Új Tükör, 1987. július-szeptember (24. évfolyam, 27-39. szám)
1987-07-19 / 29. szám
Annyi mindent összeír az ember RÁDIÓJEGYZET Annyi mindent összeálmodik az ember Békés Pál hangjátéka Rendező: Eszterhás Péter Dramaturg: Katona Imre József Szereplők: Szabó Sándor, Udvaros Dorottya, Kállai Ferenc, Törőcsik Mari, Kránitz Lajos Beismerem, pimasz címet adtam írásomnak, holott eszem ágában sincs amúgy „kiosztani” a szerzőt. Mert hiába adom el a lelkem egy fricskacímért, miért tagadnám, hogy Békés Pál emberi gondokkal és gondolatokkal küszködő figurái emberi nyelven fejezik ki magukat, felismerhető közegben mozognak, és a színjáték, amelynek részesei, sem rejtvényfejtőknek íródott. Bizonyára sokan egyet i s értenek velem, ha azt mondom: manapság már magában ez nagy megkönnyebbülés ! Lehet tehát a mű kezdetekor ismerkedni, kifejletekor föltöltődni a megismertekkel, majd a végeztekor elgondolkodni. Elcsépelt leosztás, tudom, de legalább nincs hamis kártya a lapok közt. Bizony nincs. Hárman beszélgetnek, vonatra várva persze. (Mostanában minden második hangjáték a vasút közelében játszódik ... Nagy kunszt, a legrosszabbja is elviselhetőbb, mint egy MÁV- szerelvény!) Tehát hárman, de a Párizsból hazakeveredett lánynak, az akcentusán kívül, az égvilágon semmi mondanivalója sincs. Annál több a másik kettőnek. És álmodozni valója is. Kiderül: az álom, mégha kínzó, nyomasztó olyannyira kiegészíti az ébrenlétet, hogy az csaknem üres, értelmetlen lenne nélküle, így teljes a világ, így jut tenger az arra vágyónak, bár a fizikai valóságban soha nem jut el oda. Es valamiféle megtisztulás annak a másiknak, akin egy családi tragédia soha be nem gyógyuló sebet ejtett. Még így, fölvázolva is, mennyi minden! Pedig a két öregember nem „tömörít”, hanem ráérősen beszélget. A szerző dolga, hogy ez a „ráérősség”, ne unalmas üresjáratokban, hanem ha fölöslegességekben is, de kifejező módon hangozzék el. És Békés képes gazdálkodni az idővel. Zsebre gyűri zsebszínházát és alig fél órában — gyömöszölgetés nélkül — kényelmesen végez annyival, amennyivel sokan dupla időben sem boldogulnak. BALOG JÁNOS Yorick hangja Verseit elmondja: Kormos István Most, 1987 októberében lesz tíz esztendeje annak, hogy Kormos István, a máig felejthetetlen Kormos-egyetem alapítója és örökös rektora, megannyi költőkölök gyöngéd szigorúságú nevelgetője halott. A Verseit elmondja sorozat legutóbbi adása tehát a szomorú évforduló előzetesének is tekinthető. Hogyan is mondott verset Kormos István? Pátosztalan szépséggel, értelmes, fegyelmezett, sajátos tagolásban, a hangsúlyokat nemegyszer máshová csúsztatva, mint verseinek hivatásos előadói. A Szegény Yorick és a Nakonxipánban hull a hós keretezte, tizenkét versből álló műsor abszolút csúcspontja egy rövid Kormosvers, a Fehér virág, e gyönyörű Radnóti-sirató előadása volt. A Ház Normandiában „Jersey szigete” kifejezésének ejtése (dzserzé) pedig az élő Kormos István öntörvénnyű egyéniségét, szabályoknak olykor fittyet hányó, köpés báját idézte fel. A Verseit elmondja adások és a belőlük készült, általában kiváló lemezek méltó „ügynökei” a jelenkori magyar líra népszerűsítésének. PETRÓCZI ÉVA ■ 30ЕЭ Hol az olló, komámasszony? RÖVID BESZÉLGETÉS HOSSZÚ TÉVÉFILMEKRŐL A minap véget ért veszprémi tévéfilmfesztiválon a hivatalos viták és a magánbeszélgetések egyik fő kérdése volt: miért oly hosszúak, pontosabban hosszadalmasak, vontatottak, terjengősek, bőbeszédűek a magyar tévéfilmek, tévéjátékok? Legalábbis nagyobbik részük, mint azt a Veszprémben vetített produkciók is bizonyították. Megnyugtató, objektív és alapos választ akkor nem kaptunk erre a kérdésre. Ezért fogtuk „vallatóra” Szántó Erikát, akinek három