Új Tükör, 1982. április-június (19. évfolyam, 14-26. szám)
1982-04-04 / 14. szám
Életi ajánlat TALÁLKOZÁSOK JESZENYINNEL Emlékezések A költő neve jó ideig csak Majakovszkij verse alapján híresült el hazánkban, s akik ismerték költészetének nagyságát, talán hinni sem merték, hogy Szergej Jeszenyin poézise egykor eljut a magyar versértő közönséghez is. Azóta kitűnő magyar költők-műfordítók szegődtek Jeszenyin szolgálatába, verseit az elmúlt huszonöt esztendőben sokszor közreadták. Köteteivel és hatásával Jeszenyin költészete immár állandóan jelen van irodalmi életünkben. Most a kortársak emlékezetében élő Jeszenyin alakját idézte föl egy csokornyi memoár. Nem a pletykákban, irodalmi legendákban fogant Jeszenyin-arcképet festik színesebbre, életének hiteles szemtanúi az elmúlásban is halhatatlan költőre em Anatolij Ribakov ládregénnyé alakul át; egy beloruszsziai zsidó gettólázadás hőseposzává lesz e regény. S utolsó harmada valóban „alig elviselhető”. Az a nyomozó és tűnődő tárgyilagosság, amellyel az író a Rahlenko-Ivanovszkij család és környezetük pusztulását rekonstruálja, teszi végül is e század egyik nagy prózai remekművévé ezt a könyvet? Igen. Az, hogy benne Ribakovnak sikerült a sokmilliós tömeghalál már-már közömbössé sokkírozó hatását áttörnie. Úgy emelt ki néhány száz vagy közelebbről pár tucat embert, hogy eddig páratlan módon ábrázolja, érzékelteti a sok millió halott közös tragédiájában föl nem oldódó egyéni sorsokat, az egyéni sorsok egyediségében a sokszorozódást. Azt, hogy még ennyi év után sem engedhetünk, egyenként kell elszámolni minden áldozattal. A háború, a népirtás sohasem zárható statisztikába. Most, hogy könyv alakban is viszonylag gyorsan megjelent, másodszor olvastam el. Az egyik legnagyobb regény, amelyet a második világháború idejéről írtak. (Európa Kárpáti) Lázár István lékeznek. Jeszenyin pályaképe ezekből tisztábban kirajzolódik: közel áll hozzánk a szilaj konsztantyinovói mezítlábas parasztfiú, aki szinte a népmesék világából lépett elő, hogy dalaival meghódítsa a világot. Indíttatása, egész élete keleteurópai poétasors: ez a Balti-tengertől a Balkánig hajló térségben sokféleképpen megismétlődött, ám a végeredmény utánozhatatlan egyéni teljesítmény. Nemcsak költészetét, de életvitelét sem lehetett folytatni vagy megismételni: Jeszenyin üstökös sorsa vívódásaival és megújhodásaival egybeforrott életművével. A győztes forradalomban útját és helyét kereső orosz költő öröme és fájdalma ismerősnek tetszik előttünk, poézisét talán azért is érezük oly közelinek. (Európa) Kiss Kroly Találkozások Jeszenyinnel Európa NEHÉZ HOMOK Anatolij Ribakov regénye Másodszor olvastam el. Holott már először is alig bírtam elviselni. Mint regény, Anatolij Ribakov könyve sokáig nem tűnik kiemelkedő műnek. Mondhatni akár azt is, bár tisztább, kevésbé szentimentális hangú — a Nehéz homok akár a Love Storyval is rokonítható. Romantikus, nagyívű és tragikus végű szerelmi történet korunkból... Csakhogy a „tragikus véget” itt nem egyéni betegség véletlen balsorsa, hanem a legszörnyűbb pestisjárvány és a járvány egyik legszörnyűbb fekélye: a fasisztáknak a zsidók — és a szlávok — megsemmisítésére törő terve hozza el. Szerelmi történettel, két igen különböző miliőből származó ember nagy egymásra találásával kezdődik; epikusan kiszélesedő csa- 2. KETTŐS SZÉLÁRNYÉK Dudás Kálmán versei Pályakezdő zsengéit a legtöbb költő magánügynek tartja, elsüllyeszti vagy megsemmisíti. Ritkán fordul elő, hogy elismert lírikus kései sóvárgással fölkutassa kamaszéveinek „Kallódói”-t s java termésével együtt adja közre. Hetedik kötetében ezt a kockázatot vállalja Dudás Kálmán, s az eredmény: nem mindennapján izgalmas kettős önarckép. A hetven felé haladó férfi néz itt szembe tizenhat-tizenhét éves kamasz önmagával, s nincs oka rá, hogy szégyellje, megtagadja. Innét a gyűjtemény fokozottan vallomásos, önéletrajzi meghittsége — az összevetés, ha úgy tetszik, a fejlődéstörténet tanulságain túl. Dudás Kálmán a Bácskából, Kosztolányi szűkebb pátriájából érkezett — egy generációval későbben. Gyerek- és ifjúkorát a kisebbség kettős nyelvi környezetében töltötte. A lap DUDÁS KÁLMÁN KETTŐS SZÉLÁRNTÉK élménye a kishegyesi otthon, „nagyapa kertje”, a travniki gimnázium, a zágrábi egyetemi évek, a szarajevói katonáskodás. Aztán a nagydiák előtt megnyílik a tenger, a dalmáciai szigetek és öblök, elkalandozik a mitológiai ihletésű görög tájra. Egész motívumkincsét meghatározza ez az örökség: nincsen ma mediterránabb lélek költőink között Dudás Kálmánnál. Ég, víz, fény plein airjét ragyogtatja föl költészete, az élet délszaki, sűrű édességét érezzük verseiben. Amilyen hányatott sors jut a haza és otthon között vándorló léleknek, olyan gazdagsággá válik élményvilágában ez a kettősség. A diákköri versek tanúsítják, hogy igazi „poeta natus” — de formai érzékenysége, pallérozott nyelve, intellektuális alkata nem elégedhetett meg ennyivel, tanítványi alázattal behatolt a mesterség műhelytitkaiba is. A Kalangya induló költője eljutott a hagyománytól a modern európai hangig, a játékos szerelmeken át a súlyos, felelős, közösségi mondanivalókig. Érett, egyéni hangú költészetét méltón reprezentálja változatos, jelentős új verseskönyve. (Szépirodalmi) Vidor Miklós JACK EZREDES Daniel Defoe regénye Defoe profi volt, akár napjaink regényíróinak többsége. A hivatásosnak a kiadóval kötött szerződésben megállapított honorárium és határidő ad ihletet, témáját, közlendőjét, technikáját pedig a kereslet törvénye — ez esetben: az olvasó igénye — határozza meg. Meghatározta Defoe-ét is. Tehát kalandregényt írt, tele váratlan fordulattal, amiket csupán az fűz valamelyest egységbe, hogy ugyanazzal az emberrel történtek meg. Természetesen megeshettek volna más kalandok is vele, de olvasóját az elhagyott gyerekek sorsa, az angol igazságszolgáltatás és börtönviszonyok érdekelték, s az élet az amerikai gyarmatokon. A regény hőse nemesi származású törvénytelen gyerek, aki a betevő falatért zsebmetszővé kénytelen zülleni, majd rabszolga lesz Virginiában, rabból később ura kegyence, afféle jószágigazgatója, majd rabszolgákkal dolgoztató ültetvényes maga is. Gyerekként is tisztában van származásához méltatlan helyzetével, minden vágya, hogy gazdag és független polgár legyen. Célját el is éri, ám a könyörtelenül forgandó