Új Tükör, 1987. július-szeptember (24. évfolyam, 27-39. szám)

1987-07-05 / 27. szám

kifejezés bármelyik válfaja közös fogalommá ötvöződik — oda kell figyelni. Rosszul táncoló afrikai ta­lán nincs is. Évezredes beidegzések játszanak itt közre, még az afrikai természetes életmódból, és számta­lan évszázados, a rabszolgasors ide­jéből, sokáig tiltott szokásaiból, asz­­szimilációs törekvéseiből, babonái­ból, szertartásaiból. Mindez olyan­féle szellemi ásatást igényel, mint a folklór általában, és mint amilyent a Black Ballet gazdái, Chester Whi­­temore koreográfus, Jared Nance dzsesszkutató és társai végeznek. Bizonyára a fáradtság okozta de­­koncentrált indítás után a Black Ballet a Budai Parkszínpadon el­kápráztatott az amerikai (sőt, egé­szében a huszadik századi) társasá­gi tánc élő történetével, a források­nak, bármely stílusú színpadi revü előzményének a megmutatásával. A tánc, benne a sztepptánc, a humoros pantomim elemeivel vegyes dzsessz­­tánc és — amit első ízben láttunk színpadra koreografált csoporttánc formájában — a kezdeti némafilm mozgásait és a bábmozgást is fel­ölelő, úgynevezett break kivételes művészeit ismertük meg. Whitemore és társai magasrendű csoportos és egyéni mozgásformá­kat kreálnak értékes alapanyaguk­ból. Egyelőre még nem művészetet adnak, inkább mozgásmutatványt, nagyon magas színvonalon. A ka­pott élmény mindenesetre élmény akkor is, ha pontos besorolása ne­hézségbe ütközik. Rajk András ges színpadi tehetségét. A szépen éneklő Póka Évának fesztelenségre van szüksége valódi lényének, figu­ráinak érvényre juttatásához. Ben­­kóczy Zoltán, Mányai Zsuzsa tehet­sége újból igazolódik, Farkasinszky Edité most van feltűnőben. (Ren­dező: Kerényi Miklós Gábor, ven­­dégszcenikusok: Götz Béla és Ke­­menes Fanny, a gépzene eredetijét az Apostol együttes játssza, vezényel: Bíró Attila, karigazgató: Rónai Pál, vendégkoreográfus: Gajdos József.) R. A. ROBIN HOOD Fővárosi Operett Operettszínházunk okosan tanul a bukásaiból is, amelyek egy új stílus elsajátítása közben elkerülhetetle­nek. Mindenekelőtt Ribnyikov két éve bemutatott, kitűnően végigkom­ponált művének, a Reménynek az itteni bukására utalok. Madarász Iván—Asperján György—Miklós Ti­bor most bemutatott Robin Hoodjá­­nál hasznosították a statikus színre­­vitel tapasztalatait Színpad, zene, mozgás vonatkozásában több jele­netet is kiválóan megoldottak, kivált az est második részében (kocsma, Robin—Mariann kettős, szerzetesek tánca stb.). A színháznak már van­nak színpadi játékban, énekben, mozgásban olyan képzettségű és — tegyük hozzá — olyan korosztálybe­li művészei, akiknek anyanyelve az operettől szinte mindenben eltér. Új — miközben örömmel állapítható meg egy mondhatni ellentétes folya­mat is —, ez a fajta zene, életeleme a ritmus mellett, visszatérőben van a dallamhoz. (Nem csak Madarász.) A Rock Színháztól ideszerződött Szol­noki Tibort a címszerep és egyben abszolút főszerep megállította egy kedvezőtlen úton, ahol torz, édeskés manírok felvétele rombolta egészsé- KAPOSVÁRI KABARÉ Kaposvári Csiky Gergely Színház Országunk sok millió kisembere tett bennünket a politikai viccek Európa­­szerte híres népévé. A viccek hátte­rében mindig volt valami, amin — így vagy úgy — csak nevetni lehe­tett. Mi van mögöttük ma? A kaposvá­ri Csiky Gergely Színház ehhez ad egy estényi sajátos hírhátteret kaba­réjában. (írta: Dalos György, Koltai Róbert és Lukáts Andor, zene: Dar­vas Ferenc, díszlet-jelmez: Kondo­­kár Tamás.) A kaposváriak az érte­lem válságát bontják ki a politikai humor hátteréből. A politikai kabaré utolsó évtizedeinek története azt mu­tatja, hogy a hatvanas években a személyi kultusz utáni fellélegzés örömében nevettünk, a hetvenes esz­tendőkben pedig a kiskirályokat gú­nyolhattuk ki. Mindez már nem ér­dekes. Ma az értelem hiánya okozza a komikus hatást. A gazdagság ra­cionális korszakában nemritkán ép­pen a ráció, az értelem hiányzik. Ha pedig a kisember — az a sok mil­lió beosztott! — éppen a felelős ve­zető posztokon látja meg az értelem hiányát, hát országos méretekben felnevet. Ezt a mai politikai kaba­réhátteret Nagy Bandó András, Kol­tai Róbert és Verebes István őrzi meg, és vonja reflektorfénybe, például Koltai az „Illetékes Elvtárs” lehen­gerlő sikerével. Az egységes csapatmunkájáról hí­res kaposvári társulatból mégis ki­emelkedik két színész: Lukáts Andor (Bohócetűd, Veterán ugrócsoport, Veszélyeztetett magzat) és Hunyad­­kürti György (Szenteste a börtönben, Hirdetek). Koltai Róbert pedig a rendezésben való illetékességét iga­zolja