Új Tükör, 1987. július-szeptember (24. évfolyam, 27-39. szám)
1987-07-05 / 27. szám
kifejezés bármelyik válfaja közös fogalommá ötvöződik — oda kell figyelni. Rosszul táncoló afrikai talán nincs is. Évezredes beidegzések játszanak itt közre, még az afrikai természetes életmódból, és számtalan évszázados, a rabszolgasors idejéből, sokáig tiltott szokásaiból, aszszimilációs törekvéseiből, babonáiból, szertartásaiból. Mindez olyanféle szellemi ásatást igényel, mint a folklór általában, és mint amilyent a Black Ballet gazdái, Chester Whitemore koreográfus, Jared Nance dzsesszkutató és társai végeznek. Bizonyára a fáradtság okozta dekoncentrált indítás után a Black Ballet a Budai Parkszínpadon elkápráztatott az amerikai (sőt, egészében a huszadik századi) társasági tánc élő történetével, a forrásoknak, bármely stílusú színpadi revü előzményének a megmutatásával. A tánc, benne a sztepptánc, a humoros pantomim elemeivel vegyes dzsessztánc és — amit első ízben láttunk színpadra koreografált csoporttánc formájában — a kezdeti némafilm mozgásait és a bábmozgást is felölelő, úgynevezett break kivételes művészeit ismertük meg. Whitemore és társai magasrendű csoportos és egyéni mozgásformákat kreálnak értékes alapanyagukból. Egyelőre még nem művészetet adnak, inkább mozgásmutatványt, nagyon magas színvonalon. A kapott élmény mindenesetre élmény akkor is, ha pontos besorolása nehézségbe ütközik. Rajk András ges színpadi tehetségét. A szépen éneklő Póka Évának fesztelenségre van szüksége valódi lényének, figuráinak érvényre juttatásához. Benkóczy Zoltán, Mányai Zsuzsa tehetsége újból igazolódik, Farkasinszky Edité most van feltűnőben. (Rendező: Kerényi Miklós Gábor, vendégszcenikusok: Götz Béla és Kemenes Fanny, a gépzene eredetijét az Apostol együttes játssza, vezényel: Bíró Attila, karigazgató: Rónai Pál, vendégkoreográfus: Gajdos József.) R. A. ROBIN HOOD Fővárosi Operett Operettszínházunk okosan tanul a bukásaiból is, amelyek egy új stílus elsajátítása közben elkerülhetetlenek. Mindenekelőtt Ribnyikov két éve bemutatott, kitűnően végigkomponált művének, a Reménynek az itteni bukására utalok. Madarász Iván—Asperján György—Miklós Tibor most bemutatott Robin Hoodjánál hasznosították a statikus színrevitel tapasztalatait Színpad, zene, mozgás vonatkozásában több jelenetet is kiválóan megoldottak, kivált az est második részében (kocsma, Robin—Mariann kettős, szerzetesek tánca stb.). A színháznak már vannak színpadi játékban, énekben, mozgásban olyan képzettségű és — tegyük hozzá — olyan korosztálybeli művészei, akiknek anyanyelve az operettől szinte mindenben eltér. Új — miközben örömmel állapítható meg egy mondhatni ellentétes folyamat is —, ez a fajta zene, életeleme a ritmus mellett, visszatérőben van a dallamhoz. (Nem csak Madarász.) A Rock Színháztól ideszerződött Szolnoki Tibort a címszerep és egyben abszolút főszerep megállította egy kedvezőtlen úton, ahol torz, édeskés manírok felvétele rombolta egészsé- KAPOSVÁRI KABARÉ Kaposvári Csiky Gergely Színház Országunk sok millió kisembere tett bennünket a politikai viccek Európaszerte híres népévé. A viccek hátterében mindig volt valami, amin — így vagy úgy — csak nevetni lehetett. Mi van mögöttük ma? A kaposvári Csiky Gergely Színház ehhez ad egy estényi sajátos hírhátteret kabaréjában. (írta: Dalos György, Koltai Róbert és Lukáts Andor, zene: Darvas Ferenc, díszlet-jelmez: Kondokár Tamás.) A kaposváriak az értelem válságát bontják ki a politikai humor hátteréből. A politikai kabaré utolsó évtizedeinek története azt mutatja, hogy a hatvanas években a személyi kultusz utáni fellélegzés örömében nevettünk, a hetvenes esztendőkben pedig a kiskirályokat gúnyolhattuk ki. Mindez már nem érdekes. Ma az értelem hiánya okozza a komikus hatást. A gazdagság racionális korszakában nemritkán éppen a ráció, az értelem hiányzik. Ha pedig a kisember — az a sok millió beosztott! — éppen a felelős vezető posztokon látja meg az értelem hiányát, hát országos méretekben felnevet. Ezt a mai politikai kabaréhátteret Nagy Bandó András, Koltai Róbert és Verebes István őrzi meg, és vonja reflektorfénybe, például Koltai az „Illetékes Elvtárs” lehengerlő sikerével. Az egységes csapatmunkájáról híres kaposvári társulatból mégis kiemelkedik két színész: Lukáts Andor (Bohócetűd, Veterán ugrócsoport, Veszélyeztetett magzat) és Hunyadkürti György (Szenteste a börtönben, Hirdetek). Koltai Róbert pedig a rendezésben való illetékességét igazolja