szerencse arra kényszeríti, történetét kezdje megint az elején. A befejezésben mégis felvillan a remény: ennyi jár annak, aki háromszáz oldalt folyton magára gondolva végigizgult. A kalandoknak elengedhetetlen része az elmélkedés, az írói kommentár, az olvasó épülését szolgáló tanulság. A polgári rend alapelveibe vetett hitet erősítő lecke, aki „őszintén vezekel és odaadóan dolgozik, sikeresen megszabadulhat életének botrányos gonoszságától, teljesen új helyzetbe kerül, melyben nem kísérik korábbi bűnei, és van reménye rá, hogy a jövőben jobban éljen” — csak kéretik rendületlenül hinni a szabad vállalkozás üdvözítő voltában. Bár a Jack ezredes nyomába sem ér a Robinsonnak, A londoni pestisnek, azt megéri, hogy egy tévéjátékot elmulasszunk miatta. (Európa) Sík Csaba Színház DRAKULA Vigadó Kamaraterem Az ember mindig tanul valamit. Bevallom, meglepődtem, amikor kitűnő tanulmányában Szabolcsi Miklós a neoavantgarde színház egyik példájaként említette Jérome Savary általam is látott — hagyományos revüt, hagyományos bohóctréfát, hagyományos kabarét, hagyományos bohózatot összegyúró — Nagy Mágikus Cirkuszát. Akkor bizony a Jancsó—Hernádi-féle Nagy Mániákus Elődliről is elmondhatnánk, hogy neoavantgarde. Színház — dráma nélkül. Jelenet — szituáció nélkül. Színészet — jellemek nélkül. Szöveg — összefüggés nélkül. Ez — volna — ám a szuperavantgarde .. . . . . Ha esztétikai kategóriákkal minősíteni lehetne. S ez nem sértés. Egy éjszakai mulató műsora például megfelelhet a kívánt célnak anélkül, hogy köze volna az esztétikai visszatükröződés elméletéhez. A Jancsó—Hernádi-színház eredeti helye a megfelelőnek látszó Astoria bár (bár az ott játszott Mata Harit nem láttam), s ama hely „mondén” szellemét a Vigadóban is őrzi. Az előadás éjjel tizenegy körül kezdődik, előtte diszkóval, a szünetben pezsgővel, háromszáz forintos helyárakkal. Ez utóbbinak vagy a különösen magas művészi értéket, vagy az éjszakai élet árfolyamát kell jelölnie. Nehezen tudok dönteni. Egyrészt tiszteletjeggyel tiszteltek meg (ami eszembe juttatta, hogy e késői mulatóban mégiscsak a munkámat végzem), másrészt Kovács István mindjárt az előadás elején egy whiskyvel is megkínált (aminek a kellemes hatása alatt talán nem eléggé figyeltem az elvont esztétikumra). Egy dologra azonban rájöttem. Nem szabad beugranunk annak, hogy a Drakula „szól” valamiről. A Hasfelmetsző Jack és a V. N. H. M. idején még rendületlenül kerestük a tartalmat. Most már világos: Hernádi, Jancsó, és nyilván a színészek is szabad asszociációval dolgoznak. Parlagian szólva: azt mondják, ami eszükbe jut. Ebből lesz az előadás. Namármost, egyrészt mindenről az jut eszükbe — mint Mórickának —, ebből lesznek a malacságok. Másrészt azon kívül mindenről eszükbe jut minden: politika, történelem, Drakula, Mars-lakók (sőt: marsizmus), mohácsi vész, Petőfi. . . Ezt a parttalan asszociációsort időnként megzenésítik, időnként levetkőzik, időnként prózában elmondják, időnként csak eltapogatják egymáson. Kovács István elegánsan, Maros Gábor „zafecosan”, Szolnoki Tibor akrobatikusan, Borbáth Ottilia és Sáfár Anikó csábosan, Búza Andrea (csaknem) ruhátlan. A viccek fele