fantáziájával, jószemű társa­dalomkritikájával. Földessy Dénes KENTAUR (ERKEL LÁSZLÓ) ÉS DÖBRENTEI ZOLTÁN KIÁLLÍTÁSA Almássy téri Szabadidőközpont George Baselitz nyugatnémet festő­nek az évtized hajnalán attól tá­madtak félelmei, hogy neki mint fes­tőnek az elkövetkezendő időkben ki­zárólag egyre nagyobb vásznak meg­festésére lesz megbízatása a társa­dalomtól, s miközben a pigmentréte­gek felhordásán fáradozik, a mutat­ványra éhes nagyközönség az ecset­csapások gyorsítására buzdítja. A most bemutatkozott főiskolások fesztelenül öltötték magukra a pik­ ROCK RIÓBAN Brazil film Még Rio de Janeiro csodálatos pano­rámája és a csinosabbnál csinosabb brazil nők látványa sem tudja eny­híteni a Rock Rióban című alkotás láttán érzett bosszúságunkat. A videoclipek szaggatott ritmusú, monoton montázstechnikáját a ze­nés karriertörténetek bárgyú, egy kaptafára szabott fordulataival egye­sítő játékfilm egy tizennyolc éves, énekesnői pályáiról álmodozó vidéki lány nagyvárosi kaland­jairól mesél. A kacér és igencsak dekoratív kül­sővel megáldott Bete sok zenével és ötletszegény epizódokkal dúsított küzdelme a mikrofonközelbe kerülé­sért enyhén szólva híján van min­denféle izgalomnak és rendezői in­venciónak. A néző figyelmét időn­ként sikerül ugyan lekötni a lakbe­rendezési tanulm­ányi számba menő riói luxus szobabelsőikről és a világ­szép ifjú hölgyről az aktfotókkal ékesített falinaptárak modorában készített művészkedő képsorokkal, de főhősnőnknek a film túlnyomó részét kitevő ide-oda lötyögése bi­zony elviselhetetlenül érdektelen. Minden rokonszenvünk a mutatós brazil tinédzseré, ám az ábrázolás­beli közhelyieknek köszönhetően tel­jesen kívülről, érzelmi azonosulás nélkül követjük botorkálását a szó­rakoztatóipar útvesztőiben. A fémes hangzású, kemény rockszámokkal kísért gyakori dalra fakad­ása min- Robin Hood Rékassy Csaba grafikája Rock Rióban Kentaur (Erkel László): La Reine­ ­ ! Kiállítás RÉKASSY CSABA GRAFIKAI Ernst Múzeum A szürreális hangulatú rézmetszetek szereplői utaznak, borozgatnak vagy zenélnek. Fizikailag, szellemileg és lelkileg is függetlenedni szeretnének egy adott valóságdarabtól. A tömeg­jelenetek egyszerű történetekre épül­nek, a reális események résztvevői­nek kapcsolata, téri vagy eszmei vi­szonya azonban irreális. A méretbeli vagy formai túlzások a lényegkieme­lés eszközei. Noha jelzi az alkotó a történelmi vagy mitológiai eseményt, illetve az irodalmi forrást, amely a művekhez kiindulásul szolgált, a ké­pek mégsem tekinthetők illusztrá­cióknak. Ezzel Rékassy csupán lát­szólag tereli el a figyelmet saját sze­mélyéről és nézőpontjáról, hogy más lehetőséget megragadva annál hatá­rozottabban jelen legyen. A Figyelő című mű önarcképként is felfogható figurája majdnem valamennyi grafi­kán jelen van, s nemcsak tartalmi, de kompozíciós szempontból is meg­határozó értékkel. A rézmetszetek valamennyi ele­mét, motívumát a legapróbb részle­tekig természethűen ábrázolja az al­kotó. Ezzel a valóságos tárgyi világ­hoz való kötődését engedi érvénye­sülni, míg a figurák és a környeze­tük kapcsolatából a tárgyi világtól való függetlenedés szándéka érezhe­tő. Rékassy hősei az átalakulásuk­hoz, átváltozásukhoz adódó lehetősé­gek közül maguk választanak. Az pedig, hogy az ember milyen hely­zetekben érik meg az átváltozásra, illetve annak milyen módját választ­ja, az egyúttal jellemző a személyi­ségre. Mégsem az ítélkezés, hanem a világ jelenségeinek egy határozott értékrend szerinti értelmezése a Ré­­kassy-művek vonzó jellegzetessége. Bakonyvári M. Agnes tér-mutatványos szerepkörét. Egyet­len radikális lendülettel rendezked­tek be egy szobányi kis teremben és díszítették fel azt a padlótól a plafo­nig olajfestményeikkel, talált tár­gyaikkal, csillogó tükrös felületekkel. Átható dzsesszdallamok ritmusá­ra járkálva e „színpadon” a kereszt­­be-kasul drapériaszerűen vagy föld­re borulóan kifeszített, frivol képek és kultikus kollázsok között tényleg magába szippant a barokkos látvány, amelynek egyenrangú társalkotója a művészettörténész, Bartha Andrea is. Az itt tapasztalható szellemi és stílusbeli játékosság átragad a ját­szani tudó nézőre, ha festőinek tudja látni mindazt, amit a két festő an­nak lát, illetve a festészetet — akár ornamentikaként is — hozzá tudja rendelni a valóságos jelenségekhez. A lassan közmegegyezést nyert új festőiség ezúttal emelkedett és pro­fán hangzatokban egyaránt szólt, s azt sem tartom bajnak, hogy az illu­­zionizmus ilyen fondorlatosan csalt fényt a város szürkeségébe belefá­radt szemembe. Hudra Klára

Next