felszabadító; a fölismerés örömét adja. BEREK KATI Ha tetszik, miért nem tetszik mégsem? Mégiscsak Élmény volt! Megrendülten néztem a híradóanyagot, aztán moccanás nélkül, feszülten a filmet. Egyidős vagyok Angi Verával. Már egy éve tanulok ekkor, sőt, mire a híradónak vége, én már szanatóriumba kerültem. A színészek jól játszanak, a film hitelesnek tűnik. Egyszer elragad és ökölbe szorul a kezem. „... Mária, ne pofozd, agyonüsd! Mert ez az angyalka a karrierjéért gyilkolni fog!” Egy napig vitatkozom magammal. Ha tetszik, miért nem tetszik mégsem? Aztán oszlik a köd. Mi közöm nekem ehhez az Angi Verához! Nem is ismerem! A film sem ismertetett meg vele. Árva? Na és? Hányan árvák még a háború után? Én meg félárva voltam akkor. Igen, én abból a kivételezett vezetőosztályból származtam, amelynek gyerekei tavasztól őszig mezítláb jártak, tüdőbajosak lettek, a leejtett kenyeret megcsókolták, és a mostoha sorsért nem vádolták apjukat, anyjukat. Ahol az emberek hamarabb lettek bűnözők, mint árulók. Rájövök a különbségre. Engem, nem kiemeltek, hanem jöttem! Tanulni jobban akartam, mint enni. A kritika-önkritika rémületes szellemével én is találkoztam. Mint a gyónást gyermekkoromban, úgy gyűlöltem ezeket. Hallottam, amint fiatalok megtagadják polgári családjukat. Ma is csodálkozom rajtuk. De sohasem találkoztam 18 éves lánnyal, akit erre nem is kényszerítenek, mégis elárulja, följelenti élete első igazi szerelmét. Igen, egy korszak visszaélhet a tapasztalatlanok bizalmával, roncsolhat jellemeket. Nem! Nem! Nem igaz! Már persze, ha jellemről van szó! Nagyobb dolgokban sem törtek meg igazi jellemek. Azért tetszett a film, mert fölzaklatott, ha úgy tetszik, önvizsgálatra kénysűrített. □ 29