fantáziájával, jószemű társadalomkritikájával. Földessy Dénes KENTAUR (ERKEL LÁSZLÓ) ÉS DÖBRENTEI ZOLTÁN KIÁLLÍTÁSA Almássy téri Szabadidőközpont George Baselitz nyugatnémet festőnek az évtized hajnalán attól támadtak félelmei, hogy neki mint festőnek az elkövetkezendő időkben kizárólag egyre nagyobb vásznak megfestésére lesz megbízatása a társadalomtól, s miközben a pigmentrétegek felhordásán fáradozik, a mutatványra éhes nagyközönség az ecsetcsapások gyorsítására buzdítja. A most bemutatkozott főiskolások fesztelenül öltötték magukra a pik ROCK RIÓBAN Brazil film Még Rio de Janeiro csodálatos panorámája és a csinosabbnál csinosabb brazil nők látványa sem tudja enyhíteni a Rock Rióban című alkotás láttán érzett bosszúságunkat. A videoclipek szaggatott ritmusú, monoton montázstechnikáját a zenés karriertörténetek bárgyú, egy kaptafára szabott fordulataival egyesítő játékfilm egy tizennyolc éves, énekesnői pályáiról álmodozó vidéki lány nagyvárosi kalandjairól mesél. A kacér és igencsak dekoratív külsővel megáldott Bete sok zenével és ötletszegény epizódokkal dúsított küzdelme a mikrofonközelbe kerülésért enyhén szólva híján van mindenféle izgalomnak és rendezői invenciónak. A néző figyelmét időnként sikerül ugyan lekötni a lakberendezési tanulmányi számba menő riói luxus szobabelsőikről és a világszép ifjú hölgyről az aktfotókkal ékesített falinaptárak modorában készített művészkedő képsorokkal, de főhősnőnknek a film túlnyomó részét kitevő ide-oda lötyögése bizony elviselhetetlenül érdektelen. Minden rokonszenvünk a mutatós brazil tinédzseré, ám az ábrázolásbeli közhelyieknek köszönhetően teljesen kívülről, érzelmi azonosulás nélkül követjük botorkálását a szórakoztatóipar útvesztőiben. A fémes hangzású, kemény rockszámokkal kísért gyakori dalra fakadása min- Robin Hood Rékassy Csaba grafikája Rock Rióban Kentaur (Erkel László): La Reine ! Kiállítás RÉKASSY CSABA GRAFIKAI Ernst Múzeum A szürreális hangulatú rézmetszetek szereplői utaznak, borozgatnak vagy zenélnek. Fizikailag, szellemileg és lelkileg is függetlenedni szeretnének egy adott valóságdarabtól. A tömegjelenetek egyszerű történetekre épülnek, a reális események résztvevőinek kapcsolata, téri vagy eszmei viszonya azonban irreális. A méretbeli vagy formai túlzások a lényegkiemelés eszközei. Noha jelzi az alkotó a történelmi vagy mitológiai eseményt, illetve az irodalmi forrást, amely a művekhez kiindulásul szolgált, a képek mégsem tekinthetők illusztrációknak. Ezzel Rékassy csupán látszólag tereli el a figyelmet saját személyéről és nézőpontjáról, hogy más lehetőséget megragadva annál határozottabban jelen legyen. A Figyelő című mű önarcképként is felfogható figurája majdnem valamennyi grafikán jelen van, s nemcsak tartalmi, de kompozíciós szempontból is meghatározó értékkel. A rézmetszetek valamennyi elemét, motívumát a legapróbb részletekig természethűen ábrázolja az alkotó. Ezzel a valóságos tárgyi világhoz való kötődését engedi érvényesülni, míg a figurák és a környezetük kapcsolatából a tárgyi világtól való függetlenedés szándéka érezhető. Rékassy hősei az átalakulásukhoz, átváltozásukhoz adódó lehetőségek közül maguk választanak. Az pedig, hogy az ember milyen helyzetekben érik meg az átváltozásra, illetve annak milyen módját választja, az egyúttal jellemző a személyiségre. Mégsem az ítélkezés, hanem a világ jelenségeinek egy határozott értékrend szerinti értelmezése a Rékassy-művek vonzó jellegzetessége. Bakonyvári M. Agnes tér-mutatványos szerepkörét. Egyetlen radikális lendülettel rendezkedtek be egy szobányi kis teremben és díszítették fel azt a padlótól a plafonig olajfestményeikkel, talált tárgyaikkal, csillogó tükrös felületekkel. Átható dzsesszdallamok ritmusára járkálva e „színpadon” a keresztbe-kasul drapériaszerűen vagy földre borulóan kifeszített, frivol képek és kultikus kollázsok között tényleg magába szippant a barokkos látvány, amelynek egyenrangú társalkotója a művészettörténész, Bartha Andrea is. Az itt tapasztalható szellemi és stílusbeli játékosság átragad a játszani tudó nézőre, ha festőinek tudja látni mindazt, amit a két festő annak lát, illetve a festészetet — akár ornamentikaként is — hozzá tudja rendelni a valóságos jelenségekhez. A lassan közmegegyezést nyert új festőiség ezúttal emelkedett és profán hangzatokban egyaránt szólt, s azt sem tartom bajnak, hogy az illuzionizmus ilyen fondorlatosan csalt fényt a város szürkeségébe belefáradt szemembe. Hudra Klára