filmje is szerepelt az idei szemlén, merthogy mindháromnak ő volt a dramaturgja. Egyébként is, talán a (természetesen nem korára nézve) legöregebb tévédramaturgok egyike, az elmúlt közel két évtizedben jóval több mint száz produkció főcímében olvashattuk — ebbeli minőségében — a nevét. — Az alkotók fegyelmezetlensége, a nem kielégítően működő közösségi és egyéni kontroll következtében valóban tapasztalható egy művészileg is nagyon ártalmas terjengősség — kezdi a magyarázatot. — Mindenesetre csak konkrét művek esetében beszélhetünk optimális hosszúságról, illetve rövidségről, ötvenperces film is tűnhet hosszúnak, és százhúsz perces is lekötheti a néző figyelmét, az utolsó képsorokig. — További okok? — Világszerte sokan el akarják vitatni a televíziótól az önálló művészi műhely feladatait, és kizárólag szórakoztató tömegtermelésre kívánják rászorítani. Az alkotók pedig — mármint az igényesek — ellenállnak. Belejátszik ebbe az is, hogy igazában a játékfilmek alkotói ismertek, népszerűek, ezért a tévérendezők igyekeznek velük úgy is felvenni a versenyt, hogy maguk is egész estét betöltő munkákat hoznak létre. — Nem játszanak ebben szerepet az anyagiak is? — Ennek a feltételezésnek a kihegyezése a televízió körüli rossz hangulat következménye. Bár..., ez a körülmény sem teljesen elhanyagolható. — Hogy állunk hát a forgatókönyvírói és rendezői honoráriumokkal? Rövidebb mű — kevesebb pénz, hoszszabb produkció — több pénz? — Pontosabban: létezik egy -tól—ig honorárium-rendszer. Ez azt jelenti, hogy más az anyagi elismerés a 60 percnél rövidebb munkák esetén, aztán ugrik a 60-tól 75 percig, majd a 75-től 90 percig terjedő műveknél — És ki dönti el, hogy a tervezett film hány perces lehet? — A forgatókönyv ismeretében a műhelyvezető. — Viták nélkül? Kés van nálam, író: Újhelyi János. Rendező: Rihályfy Sándor Dramaturg: Radó Gyula. Időtartam: 91 perc (Szakácsi Sándor és Törőcsik Mari) BURAY ZSUlsA FELVÉTELE Egy lepecsételt lakás. Író: Vészi Endre. Rendező: Szirtes Tamás. Dramaturg: Szántó Erika. Időtartam: 90 perc. (Szerednyei Béla, Szabó Gyula, Pásztor Erzsi) SÁROSPATAKI GYÖRGYI FELVÉTELE — A műhelyvezető anyagilag érdektelen ebben az esetben. De, elméletben, lehetne összefonódásról is beszélni. Az én tapasztalataim szerint azonban az ilyesmi jóval kevesebb, mint az „országos átlag”. — Lehet, hogy a rendező azért nem vág ki — mondjuk — hét percet a hetvenöt percesre taksált produkciójából, mert akkor „visszacsúszik” az alacsonyabban honorált kategóriába? — Tudomásom szerint erre még nem volt példa. Az előzetes időmeghatározás a döntő. — Akkor hát miért nem működik szaporábban az olló? — Ennek is több oka van. Az olló — konkrétan — nem old meg minden lazaságot, vontatottságot. Egyszerű vágással nem lehet csökkenteni a terjengősséget, hiszen egyegy jelenetnek belső logikája, adott tempója van. Még forgatókönyv formájában és állapotában kellene „húzni”. — Kinek? — Elméletileg természetesen a dramaturgnak. De ez a munkakör nálunk kihalófélben van. Nincs utánpótlás, és a meglevő dramaturgoknak sincs mindig elegendő tekintélyük a rendező szemében. Ma a dramaturg olyan „hatalom”, akinek nincsenek meg a hatalomhoz szükséges eszközei. Ha vita támad, az utolsó szó mindenkor a rendezőé. De mondhatok ennél érdekesebbet is, saját gyakorlatomból. Amikor befejeztem, és letettem az asztalra legújabb munkámat, a Küldetést, melynek rendezője voltam, elutaztam két hétre külföldre. A montreali és Párizs melletti créteili filmfesztiválon vettem részt Elysium című filmemmel. Csak zárójelben: mindkét fesztiválon nő rendezők munkáit mutatták be, és arról folyt a vita: miért vagyunk mi halmozottan nehéz helyzetben? Nos, ez egy másik